-Megérkeztünk. Máris megyünk hozzád.-mondta komolyan.
-Rendben fiam. Hanna is jön?-kerdezte aggódva.
-Igen apa.-nézett rám-Ő is jön.
-Ah rendben van. Most le kell, hogy tegyelek.
-Szia apa.-tette le.
Nem értettem miért ilyen fontos az apjának, hogy én is menjek, de nem firtattam.
-Figyelj, nyugodtan pakolj le meg rendezd el magad. Negyed óra és indulunk.-puszilt homlokon és elindult.
-Várj, te hova mész?
-Veszek neki valamit. Majd jövök.-biccentett.
Megértően bólogattam és bementem az iskolába.
Na erre nem vártam. Ahogy elbúcsúztam biztos nagy port kavartam. A bőröndöm hozta az egyik segéd utánam. Elhatároztam, hogy magabiztosan lépek be. Elvégre ami történt csak kettőnkre tartozik és nem kell tudniuk hogyan és miért tértem vissza. Csodálkozó arcok néztek rám ahogy végig mentem a folyosón. Suspitolni kezdtek, de elhallgattak, ahogy rájuk néztem. Tekintélyesen vonultam végig előttük egészen a szobánkig. A férfi letette a bőröndöt és elköszönt. Bezártam az ajtót és a felvett álarcot ledobva kidőltem az ágyunkba. A plafont néztem és Dénesen gondolkodtam. Vajon mit csinálhat most? Jól van? Elengedték? Mennyire lehet összetörve? Aztán Alexen járt az eszem. Mit érezhet most? Az apja beteg és nincs senki mása. Csak én. Ezért ragaszkodik úgy hozzám?
Lerázva a gondolataim magamról átöltöztem egy elegánsabb szettbe és elrendeztem magam. Alex hívott.
-Készen vagy kis barack? A kapunál várlak.
-Egy perc és ott vagyok.-tettem le.
Felvettem egy kistáskát és indultam kifele. Bár már láttak újra megkaptam az arckifejezéseket. Mintha tisztelnének, sőt, csodálnának. Nem értettem, de nem is volt időm ezzel foglalkozni. Siettem a kapuhoz, ahol Alex már ott állt. Egy elismerő mosollyal vezette végig rajtam a tekintetét. Mikor oda értem magához húzott és a fülembe súgott.
-Más körülmények között most széttépnélek, de mennünk kell.-vette le rólam kezeit és egy puszit nyomott a homlokomra.
A limuzin már ott állt. Beszálltunk és elindultunk. Láttam rajta, hogy kissé frusztrált. Amikor valami bántja mindig a combját karmolgatja és elbambul. Ilyenkor a gondolataiba merül. Megfogtam a kezét és egy bíztató mosolyt intéztem felé. Kirebbent az elmélkedésből és rám nézett egy szomorú, mégis enyhülő mosollyal.
-Ne aggódj! Erősnek kell lenned. Rendben?-szorítottam meg a kezét.
Küzdve az érzelmeivel bólogatott, majd elfordult az ablak irányába. Mintha nem akarná, hogy így lássam. A kezét viszont nem húzta el.
-Hé, kicsim.-hajtottam a fejem a vállára-Jól vagy?
Nem válaszolt. Mintha úgy érezné, ha megszólal nem lesz képes visszafogni azt az előtörő fájdalmat, amit érez.
-Nézz rám!-fordítottam magam felé az arcát.
Könnyes volt a szeme, visszafordította egyből.
-Alex! Nézz rám!-fordítottam újra magam felé.
Dacosan nézett rám, de ezúttal nem hagytam elfordítani a fejét. Mélyen a szemébe néztem.
-A kapcsolatunk nem csak arról szól, hogy mindig minden szép és jó. Nem csak attól vagy vonzó, hogy jó vagy az ágyban, vagy amikor egy macsó vagy. A rossz idők erősítik meg. Hogy egymás támaszai vagyunk. Hogy megnyílunk egymásnak és néha kicsit elgyengülünk. Én szeretnék a támaszod lenni, érted? Nem tudom eddig milyen kapcsolataid voltak, de én így működöm.-simítottam végig hüvelyk ujjammal a gyönyörű telt ajkait.
Lehunyta a szemeit és levette a kezem. Letörölte a könnyeit és az orrnyergét fogta hátra döntött fejjel.
-Te ezt nem érted. Én férfi vagyok. Egy férfi nem gyengülhet el. Főleg nem a nő előtt, akit szeret.
-Ki mondta ezt neked?-néztem szkeptikusan.
-Apám. Ő nevelt így. És igaza van. Nem szabadna így látnod. Gyengén. Megtörten.
-Láttalak már úgy. Nem emlékszel?
Mikor majdnem öngyilkos lett, akkor nem félt ettől.
-Igen. Akkor nem gondoltam, hogy lesz mi miatt aggódnom többé...De most már helyre hoztam és már vannak következmények. Nem lehetek ilyen érzelmes barom. Akkor egy pöcs voltam.
-Az érzelmek nem tesznek téged kevesebbé. Hát nem érted? Anélkül vagy a nulla, nem azzal.
-Tudod Hanna, fogalmad sincs mit teszel velem. Egész életemben erre neveltek. Az érzelmek elnyomására, a felelősség tudatra, az irányításra, aztán jössz te és felülírod az összes szabályt, megkuszálva ezzel az agyam. Még sosem éreztem magam ennyire szomorúnak és boldognak egyszerre.-nézett felém.
-Szokj hozzá nagy fiú, mert ebből nem engedek.-mosolyodtam el.
Felnevetett és magához húzott.
-Köszönöm.-puszilta meg a fejem.
Nemsokára oda is értünk és sietősen mentünk a kórházba. Öltönyös őrök álltak az épület előtt. Alex egyet intett, és az egyik ember mutatta az utat. A második emeletig vezetett minket. Ott megállt és megszólalt.
-Uram, én nem mehetek tovább. Ez már nem az én hatásköröm. Az emelet luxus kórtermekhez menjenek. Ott pedig eligazítják önöket.
-Rendben van. Lazíts Félix.-biccentett felé Alex látva mennyire komolyan veszi a munkáját.
Követtem Alexet, ahogy előre ment. Pontosan tudta hova kell menni. Gondolom volt már itt. Ahogy beértünk a luxus részlegbe odament a recepcióhoz és érdeklődött.
-Jó napot! Az édesapám jöttem meglátogatni. A neve Telebér Imre.
-Telebér Alex, ugye?-kérdezte a nővérke cserfesen.
-Igen.-biccentett.
-Rendben. A hölgy is önnel van?
-A hölgy a feleségem.-nézett oldalra rám egy önelégült mosollyal.
-Áhh.-jött zavarba-Rendben. A 38-as kórteremben van.
-Köszönjük.-nézett rá lenézően és megfogta a kezem.
Elindultunk az ajtót keresve.
-Csak képzelődtem vagy a nővérke tényleg lecsekkolt?-néztem rá flegmán.
-Nem tudom miről beszélsz. Én csak téged láttalak.-mosolygott le rám.
Ezen én is elmosolyodtam. Hamar meg lett a szoba. Kopogtunk és bementünk. Ennél szebb kórtermet még életemben nem láttam. Az apja fáradtnak és leépültnek tűnt. Egy nővér volt vele és két őr.
-Apa!-sietett oda hozzá Alex.
-Fiam! Nyugodj meg kérlek. Üljetek le!-nézett felém.
Illedelmesen leültem az egyik kanapéra az ágya mellett.
-Jó napot!-köszöntem egy szomorú fél mosollyal.
-Szia angyalom. Látom jól döntöttél.-nézett a szemembe.
Szóval tudott róla. Tudott Dénesről és a történtekről. Alex elengedett egy sóhajt és leült mellé megfogva a kezét.
-Apa. Most ne erről beszeljünk. Mi a bajod? Hogy kerültél be ide?!-kérdezte idegesen.
-Csak egy újabb rosszullét, ne aggódj! Tudom, hogy nem mondtam, de csak azért nem, mert nem akartam, hogy miattam stresszelj. Fiam, jól figyelj ide most rám! Te egy vezető fia vagy. Te is az leszel. Ha én meghalok...
-Ne mondj ilyent! Erre ne is gondolj!-vágta rá az érzelmeivel küzdve.
-Reálisan kell látnod a dolgokat! Ez komoly dolog. Nem tudom mi lesz velem de nem hagylak itt anélkül, hogy nem biztosítanék be mindent. A maffiát a te kezedbe fogom adni. Tudom, hogy még csak 18 éves vagy és ez nagy felelősség, de tudom, hogy úgy neveltelek, hogy képes leszel rá. Mindenem rád irattam. A feleségedre is külön. Az egyetemed is már le van fixálva. Hannáé is. Ő egy év múlva csatlakozik ugyanarra az egyetemre. Szép jövőt szánok nektek. Becsüld meg őt! Szeresd! Bánj vele úgy, ahogy megérdemli. Egy királynőhöz méltóan. Úgy ahogy én hordoztam a tenyeremen édesanyádat. Nagyon büszke lenne rád. Ha szerencsém lesz találkozok vele oda fent. Ezért érdemes élni fiam. Egymásért. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó életed lesz és, hogy ez a szép kislány boldoggá fog tudni tenni téged.-mosolygott rá bíztatóan.
Alex szemei könnybe lábadtak. Az enyémek is.
-Apa miket beszélsz? Meg fogsz gyógyulni. Érted? Nem hagyhatsz itt! Én..Én még nem állok erre készen. Tudod, hogy csak te maradtál nekem...-hullottak le a könnyei.
Elnehezedett a mellkasom. Még mindig nem bízik bennem? Szeret, de a családi kötelék valami más szint. Amit én még nem tölthetek be nála. A Dénes iránti kötődésem miatt. Még szeretem őt is és ő ezt pontosan tudja.
-Elég! Nem így neveltelek! Pontosan tudom, hogy boldogulni fogsz nélkülem is. Egy erős, határozott férfi vagy. Ne pityeregj! Mit fog rólad gondolni a feleséged? Szedd össze magad és figyelj rám!
Alex elkomorodott és gyorsan letörölte a könnyeit.
-Igen uram.-vette le a kezét az apjáéról.
Imre bólintott és folytatta.
-Kialakult nálam egy rossz indulatú daganat az agyamban. Menthetetlen. Azt mondták nincs sok időm hátra. Maximum egy hónap. Vagy két hét. Nem tudni biztosra. Amíg tudatomnál vagyok mindent kézben tartok innen is. Viszont ha már érzem, hogy nem megy összehívok egy tárgyalást és mindent elmagyarázok neked és az embereimnek. Az oroszok mindig a segítségedre lesznek. Szergej az egyetlen aki mindent tud rólam. Ő benne bízz csak! Segíteni fog neked vezetni a maffiát. Persze amíg rá nem érzel.
-Értettem.-bólintott.
-Még valami, szeretnék Hannával beszélni négyszemközt ha lehet. Magunkra hagynál kicsit?
Furcsán kémlelte, de a helyzetre való tekintettel megértette kérését és ki ment. Bambán néztem az apjára. Betegen is olyan ijesztőnek tűnt. Olyan tekintélyesnek és nagyhatalmúnak.
-Gyere csak közelebb kedves.-mosolygott rám.
Leültem arra a székre ahol Alex ült.
-Mit szeretne mondani nekem?-kérdeztem szerényen.
-Nem fogok papolni arról, hogy elítéllek vagy, hogy hogy merted magára hagyni a fiam..Alex sem szent. Én pontosan tudom. Téged pedig kiismertelek. Nem vagy egy könnyű nőcske.-mosolyodott el-Sokban hasonlítasz a feleségemre, tudod? Kedves, jó lelkű, magas elvek, önbizalom, az a fajta nő aki után minden férfi sorban áll...A tökéletes nő, aki mellett húsz év után sem unod az életet. Tudom, hogy neked az önbecsülésed mindennél többet ér. Hogy te nem egy elnyomható nő vagy. Ezt tisztelem is. Csakhogy ez lassan nem sokat fog érni. Az országban női elnyomás lesz, amint törvénybe hozzák. Ezt te is tudod. Alexet úgy neveltem, hogy tiszteljen a törvénnyel szemben is. Egyenrangúként bánjon veled. Nézd, kedvesem, én minden alapot megadok neked. Kocsi? Ház? Egyetem? Magángép? Bármi amire szükséged van. Viszont arra kérlek, hogy cserébe szeresd a fiamat! Legyél mellette és tereld a jó irányba! Szüksége van egy ilyen nőre, mint te. Felejtsd el azt a fiút. Tudom, hogy szereted. De a szerelem elmúlik. És fiatal vagy. Bőven lesz időd bele szeretni a fiamba. Megegyeztünk szépség?
Minden szavára figyeltem és hirtelen megszólalni sem tudtam. Látva a reakcióm elmosolyodott. Összeszedtem magam és válaszoltam.
-Szeretem a fiát. Nem azért fogom szeretni, mert ön lefizetett. Sosem érdekelt a pénze. Igen, még szeretem Dénest is, de az ő érdekében lemondtam róla. Így talán esélye lesz boldog életet élni. Én pedig elfogadtam a sorsom.-néztem lefele.
-Tudtam, hogy te leszel az igazi neki. Még valami. Ha én...Ha én nem leszek, segítsd át ezen, rendben? Szigorú vagyok, de egy nap megérti miért.-mosolygott rám szomorúan.
-Megígérem.-mosolyogtam vissza szív fájdalommal és magára hagytam.
Ahogy kiléptem a szobából Alex rám nézett és kíváncsian szemezett velem. Odamentem hozzá és átöleltem.
-Mehetünk?-néztem fel rá.
-Nagyon szeretlek.-ölelt magához szorosabban.
-Ezt most miért kaptam?-mosolyogtam bele a pulcsijába.
-Csak úgy...
Hmm. Gyanús volt. Volt egy olyan megérzésem, hogy mindent hallott. De ezt nem tudtam akkor még.
-Jól vagy?-néztem fel rá.
-Persze. Na gyere. Menjünk haza.-fogta meg a kezem.
Rámosolyogtam és elindultunk. A haza vezető úton végig mosolygott és a kezemet szorongatta. Mikor kiszálltunk elhesegette a sofőrt és ő nyitott ajtót nekem.
-Hölgyem!-hajolt meg előttem és a kezét nyújtotta.
Felnevettem és a kezem nyújtottam, amit megpuszilt. Kiszálltam és furcsán méregettem.
-Kezed?-nyúlt érte és összekulcsolta az övével.
Elvörösödhettem annyira zavarba hozott a kedvessége. Boldogan sétáltunk vissza az iskolába. A diákok mind ámulva figyeltek minket és fütyülni meg tapsolni kezdtek. Örültek nekünk. Egymásra néztünk és elmosolyodtunk. Peti oda jött hozzánk.
-Tesó, mi a helyzet? Hanna, újra köztünk?-mosolyodott el cinikusan.
-Még egy ilyen arrogáns vicc és kirúgatlak.-mosolygott Alex.
-Ne szívd mellre bro. Majd tali kémián.-öklözte vállba és lelépett.
Még egy ekkora seggfejt...Vissza mentünk a szobánkba és bebújtunk az ágyba.
-Hé, Hanna!-szúrt oldalba.
Felnevettem.
-Mi van?-csaptam a kezére.
-Akarsz aludni?-nézett rám kutya szemekkel.
-Meglepően jól esne egy kis pihenés.
-Akkor beállítom, hogy ne zavarjanak.-nyomta meg a nagy gombot a falon. Hirtelen lezáródott minden és elsötétült a szoba.
-Na jó, ez kurva menő.-nevettem fel.
Ő is nevetni kezdett és magához húzott.
-Jó éjszakát kis feleségem.-szorított magához.
-Jó ejszakát kis férjem.-kuncogtam.
Lehunytam a szemem és ölelésében aludtam el. Még sosem éreztem magam ennyire biztonságban. A két karja olyan megnyugvást adott, amit még nem éreztem. Otthon éreztem magam bennük. Nagyon furcsa álmok gyötörtek ahogy egyre mélyebben aludtam. Dénes volt előttem egy másik lánnyal. Azzal a lánnyal akivel megcsalt. Aztán Alex, Vikivel csókolózva. Összezavartan futottam el tőlük sírva. Anyámék jelentek meg ezután. Azt kiabálták, hogy soha nem leszek elég jó és, hogy mindent megérdemlek, amit kapok. Feldúltan szaladtam el tőlük is. A volt legjobb barátnőm és az első barátom volt előttem. Rajtam nevettek. Aztán Fefe és Kata is. Erik szánakozva kémlelt és azt hajtogatta, hogy egy ribanc vagyok. Aztán körbe álltak és mind ezt mondogatták. A fejemet fogva ültem le, megsemmisülve. Hirtelen egy hangra keltem fel.
-Mi a baj? Jól vagy?-rángatta a kezem gyengén Alex.
A sokk hatására nem reagáltam egyből. Még éreztem a fájdalmat. Mindent amit eddig elnyomtam. Letöröltem a könnyeim és felültem.
-Hé, csak egy álom volt.-simogatta a hátam nyugtatásképp.
A mély, rekedtes hangja szexi volt, de leginkább nyugtató.
A baj pedig az volt, hogy az álmom valósabb volt, mint hinné...
-Igen. Csak egy álom.-szipogtam és visszafeküdtem.
-Gyere, bújj ide!-húzott magához kis kiflibe.
-Ne érj most hozzám, jó?-vettem le kezét feldúltan.
-Miért?-nézett összezavarodva.
-Csak...Csak ne!-keltem ki az ágyból a fürdőbe vonulva.
Megmostam az arcom és levetkőztem. Beálltam a zuhany alá és magamra folyattam a vizet. Még zaklatott voltam az álmom miatt. Kihasználva és megalázva éreztem magam. A lelki fájdalmam fizikailag is fájt. A mellkasom elnehezedett. Visszatartottam előtörő sírhatnékom. Átöleltem a karjaim és próbáltam megnyugodni, de nem ment. Folyamatosan az álmom kép kockái ugrottak be és észre sem vettem, hogy már valaki a zuhanyzó előtt áll.
-Nem tudom mivel bántottalak meg, de kérlek beszéljük meg.-tette a kezét a zuhany kabinra.
Nem tudtam megszólalni. Elzártam a vizet és minden erőm összeszedtem.
-Most egyedül akarok lenni.-nyögtem ki.
-Nem akarlak magadra hagyni.-húzta el a kabint lassan.
Lenézett rám és furakodó tekintettel várta a válaszom. Eltakartam a melleim és a nőiességem.
-Kimennél?-motyogtam.
-Miért takarod magad? Mi ez az egész? Már nem szeretsz?-lépett be elém hevesen.
-Hagyj már magamra!-fordítottam el az arcom.
-Sosem fogsz szeretni, ugye?-fogta meg az állam könnyezve.
-Miért nem tudsz békén hagyni?-sírtam.
-Mert szeretlek baszki!-nyomott a zuhany nyomónak és megeredt a víz.
Tiszta víz lett. Haja az arcába hullott ahogy a víz lelapította. Arcán végig folyt a lepergő víz.
-Nekem most...Most mennem kell.-néztem rá összezavarodva és kikerültem. Már majdnem kiléptem mikor hátulról visszahúzott és magához ölelt. A derekam szorosan magához húzta és a fülembe súgott.
-Bármi is bánt, szeretnék a támaszod lenni. Úgy ahogy te nekem. Ne vond meg ezt tőlem!
Éreztem az erekcióját a vizes boxerén keresztül.
-Ahogy..Megérintesz..Eszembe jut, hogy Vikivel csókolóztál. És az álmomban minden más szörnyűség is eszembe jutott. Tudni akartad mi bánt. Megkaptad.-vettem le kezeit a csípőmről ezzel elengedve a takart területeket. Mivel háttal álltam nem láthatta.
-Azt hittem ezen túl léptünk...-karolta magához a melleim.
-Nem. Nem léptem túl. Ahogy nyilvánvalóan semmin sem.-hunytam le a szemeim.
Elkezdte puszilgatni a vállam és befúrta fejét a vállam és a nyakam közé. Minden érintése irritált. Csak az álmom járt a fejemben.
-Nagyon sok mindenen mentél keresztül. Többnyire az én hibámból eredően. Annyira sajnálom. Kérlek ne haragudj rám! Te vagy a mindenem. Érted? Az egyetlen reményem, hogy érdemes élnem. Az egyetlen ok, amiért reggelente felkelek. Apámon kívül csak te maradtál nekem.
-Csak..Ez nem fair. Nem hagytad, hogy boldog legyek és tovább lépjek. Rám erőltetted az akaratod. Miattam boldog vagy, de mikor leszek én boldog?!
-Önző voltam. Tudom.-markolt rá a melleimre még jobban-De meg kell értened. Tudom, hogy megérted belül.
-Nem tudom.-vettem le kezeit a melleimről.
-Én is lehetnék féltékeny Dénesre. Nem gondolod? Mégis elengedtem.
-Szia Alex...-léptem ki a zuhanyzóból.
Magamra tekertem egy törölközőt. Mikor megfordultam idegesen állt a zuhany alatt. Elzárta a vizet és kilépett.
-Nem fejeztük be a beszélgetést!-állt be elém.
-De igen. Részemről vége.-fordítottam neki hátat.
-És akkor ez mi, ha nem toxikus?-szólt utánam.
-Nincs jogod ezt a szót használni rám.-fordultam meg idegesen.
-Oh, szóval én lehetek seggfej, de te hibátlan vagy! Azt mondtad nem vagyok fair. Mondd, te az vagy? Végig sem hallgatsz. Ennyire nem tisztelsz.-emelte meg a hangját.
-Én csak egy kis magányra vágytam, de te ennyit sem tudsz adni nekem. Hihetetlen.
-Magányra vágysz? Megkapod. Aludj máshol!-vette fel köntösét ridegen.
-Jelenleg az utcán is előbb aludnék, mint melletted.-sétáltam a szobába.
Közben öltözni kezdtem. A fehérneműig jutottam el.
-Tíz percet adok és vissza jössz.-lépett ki ő is.
-Lesz az egy örökké is.-pakoltam a bőröndöm.
-Te meg mit csinálsz?-nézett rám összezavarodottan.
-Minek látszik? Pakolok.-fintorogtam rá.
-Na nem.-állította le a kezeim-Itt maradsz.-dobott az ágyba játékosan.
-Te mondtad, hogy aludjak máshol. Éppen arra készülök. Úgyhogy ne csinálj magadból hülyét és hagyj békén!
Hátra döntötte a fejét és az ajkát beharapva felmordult.
-Nagyon nehéz eset vagy. Ugye tudod?-mosolyodott el.
-Mert veled minden könnyű!-nevettem fel cinikusan.
Hírtelen rám mászott és a szemembe nézett.
-Semmiért nem cserélnélek el egy könnyebb esetre. Szeretem a kihívásokat.-kacsintott.
Akaratlanul is szemforgatva elmosolyodtam.
-Most akkor ez azt jelenti, hogy őméltósága megengedi, hogy itt aludjak?-szemeztem vele kacéran.
-Talán...Ha őfelsége megígéri, hogy jó kislány lesz és szót fogad.-orrom piszézett.
-Inkább a folyosó.-löktem le magamról.
Felmordult és összeborzolta a haját.
-Maradj kicsim!-nézett kutya szemekkel.
-Ha te a földön alszol!-fordultam meg.
A melleim bámulva válaszolt.
-Hmm..-húzta el a száját-Legyen!-nézett fel rám.
Elégedetten tettem le a bőröndöm és bebújtam az ágyba.
-Na, muszály betakaróznod? Legalább a látványod hagyd meg nekem.-nyúlt el teste mellettem.
-Lefelé!-néztem rá morcosan.
-Jó éjt puszit kapok?-mosolyodott el.
-Kérd meg Vikit!-fordultam el tőle magamra húzva a takarót teljesen.
-Most komolyan? Mit tegyek még? Elküldtem a suliból is. A legjobb barátom.
-Csak hagyj békén!
-Nagyon szeretlek téged...-suttogta.
Bekönnyeztem. Fájt amit tett, de tudtam, hogy szeret. Egyszerűen csak nem tudtam tovább lépni.
-Te sírsz?-kérdezte megsimítva a karom.
Elhúzódtam tőle.
-Figyelj! Életem legnagyobb hibáját követtem el akkor és mindennap bánom. Soha senkit nem szerettem még ennyire. Érted?
-Én sem vagyok jobb.-fordultam meg.
Vele szemben találtam magam.
-Miért mondod ezt? Te sokkal jobb vagy nálam...-fogta meg a kezem.
-Nem. Én elakartalak hagyni Dénesért. Nem feküdtünk le, de majdnem újra az övé lettem.
-Csak jöttem én...-húzta össze szemeit.
-Igen.-hajtottam le a fejem-Szeretem őt. Mégis itt vagyok. Ez mit jelent?
-Mondd meg te!-ült fel.
-Nem tudom. Talán választottam...-néztem fel rá.
-Tehát..Jobban szeretsz, mint őt?-nézett mélyen a szememben.
-Úgy néz ki.-mosolyodtam el.
Mosolyogva magához ölelt és szorosan húzott magához. Szerettem, ahogy nagy tenyerei majdnem átkarolták a teljes derekam. Azt is, ahogy testünk egymásba nyúlt és egyként működött tovább. Hogy éreztem a szíve dobbanását a mellkasa mélyén. A férfias illatát, amit száz közül is felismernék. Szerettem őt.
-Lezárom a múltam csak adj időt nekem és legyél végig mellettem. Meg tudod ezt ígérni nekem?-pusziltam a nyakába.
-Ha te meg tudsz nekem bocsájtani egy nap.-simogatta a hajam.
Fájdalmasan elmosolyodtam és elaludtam mellkasán.
