3. Évad 1. Rész

Bementem az iskolába és leültem egy padra. Hagytam, hogy elintézzék a papírokat és az igazgatóval beszéljenek. Mindent elintéztek. Köszönés nélkül elmentek. Egy apáca jött oda hozzám.
-Szia Hanna! Mivel visszatértél, visszakerülsz Erikhez. Legutóbb vele kellett elzáráson részt venned.-mondta.
-Pazar.-mosolyogtam megtörten.
-Megmutassam merre menj?
-Nem köszönöm. Ismerem a járást.-indultam el a bőröndömmel az ismerős szoba felé. Soha nem hittem volna, hogy egyszer visszatérek majd. Pláne nem hozzá...Lenyomtam a kilincset és beléptem az ajtón. Amint beléptem összetalálkozott tekintetem az övével.
-Hanna...-suttogta és azonnal felállt.
-Szia.-tettem le a bőröndöm.
Odasétált hozzám és méregetve folytatta.
-Olyan...Más vagy.
-Te is.-néztem a szemébe.
Tényleg más volt. Levágatta a haját és komolyabb kisugárzása volt.

Igaz sok idő telt el azóta, több, mint fél év.
-Amint...Amint azt mondták visszajössz ide jöttem és csak rád tudtam gondolni. Emlékszel még...Az utolsó napunkra?-nézett szugerálva.
-Hogy is felejthetném el?!-hunyorítottam visszagondolva tetteire.
-Arra is amit akkor este mondtam?-lépett közelebb.
-Hogy szeretsz?-néztem gúnyosan rá.
-Igen.-nézett enyhén megbántódva hangnemem hallatán.
-Emlékszem. De szerintem felejtsük el.
-Figyelj..Én..Megváltoztam. Miután elmentél egy pszihológussal kellett beszélgetnem annyira felkavart. Sokat segített. Megérteni mit érezhettél és rájönni, mennyit is jelentesz nekem.
-Erik, ez valami vicc?-néztem rá elképedve.

-Nem. Komolyan beszélek.-ráncolta össze szemöldökét.

-Ezesetben ennek örülök. Ugyanis én sem vagyok már az a törékeny virágszál.-ültem le az egyik fotelba.

-Ezt hogy érted?

-Úgy ahogy mondom. A többiek tudják, hogy itt vagyok?

-Még nem. Szeretnéd, hogy elmondjam nekik?-állt fel.

-Persze. Menj csak.-mondtam elbambulva.

Jobbnak tartottam, hogy ő adja át a hírt, mintsem, hogy én álljak oda szégyenkezve a tervem meghiúsultsága miatt. Kipakoltam a bőröndből és megmostam az arcom. Újra sminkeltem magam és gondolkodni kezdtem. Ebből egy hívás zökkentett ki. Ismeretlen szám. Azonnal felvettem.

-Háló!-szóltam bele.

-Hanna. Hol a francban vagy?-kérdezte idegesen Dénes.

-Szóval még nem tudod...-sóhajtottam fel.

-Most azonnal mondd el ez nem vicces.

-Ezúttal nem önszántamból vagyok távol. A szüleim rám találtak és erőszakkal idehoztak. A tudod hova...

-Hogy mi? Na nem...Figyelj, kihozlak onnan. Ígérem.

-Felesleges. Antinak is jobb lesz így, tehermentesen. Na és persze neked is. Bűntudat nélkül baszogathatod a kis barátnő pótlékod.-mondtam ridegen.

-Figyelj Hanna, tudod, hogy Enikő nem jelent nekem semmit. Baszki én téged szeretlek. Kihozlak onnan. Ígérem.

-Ne fáradj.-tettem le a telefont rezzenéstelen arccal.

Észre sem vettem, hogy valaki a szobába bejött. Hátra fordultam...Azta kurva. Fefe. Miért lettem hírtelen ilyen boldog? Miért dobog ilyen hevesen a szívem? Miért nézek így rá? Elég...Visszazökkentem az agyam parancsához.

-Szia.-léptem felé egyet.

-Úristen gyere már ide.-esett nekem egy nagy öleléssel és szorosan karjába zárt.

Beszívta hajam illatát, én pedig elvesztem ölelésében. Most döbbentem rá mennyire hiányzott...És, hogy köztünk mindig is több volt. De most olyan más volt. Mert ott volt a szívemben Anti. És basszameg hiába tette amit tett Dénes, még ő is ott volt. 

-Hadd nézzelek!-vált el tőlem és vigyorogva szemlélt.

-Na mi az? Mi változott?

-Te...Fogytál?-méregetett.

-Ja, tudod a stressz ezt teszi az emberekkel.-rántottam vállat.

-Stressz? Azt hittem Dénessel minden jól megy köztetek és ő az igazi.-forgatta szemeit.

-Hát...Lesz mit mesélnem.-húztam el a szám.

-Az biztos. Na gyere. A többiek már várnak.

-A többiek?-álltam meg.

-Az osztály. A fél suli. De legfőképp Patrik.

-Most inkább lepihenek, ha nem bánod. Elég sok minden van a fejemben. Ki kell ürítenem.

-Rendben. Majd még jövök.-fogta meg a kezem.

Aprót bólintottam és elengedtem a kezét. Kiment. Ledőltem az ágyba. Abba az ágyba. Ahol eszméletlenre vertek és szexuálisan zaklattak. Ahogy befeküdtem szinte újra átéltem. Lefolyt egy könnycsepp az arcomról. Az életem egy káosz. Hol itt-hol ott, de sehol sem jó...Már rég nincs otthonom. Sem biztos pontom. Antit úgy éreztem, aztán ezekután rájöttem semmi sem állandó. Csak a változás. Elaludtam.

Arra ébredeztem, hogy Erik, Fefe és Patrik az ágy szélén ülnek és rólam beszélnek.

-Olyan gyönyörű.-hallottam Fefét.

-A legszebb a világon.-sóvárgott Erik.

-Fhu de megbasznám.-szólalt meg Patrik.

Erre felnevettek. Nevetésük felébresztett. Hírtelen felkeltem és ülő helyzetbe felhúztam magam, megtámaszkodva hátul kezeimen.

-Hol vagyok?-néztem körbe.

-Css. Semmi gond. Jó helyen.-mondta Erik, erre mind kissé összenevettek.

-Mióta vagytok már itt?-néztem rájuk zavartan.

-Egy ideje.-méregetett Patrik.

-Hagyjatok békén. Menjetek el!-szóltam rájuk és hátrébb húzódtam.

-Nyugalom. Még hozzád sem értünk.-mondta Erik.

-Még.-húzta gunyoros mosolyra száját Patrik.

-Ha rajtam múlik nem is fogsz.-nézett rá leteremtően Fefe.

Gyűlölöm Patrikot...Szemmel láthatóan szinte felfalt a szemeivel.

-Ugye tisztában vagytok vele, hogy egyikőtöké sem vagyok?!-túrtam bele hajamba félkómásan.

-Persze. Mert mindegyikünké.-nevetett fel Patrik.

Összehúzott szemöldökkel meredtem rá és hátrébb húzódtam.

-Naa, nem kell félned tőlünk. Megváltoztunk.-nevetett Erik is és közelebb jött.

-Csak játszunk egy kicsit.-jött közel Patrik is.

-Hé. Elég!-szólt rájuk Fefe.

Félve felé kaptam a tekintetem.

-Hanna mostantól tabu. Mindegyikőnknek. Világos?!-emelte meg a hangját.

-Nekem nem parancsolsz. Idősebb vagyok. Rémlik?-vágott fel Patrik.

-Én meg simán betöröm a képed. Rémlik?-szólt vissza nyomatékosan.

-Sajnálom Fefe. Kettő az egy ellen.-szólt közbe Erik.

-Ez még is mit jelentsen?-szóltam hozzá én is.

-Tudod..Mi mindig is egyet akartunk Erikkel. Most pedig végre is hajthatnánk.

-Rajtam biztos nem fogtok osztozkodni. Felejtsétek el!-mondtam idegesen.

-Vág az eszed.-harapta be ajkát Patrik-Ne aggódj. Jól fogjuk magunkat érezni.-mosolyodott el perverzen végig a szemembe nézve.

-Ahhoz előbb velem kell jól érezned magad te patkány.-ragadta meg a pólójánál Fefe.

-Hé.-lökte le róla Erik.

Fefe ezután behúzott Eriknek. Patrik gyomorszájon ütötte Fefét. Ekkor Erik hagyta őket verekedni és odajött hozzám.

-Ne közelíts!-sikonyáltam.

-Ne aggódj! Nem bántalak.-súgta oda és kézen ragadva beküldött a fürdőbe. Majd rám zárta.

-Most pedig mindenki kifelé.-hallottam Eriket.

-Mi? Az kizárt. Nem hagyom, hogy egyedül a tiéd legyen!-mondta Patrik.

-Komolyan azt hitted, hogy osztozni fogok rajta? Ismerhetnél már. Önző vagyok. Főleg ha róla van szó. Fefe, te pedig..Tudom, hogy szereted. De neked sem adom át. Ezen túl kell lépned. Most pedig menjetek.-mondta határozottan.

A kulcslyukon át hallgatóztam.

-Ennek itt nincs vége.-mondta Fefe.

-Csak most kezdődik.-mondta Patrik.

Mindketten kimentek. Szóval csak színjáték volt Eriktől. Tényleg megváltozott?

Kinyitotta az ajtó zárját és velem szemben állt.

-Szeretném újra kezdeni. Kis lépésekben.-mosolyodott el.

Aprót bólintottam. Kiléptem a küszöbre, közel hozzá és felnéztem rá.

-Megígéred, hogy nem fogsz bántani?

-Soha többé.-karolta át egyik kezével derekam.

-Akkor jó. És megígéred, hogy nem hagyod, hogy Patrik hozzám érjen?

-Bízhatsz bennem.-bólintott.

Átöleltem. Azt akartam, hogy úgy érezze bízom benne. Kell egy biztospont. Mégha fáj is, és nehezemre fog esni őt elviselni, nem maradhatok védelem nélkül. Minden ellenszenvem legyűrve engedtem neki hogy derekamról lejjebb csússzon a keze. 

-Úgy érzem ez most más lesz.-markolt rá fenekemre.

Beszívtam a levegőt mélyen, visszafolytva utálatom.

-Én is.-hazudtam.

Ekkor felkapott ölébe, mire átkaroltam nyakát. A falnak nyomott és apró puszikkal hintette nyakam. Bevallom jó érzés volt. Majdnemhogy még élveztem is. Csak a múlt emlékei fogtak vissza és emlékeztettek az elveimre. Nem szerethetem őt igazából, és nem kötődhetek. Soha többé senkihez. Dénes után megtanultam.

-Annyira örülök, hogy viszonzod.-nézett a szemembe.

-Én pedig, hogy megváltoztál.-mosolyogtam rá.

-Ígérem boldoggá foglak tenni. Minden létező módon kielégítem a vágyaidat.-nézett mámorosan és megcsókolt.

Automatkisan beletúrtam a hajába. Ez csak színjáték, mégis furcsa érzés fogott el. Jólesően szét áradt bennem ez az érzés. Viszont a bűntudat nyomta a mellkasom. Dénes gondolata...És Antié...Most pedig, Feféé is...

Ekkor elváltam tőle hírtelen.

-Mi a baj?-kérdezte kéjjel fűtötten.

-Te tényleg szeretsz engem?-kérdeztem improvizálva.

-Mindennél jobban.-sóhajtott bele csókunkba és újra csókolni kezdett. 

Amint eszembe jutott Dénes hírtelen hülyeségnek tűnt ez a biztos pont dolog és rettentően rosszul éreztem magam az Erikkel kialakult helyzet miatt. Löktem mellkasát magamtól de ő már akaratosan a falnak szorított és egyre jobban falta ajkaim. Rettentően beindult. Hírtelen az ágy felé vitt és egy mozdulattal beleestünk az ágyba. Ő volt alul. Leakartam róla szállni de megfordított és már én voltam alul. Gyorsan mindenemet elkezdte csókolni. A nyakamat. A számat. Leakarta húzni a felsőmet is de hadakoztam.

-Ahh. Mi az?-hagyta abba egy percre.

-Ezt talán még sem kéne.-haraptam be alsó ajkam.
-A francba Hanna! Ne játszadozz velem!-nézett le rám dühösen.
-Ez nem helyes.-nyeltem egy nagyot.  Odalra tekintett beharapva ajkát, amit végig követtem tekintetemmel.
-Miért csókoltál vissza? Az igazat.-nézett le rám szugerálva.

-Mi? Te meg miről beszélsz?-tettettem az értetlent.
-Nem most kezdtem. Halljam kislány, mit akarsz te igazán tőlem?-fúrta íriszeit az enyémekbe.
-Semmit. Vagyis semmi hátsó szándékom sincs.
-Még mindig őt szereted ugye? Különben is, mi történt veletek? Hol van most a nagy szerelmed?-kérdezte minden sértettséggel amit csak ki lehet mutatni.
Nem akartam elcseszni azt, hogy megváltozott...Nem jöhet rá az igazi érzéseimre és, hogy mit gondolok róla. Ki kellett találnom egy jó indokot. Nehogy rá jöjjön az igazira.
-Megcsalt engem...Elhiheted, már semmi sem köt hozzá.-néztem fel rá szomorúan.
-Ne haragudj. Nem tudtam.-nézett a szemembe es eltűrt egy hajtincset az arcomból.
-Nem a te hibád. Csak nem szerettem volna elsietni.-néztem oldalra.
Reméltem, hogy megsajnál és megbánja a kirohanását. Szerintem a legjobb színészi tehetségem vetettem be. Sikerrel.
-Persze. Ezúttal én sem fogom elsietni. Megígerem, hogy szebbé teszem a második első alkalmad.-adott egy puszit a nyakamra.
Szóval nem tudja, hogy rajta kívül Fefével is voltam...Ez még jól jöhet. Taktika ide vagy oda, amikor az első alkalmat említette automatikusan gombóc volt a torkomban és egy könnycsepp is lefolyt az arcomon.
-Erik...Akkor azt hogy tehetted meg velem?-néztem fel rá most mar könnybe lábadt szemekkel.
-Túlságosan kívántalak. Nem tudtam uralkodni magamon. A gondolat, hogy bármit tehettem veled felpezsdített és erre késztetett. De én élveztem. Szerintem a maga módjan különleges volt.
-Nagyon sokat szenvedtem miattad.-nyeltem könnyeim.
Erik fájdalmasan nézett rám, és letörölte a könnyeim.
-Nagyon sajnálom.-puszilta meg gyengéden ajkaimat.
Átöleltem. Egy ölelésre volt szükségem. Milyen ironikus, miatta voltam padlón, még is ő kapart fel onnan. Vissza ölelt szorosan és beszívta hajam illatát. Ahogy kissé elhúzódtam egymás szemeiben elvesztünk. Eddig nem is szántam nagy jelentőséget szemei szépségének. Pedig gyönyörűek. Világos kék szeme mintha a lelkembe látna.
-Te vagy a legszebb lány a világon.-nézett merengve.
Más esetben ez sablonosan hangzana, de valahogy akkor es ott, ahogy mondta elhittem neki, hogy tényleg így gondolja. Szavaitól zavarba jöttem és lesütöttem szemeim.
-Kérlek, engedd meg, hogy ma este az enyém legyél.-simította meg az arcom egyik ujjával.
-Azt ígérted nem sieted el.-néztem fel rá.
-Nem is. Kellő képpen, tisztelettel fogok hozzád érni.-nézett a szemembe.

-Még nem állok rá készen.-néztem vele farkas szemet.
-Értem.-szállt le rólam és kifeküdt mellém.

Csalódást okoztam neki. Nagyon akart engem, én pedig visszautasítottam. 

-Ne haragudj.-fordultam felé.

-Te ne haragudj. Nem akarok megint erőszakos lenni. A nem az nem.-fogta meg a kezem és elmosolyodott.

Szavai komoly hatással voltak rám. Rá sem ismertem. Hírtelen olyan szűrreálisnak tűnt minden. Dénes sokkal inkább hasonlított a régi Erikre, Erik pedig a régi Dénesre. Akibe bele szerettem.

-Jó éjt.-takaróztam be.

-Jó éjszakát!-nyomott egy puszit a számra.

Szájrapuszi. A gyengém. Megbabonázva néztem rá tette után. Arca még mindig az arcomhoz volt közel. Magamhoz húztam és megcsókoltam. Nem tudom miért tettem. De akkor ez az érzés volt bennem. A hajamba túrva viszonozta. Hírtelen abbahagyta és lefordult rólam.

Nem értettem mi baja.

-Valami rosszat tettem?-kérdeztem aggódva.

-Nem. Dehogy. Csak le kellett állítanom magam. 

-Még mindig ott vannak azok a tulajdonságaid, ugye?

-Igen. Néha kiszámíthatatlannak érzem magam. A váltásom ellenére félek nem tudom időben fékezni magam és túl messzire megyek.-fordult felém.

-Ügyes vagy. Most sikerült.-bíztattam.

-Szerencséd volt. Hanna, te nem tudod milyen érzéseim vannak irántad. Nem vagy tisztában azzal milyen mértékben beléd estem. Egy szavad, egy mozdulatod, egy apró érintésed beindít. Teljesen a megszállottad lettem.-lehelte már vészesen közel a szavakat ajkaimra.

Hol a szemembe nézett-hol a számat kémlelte.

-Nem értem. Mi van bennem ami ennyire megfogott?

-Te.-magaslott fölém hírtelen-Az egész lényed. Mindened. Erre nincsenek szavak.-tette fejét mellkasomra.

Ujjaimmal végig szántottam haján. Közelsége furcsa érzéseket váltott ki belőlem. Egyre jobban éreztem, hogy arcát melleimhez dörgöli. Később pedig apró puszikat hint rájuk. Ruhán keresztül is bizsergő érzés kapott el. 

-Erik...-fogtam meg arcát.

-Ne haragudj.-hagyta abba.

-Lezuhanyzom.-ültem fel.

Csak zavartan bólintott és leszállt rólam.

Rájöttem két okból is vigyáznom kell vele. Ismerve heves érzelmeit nem tudni mikor hogy tudja magát fékezni. Félek egy rossz pillanatban visszatér régi éne, vagy szokásai. A másik ok pedig, félek az új éne túlságosan a szívembe lopja magát és elkezdek érezni valamit. Az pedig nem történhet meg. Felálltam és kivettem a bőröndömből a pizsomám. Egy rövid sport naci, csipkés bugyi és egy trikó. Bementem a fürdőbe és megeresztettem a vizet. Kiléptem ruháimból és beleültem a kádba. Eszembe jutott ami abban a kádban történt. Mikor megujjazott és elájultam. Mikor rettegtem tőle. Talán még most is? Kopogás zavart meg gondolatmenetemből.

-Igen?-kérdeztem.

-Azt a pizsomát kell hordanod, amit kitettek neked. Sajnálom, muszály.

Ekkor ránéztem a polcra és rosszul lettem. Ismét az átlátszós hálóing volt kitéve. Miután végeztem kiszálltam és megtörölköztem. Azért is felhúztam a fekete francia bugyim és egy toppot a hálóing alá. Kiléptem és bár így is kellemetlen volt majdnem meztelennek lenni előtte, elhatároztam nem követem el ugyanazokat a hibákat, mint Fefével.

Erik így is kiélezve nézett. Beharapva ajkait nézett végig rajtam.

-Csak a hálóinget szabad felvenned.-nyelt egyet.

-Tudom. De így sokkal jobb a közérzetem.

Nehezen, de lenyelte ezt a békát és bólintott.

Bebújtam mellé. Mellkasára húzott, fejem ott hagytam. Egyik kezemmel átkaroltam hasát. Beszívtam férfias illatát.

-Nemsokára jövök.-puszilta meg fejem és bement a fürdőbe.

Miután ő is végzett egy alsónadrágban jött ki. Az lehetséges, hogy azóta még kidolgozattabb lett a teste? Én úgy láttam. Igen csak feltűnően nézhettem ugyanis elmosolyodott.

-Na mi az? Tetszik valami?-harapta be ajkait.

Zavartan pillantottam el.

-Te..Ömm..Izmosabbnak tűnsz. Edzesz?

-Igen.-mosolyodott el.-Miután elmentél sokkal többet kezdtem el edzeni. Megfogadtam, hogy még egy csatát nem vesztek el soha.

-Jó hatással vagyok rád.-nevettem fel.

-Te vagy az egyetlen akinek hatása van rám.-hajolt le hozzám az ágy mellett.

Miért vagyok zavarban? Ő Erik...

Pimasz mosolyra húzta ajkait látva reakcióm. Bebújt mellém és ölelésébe zárt. Elaludtunk.