-Mióta vagy fent? Korán van még.-dörzsöltem a szemeim.
-Nem régóta.-fordult felém lepattintva a parazsat az erkélyen túl.
-Minden rendben?-álltam fel felkapva a köntösöm a kanapéról.
-Persze. Aludj vissza nyugodtan.-mosolygott.
Olyan hidegnek éreztem a tekintetét.
-Kicsit hideg van. Így nem tudok. Meg amúgy is már fent vagyok. Szóval mesélj nyugodtan!-álltam mellé összehúzva a köntöst magam körül.
Lenézett rám fél oldalasan. Megint az elméjében járt, nem a valóságban. Tudni akartam mire gondol.
-Mi az?-néztem rá szégyenlősen.
-Te tényleg olyan...egészen csodás vagy. Van valami az aurádban, ami magába szippantja az embert és nem engedi szabadon. Megbanonáz. Amióta veled vagyok még jobban értem Alex miért volt a megszállottad és miért nem tud elengedni. Ha engem elhagynál én is valami őrültséget tennék érted. Nem bírnálak mással látni. Fizikailag fájna elveszíteni.-meredt rám.
Csak bámulni tudtam. Ezen gondolkodott? Olyan szépen fogalmaz, de olyan könnyedén is jönnek a szavak a szájára. Hogy képes mindezt vakmerően mondani? Vajon mi rejlik még benne? És miért hangzik úgy, mint aki hasonlóan gondolkodik, mint Alex? Ez kissé megijesztett. Egészen felébredtem nyersségétől.
-Csak egy testet látsz. Persze ez épp elég egy férfinak. Ami viszont igazán én vagyok azt korántsem láttad még. Úgyhogy nagy szavak ezek...
Úgy tűnt megleptem a válaszommal. Kíváncsian vizslatott.
-Tévedsz ha azt gondolod a monológom a külsődről szólt. Az csupán bónusz. Nem mellesleg tudom milyen vagy. Tudom hogyan gondolkodsz. Mi a véleményed bizonyos dolgokról. Figyelek mindenre amit mondasz.-mosolygott újra.
Ezúttal kis cserfességet véltem felfedezni benne.
-Napoljuk el ezt a beszélgetést. Félek túl korán van és egyikünk agya sem képes befogadni a másik mondandója mélységét.
Hátrébb léptem az erkélytől és egy udvarias félmosoly keretében távoztam. A szívem dobolni kezdett a mellkasomban. Különös. Alig pár percet beszéltünk még sem tudok másra gondolni. Sietősen felöltöztem és visszafeküdtem az ágyba. Kis idő múltán befeküdt mellém és átkarolt hátulról. Az orra valahogy a nyakamnál helyezkedett el. Eltolta a hajam és éreztem ahogy belélegzi az illatom. Levegő vétele csiklandozott.
-Nem fázol már? Becsuktam az ablakot.
Hangja mélységétől kirázott a hideg.
-Nem. Már jobb.-feleltem röviden.
Az ölelése felmelegített.
-Örülök.-puszilta meg a nyakam.
-Egy kis térre van szükségem. Levennéd rólam a kezed kérlek?-mormogtam halkan.
-Mi? Miért?-vándorolt feljebb a keze a derekamról a mellkasomhoz.
Nem fordított neki nagy jelentőséget de én éreztem a kezeit a melleimen. Talán szándékosan tette azt remélve, hogy nem teszem szóvá.
-Muszáj megmagyaráznom? Csak ne érj hozzám!-vettem le a mellkasomról a kezét és tolni kezdtem a másik irányba a vállát.
Értetlenül és szinte már-már dühösen nézett rám.
-Talán valami rosszat tettem?-nézett le rám halál komoly tekintettel aggódva.
-Csak.. Egyedül szeretnék pihenni érintés nélkül. Ennyi.-fordultam vissza hátat fordítva.
-Ahogy gondolod.-fordult el durcásan.
Próbáltam vissza aludni.
-Nem. Ezt nem bírom.-szólalt meg percek múlva.
Nem válaszoltam.
-Mi az, hogy nem érhetek hozzád?-fordított magával szemben idegesen.
-Alex hagyj már aludni!-ripakodtam rá.
-Alex?-kérdezett vissza elborult tekintettel.
-Kornél...Kornélt akartam mondani.-hebegtem.
Idegesen felnevetett lesütve szemeit.
-Szóval erről van szó. Rá gondoltál. Ezért nem akarod, hogy hozzád érjek. Még mindig őt akarod.
Dühtől forrongva nézett a szemeimbe.
-Persze, hogy őt szeretem.-keltem ki magamból -Mindig is őt fogom.-sóhajtottam fel szomorúan beletörődve az igazságba.
-Ezt nem hiszem el...-ült fel az ágyban.
-Nagyon sajnálom. Nem akartam fájdalmat okozni.-ültem fel én is.
-Menj el!-mondta higgadtan.
Nem firtattam a dolgot. Felálltam és a papucsomba lépve kimentem a szobából. Aztán megfordultam és visszamentem.
-Nagyon sajnálom. Egy igazi bunkó voltam. El sem tudom képzelni mit érzel most.-álltam az ajtóban erőtlenül.
Könnyes szemmel nézett rám. Nagyon megbántottam.
-Csukd be az ajtót! Nem hiányzik a dráma.-fogta a fejét.
Becsuktam magam mögött az ajtót és elé álltam.
-Tudod én még nem dolgoztam fel teljesen ezt a sok mindent, ami mostanában történt. Sokáig azt hittem Alex az igazi. Aztán rájöttem, hogy nem és ebbe majdnem én haltam bele. Hidd el, hogy értékelem, hogy harcolsz értem. Viszont jelenleg még törött vagyok és olyant mondok vagy teszek, amit utána megbánok. Próbálok megjavulni de ez nem fog egy nap alatt megtörténni. Képes vagy ezt elfogadni?-néztem le rá az ujjaim tördelve.
-Én sem egy nap alatt léptem túl az exemen. Azt hiszem meg tudlak érteni. Sajnálom ha erőszakos voltam veled. Ezt az oldalamat az Alex iránti haragom váltja ki. Ezen pedig én fogok dolgozni. Nem akarom, hogy a viszályom vele elrontsa ami kettőnk közt van.
Figyelmesen hallgattam végig és néztem ahogy a testbeszéde megváltozik és felenged a görcsösségéből. Jól esett neki a magyarázatom és nekem is jól esett a reakciója.
-Emberek vagyunk. Hibázhatunk. A lényeg, hogy van bennünk hajlandóság helyre hozni.-ültem le mellé mosolyogva.
Visszamosolygott rám és magához szorított.
-Bár veled találkoztam volna először.-puszilt homlokon.
-Mindig jó időben vagyunk egymás életében. Ha előbb ismerlek meg lehet túl korai lett volna és nem lettünk volna elég érettek egymáshoz.
Felnevetett.
-Mert most azok vagyunk?-vonogatta a szemöldökét.
-Jobb napokon.-nevettem fel.
-Szeretlek Hanna!-nézett mélyen a szemembe.
Elállt a lélegzetem. Az előbb mondtam ki előtte, hogy Alexet szeretem. Most meg szerelmet vall újra. Ez a fiú tényleg elképesztő. Lenyelte az egóját és könnyedén kinyilvánította az érzéseit.
-Köszönöm.-néztem vissza rá szomorúan.
-Nem kell válaszolnod. Csak tudatni akartam. Sokadjára is.-nevetett fel kínosan.
-Jól van hős szerelmes. Ideje visszaaludni.-túrtam bele a hajába mosolyogva.
-Igazad van. Túl korán van még.-bújt vissza az ágyba mosolyogva.
Bebújtam mellé és átkaroltam.
-Aludjunk egy kicsit!-pusziltam meg a vállát.
-Az jó lenne.-mormogta.
-Jó éjszakát Kornél!
-Jó éjt Hanna!
Pár percen belül vissza is aludtunk. Éreztem ahogy a lelkem terhei mély álomba nyomnak. Nem tartott sokáig ugyanis pár perc múltával Betti kopogtatott az ajtón. Sietve lépdeltem hozzá.
-Betti! Minden oké? Úgy püfölöd az ajtót, mintha pisztolyt tartanának a fejedhez.
-Beszélnünk kell.-nézett rám komolyan amitől baljós hangulatom lett.
-Jó, de nem itt. Két perc múlva a könyvtárban találkozunk.
Biccentett és magamra hagyott.
-Mi az? Ki volt az?-kérdezte Kornél.
-Csak Betti. Pasi ügyek gondolom. Beszélni akar a könyvtárban.
-Ez furcsa. Nekem úgy tűnt már nem vár semmit Petitől. Például amikor felajánlotta, hogy jöjj össze a férjével, ő meg Alexszel, az eléggé erre utalt.
Felnevettem aztán elgondolkodtam.
-Erről honnan tudsz? Ott sem voltál.
-Meg vannak a forrásaim.-mosolygott.
Karba tett kézzel néztem rá.
-Nem árulom el.
-Titkolózol előttem?-húztam fel a szemöldököm.
-Egy férfinek meg vannak a maga titkai. De persze semmi megcsalás vagy megvesztegetés nincs a dologban. Inkább hűség és tisztelet.
-Hát jó. Én is hordozok magammal dolgokat, amiket nem kötök az orrodra.
-Ezt gondoltam.-biccentett.
-Kornél!
-Hmm?
-Kössz, hogy nem faggatsz..-mosolyogtam.
-Kössz, hogy elfogadod ezt az oldalamat is.-mosolygott vissza.
-Most megyek. Aludj vissza!
-Nagyszerű ötlet. Az lesz.-dőlt vissza az ágyba.
A könyvtár felé vettem az irányt. Betti türelmetlen tekintetével találtam szemben magam.
-Itt vagyok. Szóval mi olyan sürgős? Minden rendben?-ültem le mellé.
-Nem. Nagyon nem. Viki visszajött a suliba és azt beszélik most hogy te és Alex szét mentetek le akar csapni rá.
-Tessék?-akadtam ki kendőzetlenül.
-Sajnálom. Most mit fogsz tenni?
Eleinte a fejemben gondolkodtam csak. Elképzeltem, hogy beállít Alexhez. Megöleli, mint régi barátja, persze valami kihívó öltözetet visel, majd közli vele romantikusan, hogy ő itt van neki és miatta jött vissza. Ideges lettem, aztán elmosolyodtam. Szeretem Alexet, ezért azt akarom, hogy boldog legyen. Még ha nem is velem. Mert mi már nem lehetünk együtt mindazok után amik történtek. Talán ez a lány az igazi neki és ennek így kellett lennie.
-Hanna! Jól vagy?-zökkentett ki Betti.
-Igen. Ha igaz, akkor áldásom adom rájuk.
-Hogy mi van? Megőrültél? Ő a te Alexed. Kicsit sem vagy féltékeny? Nem akarod megölni? Segítek eltüntetni a hullát.
Felnevettem. Jól esett a támogatása és az aggódása, de már nem ilyen vagyok.
-Semmi baj Betti. De tényleg. Ha együtt kell lenniük akkor úgy is együtt lesznek. Ha pedig nem, akkor lényegtelen aggódni amúgy is. Főképp pedig, Kornél mellett döntöttem és ezt tartom is. Szerintem vele még boldog lehetek.
Alexszel viszont túl sok baki volt. Nem haragszom már rá viszont nem tudok visszamenni hozzá. Szeretem és mindig szeretni fogom, de ez a helyes döntés.
-Te valami agymosáson mehettél keresztül. Ha te nem téped meg, én fogom. Ez nem csak Alexról szól. Te vagy itt a királynő. Nem jöhet vissza megalázni azzal, hogy kikezd a férjeddel. Hát nem érted?
-Nem érdekel mások mit gondolnak. Talán túl sokáig voltam a reflektor fényben. Átveheti a helyem. Alex úgy is engem fog szeretni örökké.
-Wow. Szeretnék ilyen higgadt és magabiztos lenni egyszer. Tényleg lenyűgöző a viselkedésed.
-Nos, ha csak ennyit akartál mondani, akkor most megyek is. Köszönöm, hogy így aggódtál az érzéseim miatt. Igaz barátom vagy.-mosolyogtam rá miközben felálltam.
-Remélem nem hazudsz magadnak is és később nem bánod ezt meg.-mosolygott szomorúan, mint aki épp nézi a ketyegő bombát tudván, hogy nemsokára robban és elpusztít mindent, amit ér.
-Eleget szenvedtem Alex miatt. Ideje elengednem és nem szabotálnom magam.
Biccentett, bár tudtam nem ért egyet velem. A folyosón sétálva megláttam Vikit az aulában ülni több lánnyal a kanapén. Észre vett. Ijedten pillantott rám. Mini szoknyát és egy topot viselt, ami nem igazán takarta. Pont így képzeltem el ezért felnevettem.
-Hanna? Szia.-hebegte.
-Gyere sétáljunk egyet.-mosolyogtam.
A többi lány szinte döbbenten reagált kedves reakciómra.
Viki felállt és félve elindult velem.
-Kicsit csípősen bántam veled legutóbb, ugye?-nevettem fel felidézve.
Ő is vissza gondolt rá és szerényen elmosolyodott.
-Sajnálom, ami akkor történt. Nem akartam megcsókolni Alexet. Egy hülye játék miatt volt az egész.
-Miért jöttél vissza?-vágtam közbe.
Nem voltam kíváncsi a múltra, vagy arra az estére. Elég volt akkor.
-A másik suliban nem találtam a helyem. Aztán..Kaptam egy fülest, hogy Alex és te.. Szóval, hogy dobtad. Ez igaz amúgy?
Itt most tényleg meg kellett hoznom egy döntést. Tudassam vele hol a helye, mondjam, hogy még szeretjük egymást és semmi esélye, vagy tegyem meg amit úgy elterveztem, lépjek tovább.
-Még nem találkoztatok?
-Még nem.-felelt röviden.
-Szereted őt?-álltam meg.
A szemeit figyeltem. Tudni akartam mit érez igazán. Hogy valóban méltó hozzá.
-Erre te is tudod a választ.-könnyezett be szégyellve magát -Mióta csak barátok vagyunk. Én mindig szerettem őt, de ő csak téged látott maga előtt. Még akkor is, amikor ide sem hozott még. Tudtam, hogy ez örökké egyoldalú lesz. És ez megőrített de távol lenni tőle még rosszabb volt.-sírta el magát.
Küszködve érzéseimmel letöröltem könnyeit a hüvelykujjammal.
-Semmi baj.-mosolyogtam könnybe lábadt szemekkel.
-Miért vagy most ilyen kedves? Azt hittem bántani fogsz.
-Ez most más. Tudni akartam tényleg szereted-e. És úgy látom így van. Én is szeretem őt. Nagyon-nagyon. Ez olyan erős szeretet, ami már szinte fizikai fájdalmat tud okozni. De nem szerethetem tovább ezt a fiút. Nem tudhatod de nagyon sok minden történt ami miatt így döntöttem. Ettől függetlenül azt akarom, hogy boldog legyen. Ha tényleg szereted és képes lennél boldoggá tenni őt, áldásom adom rá, hogy beszélj vele. Nem tudom, hogy ő mit reagálna. Most eléggé maga alatt van. De miattam már nem kell félned közeledni hozzá.-nyeltem könnyeim.
Ő is eláztatta az arcát és a kézfejem a könnyeivel. Nem hitte el amit mondtam. Nagyon meghatódott és hirtelen magához ölelt.
-Csodálatos vagy Hanna. Nem tudom hogy vagy erre képes, de köszönöm. Ígérem boldoggá fogom tenni. Ha ő is ezt akarja.
Mosolyogva biccentettem a könnyeim törölve.
-Viki, sajnálom a múltkorit. Most már egészen feleslegesnek tartom az akkori kirohanásom, csak akkor még úgy szerettem őt, hogy bárki akit fenyegetésnek éreztem, úgy éreztem el kell távolítanom az utamból.
-Megértem. Már akkor is megértettem.-mosolygott.
-Rendben. Akkor sok sikert! Bánj jól kérlek az én kicsikémmel!
A mellkasomhoz kaptam, hirtelen szorítani kezdett.
-Megígérem. Várj, jól vagy?-fogta meg a kezem.
-Hmm. Mint mondtam, a szeretet amit érzek sokszor fizikai fájdalmat is ki tud váltani. Azt hiszem az, hogy most szabaddá tettem az utat előtted a végső lezárás és ezt fel kell dolgoznom.
-Nagyon sajnálom Hanna. Te tényleg nagyon szereted őt. Talán ha tudta volna memnyire, nem bántott volna meg ennyiszer. Mindig azt hitte te nem szereted annyira, mint ő. Régen hittem is neki, de már látom, hogy ez nem igaz. Te nagyon is szeretted. Talán jobban is, mint én.
-Már nem számít. Akkor...Minden jót kívánok!-öleltem át.
Viki rettentően szomorú lett a látványomtól és mind attól, amit mondtam neki. Jobban sírt és erősebben szorított magához.
-Te is legyél boldog! Megígéred?-fogta kezei közé az arcom.
-Megpróbálom. Talán Kornél képes lesz rá.
-Kornél? Alex ellensége Kornél?
Szomorúan bólogattam.
-Hanna, hogy jutottál idáig? Pont ő?
-Ő mentő öv volt, amikor szükségem volt rá. Amikor én és Alex már rég elvesztünk.
Bólogatott.
-Bárki is legyen az új társad, szerencsés ember, hogy téged szerethet.-mosolygott-Köszönöm még egyszer.
-Menj! Keresd meg a nagy őt! Neked még nem késő.-mosolyogtam szomorúan.
Az érzelmes beszélgetésünk közepette észre sem vettük, hogy Alex a fal mögül hallotta az egész beszélgetésünket. Beállt elénk résnyire nyílt ajkakkal a sokktól. Csak engem nézett. Könnyek folytak le az arcáról.
-Hanna...-szólalt meg szenvedő hangon.
-Alex! Vissza jöttem!-borult a nyakába Viki.
-Akkor én most megyek is.-töröltem le a könnyeim a szemébe nézve és sietve elfutottam tőlük. Egy üres folyosón a földre rogytam és sírni kezdtem. Most annyira valós volt. Most tényleg lemondtam róla. És jött is a váltás. Nem akarom, hogy magányosan sírjon és szenvedjen viszont ettől még nem volt könnyebb átadni valakinek. Az arca az emlékezetembe égett. Még ő is szeret. A falnak dőltem és néztem magam elé felidézve minden pillanatot. Most csak a jók jutottak eszembe. És ezért még jobban beütött mennyire szeretem őt. Rohadtul fájt. Nem hittem, hogy túl élem ezt valaha abban a percben. Betti talált rám és egyből magához ölelt kérdések nélkül.
-Jajj Hanna!-puszilt homlokon.
-Megtettem. Most tényleg elengedtem.
-Rendben leszel?
-Azt nem tudom.-hunytam le szemeim.
Betti magához szorított és ringatni kezdett.
Örültem, hogy ott volt velem mégha szét is estem előtte.
-Gyere kicsim, pihenned kell.-állított fel.
-Elkaptál engem amikor zuhantam. Köszönöm.
-Ugyan már. Te azután is a barátom maradtál, hogy totál bunkó voltam veled meg rásrartoltam Alexre. Te vagy a jó barát.
-A férjed meg rám startolt, szóval fair.-nevettem fel majd újra sírni kezdtem.
-Jajj szívem. Még nem késő helyre hozni. Téged szeret.-fogta két közé az arcom.
-Ő már nem az enyém. Átadtam neki. Már nem csinálhatom újra. Le kellett zárnom Betti.-zokogtam.
-Nem. Sosincs késő a szerelemben. Ha valaki ennyire szeretne foggal körömmel harcolnék érte. Mindegy mit tettem. Vagy ki szeretné átvenni a helyem. Képes leszel azzal a tudattal elaludni, hogy ő más mellett alszik el? Boldogtalanul mert rólad álmodik? Te pedig egy idegen fiú mellett. Aki sosem lesz ő. Akármilyen tökéletes is. Ti egymásnak vagytok különlegesek és az ilyen nagyon ritka. Hát nem érted Hanna? A lelketek össze van kapcsolva. Ő más mint bárki más előtte vagy utána. Biztos el akarod ezt dobni?-kérdezte könnyekkel a szemében.
A belsőmig hatolt minden egyes szava. A realizáció, hogy igaza van, mint villámcsapás úgy ütött belém. Szeretem őt. Jobban, mint bárkit valaha. Ő pedig olyan régóta várt rám és még mindig őrülten szeret. Mindegy mi a helyes út elméletileg...A szerelemben nincs reláció. Két szívét törhetek össze azzal ha visszaszerzem. Vikiét és Kornélét. Egyiket sem áll szándékomban tönkre tenni de talán nincs más választásom. Nem akarok egy újabb férfit találni. Újra megszeretni valakit. Csak őt.
-Igazad van.-hajtottam le a fejem.
-Akkor mire vársz még? Menj! Keresd meg!-bíztatott felhúzva a földről.
-Köszönöm.-öleltem magamhoz szorosan.
Visszaölelt majd eltolt.
-Ne félj semmitől! Téged szeret!-mosolygott.
Lüktető szívvel kezdtem el futni. Már nem volt ott. A szobája felé vettem az irányt, amikor Kornél jött velem szembe, úgy nézve rám, mint aki eddig engem keresett.
-Szia! Merre voltál? Minden rendben?-nézett rajtam végig bizonytalanul.
Kétségbeesetten néztem a szemébe. Átjárt a bűntudat. Nemrég még szeretetet ígértem neki, most pedig rohanok Alexhez. Hogy tehetem ezt?
-Történt valami?-kémlelt elvesztve a türelmét.
-Nem. Bettivel minden rendben.-mosolyogtam erőt véve magamon.
-Na és veled?-jött közelebb.
Olyan közel állt. Felnéztem rá és próbáltam eldönteni mit mondhatnék neki.
-Szeretem őt.-böktem ki.
Lehajtottam a fejem, mert nem bírtam a szemébe nézni.
Éreztem tekintetét rajtam. Zúgni kezdett a fülem. Megeredtek a visszatartott könnyeim.
-Ezt már mondtad. Ezúttal mit jelentsen?-szólalt meg egy hosszabb szünet után.
-Nem bírom nélküle.-néztem fel rá könnyáztatta arccal.
Küszködve érzéseivel nézett le rám, feszült állkapoccsal és ökölbe szorított kézzel.
-Amit reggel mondtál...Minden csak egy mese volt igaz? Végig erre készültél. Hogy vissza menj hozzá.
-Nem, dehogyis. Azt hittem képes leszek újra kezdeni veled. Tényleg. De nem tudtam, hogy mennyi érzést nyomok el. Most pedig felszínre tört.
-Oké.-felelte röviden.
-Oké?-kérdeztem vissza hitetlenkedve.
-Én megadtam neked az esélyt a jobb életre. Menedéket adtam, szeretet, egy új esélyt. Ha vissza akarsz menni hozzá menj! Nem én vesztettelek el téged, hanem te engem. De erre majd magadtól is rádöbbensz. Bántani fog, játszani a lelkeddel, esetleg újra megcsal. Mindegy is. Ez már nem az én dolgom. Holnapig kapsz határidőt elpakolni a cuccod. Ha addig nem viszed el kivágom a folyosóra aztán vigye aki látja.
Rezzenéstelen arccal hagyott magamra. Nem tudtam mit érzek de hirtelen nem éreztem helyesnek elhagyni őt. Mi van ha igaza van? Mi van ha újra a vesztembe futok?
-Hát itt vagy. Beszélnünk kell.-jött oda hozzám Gina.
Olyan régen beszéltem vele. Azóta mintha nem is láttam volna.
-Szia...Most nem a legjobb.
-Tudom. Alexről van szó.
-Mi történt?-kérdeztem félve.
-Azt beszélik el fogja jegyezni Vikit.
-Hogy mi?-akadtam ki.
-Ja. Gondoltam szólok.
-Ezt nem hiszem el. Mindent elrontottam.
-Mi a baj? Mit tettél?
-Eldobtam Kornélt, hogy újra vele legyek. Pedig ez a szemét már tovább is lépett.
-Sajnálom Hanna. Beszéltél már Alexszel?
-Még nem. De már nem is fogok. Nem adom meg neki az örömöt, hogy tudja harcoltam volna érte.
-Ezt jól teszed. Mit tehetek érted?
-Semmivel nem tartozol. Főleg nem a legutóbbi után.
-Sosem hagynálak magadra. Főleg nem egy ilyen helyzetben. Szerencsére az én szobatársam nem velem él. Nálam nyugodtan meghúzhatod magad.
-Biztos?-fogtam a fejem elkeseredetten.
-Hát persze. Na gyere.-karolta át a vállam.
Elsétáltunk a szobájáig. Észre vettem, hogy a fiú dolgai már nincsenek ott.
-Gyere beljebb!-csukta be az ajtót zavartan bár ezúttal közvetlenebbnek tűnt.
-Olyan más ez a szoba.-jegyeztem meg a fiú cuccai hiányára utalva.
-Elköltözött. Végleg.-jelentette ki udvariaskodás nélkül.
-Ez így megengedett?
-Igen. Korábban már említettem, hogy azonos neműek együtt lehetnek azzal a feltétellel, hogy az egyik fél "férfinek" állítja magát. Nos, nekik sikerült a dolog.
-Oh értem. Akkor most egyedül élsz? Veled mi lesz?
-Semmi. Csak várok a megfelelő személyre. Egy ideig nem fognak belém kötni. De hosszú távon nem maradhatok egyedül.
-Sajnálom...-néztem rá szomorúan.
-Ugyan...Ő sosem volt a férjem.
-Nem. Úgy értem sajnálom, hogy sürgetnek egy ilyen fontos dolog megtalálásában.
-Nektek hetero nőknek ennyi kiskapu sem jár szóval nem pamaszkodom.
-Ez igaz.-nevettem fel.
Leültünk az ágy szélére.
-Az előbb véget vetettem mindennek, amihez eddig ragaszkodtam. Végeztem Alexszal és Kornélt is elveszítettem. Sikerült mindent elszúrnom.
-Nem szúrtál el semmit. Egyik sem hozzád való. Ezt te is tudod.
-Akkor miért érzem most ilyen hülyén magam?
-Mert eddig sosem volt választásod, most pedig meghoztál kettőt is.
Döbbenten hallgattam. Olyan igaza van.
-Őrültség lenne megpróbálni visszaszerezni Alexet?-hajtottam le a fejem.
-Hanna...Ha a srác még mindig nem keresett meg, szerintem jól el van Vikivel. Nem gondolod?
-Nem tudom mit gondoljak. Nem hiszem, hogy ilyen könnyen tovább lépett.
-Annyira félsz kilépni a börtönödből, hogy vissza zárod magad és felégetsz magad körül minden kaput. Ezt akarod?
-Nem. Jól akarok lenni. De talán nem megy nélküle.
-Az összes exed túl élted. Őt miért nem?
-Mert ő más.-fogtam a fejem.
-Pihenj le kicsit! Szükséged van rá.
Bólintottam és fáradtan ledőltem az ágyba. Betakart egy pléddel, megsimította a hajam és kiment. A patakokban folyó könnyeim ringattak álomba és egyre halványabban éreztem a fájdalmat. Amikor felébredtem már sötét volt kint. Még mindig üres volt a szoba. Gina hagyott nekem időt kipihenni magam és menedéket adott. Ez nagyon jól esett és szükségem is volt rá. Rettentően kimerültem lelkileg. A telefonomért nyúltam és meglepődve kémleltem a nem fogadott hívásokat. Alextól jött 12 nem fogadott hívás. Aztán megnyitottam az üzeneteimet. Alex írt.
"Hol vagy? Beszélnünk kell." "Nem talállak sehol. Elmentél?" "Csak mondd meg hol vagy és oda megyek" "Kérlek ne tűnj el csak úgy!" "Tényleg itt hagytál?" "Nem bírom ezt".
Elindultam a szobája felé reménytelien. Kérdés nélkül benyitottam. Az ágyban feküdt, mellette pedig Viki feküdt a vállára dőlve. Nem volt jó érzés vele látni. Azonnal felkapta rám a tekintetét. Viki hasonlóképpen meglepődött.
-Hát itt vagy? Visszajöttél? Hol voltál?-kelt ki az ágyból lerázva magáról a lányt.
-Nem is mentem el.-könnyeztem be.
-Gyere ide!-ölelt magához szorosan.
Lassan én is magamhoz öleltem és belefúrtam arcomat a mellkasába.
-Azt hittem végleg elvesztettelek.-sírta el magát.
-Itt vagyok.-sírtam én is.
Elhúzódtam tőle és hátrébb léptem egyet.
-Szóval ti...Igazak a pletykák? Eljegyezted?
Döbbenten nézett rám.
-Erről szó sincs. Miután hallottam mit mondtál Vikinek nem tudtam hova tegyem hirtelen. Megakartalak keresni de nem találtalak sehol. Utána pedig azt hittem, hogy...-elcsuklott a hangja-Hogy elmentél.
Belesajdult a szívem a látványába. Ráadásul nem jegyezte el Vikit, és ENGEM keresett.
-Most mi lesz?-néztem rá kétségbeesetten.
-Ha te is szeretnéd, én veled akarok lenni. Újra kezdeni. Mi összetartozunk. Nem szeret nálam jobban senki és engem sem szeret senki jobban nálad.
-De Viki...-néztem oldalra a lányra aki könnyező szemmel figyelt minket, majd a szemembe nézett.
-Vikivel beszéltem már. Tudja hogy érzek.-nézett lefelé.
-Nem akarom bántani őt. Azt ígértem neki, hogy az övé leszel.
-Nem egy játék vagyok, amit körbeadhattok. Én téged szeretlek. Te is engem szeretsz. Te magad mondtad. Akkor miért vele legyek?
-Sajnálom.-néztem a lányra.
-Nem. Én sajnálom. Tudtam, hogy sosem lesz nála esélyem mégis amint megtudtam, hogy szabad ide jöttem és csak beleavatkoztam a kapcsolatotokba. Hanna ha van valaki, aki megérdemli, hogy szeretve legyen és szeresse Alexet, az te vagy. Ti tényleg egymásnak vagytok teremtbe. Bármennyire fáj is ezt belátni.-nevetett fel törölve a könnyeit-Én nem fogok közétek állni! Őszintén a legjobbakat kívánom nektek. Szép álom volt elhinni egy percre is akár, hogy én és Alex együtt lehetünk. De én csak egy barát vagyok az életében. Sosem fog másképp nézni rám. Már azelőtt szeretett téged, hogy ismert volna.-mosolygott.
Szomorúan hallgattam végig. Alex is zavartnak tűnt, mintha bűntudata lenne, hogy minden szava igaz és, hogy ezt a fájdalmat ő okozta neki. Mégha nem is tehet róla, hiszen tudatosan senki nem szeret.
-Köszönjük és remélem megtalálod azt, aki magadért fog szeretni és nem lesz kérdés, hogy téged akar vagy sem. Megérdemled a boldogságot Viki!
-Értékelem a kedvességed. Talán egy másik életben barátok is lehettünk volna.-mosolygott könnyes szemmel.
Visszamosolyogtam rá.
-Sajnálom Viki.-nézett rá Alex bűnbánóan.
-Ugyan.-nevetett-Most ne szúrd el! Oké?
Alex felnevetett.
-Megpróbálom.-mosolygott.
Viki fogta a bőröndjét és felénk sétált. Először átölelte Alexet, aki lassan hátba veregette, azután hozzám lépett és engem is átölelt.
-Sziasztok!-lépett ki mosolyogva.
Csendesen álltunk egymással szemben, nem tudva mit is mondhatnánk ezek után.
-Nagyon sajnálom őt.-hajtottam le a fejem.
-Én is, de az jobban érdekel, hogy viszont szeretsz.-vigyorgott.
-Igaza volt, ezúttal ne szúrd el!-mosolyogtam rá.
-Oh többé nem engedlek el, ezt elhiheted.-ölelt magához nevetve.
Amikor elváltunk éreztem a kémiát kettőnk közt. Egyszerűen kívántuk egymást. Magamhoz húztam és megcsókoltam. Egyből rám hangolódott és visszacsókolt. Felemelt és a falnak döntött óvatosan.
-Ez így nem helyes. Egy perce ment el.-haraptam be a szám.
-Miért beszélünk még mindig róla? Akarlak.-csókolgatta a nyakamat.
-Én is, csak ez így...-húztam el a szám.
Óvatosan letett és elhúzódott tőlem. A kezem a dudorodó nadrágjához vezette és odanyomta.
-Érzed ezt? Ezt érzem jelenleg. És csak te elégítheted ki.-nézett a szemembe szenvedéllyel.
-Nem szívesen hagynám szenvedni a kisöreget.
-Na ugye. Akkor kezelésbe veszed kicsit?-mosolygott huncutan.
-Dőlj hátra!-vezettem az ágy felé.
Lefeküdt az ágyra és kibújt a nadrágjából, utána a boxeréből. Álló férfiasságával szemeztem.
-Valaki nagyon izgatottá vált.-tettem karba kezeimet a melleim előtt.
-Valóban.-harapta be a száját.
Közelebb léptem hozzá, fölé másztam és megcsókoltam.
Epekedve vált el tőlem, egyértelműen többet akarva egy csóknál.
-Vedd a szádba!-szólt rám türelmetlenül mégsem követelőzően.
Lejjebb csúsztam és eleget tettem a kérésének. Élvezkedve csukta be szemeit és döntötte hátra a fejét.
-Ez az. Igen. Még egy kicsit gyorsabban!-diktálta heves lélegzettel.
Gyorsítottam a tempón és addig csináltam amíg jött az ismerős rángás és elélvezett a számba.
-Úristen...-zihált.
Lenyeltem és kacéran néztem fel rá.
-Ez isteni volt.-mosolygott le rám elképedve.
-Mit tudok tenni ha ilyen szexi vagy?-forgattam a szemem majd felnevettem.
-Elmondom, hogy én mit fogok tenni veled, amiért ilyen szexi vagy.-rántott maga alá.
Meglepődötten szemeztem vele.
-Hmm. Inkább mutatom.-kacsintott.
Lejjebb kúszott és terpeszre nyitotta a lábaimat. Csókolgatni kezdte a combomat majd kibújtatott a ruhámból és a bugyimból is. Visszahajolt és elkezdett nyalni. Szenvedélyesen csinálta. Olyan jó volt, hogy teljesen ellazultam és elengedtem magam. Lehunytam a szemeimet és beharapott ajkakkal tűrtem a kényeztetést.
-Hmm. Ez tetszik.-jegyeztem meg.
Éreztem, hogy elmosolyodott és egy gyors puszit nyomott a belső combomra, aztán visszatért a nőiességemhez.
-Hmm.-sóhajtoztam.
Mohón falt és szinte elveszett bennem.
-Tedd be! Magamban akarlak. Most!-húztam fel türelmetlenül.
-Óhajod számomra parancs.-kacsintott.
Huncutan elmosolyodott és merevedő farkát belém helyezte, aztán játszi könnyedséggel ki-be mozdulatokat végzett. Hogy bírja ilyen gyorsan csinálni? Annyira akar engem. Én pedig teljesen legyengülök minden egyes mozdulatától.
-Szeretlek.-nyögtem.
-Oh cica én is téged.-markolt rá a mellemre miközben felágaskodott.
Tartotta a lábamat két kézzel ezután és egyre gyorsabb tempót vett fel.
-Hmm. Uramatyám.-néztem rá tátott szájjal.
Résnyire nyílt ajkakkal figyelt. Teljesen elveszett a reakciómban.
-Szeretlek.-nézett le rám még egyszer mielőtt felfelé nézett és teljesen átadta magát az élvezetnek.
Sikerült elmennie. Tátott szájjal, lihegve húzta ki és leszedte magáról a gumit.
-Te is elmentél?-kérdezte mosolyogva.
-Azt hiszem igen.-mondtam bizonytalanul.
-Azt hiszed vagy tudod?-fogta meg a nyakam dominánsan miközben lehajolt hozzám egy csókra.
-Mit érzel?-tettem kezét a nőiességemre kacéran.
Végig huzogatta ujjait rajta. Lágyan felnyögtem.
-Eléggé eláztál. Ezt sikernek veszem.-kacsintott.
-Még szép.-hajoltam fel egy újabb csókért.
Hirtelen valaki benyitott kopogás nélkül. Kornél vágtatott be dühös arckifejezéssel. Meredten nézte meztelen testem, majd gyilkos tekintetét Alexra emelte, aki elvette ujjait a meglepettségtől és kérdőn fordult a hang irányába. Amint meglátta, hogy Kornél az takarni kezdett engem kezeivel, majd rám húzta a takarót maga mellől. Ijedten néztem Kornélra.
-Te meg mi a francért jöttél ide?-kérdezte Alex magára húzva az alsóját.
-Gondoltam meglesem hol van a barátnőm éppen és mi jót csinál.-jegyezte meg gúnyosan.
-Nem vagyok a barátnőd! Megmondtam, hogy Alexet szeretem te pedig elfogadtad ezt. Sőt, azt mondtad a cuccaimat is kidobod. Akkor meg mit keresel itt?-akadtam ki.
-Az enyém vagy. Ideges voltam de átgondoltam és nem hagyom, hogy újra hülyeséget csinálj. Öltözz fel és gyere!-sütötte le szemeit csalódottan.
-Nem megy sehova. Ő az én feleségem. Rémlik?-állt be elé erőszakosan Alex.
-Aztán elvesztetted a jogot azzal, hogy megcsaltad, majd hozzám jött, rémlik?-állt be Kornél is harciasan.
-Na ne harapjuk el a részleteket! Hanna veled csalt meg. Józanul. Én pedig részeg voltam és dühös miután megtudtam és úgy történt. Ne próbáld játszani a jó fiút mert nem vagy az. Egy aljas kis rohadék vagy. Megpróbáltad elvenni tőlem de végül itt van. Szóval tűnés innen!-kiabált erőteljesen.
-Nézzenek oda a kiskutya megtanult ugatni.-nevetett-Két percet kapsz Hanna.-hagyta teljesen figyelmen kívül őt és felém sétált.
-Nem hallgatok rád. Sajnálom.-néztem fel rá az ágyból.
-Nem kérés volt. Öltözz!-nézett le rám tekintélyt parancsolóan.
-Azt mondta, hogy nem megy!-kiabált Alex.
Ekkor indulatból hátra fordult Kornél és egy ütéssel kiütötte a fiút. Alex a padlón feküdt vérző orral. Kornél lerázta kezét és megragadott engem. Kirángatott az ágyból.
-Úristen! Mit műveltél? Elájult!-kaptam a számhoz.
-Ha már itt vagyok, üdítő lenne az ő ágyában a magamévá tenni. Amúgy is alkalomhoz vagy öltözve.-nézett végig rajtam cinikusan.
Visszalökött az ágyra. Kicsatolta az övét, letolta a nadrágját és a boxerét majd ketté nyitotta a lábaimat és be akart hatolni.
-Kérlek ne!-csuktam össze a lábaimat.
-Induljon az a baba projekt!-kacsintott.
Erőszakosan széttárta lábaimat és behelyezte magát. Könnybe lábadt szemmel néztem fel rá.
-Kornél hagyd abba könyörgöm!-fogtam meg a kezét.
Lesöpörte magáról és dacosan elkezdett behatolni. Gyors tempóban haladt lenézve rám. Elszánt arca volt, bosszúvágytól tengve. Száraz voltam, féltem és a testem nagyon nem akarta őt befogadni.
-Ez már fáj!-kiabáltam rá.
Ijedten kihúzta magát belőlem.
A hasamhoz kaptam mert megfájdult.
-Sajnálom. Jól vagy?-hajolt le hozzám.
-Nem.-sírtam el magam.
-Nem akartam, hogy fájjon.-puszilta meg a fejem megsimogatva a hajam.
-Szerintem meg pont ezt akartad. Mondtam, hogy ne csináld! Mondtam, hogy hagyd abba!-ütögettem a mellkasát.
-Sajnálom.-puszilgatott.
-Takarodj!-kiabáltam vele.
-Hanna! Fejezd be!-lett ideges.
-Megkaptad, amit akartál. Megaláztál engem és Alexet is. Most már menj!-húzódtam el tőle undorral nézve rá.
-Azt hiszed csak Alex miatt jöttem vissza?-hitetlenkedett.
-Mi másért ha nem az örökös viszályotok miatt? Az egód nem tudta elviselni, hogy vele vagyok és nem a tiéd, akit szeret. Nincs fegyvered ellene. Én meg csak egy eszköz vagyok a szemedben.
-Miattad jöttem vissza basszameg!-akadt ki.
-Hogy mi?-képedtem el.
-Azt nem bírom elviselni, hogy vele vagy helyettem. Hogy csak úgy eldobtál engem, mint egy darab rongyot. Azt, hogy egyből az ágyában kötöttél ki és itt feküdtél alatta meztelenül! Hogy őt szereted! Ez már rég nem róla szól. Azért utálom őt, mert szereted. Nem azért szeretlek, mert őt utálom.
Tátott szájjal néztem rá, majd nyeltem egyet.
-Sajnálom. Tényleg nem volt szép ahogy elváltunk, de ez nem jogosít fel rá, hogy ide jöjj és megerőszakolj!
-Szerelmet fogadtál nekem! Hűséget! Azt ígérted egy csapat vagyunk és jobb életet teremtünk együtt! Neked ez semmit nem jelentett?
-Próbáltam menekülni és azt hittem a helyes dolgot teszem azzal, hogy veled vagyok de közben elnyomtam az érzéseim Alex iránt.
-Csak kihasználtál.-kiabált rám.
-Te is kihasználtál engem! Először, hogy Alexet tönkre tedd, aztán megerőszakoltál.
Felsóhajtott és egy kis szünet után megszólalt.
-Mit tegyünk? Mindketten tettünk rossz dolgokat. Alexnek igaza van. Nem vagyok szent. De ezt nem hagyom annyiban. Én nem az az ember vagyok, akin csak úgy túl léphetnek.
-Engem pedig nem lehet ide-oda rángatni. Elhagytalak. Törődj bele!-kiabáltam rá.
-Hogy lehetsz ilyen szívtelen? Jeges vagy és egy szikra szeretet sincs benned vagy logika. Tudod, hogy ő nem jó neked! Tudod mert épp elég okot adott rá, hogy tudd! Itt volt ez a lány. Az a lány, akit gyerekkora óta ismer és akivel tényleg összeillene. De te neked tönkre kellett tenned, igaz? Nem tetszett, hogy más léphet a helyedbe, igaz? Aztán engem hoztál ilyen helyzetbe. Más lépett a helyemre.
-Az sosem volt a te helyed!-nevettem fel.-Te sosem érhettél fel hozzá. Ezt te is tudod.
-Nem is kellett, mert mindig maga alá ásott az idióta.
-Vitatkozhatunk még vagy eltakarodhatnál végre. Épp elég zűrzavart okoztál.
-Nem megyek sehova.
-Jó. Akkor maradj. Semmin nem változtat.
Felkeltem és ébresztgetni kezdtem Alexet.
-Alex! Kicsim kelj fel!-mondogattam.
Kornélt elkapta a düh és ellökött mellőle. Előkapott egy fegyvert a nadrágzsebéből és Alex fejéhez tartotta, aki még mindig ájult állapotban volt.
-Kornél! Tedd le a fegyvert!-mondtam szép lassan.
-Minek? Azt mondod ő az oka, hogy nem szeretsz. Akkor kiiktatom a problémát.
-Te sem szeretnéd ezt tenni. Valójában tudod, hogy nem ő a baj. Hanem én.
-Akkor...Téged kéne lelőjelek?-nevetett fel felém szegezve a pisztolyt.
-Talán igen. Talán ezzel megoldódna minden probléma. A tiéd. Az övé. Mindenkié. De így még jobban gyűlölnéd magad.
-Nem tudnál egyszerűen csak..megváltozni értem?-szorította idegesen.
-Nem. Csak ha én akarom.-vontam vállat.
-Ha lelövöm nem lesz más választásod, mint velem lenni. Megteszem.-szegezte vissza rá.
Bár megijedtem, nem mutattam jelét.
-Akkor sem lennék veled. És lenne más választásom.
-Csak mond, hogy minden, amit tettél egy hülye vicc és megbocsátok. Kezdek megőrülni ettől az egésztől.
-Megértem. De ahhoz, hogy jól légy tovább kell lépned. Nélkülem.
-Megpróbálom.-tette le a pisztolyt.
-Büszke vagyok rád.-öleltem át óvatosan.
Ő erősen magához szorított és belefúrta arcát a hajamba. Mélyen beszippantotta az illatom.
Még mindig meztelenek voltunk. Egy kicsit elhúzódott tőlem lenézve rám. Az ajkaimat nézte ámulattal, majd lejjebb vándorolt a tekintete a melleimre és még lejjebb. Felkapta a tekintét, mintha szégyellné, hogy így elkalandozott és a szemeimet nézte.
-Nem tudom elég erős leszek-e.
Gyönyörű szürke szemeiben elvesztem.
-Annak kell lenned. A szeretetet nem lehet kierőszakolni senkiből.-húzódtam el.
Magamra vettem a ruháimat miközben szótlanul bámult.
-Bár látnád mennyit érek.
-Bár értenéd, hogy nem kellek hozzá én, hogy értékeld magad.
Döbbenten hallgatott. Lehajoltam Alexhez. Lélegzett de még mindig eszméletlen állapotban volt.
-Most kérlek menj! Már nincs semmi amit mondhatnék neked.-simogattam Alex haját fel sem nézve rá.
-Semmi?-hőkölt meg.
-Semmi.-néztem fel rá rezzenéstelen arccal.
-Rendben Hanna. Legyen így.
Dühösen kiviharzott becsapva maga után az ajtót. Megkönnyebbülten fellêlegeztem, mintha eddig visszatartottam volna. Ráaggadtam egy boxer alsót Alexra és felhurcoltam az ágyra. Betakartam és felhívtam Petit. Gyorsan felöltöztem kapkodva.
-Szia! Át tudnál jönni kérlek? Szükségem lenne a segítségedre.
-Szia! Oh ez csábítóan hangzik.
-Alexről van szó. Nála vagyok. Siess kérlek!
-Minden rendben?-váltott komoly hangsúlyra.
-Volt egy kis zűr és Kornél kiütötte. Még mindig nem kelt fel.
-Máris megyek.-tette le.
Pár perc múlva rohanva jött be az ajtón pizsamában.
-Szia! Jöttem ahogy tudtam. Mi van vele?
-Nem kel fel, de lélegzik. Nagy ütést kapott.
-Talán hívnunk kéne egy orvost.
-Tudnál szólni az ügyeletes orvosnak? Addig figyelem.-feküdtem be mellé.
-Persze. Sietek.-futott ki.
Alex haját simogattam és folyton a lélegzetvételét figyeltem.
-Kelj fel kérlek! Nem eshet semmi bajod.-simogattam a mellkasát könnyezve.
-Mhhm.-motyogott.
-Alex?-kaptam fel a fejem.
-A villany. Kapcsold le!-mondta csukott szemmel.
Szaladtam is, hogy eleget tegyek kérésének. Visszafutottam hozzá és a kezembe fogtam az arcát.
-Jól vagy kicsim?-suttogtam.
-Jól.-ült fel szédelegve.
-Mit érzel?-fogtam meg a kezét.
-Fáj a fejem. Tudnál hozni egy kis vizet kérlek?
-Hát persze.
Sietve vettem elő a hűtőből egy szénsavmentes vizet és óvatosan itatni kezdtem.
-Köszönöm.-vett nagy levegőt.
-Nemsokára megvizsgál majd egy nővér. Úgy látom jól vagy de a biztonság kedvéért ide hívattam Petivel.
-Teljesen jól vagyok. Nem ütött akkorát az a gyökér. Csak nagyon váratlan volt. Ha tudom,hogy ilyen mocskosan játszik ő sem úszta volna meg szépen.
Dühös volt. Nagyon.
-Semmi baj kicsim. Most már elment. Nem árthat nekünk.-öleltem át.
-Mi történt miután elájultam? Ugye nem bántott?-lett egyre idegesebb.
-Nem ütött meg. Ne aggódj kérlek csak pihenj!
Lesütött szemekkel néztem magam elé.
-Meztelen voltál. Hozzád ért?-fordított magával szemben.
Könnybe lábadtak szemeim. Nem akartam felzaklatni,de hazudni sem tudtam.
A pillanat,amikor realizálta,hogy megerőszakolt tisztán látszott a szemében. A düh és a szomorúság árasztotta el.
-Megölöm.-kelt ki az ágyból.
-Jó napot! Itt is vagyok a vizsgálat miatt.-nyitott be a nővér Petivel az oldalán.
Meglepetten néztek az állítólag eszméletlen állapotban lévő fiúra,aki dühös tekintettel haladt el mellettük.
-Peti, segíts!-keltem ki az ágyból.
-Magához tért?-kérdezte a nővér.
-Elnézést kérek, hogy ilyen későn hívtuk ide, talán később visszahívjuk de most nyugodtan menjen vissza pihenni. Jó éjszakát!
Illedelmesen leráztam a nőt és Alex nyomába eredtem Petivel.
-Mi a franc történik?-kérdezte Peti követve.
-Alex bosszút akar állni Kornélon de még csak pár perce kelt fel.
-Túl nagy az egója. Jól kiütik erre egyből visszavágót akar?
-Nem maga miatt keresi.
-Akkor csak is te lehetsz az oka.
-Igen. Az én hibám az egész.
-Nem úgy értettem.
-Peti nincs időnk bájcsevegni! Siessünk!
Vette a lapot és gyorsabban kezdtünk futni.
Megtaláltuk Alexet Kornél szobájában. Amikor benyitottunk már egymásnak estek. Peti közéjük ugrott és oldalra húzta Kornélt én pedif Alex elé álltam aki forrongott a dühtől.
-Engedd el azt a kis patkányt hadd végezzek vele!-üvöltött Alex.
-Ne, elég!-öleltem át.
-Igaza van. Eressz el, úgy látszik nem kapott még eleget.-nevetett fel Kornél.
Hátra fordultam és lekevertem neki egy hatalmas nagy pofont.
-Nem beszélsz így a férjemmel.-kapott el engem is a düh.
Mind elképedve néztek rám.
-Igen, hozzám ért az akaratom ellenére mert egy undorító féreg, de ez már mind nem számít mert veled vagyok Alex. És semmilyen mocskos dolog sem tudja beszennyezni azt amit irántad érzek. Semmi és senki nem tud elválasztani tőled. Úgyhogy most szépen emelt fővel távozunk és hagyjuk, hogy önpusztító üzemmódba kapcsoljon, mi pedig boldogan élünk végre. Rendben?-fogtam meg a kezét.
Kornél gyilkosan nézett ránk.
-De nem érdemel semmi jót. Hogy hagyhatnám, hogy ezt megússza?
-Nem fogja. Ígérem. Most viszont gyere! Ne fecséreljük az időt rá!
Kornél mérgében kirántotta magát Peti szorításából és elkapott engem.
-Igen? Mond csak mit tervezel tenni ellenem?-szorongatta a melleimet.
Mindkét fiú le akarta támadni de hirtelen a nyakamat ragadta meg az egyik kezével, a másikkal pedig magához húzott.
-Még egy lépés és kitöröm a szép kis nyakát.-nyalta végig a nyakam. Peti ijedten, Alex pedig vérbe lábadt szemekkel jött közelebb, aztán inkább megtorpant.
-Eressz el!-ficánkoltam.
-Jó. Egy feltétellel.-simogatta a hajam miközben Alex szemébe nézett.
-Nem. Arról szó sem lehet.-vágott közbe Alex.
-Várj még nem mondta miről van szó.-próbálta nyugtatni Peti.
-Tudom mit akar. De azt sosem kaphatja meg.
-Valóban Alex? Na és mit akarok?-vigyorgott Kornél.
-Feleségül akarod venni Hannát. Jól mondom? El akarsz választani tőle,hogy nehogy boldog legyek. Mindenáron meg akarsz fosztani az egyetlen boldogságtól az életemben.
Kornél arca elkomolyodott. Szorosabban húzott magához.
-Igen, tény, hogy szeretem ha szenvedni látlak, de-nyomta meg a hangját-Ez nem csak rólad szól már. Szeretem őt. És az enyém lesz. Bármi áron.-mosolygott.
-Most menjetek el és nem esik bántódása.
-Ha annyira szereted egy ujjal sem mernéd bántani.-nézett rá szúrósan Peti.
-Vagy az enyém, vagy senkié.
-Szóval ha nem akar veled lenni megölöd? Ez a nagy terv?-kérdezte kissé komikusan Peti.
-Inkább, mintsem, hogy vele lássam. Utána pedig követném és örökre együtt lehetnénk.
-Szánalmas.-fintorgott Alex.
-Oh csakugyan? Mond, hogy te nem tennéd ugyanezt! Meghalnál érte. És inkább végeznél vele, minthogy mással lásd. Ha nem lehetsz vele az felőröl. Nem így van?
-Meghalnék érte. Kínoz, ha nem velem van, de sosem venném az életét, csak mert nem engem akar. Talán ezt láttad amíg veled volt? Nem. Gyötrelmesen de próbáltam elfogadni. Nekem az ő boldogsága az első, nem a sajátom. Te önző vagy. Csak arra gondolsz, hogy a te örömödért létezik, de ez nem így van. Nem irányíthatsz mindent. Most pedig engedd el és békésen távozhatsz. Ha viszont megnehezíted véged van. Elfelejtetted, hogy ez az én iskolám, az én területem, az én embereim, az én szabályaim és... biztonsági berendezésem. Egy másodpercen belül itt lesznek érted. Világos?-közeledett lassan de magabiztosan Alex.
-Egy órája iktattam ki az összes biztonsági rendszert. Sem kamera felvétel, sem vészgombok, sem tanárok...Ha pedig az alvilági családodra gondolsz, ne feledd, hogy apám is hozzájuk fér, velem együtt. Miután apád elhagyott mi vettük át az irányítást mert a szegény pici Alex túl megtört volt, hogy egy egész maffiát vezessen. Nem igaz?-nevetett hisztérikusan.
-Az embereim sosem hagynának cserben.-próbált logikusan gondolkodni ahelyett,hogy összeomlana.
-Nem. Viszont nem ölhetnek meg. Irattunk velük egy új szerződést. Mindent elterveztem.
Ekkor elővett egy pisztolyt a zsebéből és Alex felé fordította.
-Azt már tudom, hogy ő meghalna érted. De te vajon hagynád meghalni? Vagy okos kislány leszel és velem maradsz? Ő pedig élhet tovább.
A kérdést most már felém szegezte, ellentétben a pisztollyal. A nyakamhoz kaptam a kezem, fellélegezve. Karja szorosabban gyűrt maga alá.
-Itt már voltunk korábban. Semmi baj Alex. Tudod, hogy a legfontosabb nekem, hogy élj.
-Hogy hagyhatnám, hogy ezzel a szörnyeteggel maradj?-folytak a könnyei.
-Mi lenne ha..most mennénk?-tette a kezét a vállára Peti szomorúan, de éreztem, hogy gondolkodik.
-Igen. Menjetek.-bíztattam én is.
-Az egy okos döntés lenne.-mosolygott önelégülten Kornél.
Alex arca beborult és olyan dühvel tekintett Kornélra, amit még nem láttam tőle.
Elkezdett futni felénk. Nekem is meggondolatlanul kellett cselekednem, mert tudtam, hogy Kornél képes lelőni. Szabadok voltak a kezeim. Mielőtt meghúzhatta volna a ravaszt megbillentettem a kezét, ezért a falra lőtt. Ezzel időt nyertem Alexnek, aki odaért hozzánk és kiütötte a kezéből a pisztolyt. Peti futott érte és megszerezte.
-Engedd el a lányt!-fordult Kornél felé.
A fiú még mindig szorosan tartott. Alex pedig fojtogatni kezdte.
-Nem. Soha.-nyögte ki.
-Akkor segítek.
Érzékeny ponton rúgta meg, amitől összeesett, engem pedig gyorsan magához rántott és Peti mellé húzott.
-Nem érdekel mennyi hatalmad van. Vagy hogy milyen tervvel álltál elő. Vége van.
-Valóban?-nevetett-Te is tudod, hogy ez csak akkor ér véget,ha egyikünk meghal.
-Nem. Nem kell, hogy így legyen.-mondtam sírva.-Mondtam, hogy menj és éld az életed! Ez miért jó? Miért kell ennyi fájdalom és tragédia?
-Ne légy ilyen naiv Hanna! Kérlek...Játszadozol az érzéseimmel mintha egy kis hülye gyerek lennék aztán tátva marad a szád amikor negmutatom milyen vagyok. Te is tudtad, hogy amint megszeretlek nem engedlek el. Bizonyára azt is, hogy nem hiába tartanak Alex ellenségének. Azonos szinten vagyunk de csak egy igazi vezér maradhat. Azt hitted kimaradhatsz a játékból? Nem...-nevetett Kornél- Mert már te is a része vagy. Te is egy nyeremény vagy. Egy rang. Amit a jobbik szerez meg. Ne értsd félre mindketten valós érzelmeket táplálunk feléd, de ez annál jóval bonyolultabb.
-Szóval igazam volt. Ez tényleg erről szólt, nem arról mennyire szeretsz. Kellek a monopoly győzelmedhez. Ezért akartál gyereket meg házasságot. Bármi empátiát is éreztem feléd most már teljesen elmúlt. Igen már látlak és tátva maradt a szám, mert túl sokat hittem rólad. Az igazi valód olyan kiszámítható. Olyan önző és szánalmas.
-Nem számít milyennek látsz. Majd megbékélsz.-nevetett fel gúnyosan.
Engem idézett volna?
Peti, aki még mindig a megszerzett pisztolyt szorongatta a kezében megszólalt.
-Nem. Nem kell neki.-emelte fel a fegyvert Kornéllal szemben.
-Oh, wow. Alex pincsije felbátorodott.
-Pincsi? Legjobb barátok vagyunk, amit te sosem fogsz megérteni mert egy igaz barátod sincs.
-Na és mi lesz miután lelőttél? Melyikőtöké lesz a lány?-vigyorgott Kornél.
-Hogy micsoda?-vágott közbe Alex.
-Legjobb haverok vagytok és nem tudtad?-mondta tettetett meglepődöttséggel -Petinek azóta tetszik Hanna, hogy idehoztad. A legelső estéjén meg akarta erőszakolni csak jött Viki. Később pedig szintén többször bepróbálkozott nála. Mondjuk mikor apád meghalt és téged kerestek. Vagy amikor Hanna velem beszélgetett a lelátónál és felajánlotta magát neki. Persze Hanna sosem kért belőle, de attól még gyönyörűen elárult a barátod.
-Ez igaz?-fordult felénk.
-Figyelj tesó én nem...Sosem tudnék ártani neked oké? Ne hallgass rá ez egy barom.
-Hanna? Mond meg te!-mosolygott Kornél.
Meg tudtam volna ölni. Alex engem vizslatott.
-Igen igaz. Viszont tényleg törődik veled. Bármikor ha segítség kellett jött. Nem értem, hanem a barátjáért. Mint férj borzalmas, sosem kéne úgy, viszont barátnak jó..
-Ezt még később megbeszéljük.-nézett ránk szúrósan.
-Szóval? Azt hiszem igazat mondtam. Ennyit a barátságokról, amit akkora becsben tartotok..
-Irreleváns, csak próbálsz köztünk feszültséget szítani.-válaszoltam.
-Igen. Most pedig megkapod a tisztességes lezárást és meghalsz.-emelte fel újra a pisztolyt Peti.
-Várj!-szóltam közbe -Én nem szeretnék itt lenni. Akármilyen is, nem akarom látni a halálát.
-Hanna! Hagyod nekik, hogy megöljenek?
-Te akartál halált. Én mondtam, hogy oldjuk meg békésen.
-Kérlek ne hagyd! Te nem vagy gyilkos! A Hanna, akit ismerek nem lenne bűntárs egy gyilkosságban.
-Oh, mert naiv vagyok, ugye?-mosolyogtam őt idézve.
-Nem. Félreértettél. A naivitásod áldás. Ártatlan a lelked. Így értettem.
-Ne szépítsd! Ez nem az én ügyem már. Ha a férjem meg akar ölni meg fog. Ha nem, akkor nem. Túl sok fájdalmat okoztál nekünk úgyhogy remélem az előbbi.
-Ez most komoly? Képes lennél erre?
-Te fenyegettél meg minket először és pár perce az életemet akartad venni úgyhogy igen.
-Nem öltelek volna meg igazából. Te is tudod. Üres fenyegetőzés volt.
-Ezt sajnos nem tudhatom. Félelemben pedig nem szeretnék élni.
-Hadd bizonyítsam be!
-Mégis hogyan?
-Elmegyek innen. Többé nem hallotok felőlem. Ígérem.
-Szerinted ennyire megbízunk benned?
-Írok egy szerződést. Ha újra a városba jönnék megölhettek. De ígérem, hogy nem fogok.
-Ez a hangsúly mindjárt jobb.-jegyezte meg Alex.
-Szóval? Benne vagytok?
-Legyen. Tényleg nem szeretnék gyilkos lenni. De ne kényszeríts rá mert ha a helyzet megkívánja én nem hátrálok meg.
-Köszönöm.-hunyta le szemeit megkönnyebbülten.
-Egy órán belül hozom a szerződést. Pakold össze a cuccaid és az aulában várj. Aláírod aztán lelépsz innen. Érthető?-szólt közbe Alex.
Kornél sebzetten bólintott.
-Legyen.-nézett maga elé.
-Egy utolsó szó hozzád-fordult felém-Sosem felejtelek el. Bár máshogy alakult volna.-mosolygott szomorúan.
-Ég veled Kornél!-biccentettem.
Alex a szemeit forgatta aztán kézen ragadott és kihúzott a szobából, Peti pedig jött utánunk.
-Nem hiszem el. Végre észhez tért ez a barom és eltakarodik.-mondta fokozott lelkesedéssel Peti miközben sétáltunk a szobánk irányába.
-Gyűlölöm. Legszívesebben megöltem volna de Hannát néztem. Ha van békés megoldás hát legyen, éljen. Csak ne velünk egy közegben.
-Jól döntöttél kicsim. Kérlek ne érezd magad rosszul most már nem kell aggódnod. Soha többé nem látjuk.
-Remélem is. Mert ha mégis én esküszöm, hogy kérdés nélkül lelövöm.
-Tudom. Ahogyan ő is.
-Igen. Soha többé nem vehet el tőlem.
-Ahogy mondod. Szóval most higgadjunk le és kezdjünk intézkedni. Minél előbb.
-Igaza van gyerünk! Reptessük el innen a mocskot!-helyeselt Peti átkarolva a vállam. Alex oldal nézéssel figyelte a mozdulatot és egyből le is lökte a vállamról a fiú kezét.
-Alex, te csinálj szerződést! Peti, te foglalj neki fuvart és egy hotelt egy megegyezett városban ahová szeretne menni! Én pedig összepakolom a cuccait. Köztük az enyémeket is. Rendben?-néztem rájuk felváltva.
-Oké, intézem a fuvart és szállás foglalást.-szólalt meg Peti.- Akkor én vissza is megyek beszélni vele.
-Szuper. Veled megyek és közben összepakolok.
-Mi? Szó sem lehet róla. Te oda biztos vissza nem mész! Nem lehetsz vele egy közegben még egyszer megértetted? Nem engedem meg. Ha bármi történne...-mormogta idegesen Alex.
-Ott lesz velem Peti is. Meg tud védeni, de nem lesz rá szükség.
-Igen, haver. Vigyázok rá nálam jó kezekben lesz.-mosolygott Peti és átkarolta a derekam magához húzva.
-Nem. Kibaszottul nem kéne, hogy a kezedben legyen. Nem mellesleg levennéd a kezed a csajom derekáról?
-Ja, bocsi.-húzódott el Peti.
-Nyugalom. Kicsim ne félts! Intézd a papírokat és gyere te is. Így megfelel? Csak akkor iparkodj!
-Kis barack. Szeretlek. Ígérem sietek. Ha bármi lenne hívj egyből. És ha muszáj megvédened magad ne félj csak használd az eszed! Okos lány vagy te. Húsz perc és itt vagyok.
Alex lelkesen sietett el intézkedni. Én Petivel maradtam és visszafele vettük az irányt. Benyitottunk Kornél szobájába és be is mentünk. Meglepődötten nézett ránk.
-Na szóval én jöttem elpakolni a cuccaim és segítek összepakolni a tiédet is. Peti pedig egyezteti veled mi az úticél és leszervezi a fuvart szállással együtt.
-Oh, ez meglepően kedves. Biztosan a te ötleted volt ez a két feltétel. Nem kellett volna.-mosolygott rám.
-Az emberségem nem vesztettem el csak a bizalmam feléd.
-Au. Ez fájt.
-Gyógyulgass egy másik városban. Ezért jöttünk segíteni.
-Értem. Nem jófejségből segítetek. Vettem.-mondta szomorúan.
-Tartsd vissza a kamu könnyeket kérlek! Peti! Te pedig kezdj el beszélni vele.
Elkezdtem pakolni a ruháim zsákokba.
-Szóval én arra gondoltam az országból is elmehetnél. Mit szólsz Londonhoz? London elég menő. Totál Peaky Blinders fickó lehetnél.
-Nem is tudom. Túl esős és tejjel isszák a teát. Furcsa emberek.
-Hmn. Igaz. Róma?
-Több a turista, mint az ottani lakos. És még mindig fenn hordják az orrukat a több száz éves örökségeik miatt, amiből megélnek és nem kell semmi újat alkotniuk. Mázlisták de gagyik. Nem túl hitelesek.
-Jól van. Na és Svájc?
-Utálom ha németül beszélnek vagy nekem kell.
-Oké, maradjunk talán Magyarországnál. Legyen Budapest. Az nekedvaló.
-Legyen. Nekem megfelel.
Bambán néztem milyen jól kijönnek miközben eddig marták egymást.
-Oké, keresek hotelt egyelőre aztán majd ha már ott vagy keresel saját lakást vagy valamit.
-Rendben. Köszönöm a segítséged. Kedves tőled.
-Igazán nincsmit. Bejön ez az utazás irodai meló.-nevetett fel Peti.
Már majdnem mindent kipakoltam csak a saját cuccaimból maradt pár sor.
-Azt meghiszem. 5 csillagra értékellek majd.-nevetett Kornél is.
-Oh. Az első sikerélményem. Na most megyek lefoglalom. Felhívok egy jó sofőrt. Hanna meg vagy?
-Nem. Még a saját dolgaimat kell befejeznem.
-Oh. Ne haragudj de sietnem kell. Megleszel? Csak pakolj össze, később vosszajövök átcipelni hozzád.
-Persze. Menj csak!
Miután Peti kilépett az ajtón egymásra néztünk Kornéllal. Nem volt egyszerű ezek után egyedül lenni vele egy szobában, de erősnek kellett lennem.
-Segítek.-jött oda hozzám megtartva a zsákot.
Szó nélkül kezdtem belepakolni a ruháim kerülve a tekintetét.
-Ez volt a kedvenc ruhám rajtad. Ebben láttalak meg legelőször.-mosolyodott el a kezemben tartott hálóingre nézve.
-Nincs benne semmi különleges.-dobtam a zsákba.
-Volt benne valami egészen földön túli ahogy a nap rád sütött és mintha egy angyal jelent volna meg egy könnyed hálóingben. Olyan egyszerű és mégis különleges.
-Nem vagyok angyal. Te meg nem vagy romantikus. Hagyjuk a színjátszást! Jó?
-Én talán nem vagyok Shakespeare, de neked minden tetted és vonásod másra utal, hogy egy angyal vagy.-fogta meg a kezem.
-Csak pakolni jöttem. Ne csináld ezt!
-Nem bírom elfogadni. Ma reggel még az ágyunkban keltünk egymás mellett. Most pedig a ruháid pakolod és el kell hagynom a várost.
-Sajnálom. De tudtad, hogy hova tartozik a szívem. Mellesleg nem túl sokat segített a helyzeteden, hogy Alexet bántottad, engem pedig...-álltam meg egy percre.
-Tudom. Nem kellett volna. Egy idióta voltam. Most örülsz?
-Nem. Ettől semmi sem lett jobb. Ez nem teszi meg nem történtté.
-Igazad van. Lehetetlen visszaforgatni az időt. Ami megtörtént, megtörtént. De a jelenen változtathatunk még. Én szeretnék jobb lenni valahogy érted. Számít ez neked valamit?
-Nem. Most pedig menj pakolni. Nincs sok időd.
Ridegnek tűnhettem, de még egyszer nem hagyom, hogy elcsavarja a fejem és tönkretegye a kapcsolatom a férjemmel.
Szomorúan nézett. Leverten. Teljesen legyőzötten. Szinte már-már sajnálni kellett.
-Sajnálom. Túl jó vagy nekem. Talán tényleg jobb neked nélkülem.
Egy apró mosolyt elejtett, ami persze nem őszinte mosoly volt. Úgy gondoltam, így rója le a tiszteletét mielőtt nem látom többé.
-Hé Kornél!-szóltam utána -Próbálj nem az új ellenséged nőjébe beleesni.
Elnevette magát. Őszinte nevetés.
-Még valami. Ha megtalálod azt az illetőt, aki kölcsönösen szeret és tudjátok mindketten, hogy együtt kell lennetek, ne szúrd el! Ismerd fel az igazit.
-Köszönöm.-mosolygott.
-Oké, szóval meg van a sofőr. Egy óra múlva ér ide. Összepakoltál mindent?-rontott be Peti.
-Igen. Ne aggódj!-rebbent vissza a valóságba Kornél.
-Csúcs. Hanna? Te is összepakoltál mindent?
-Még van egy két cuccom a fürdőben. De nemsokára megvagyok.
-Oké. Akkor én átviszem ezeket a zsákokat Alexhez. Szólj ha készen vagy és jövök az utolsó adagért.
-Nem szükséges, ezeket már én is át tudom vinni. De kezd el vinni az első adagot persze.
-Rendben.-biccentett.
Felkapott 4 zsákot a hátára és kiment.
-Az imént elképzeltem, hogy mi költözünk el. Ketten. Vagy, hogy elutazunk.
-Izgalmas élet várhat még rád. Csak küzdj meg a démonaiddal és jó ember válhat belőled.
Magára hagytam és elkezdtem pakolni a fürdő szobában. Az egyik samponom fent maradt a fürdő kád feletti polcon. Beleálltam a fürdőkádba és nyújtózkodni kezdtem. Ahogy nyújtózkodtam véletlenül elforgattam a zuhanyfejet nyitó csapot a fenekemmel. Felsikítottam a sokktól. Csurom víz lettem. Gyorsan elzártam a csapot és dühösen fújtattam. A víz miatt átlátszottak a melleim. A hang hallatára Kornél is felfigyelt és berontott.
-Minden oké? Sikítást hallottam.
Megsemmisülve álltam ott elhúzott szájjal.
-Csak egy kis baleset történt.-nevettem fel zavaromban.
-Oh.
Lefele kezdett nézni, egész pontosam a vizes mellkasom analizálta.
-Le tudnád venni a samponom? Nem érem el.-másztam ki a kádból mellkasom takarva.
-Khm. Persze.-vette le rólam a szemét és könnyedén levette a sampont a helyéről a kezembe adva.
-Köszömöm.-vettem el tőle.
Elpakoltam a táskámba és kisiettem onnan.
-Hé, ha kell egy póló adok egyet.-jött utánam.
-Nem. Nem tudnám visszaadni többé.
-A tiéd lehet. Legalább lesz valami amiről eszedbe jutok majd.
Hosszú ideig néztem a szemébe. Hát itt volnánk. Nem látom többé.
Megtörte a szemezést egy gyors mozdulattal és a cuccai között matatott.
-Tessék.-nyomott a kezembe egy fehér felsőt.
-Nem kell köszi.
-Ugyan. Ugye nem így akarsz kisétálni innen? A férjed biztosan nem díjazná.-forgatta a szemeit.
Egy ideig haboztam, de végül kikaptam a kezéből és berohantam a fürdőbe. Átvettem a pólót és kisétáltam. Amikor meglátott csak mosolygott.
-Nagyon jól áll.
-Alexnek nem tetszene. Nem túl elegáns férfi pólókat hordani, amik kétszer akkorák, mint én.
-Szerintem még a gettós felsőmben is bomba nő vagy. Alex meg egy pöcs ha mást mond. Vigyázz magadra Hanna...
Szomorú lett. Felkapta a táskáit és a bőrönd kalantyúját a kezébe fogta.
-Ég veled szépség!-kacsintott.
-Ég veled Kornél.-néztem rá meredten.
-Szeretlek. Mindig is szeretni foglak. Légy boldog. Ha valaha meggondolnád magad vagy rosszul bánna veled, keress meg. Sajnálom ha seggfej voltam. Többet érdemelsz bármelyikünknél.
Bekönnyeztem. Miért ilyen kedves? Szemétnek kéne lennie. Akkor könnyebben tudnám elengedni. Ismerős érzés volt, valahogy mégis más.
-Légy boldog!-mosolyogtam rá.
Láttam, hogy sírni akar, de elfordult mielőtt láthattam volna. Aztán kilépett az ajtón és magamra maradtam a gondolataimmal. Vége van. Összeszedtem minden holmimat és kiléptem onnan én is. Már nem volt ott. Peti is segített átvinni őket Alexhoz. Hárman voltunk a szobánkban.
-Öregem nem volt semmi ez az egész de sikerült megszabadulnunk tőle.-tette le az utolsó zsákot Peti és ledőlt a kanapéra.
-Magának okozta a bajt. El akarta venni tőlem a feleségem. Még egy ideig meg is tűrtem, de amikor tisztáztuk a dolgokat Hannával és az életére tört, na ott vesztettem el. Senki sem fenyegetheti vagy sodorhatja veszélybe az életét.
-Tisztellek tesó. Nem volt semmi ahogy lerendezted.
Láttam, hogy büszke magára. Egy huncut mosolyt elejtett.
-Ugyan. Ez a dolgom.-fogta meg a kezem.
-Na de Hanna, te örülhetsz a leginkább. Milyen érzés, hogy elment?
Mindketten engem bámultak. Azt várták, hogy velük együtt örvendezzek, hogy elmondjam minden szemétnek Kornélt és arról áradozzak milyen hősiesek voltak. Ezt láttam rajtuk. Ezt a nyomást éreztem. Nem volt kedvem pocskondiálni a fiút, bármi is történt. Egy részem kedvelte őt. Egy részem kedvelte egy részét. Nem mindet. Ebből pedig az az empátia felhő keletkezett, ami felettük vált esővé. Igen. Láttam az arcukon, hogy eláztak az esőben, mint két kiskutya.
-Nincs kedvem rosszat mondani róla. Nem mindig volt seggfej. Néha egészen kedvelhető volt. De igazatok van, jobb így. Mindannyiunknak.
Bambán néztek össze.
-Te most..azt mondtad kedveled? Talán tikkel a szemem az álmatlanságtól, de talán még.. szomorú is vagy?!-akadt ki Peti Alex felé fordulva miután szúrósan kémlelt.
-Ne gondold túl! Csak nem vagyok totál tárgyilagos. Bocsi, érző ember vagyok.
-Nyugalom. Mindketten. A lényeg, hogy elment.-bontott egy sort Alex lezárva a vitát, habár neki sem tetszett a válaszom és úgy láttam töri valamin a fejét.
-Igen. Most pedig beszéljünk másról.-helyeseltem.
