-Jó reggelt kis barack.-mosolyodott el.
-Te néztél miközben aludtam?-hunyorítottam.
-Nem tudtam megállni.-vigyorgott és eltűrt egy hajtincset az arcomból.
Felkeltem, elhesegetve azt a pillangós érzést a gyomromban. Belenéztem a tükörbe ami az ággyal szemben volt és elképedtem.
-Jézus. Sminkben és ebben a ruhában aludtam el.-fogtam a fejem.
-Mint egy hercegnő.-mosolygott.
Rossz érzés fogott el. Erik hívott mindig így. Szemforgatva bementem a fürdőbe és bezártam. Lemostam a sminkem, levettem a ruhám és lezuhanyoztam. Magamra tekertem egy törölközőt. Kiléptem és odatipegtem a gardróbomhoz.
-Ez meg mi volt?-nevetett fel.
-Micsoda?-kérdeztem a ruhák közt matatva.
-Ez az őzike járás.-nevetett.
-Vannak furi dolgaim.-rántottam vállat.
Továbbra is vigyorgott és a testem figyelte.
-Javaslom a skót szoknyát, Channel blúzzal és egy Vans cipővel.-méregetett.
-Vagy...Kiválasztom én.-ellenkeztem.
Bevallom tetszett az ötlete, de nem akartam, hogy mindenről ő döntsön.
-Csak egy javaslat volt.-kelt fel.
-Szerintem maradok egy farmernál, ennél a csíkos pulcsinál és a Vans cipő maradhat.
Bólintott és bement a fürdőbe. Ő is lezuhanyozott és egy szál törcsiben tért ki. A derekán volt. Láttam izmos felső testét és zavarba jöttem. Basszus. Ne már. Szedd össze magad! Látta, hogy megnéztem és önelégülten elmosolyodott. Visszakaptam a fejem és a kezembe vettem a ruháim. Visszaszökkentem a fürdőbe. Hallottam, hogy felnevetett. Felöltöztem és kisminkeltem magam. Mikor kiléptem csak egy boxer volt rajta. Elkaptam a tekintetem.
-Ide nézhetsz.-nevetett.
-Nem.-tartottam kezem arcom elé.
-Hihetetlen vagy.-nevetett fel.
Elfordultam.
-Kész vagy?-kérdeztem feszülten.
-Igen.-sóhajtott fel.
Hátra fordultam. Még mindig egy alsóban volt. Ez a szemét.
-Hazudós!-fordultam vissza.
-Úgy csinálsz, mintha nem láttál volna még ilyent. Pedig biztos láttál.
-Miért gondolod, hogy láttam?-kérdeztem felkapva a vizet.
Lehet, hogy igaz de ne feltételezze rólam csak úgy. Minek néz engem?!
-Hát..Mondjuk mivel volt egy barátod előttem. Vagy kettő. Vagy három. Nem számolom.
-Az más. Ő velük más volt...-gondoltam vissza.
-Mert őket szeretted.-termett mögöttem a semmiből.
-Igen. Őket szerettem.-fordultam meg.
-Még mindig?-kérdezte a szemembe nézve.
-Nem. Már nem.-hazudtam.
-Ugyan. Nem rég lett vége Erikkel. Még biztosan szereted.-szugerált.
-Kiábrándultam.-néztem lefele.
-Tényleg, mi is történt pontosan ami miatt meggondoltad magad?
-Az..Az nem rád tartozik.-fordultam háttal neki.
-A férjed vagyok. Szeretném ha mindent megosztanál velem. Szóval?
-Ez bonyolult. Ha elmesélem újabb és újabb kérdéseid lesznek és...
-Kérlek. Megakarlak ismerni és tudnom kell mi történt.-fogta meg a kezem.
Érintése kizökkentett és megfordultam.
-Rendben. Elmesélem életem legmegalázóbb történetét.
Figyelmesen nézett rám. Leültem az ágyra és ő is.
-Erikkel már fél éve együtt voltunk, mióta rám találtak anyámék és visszavittek oda. Igen. Elszöktem. Szóval együtt voltunk és szerettem őt. A múltunk miatt az elején nehéz volt, de legyűrtem, mert megváltozott. Ezidő alatt végig tisztelt és jól bánt velem. Nagyon jól. Olyannyira, hogy mérhetetlenül fontos lett nekem. Viszont...Az előtti nap, hogy meggondoltam magam, éppen egy heves helyzetbe kerültünk. És elkövettem életem egyik legnagyobb hibáját, még ha véletlen is történt. Az közben, a volt barátom nevét mondtam ki. Nem tudatosan tettem. Ő pedig felkapta a vizet és...
-Megvert?-vágott közbe.
-Nem. Hanem arra kényszerített, hogy...Orálisan elégítsem ki. Szépen szólva. Ellenkeztem, mert ez nagyon sértette az erkölcseim. Azt vallottam, hogy ha valaki ilyent csinál, az egy ribanc. És akkor úgy is éreztem magam, mert rám erőszakolta magát. Nem tudtam védekezni. Megtette. Ezután nem tudtam vele maradni. Ez egy olyan mély pont volt nekem, ami a mai napig kísért.
-Hogy tudta ezt megtenni veled?!-mérgelődött.
-Elborult az agya. De ez akkor sem mentség. Amit tett az undorító.
-Megölöm.-kelt fel.
-Alex, ne! Várj!-mentem utána.
-Mire? Még neki állt feljebb, közben ezt tette veled. Ezt nem úszhatja meg.
-Hé, nyugi.-tettem kezeim mellkasára.
-Nem. Hanna. A feleségem vagy. Bárki aki neked árt, nekem árt. Engem pedig senki sem baszhat szájba.-indult ki az ajtón.
-Ne csinálj balhét! Csak elmondtam, hogy tudd. De ez a múlt.-állitottam meg.
-Akkor most jól figyelj rám! Neked, senki nem árthat. Senki, érted?! Ha én megakarlak védeni, hagyod nekem. Ez a dolgom. Felelősséggel tartozom érted. A becsületed a legfontosabb.-fogta kezei közé az arcom-Többé nem kell elviselned semmit. Mi vagyunk a legjobbak. Rémlik?!-mosolyodott el és megcsókolt.
Visszacsókoltam. Mind az amiket mondott...Még soha senki nem mondott nekem ilyen szépeket. A szavak amikre vágytam. Furcsa volt, hogy valaki védi és becsüli az erkölcseim és nem elnyomja. Hogy kiáll értem. Tisztel. Talán még nem szeret, de ezek mindennel felérnek. Nagy hatással volt rám. Hevesen csókolóztunk az ajtónk előtt. Keze belevándorolt a hajamba, én pedig átkaroltam.
-Majd jövök kis barack. Addig jó legyél!-puszilt homlokon és elviharzott.
Ez a fiú...Eszméletlen. A szavaival képes volt niagarát elindítani bennem, és a csókja...Úristen. Talán már kötődök is. Ezeken gondolkoztam, amikor Viki jött velem szemben.
-Hanna!-köszönt oda-Mizu?-állt meg.
-Ömm. Semmi. Még kicsit másnapos vagyok.-nevettem fel.
-Azt elhiszem. Amúgy...Tegnap este...Tudod, Peti. Elmesélted Alexnek?
-Nem. Most épp eléggé ideges.
-Miért mi történt?-kérdezte aggódva.
-Ezt ne itt. Gyere be!-nyitottam ki az ajtót és miután bementünk becsuktam.
-Szóval. Biztos mesélt az exemről.
-Aha. Egy csomót.-nevetett fel-"Az a kis faszfej. Mit lát benne?" "Mindent elront" "Ha az övé marad, kinyírom"-játszotta el mély hangon Alexet.
Felnevettem.
-Pontosan ezt a faszfejt ment el most elgyepálni. Vagy megölni. Fogalmam sincs. És megrémít.
-Jesszus. De miért? Már nem vele vagy.
-Igen, viszont elmeséltem neki, hogy mit tett velem és nagyon pipa lett.
-Ne. Meg kellett volna állítanod. Egy őrült, ha bosszúról van szó.
-Ezaz, hogy megakartam. De nem tudtam.
-Ennek nem lesz jó vége. Felhívom.
-Talán nem kéne. Örülök, hogy kiáll értem.
-Higyj nekem. Évek óta ismerem. Egy ütésnél nem áll le.-tárcsázta.
Ekkor ideges lettem és kivettem a kezéből a telefont.
-Most pedig te higyj nekem! Ezt meg kell tennie.-nyomtam ki a telefont és visszaadtam neki.
Talán kissé gonosz voltam, de zavart, hogy ő akarta megmondani, hogy az én férjem mit csináljon. Sokkoltan nézett rám és kiment. Elgondolkodtatott. Felhívtam Alexet.
-Oda értél már?-kérdeztem idegesen.
-Még nem. De majdnem.
-Tudnom kell mire készülsz.
-Azzal ne törődj kis barack. Egy óra és újra látjuk egymást. Légy jó!-tette le.
Újra felhívtam.
-Alex! Ki vele!
-Ez nem való egy nő gyomrának.
-Halljam!
-Csak egy kicsit elintézzük a fiúkkal.
-De nem ölöd meg?!
-Dehogy. Nem akarok sittre menni.
-Helyes. De kérlek ne menj messzire!
-Ha nem ad rá okot nem fogok.
-Alex...
-Most mennem kell picim. Szia.-tette le.
Nem hiszem el. Kikészít. Az óráim hamar elmentek. Nagyon aggódtam. Egész nap azon agyaltam mit tehetett Erikkel. Bűntudatom lett, amiért nem hallgattam Bettire és ahogy beszéltem vele. Már az ötödik órám volt, de még nem jött vissza. Szünetben felhívtam.
-Hol vagy?-kérdeztem idegesen.
-Nemsokára jövök.
-Mi dolgod volt ennyi ideig?
-Pár elintézni valóm akadt még. Ne aggódj! Minden rendben van. Most le kell tegyelek. Szia!-köszönt el.
-Szia...-tettem le.
Úgy tűnik hívásban nem olyan beszédes. Éreztem, hogy titkol valamit.
Az óráim az új osztályomban voltak ahol mindenki kedvesen és tisztelettudóan fogadott. Gondolom a pasim miatt. Közben megismertem Kirát akivel nagyon jóba lettem.
-Minden oké?-kérdezte aggódva.
-Igen. Na és mesélj. Van már barátod?
-Hát...Eljegyeztek. Bár nagyon nem akartam őt. Másba vagyok szerelmes. Csak hát a pénz dönt.
-Nagyon sajnálom.-fogtam meg a kezét.
-Tudom, hogy megcsal. Tudom, hogy néz más lányokra és ez tesz tönkre.
-Ki ő? Ha szabad megkérdeznem.
-Alex nagy haverja, Peti...
-Hogy mi?-akadtam ki.
-Ő a férjem. Vagyis még nem. De ő lesz.
-Ez borzasztó Kira. Sürgősen más párt kell neked találnunk.
-Nem lehet. Már le lettem licitálva és más nem mer ellene szegülni.
-Ki a szerelmed? Akit szeretsz.
-Nem ismered, de a neve Dani. Nem olyan gazdag. Vagyis az. De hozzájuk képest ő csak egy milliomos. Ha akarna se tudna megvenni előle.
-Ígérem kitalálunk valamit.-mosolyogtam rá.
Szomorúan elmosolyodott. Még volt egy matek óránk ami jól ment. Fáradtan mentem be a szobámba és Alex fogadott.
Az ágyon feküdt. A plafont nézte. Befeküdtem mellé.
-Min gondolkodsz?
-Hogy történt?-kérdezte komoran.
-Micsoda?
-Az elsőd. Hogy történt?
-Ezt most miért kérdezed?
-Erikkel volt?
-Igen.-nyeltem egyet.
-A francba.-ült fel idegesen.
-Mi a baj?-ültem fel én is.
-Elkéstem. Baszki.-állt fel.
-Te meg miről beszélsz?
-Én..Én nem mondtam el neked valamit.
-Oké. Kezdesz megijeszteni. Beszélj érthetően. Mit nem mondtál el?!
-Nézd, Hanna! Én...Ez most hülyén fog hangzani de...Már kiskorunk óta szeretlek.
-Hogy mi?!
-Az oviban kezdődött. Sosem akartál játszani velem én pedig szerelmes voltam beléd. Aztán más suliba kerültünk mert elköltöztem. De mindig rád gondoltam. Aztán egyik nap láttalak mikor visszautaztam. És újra szerelmes lettem. Megígértem, hogy nem hagyom, hogy megint elveszítselek. Küldtem egy névtelen ajánló levelet a sulinkról a szüleidnek. Idő közben rájöttem, hogy a másik iskolába irattak be. Gondolom mert az olcsóbb. Vártalak. Vártam, hogy ide kerülj. De nem jöttél. Aztán más fél év után volt ez a suli látogatás. És újra megláttalak. Akkor tudtam. Megszerezlek. Én akartam lenni az elsőd. És azt akartam, hogy örökké az enyém legyél. De nem tudtam, hogy közben másé voltál. És éget belül ez az egész. Úgy sajnálom.
-Ne haragudj, de...Én a létezésedről sem tudtam. Nem akartam senkié sem lenni. Csak a saját életemet akartam. A régi barátaim. Sulim. Szüleim. De ehelyett egy borzasztó helyre kerültem. Ha ez megnyugtat Erikkel nem akartam. Megerőszakolt. Az egyetlen akit igazán szerettem Dénes volt. Az összes többi csak gyenge utánzat. Sosem szerettem nála jobban senkit. De vége lett és tovább léptem. Most pedig...Itt vagy te. Azt hiszem készen állok megismerni téged.
-Hogy mit csinált? Megerőszakolt?!-kérdezte idegesen.
-Ennyit hallottál az egészből?
-Megölöm.-indult meg.
-Állj!-húztam vissza.
-Ne tarts vissza!
-Alexander! Nem csinálsz semmi őrültséget. Már megkapta a magáét.
-Ezt nem úszhatja meg.
-Nem is úszta. Figyelj rám. Azzal, hogy elhagytam nagyobb ütést kapott mint amit te adhatnál neki. Ne sodord magad bajba!
-Rendben. De egy szavadba kerül és megölök bárkit.-fogta meg a derekam.
-Arra nem lesz szükség de köszönöm.-nevettem fel.
Megcsókolt. Lassan, érzelmesen. Testem minden tájéka beleborzongott. Szemeim lehunytam és hagytam, hogy magával vigyen az érzés. Szorosabban fogta a derekam és a nyakamat csókolgatta.
-El sem hiszem, hogy azóta szeretsz.
-Css.-csókolt meg.
Levette a felsőm és boldogan szemezett a melleimmel.
-Szabad?-kérdezte félve nézve rám.
Aprót bólintottam. Megérintette őket.
-Azta.-mosolygott bizonytalanul.
-Fura. Egy olyan gangsterről mint te azt hinné az ember, hogy magabiztos az ágyban is.-húztam fél mosolyra a szám.
-Nem mindegy kiről van szó.-nézett a szemembe, majd újra a melleimre.
-Nem szeretném.-húztam fel állát.
-Félsz? Gyengéd leszek. Ígérem.
-Pontosítok. Nem így szeretném.
-Gyújtsak gyertyákat esetleg? Virágszirmok? Csokis eper pezsgővel?
Mikor felsorolta miket tenne azért, hogy különlegessé tegye elsírtam magam. Még soha senki nem adott arra én mit akarok.
-Hé. Mi a baj? Kis barack, ha nem akarod nem kell. Én tudok várni.-fogta meg az arcom.
-Nem az, csak...Mindegy.-ültem fel.
-Erik és Fefe miatt sírsz ugye? Ők kényszerítettek rá. Így van?
-Nem akarok erről beszélni.-temettem kezeimbe arcom.
-Kérlek ne zárj ki! Szeretnék beszélgetni veled. Jobban megismerni. Segíteni.
-Nekem ehhez idő kell.-néztem rá.
-Megértem. Van egy ötletem. Megmosod az arcocskád, valami kényelmesbe öltözöl és nézünk Spongyabobot. Mit szólsz?
Felnevettem könnyeim törölve.
-Imádnám.-mosolyogtam le rá.
-Szuper. Na gyere ide barackom-ölelte magához derekam és puszikat nyomott a hasamra, ami miatt sokat nevettem. Sok apró puszit adott az arcomra és az egész fejemre is. Szorosan magához ölelt és a hajam simogatta. Fejét mellkasomon pihentette.
-Olyan más vagy.-suttogtam a fülébe.
-Igen?-nézett fel rám.
-Igen.-adtam én is egy bátortalan puszit a homlokára.
Már is olyan közelinek éreztem, mintha ezer éve ismerném. Furcsa volt a tény, hogy alig ismerem még is olyan közelinek érzem magamhoz.
-Hanna...Ígérem, ha a feleségem leszel, mindent megadok neked. Mindig tisztelni foglak. Őszintén szeretni és becsülni. Mindig megnevettetlek és oda figyelek rád. Soha többé nem veszítlek szem elől.-simította végig a derekam.
Folytak a könnyeim. Ez a fiú tényleg szeret. Egész életemben ezekre a szavakra vágytam. Reméltem, hogy ezek nem csak üres szavak. Hinni akartam, hogy tényleg léteznek ilyen fiúk. És a története, az éveken át tartó titokzatos érzelmei irántam, elképesztő. Olyan vonzó és férfias, de emellett érzelmes és gondoskodó. Annyi fájdalom után, mertem remélni, hogy végre eljött értem az én hercegem is.
-Min gondolkodsz?-törte meg gondolat menetemet.
-Sok mindenen. De momentán semmin. Most csak élvezem a közelséged és a csendet. Ezt a biztonságot, amit te éreztetsz velem. Így akarok maradni örökké.-mosolyogtam csukott szemmel.
-Akkor maradjunk így.-puszilta meg mellkasom.
Mindketten bealudtunk. Egy kopogás zökkentett ki kis idővel később. Kinyitogattam a szemeim és kibújtam Alex alól. Ajtót nyitottam.
-Áhh. Szia.-vigyorgott Peti.
-Tűnj innen!-csuktam rá az ajtót.
-Ez nem volt valami kedves.-nyitott be.
-Mit akarsz?-tettem karba kezeim.
-Beszélni a haverommal.-szugerált.
-Amint látod alszik. Most nem jó.
-Akkor be kell érnem veled.-közeledett.
-Te sosem tanulsz? A nem melyik részét nem értetted?
-Ugyan már. Csak egy kis játék. Szeretsz játszani?
-Az én játékomat biztosan nem kedvelnéd.
-Miért is?
-Mert ott te kissé halott vagy. Most pedig tűnj el!-suttogtam.
-Tüzes.-vigyorgott-Még találkozunk.-ment ki.
Idegesen kifújtam a levegőt és felültem a konyhapulti székre.
-Nem tudtam, hogy kemény is tudsz lenni.-hallottam meg Alex hangját a hátam mögül.
-Tessék?-fordultam meg.
-Mi volt ez az egész?!
-Te fent voltál?
-Lehet. Na mesélj csak.
-Peti tegnap...Molesztált. A bál előtt kikezdett velem és majdnem hozzám ért csak Viki időben jött.
-Miért nem mondtad?-kérdezte idegesen.
-Így is ideges voltál Erik miatt. Nem akartalak ezzel is terhelni.
-Terhelni? Te sosem terhelsz. Azért megkönnyebbültem, hogy visszautasítottad. De ezt nem ússza meg. Kirugatom.-indult el.
Feldúltan kiment. Basszus. Nem akarom, hogy mindig bántson valakit miattam. Habár Peti megérdemli, és így Betti is szabad lesz. Átnéztem a tananyagot amit kaptam. Próbáltam kizárni a sok rosszat ami közben eszembe jutott. Hívás miatt csengett a telefonom. Ismeretlen szám. Felvettem.
-Most komolyan?! Elhagysz és még rám küldöd a pasidat? Szánalmas vagy Hanna.-szólt bele Erik.
-Én nem küldtem rád. Ő akart menni.
-De te nem állítottad meg.
-Képzeldd, megakartam. Aztán eszembe jutott mit tettél velem és...Valahogy már nem érdekelt.
-Ezt jó hallani. Ezért vagyok most kórházban. De ne aggódj, amint felépülök megkereslek titeket és mindent megbosszulok.-tette le.
Ez most komolyan megfenyegetett? Félre téve ezt is, ledőltem pihenni. Beszélgettem messengeren pár régi barátommal és hírtelen megdobbant a szívem. Dénes írt. Félve megnyitottam.
"Szia. Tudom, hogy mindent én rontottam el. Egy idióta voltam, amikor megcsaltalak. Megértem, hogy elszöktél. Mivel te nem búcsúztál el, úgy érzem nekem kell. Most már mindent értek. Volt időm gondolkodni. Nagyon sajnálom a sok fájdalmat amit okoztam. Csak hogy tudd, tényleg szerettelek és még mindig. Remélem jó életed van Erik mellett. Örökké a tiéd lesz a szívem. Ég veled."
Könnyeimnel küzködve olvastam végig. Hátra döntöttem a fejem és eldobtam a telefont magamtól. A francba. Hogy tud még mindig így beférkőzni az agyamba? Hogy tudja még mindig melengetni a szívem a szeretete? Miért? Itt az új élet reménye. Boldognak kéne lennem. De nem vagyok. Azt hiszem, azért nem búcsúztam el tőle, mert egy részem sosem tudta és nem is akarta lezárni őt. És most hogy megtette, meghasad a szívem. Lehunytam a szemem és hagytam folyni a könnyeim. Mintha elnyelt volna az ágy, elaludtam.
