2. Évad 12. Rész

A telefonomra ébredtem fel. Reggelre már sokkal jobban voltam és volt erőm azonnal felpattanni Dénes melől. Nyitogatni kezdte szemeit.
-Te meg mit keresel még itt? Mellettem? A szobámban?!-kérdeztem ijedten.
-Neked is jó reggelt!-kelt fel morcosan.
-Azonnal takarodj ki! Most!-kiabáltam vele.
-Nem beszélhetsz így velem!-fogta meg karom indulatosan, mégis higgadtan.
-Mit hittél? Hogy lelépsz és mikor beszöksz a szobámba, letámadsz a fürdőmben és ócsárolsz majd vissza fogadlak? Még mit nem!-kiabáltam.
-Ehhez a vitához még korán van.-mondta kis idő után és kikelt az ágyból.
A szekrényemhez ment és kidobott egy farmert, egy hosszú ujjú feszülős felsőt és egy melltartót.
-Rosszul csináltam ezelőtt. Kihívóbbá tettelek, ami miatt fent tartottad az érdeklődésüket a fiúknak. Most igen is vissza foglak. Csak az én szukám vagy.
-Már nem te döntöd el mibe menjek. És szuka? Komolyan? Egy állat vagy.-tettem ölbe karjaim.
-Vedd fel, ha jót akarsz.-fordult hátra, egy pszihopata mosollyal arcán.
-Utállak!-mondtam és a ruhákat és egy fél csizmát felkapva befutottam a fürdőbe.
Magamra zártam. Felöltöztem és elrendeztem a tisztálkodást is. Minimálisan sminkeltem és kingedtem hullámos hajam. Kimentem és felkaptam a hátitatyóm.
-Hmm. Pont így képzeltem el. Csinos vagy.-bólintott.
-Ne gyere utánam!-néztem rá szemforgatva és kisétáltam a szobából.
A buszmegállóban Coco egyből kiszúrt és oda is jött.
-Szia Abi!-mosolygott le rám.
-Jó reggelt!-mosolyogtam vissza.
-Figyelj, ma ráérsz?-kérdezte bizakodva.
-Ömm. Még nem tudom. Majd megírom.
-Rendben. Amúgy nagyon jól áll ez a pulcsi. Kiemeli az alakod.-harapta be asó ajkát.
-Köszönöm.-néztem lefele zavaromban.
-Figyelj, nem mintha rám tartozna, de az a bunkó mit keres még itt? Úgy tudtam lelépett.-nézett oldalra, amikor kikerekedtek a szemeim, mikor megláttam Dénest közeledni.
-Nem tudom. Tegnap újra felbukkant.-mondtam visszanézve rá.
-De már nem jártok, ugye?
-Persze, hogy nem.-néztem a szemébe.
Dénes már ott is termett és lazán Cocora nézett.
-Hé, ezzel tartozom!-bólintott és behúzott egyet Coconak, aki a földre esett ülő helyzetben.
Odakapott orrához, a többiek megrettenve nézték a jelenetet.
Dénes nagymellényűen megrázva pulcsiját kézen fogott és elrántott onnan.
-Ez meg mi a franc volt?-néztem rá elképedve.
-Ez járt neki. Amúgy is. Mióta lógsz te ezzel a fasszal?-kérdezte idegesen.
-Ő a haverom. Nekem is vannak képzeld, és nem hagyom, hogy így bánj velük!-mondtam visszasietve Cocohoz.
Felsegítettem és az orrát kémleltem.
-Nem tört el szerencsére.-nézegettem.
-Ez egy állat!-mondta az orrát fogva.
-Úgy sajnálom!-néztem rá elszörnyülve és megsimítottam arcát.
Szája egyből mosolyra húzódott és fájdalmas arca megenyhült.
-Nem a te hibád.-mondta a szemembe nézve.
-Büszke vagyok rád, hogy nem támadtál vissza!-mondtam megsimogatva fejét.-Biztos jól vagy?-aggódtam.
-Igen. Szúnyogcsípés.-rántott vállat-Hadd higyje, hogy nyert...-mondta és elszántságot láttam szemeiben.
Niki egyből odafutott hozzánk és átölelte őt. Nem akartam zavarni.
-Akkor én megyek...-suttogtam és hátrálni kezdtem.
-Ne!-mondta ő hangosan.
-Mit ne?-kérdezte Niki.
Coco leszedte magáról és utánam jött.
Megfogta a kezem és megfordított.
-Te meg mit művelsz? Mi lesz Nikivel?
-Mondtam már, hogy nem érdekel.
-De ne rázd le miattam. Pláne ne így!
-Én csak veled akarok lógni. Érted?-mondta édesen.
-Bolond!-öklöztem mellkasába nevetve.
Ott tartott kezem.
-Komolyan mondom.
Megérkezett a busz, kihúztam a kezem és megragadva a kezét felhúztam a buszra.
Leültünk leghátra. Dénes a forgóban találkozott Viktorral és Ákossal.
Mindhárman engem néztek. Kissé feszülten. Coco bíztatóan megszorította kezem.
-Ne is törődj velük!-mondta és megsimította a kezem.
-Úgy tűnik most már te vagy az egyetlen normális barátom.-néztem rá hozzá fordulva.
-Örömmel vagyok az az egy barátod.-mosolygott irtó édesen.
-Figyelj, most jut eszembe. Ha nem Nikiről beszéltél, akkor ki az? Ki az a titokzatos lány aki elcsavarta a fejed? Márpedig úgy hallottam az igen nehézkés.-kacsintottam utalva a rossz fiús imidzsére.
Pont megérkeztünk. Leszálltunk a buszról. Sétáltunk a suli felé.
-Szóval?-löktem oldalba.
-Hát...Tudod, mindenkinek vannak titkai. Ez maradjon az enyém.-nézett le rám egy fél mosollyal.
-Igen...Mindenkinek vannak titkai. Vagy amiről nem szívesen beszél.-gondolkodtam el a megerőszakolásomon és a megannyi átélt kínon.-Igen, azt hiszem megértelek.-mosolyodtam el.
-Köszönöm-nézett le rám furán méregetve-Húha. Durván jófej csaj vagy.
-Miért?-néztem fel rá.
-Hát csak tudod, a lányok ha ráakadnak valamire nem lehet őket lebombázni. De te megértő vagy.-nézett le rám egy érdekes mosollyal.
Ez a mosoly más volt mint a többi...
Közben beértünk a suliba és elköszöntünk egymástól, amint felértünk. Bementem az osztályomba, ahol Ákosék már vártak rám.
Leültem a helyemre. A telefonom piszkáltam.
-Na mi van, most már hozzám sem fogsz szólni?-kérdezte Ákos hátra dőlve.
-Mióta lógtok újra Dénessel?-kérdeztem érccel a hangomban.
-Mindig is a haverunk volt. Amúgy meg, te mióta lógsz azzal a drogfüggővel?
-Nem is ismered.-néztem rá szúrósan.
-Nem is akarom.-nézett vissza állva a tekintetem.
-Tök mindegy.-forgattam szemeim.
-Órák után beszélnünk kell. Négyszemközt.-szugerált.
Aprót bólintottam. Bejött a biosz tanár. Az órák lassan és unalmasan teltek. Viktor folyton próbált hülyülni velem szünetekben. Ákos viszont távolságtartó volt. Folyton figyelt. Amint véget értek az órák, már senki sem volt a teremben. Összepakoltam a cuccom. A táskám magamra kaptam és indultam volna, de Ákos megjelent az ajtóban.
-Beszélhetnénk?-kérdezte belépve.
-Persze. Mi ilyen komoly?-méregettem.
-A tegnapi csók...Tudod, nem tudom elfelejteni.-jött közel.
-Már tegnap is próbáltam úgy tenni mintha nem hallottam volna amiket mondtál. Ne járasd le jobban magad!-mosolyogtam és kisétáltam, de megfogta a karom.
-Tudom, hogy te is érezted.-szugerált.
Zöld íriszei enyémet kémlelték.
-Nevetséges vagy.-mondtam abszurdan és indultam volna de magához húzott.
-Barátság extrákkal?-kacsintott.
-Már barátságunk sincs nagyon. Nem hogy extrák. Fejezd ezt be! Kérlek.-mondtam és kihúztam kezem övéből.
Meredten nézett rám, én pedig elsétáltam. A buszmegállóban a későbbivel mentem végül. Itt kevesebb volt az ismerős arc. Haza értem, levettem a melltartóm, megkönnyebbülés. Lepakoltam és tanultam. Nem tudtam, hogy Dénes merre lehet de az incidens óta nem láttam, és a házban sem volt. Legalábbis a nappaliban és a szobámban nem. Valaki kopogott.
-Ki az?-kérdeztem aggódva.
-Én vagyok az.-mondta Anti.
-Gyere!-nyugodtam meg.
Bejött és leült az ágyamra.
-Baj van.-jelentette ki.
-Tudom. Dénes visszajött.
-Tudsz róla?-nézett meglepődve.
-Ömm. Tegnap vele kellett aludnom.-néztem rá dühösen.
-Mi? Te vele aludtál?-akadt ki.
-Kurvára megfenyegetett. Ahogy szokta.
-Kinyírom.-indult meg.
-Várj!-mondtam mire visszaült.
-Mi az?-kérdezte idegesen.
-Hol van?
-A szobájában. A lentiben.
-De meséldd már el hogy zajlott le az egész!-faggattam.
-Na jó. Szóval úgy volt, hogy este jövök, de kaptam egy üzenetet, hogy ma sürgősen menjek haza korábban. Nem értettem, de aggódtam, ezért itthon voltam már korán. Mire haza értem ez a szemét itt teázgatott Bertával. Berta persze nem tudja milyen. Kerülve a feszültséget félre hívtam és beszéltem vele. Azt mondta visszajött azért ami az övé. Rád célzott nyilván. Most pedig haza értél és tudni akartam jól vagy-e.
-Úristen. Ezt nem hiszem el. Igen, jól vagyok. De most mi lesz?
-Ki akartam dobni de ismét megfenyegetett azzal, hogy felnyom a zsaruknál és vissza vitet teged a katolikus suliba. Ezt nem kockáztatom meg.
-Akkor most hagyjuk, hogy itt éljen újra köztünk mintha mi sem történt volna?
-Nincs más választásunk.-mondta idegesen.
-De. De van. Azt hittem ez elkerülhető, de úgy tűnik még sem...Elmegyek innen...
-Mi van?-akadt ki.
-Persze egyedül. Nem ezzel a szeméttel.
-Nem engedlek el. Különben is, hova mennél?-mondta indulatosan.
-Nézdd, nem tudom. Fogalmam sincs. De nem hagyom, hogy téged zsaroljon és engem kedvére birtokoljon. Az lesz a legegyszerűbb ha elmegyek. Ő is elfog. Csak miattam van itt. Nem akarok gondot okozni többé...-mondtam szomorúan.
-Ne menj kérlek, együtt megoldjuk.-mondta szomorúan.
-Így lesz a legjobb.-szemeim könnybe lábadtak. Ahogy az övé is.
-Nem. Ez így kurvára nem a legjobb. Én szeretlek!-mondta és könnyei lehulltak hibátlan férfias arcélén.
-Én is szeretlek.-döntöttem a fejem mellkasára.
-Valamit kitalálok. Ígérem.-adott egy puszit a homlokomra.
Kiment én pedig szétterültem az ágyon és gondolkodtam.
Később újra kopogás hallatszott, amitől féltem előre.
-Ki az?-kérdeztem remegő hangon.
-Szobaszerviz.-hallottam meg Dénes hangját. Válaszom meg sem várva benyitott én pedig megrezzentem.
-Naa, csak nem megijedtél tőlem?-kérdezte pszihopata vigyorral.
-Menj el innen! Hallod? Takarodj!-kiabáltam vele rettegve, félelmemben hozzá dobtam egy párnát. Felnevetett.
-Komolyan? Ennél többre számítottam...
-Dénes nem engedtelek be! Húzz ki a szobámból!-kiabáltam még jobban.
-Hé szivi-hajolt rám mérgesen az ágyban hírtelen befogva a szám-Sok a duma!-mosolyodott el.
Megharaptam az ujját, amire felszisszent.
-Azt mondtam takarodj!-kiabáltam.
-A kurva anyád, hallgass már el!-kiabált rám, amitől megszeppentem. Szemeim meg is rebbentek miközben rám rivallt.
-Engem lekurvázhatsz felőlem...-mondtam könnybe lábadt szemekkel-De az anyámat a szádra ne vedd!-néztem rá idegesen.
-Tudod mit? Jó legyen. Az anyád békén hagyom. De te akkor is egy ringyó vagy.
-Húha. Akkor miért vagy itt?-néztem rá állva tekintetét.
-Mert kibaszottul az én ringyóm vagy.
-Menj a faszomba!-mondtam mérgesen.
-Oh szívesen el megyek én, veled.-kacsintott.
-Undorító vagy.-fintorodtam el.
-Na...Ugyan...-hajolt közel arcomhoz, amitől nehezebben vettem a levegőt-Annyira nem lehetek undi, ha kipeckesedtél cica-kacsintott.
A mellbimbóimra néztem pólón keresztül. Nem tehettem róla, Dénes közelségétől kirázott a hideg.
-Hozz inkább valami kaját!-tereltem, takarva a melleim.
-Hmm.-nevetett fel cinikusan-Egy perc.-kacsintott.
Mikor kiment azonnal felhúztam egy melltartót. Ez többet nem fordulhat elő. Kerestem a kulcsom, hogy bezárjam de nem találtam meg. Pedig tudom hova tettem. Mérgesen kutattam át a polcokat és a fiókom amikor megérkezett egy szál alsóban, tejszínhabbal és eperrel a kezében.
-Megjöttem-kacsintott és letette a dolgokat a polcomra.
-Hol a kulcsom?-néztem rá szúrósan.
-Jó helyen.-közeledett.
-Dénes ezt nem teheted, add vissza!-mondtam idegesen.
-Csss!-tette mutató ujját ajkaimra-Ne rontsd el ezt az estét!-nézett a szemembe vágyakozva.
Bevallom Dénes közelsége, és az, hogy ezt egy szál alsóban tette, furcsa érzést váltott ki belőlem.
-Melltartót húztál?-nézett le rám, majd nevetni akart, de visszafogta.
-Közöd?-fordultam meg, háttal neki.
-Kicsim...-simította meg a hasam átkarolva-Ne haragudj, ha megbántottalak!-puszilta meg a nyakam.
Olyan kellemes érzés volt, ahogy a nyakamba puszilt, ahogy hozzám ért, ahogy beszélt velem...Emlékek ugrottak be, azelőttről...
-Fejezdd be, kérlek!-mondtam elgyengülve.
-Sajnálom...-csókolgatta a nyakam.
Felsóhajtottam. Olyan érzést váltott ki belőlem, mintha...Még szeretném.
-Nem akarok a ringyód lenni-küzködtem próbálva elnyomni az érzést, amit kiváltott belőlem.
-Akkor hadd legyek én a tiéd.-nyúlt be a pulcsim alá nagy mancsával.
-Elég...-nyúltam be a pulcsim alá én is, megfogva kezét.
-Ez nem is kell ide-mondta szexin mély hangjával és lerántotta rólam egy szempillantás alatt.
-Így sokkal jobb!-fordított magával szemben.
Bár melltartó volt rajtam, takartam melleim és hátrálni kezdtem.
-Nem mehetünk vissza az időben oda ahol még együtt voltunk. Értsd meg, vége van!
-Nem kell oda visszamennünk. Egy új jelent alkotunk. Egy új kapcsolatot.-jött közelebb.
-Én már nem akarom.-hátráltam.
-Csak össze vagy zavarodva. De legbelül szeretsz. Tudom.-nézett a szemembe.
-Nincs szükségem rád. És nem szeretlek. Most már örülnék ha kilépnél az életemből.-mondtam dühösen.
-Kicsi Hanna baba. Nem tudtad, hogy már rég meg van írva a sorsod? Hmm.-nevetett fel.
-Ezt meg hogy érted?-kérdeztem összezavarodva.
-Attól a perctől fogva, hogy a barátod lettem és kimondtad, hogy szeretsz, az enyém lettél. És előlem nincs menekvés. Én bárhol megtalállak. És nem engedlek el. Velem kell lenned. Nincs más. Csak én. Érted?-közeledett csábosan nézve.
-Egykor talán szerettelek. És a pasimként néztem rád. De annak már vége. Te beteg vagy. Betegesen szeretsz. Ez nem is szerelem, ez birtoklási vágy...
-Hmm. Hívdd aminek akarod, de én tényleg szeretlek. És talán őrült vagyok, de csak mert megőrülök érted...-jött már elképesztően közel.
Lefele nézett rám, jóval magasabb volt. Vággyal a szemében, hírtelen neki lökött a falnak és megcsókolt. Olyan szenvedéllyel amit már rég éreztem. Csók közben lerángatta kezeim melleimről és megszorítva azokat csókolt még hevesebben. Őszintén szólva, teljesen felizgatott. Az agyam kikapcsolt és a pillanat hevében nem próbáltam ellenkezni. Csak hagytam magam. Gyurmázni kezdte a melleim és egy pillanatra elváltak ajkaink levegő hiány miatt. Olyan érzéssel fogdozta őket, hogy felsóhajtottam. Ez teljesen beindította és rájuk vetette magát. Ölelve derekam beledőltetett az ágyba és felhajolt a mellemig. Kikapcsolta a melltartót és eldobta. Ekkor bekapta a mellem és szivogatta. Aztán harapdálta több helyen és nyalogatta. Több sóhaj is elhagyta számat és egyszer bele is téptem hajába.
-Tudtam, hogy nincs vége.-mormolta élvezettel és újra fogdozni kezdte melleim amíg a nyakamhoz áttért. Csókolgatta a nyakam és harapdálta. Teljesen felizgatott. Az érzés ahogy a melleimmel játszott és ahogy a nyakam csókolta, a fellegekben jártam. Ezután feljött hozzám és újra megcsókolt. Észhez kellett térnem...
-Hmm. Elég. Nem csinálhatjuk ezt tovább!-löktem le magamról és felhúztam a pulcsim.
-Most mi a baj? Azt hittem élvezed.
-Nekem ez nem megy. Én...Jobban tisztelem magam annál, hogy engedjek neked...Most...Elmegyek.-mondtam összezavarodva és egy pulcsiban és bugyiban kisétáltam.
Ez a fiú teljesen összezavarta a fejem. Kuszák lettek a gondolataim. A körmöm rágva sétálgattam fel alá a folyósón, amikor Anti jött fel a lépcsőn. Ahogy összetalálkozott a tekintetünk mindketten mást éreztünk. Kissé félénken és meglepetten néztem fel rá, ő pedig a hiányos alsó részem vizslatta kérdőn. Kikaptam ujjam számból de ledermedtem.
-Hanna...Ömm. Miért vagy bugyiban?-kérdezte egy idő után.
-Öh...-nem tudtam megszólalni-Így kényelmes.-füllentettem.
Furcsán méregetett, már épp mondani akart valamit anikor Dénes kijött a szobámból és lendülettel megcsókolt. Hozzá teszem, még mindig egy alsóban.
Mikor elváltunk, csak engem látott, Anti fel sem tűnt neki.
-Kicsim sajnálom, ha összezavartalak. Megbeszélhetnénk a történteket?
-Mi ez az egész?-kérdezte Anti ledermedve, szemei szikráztak az utálattól és a dühtől.
Kétségbeesetten kaptam oda tekintetem, míg Dénes egy ideig meglepődött, aztán önelégülten fordult irányába.
-Minek látszik?-kérdezte egy oldalas mosollyal.
Kiidegelte. Ilyennek legutóbb akkor láttam Antit, mikor eljatszottam, hogy érzéketlen lettem.
-Ti...Ti lefeküdtetek?-kérdezte kiakadva és közelebb lépett.
-Nem!-vágtam rá.
-Igen!-vágta rá Dénes egyidőben velem.
Én idegesen, ő pedig lazán.
Felváltva nézett ránk. Küszködve érzelmeivel nézett rám.
-Hihetek neked?-kérdezte aggódva.
-Persze.-bólintottam hevesen.
-Chh. Egy szál bugyiban van öreg. Komolyan beveszed? Ne aggódj, gyengéd voltam!-kacsintott Dénes.
Itt telt be a pohár, behúztam neki. Erőset, ugyanis odakapott.
-Ez elég meggyőző válasz? Kapjátok be!-mondtam teljesen begőzölve és bementem a szobámba.
Ekkor először éreztem magam igazán erősnek és egy baddassnek. Átöltöztem egy fekete feszülős egyberészesbe, melltartóval persze és egy telitalpút húztam hozzá. Felhívtam Cocot és lebeszéltem vele egy esti talit. Bele egyezett. Azt mondta a ház előtt felvesz. Kiléptem a szobából és mindketten rám néztek a nappaliban, éppen egy heves vita közepett voltak.
-Hova mész ilyenkor?-nézett kérdőn Anti.
-És ami még fontosabb, ilyen szexin?-vonogatta szemöldökét.
-Nem a ti dolgotok.-néztem rájuk kimérten és kiléptem az ajtón.
Anti utánam futott, Dénessel együtt.
-Mi a faszt csinálsz baba? Azonnal gyere vissza!-szólt oda Dénes.
-Sziasztok!-intettem meg sem fordulva és Coco kocsija már ott parkolt a ház előtt. Kiléptem és beszálltam az autóba.
-Szia!-mosolyogtam rá és bekötöttem magam.
-Huh. Őrült jól nézel ki!-üdvözölt és elindult. Felnevettem.
-Hova megyünk?-váltottam témát.
-Van egy buli, ha gondolod...
-Benne vagyok.-vágtam rá.
Elégedetten elmosolyodott és begyorsult. Meg is érkeztünk. Kiszálltunk és megfogta a kezem.
-Hölgyem, öné az elsőbbség!-kacsintott és leadta a kártyáját az őrnek.
-Jó trükk, na és, milyen?-kérdeztem kacéran.
-A ruhám...-néztem vissza rá hunyorítva.
-Szép...Kerek...Akarom mondani jól megy az alakodhoz.-jött zavarba.
Nyilván a popsim nézte, de jó volt zavarba hozni. Amint beértünk ugyanaz a drogos hangulat volt. Igazából tetszett...Leültünk a pulthoz.
-Mit kérsz?-kérdezte és megfogta a kezem a pulton.
-Most semmit.-mosolyogtam és a kezünket néztem.
-Egy tabit?-kacsintott.
Kacéran szemeztem vele, végül bólintottam.
-Most az egyszer. De ígérdd meg, hogy nem próbálsz meg lefektetni!-néztem rá nevetve.
-Megígérem.-kacsintott.
-Akkor ide vele.-nevettem.
Bevettem és lenyeltem. Életem első betépése és még a fele sincs meg. Nyilván erről szól. Kiesik pár kocka, de tudod, hogy rohadt jól érezted magad.
Ami megmaradt:
*Cocoval őrületesen jó táncolni. Mint két barát aki ezer éve ismerik egymást. Egy darabig ezt is hittem. Aztán rátette a derekamra a kezét, és lejjebb, és beljebb.../Egy wcben csókolózom egy ismeretlennel, nem tudom női mosdó-e/Coco a haverjaival körbe áll és simogat/Nagyon sok pia egymás után, mindenen nevetek/Coco folyton ölelget/Egy csaj lepofozott és eltépte a mellemnél a ruhám/Coco nyelve a számban forgolódik/Egy izmos hasról eszem a zselatint/Valakivel legjobb barátnők lettünk és elszívtunk egy cigit/Egy láma követ/otthon fekszem és Anti betakargat...
Nos igen, ezekre emlékszem. Bár másnap még zavarosabbá vált az eset...

2. Évad 11. Rész

Reggel furcsa érzéssel keltem fel. Anti már nem volt ott, csak egy cetli a párnáján: "Nem akartalak felébreszteni, olyan édesen aludtál. Ma későn jövök. Szeretlek" Szomorúan olvastam. Elképzeltem milyen lett volna vele kelni, és hogy hamar haza ér, filmezünk vagy beszélgetünk vagy bármi. De ehelyett elment már, és csak este jön...Olyan nehéz vele lenni. Mindig hiányzik. Bár még mindig nem tudom mi van köztünk. A szokásos rutin után felöltöztem. Egy telitalpú szandált, egy egyberészes feszülős szoknyát és egy kistáskát húztam magamra. A tavaszi idő miatt már megengedhettem magamnak. A hajam kiengedtem. Elköszöntem Bertától és mentem a buszomhoz. Coco ott állt, beharapott ajkakkal figyelt. Próbáltam nem tudomást venni róla. Reméltem, hogy nem rágott be a tegnapi miatt. Odasétált hozzám.
-Szia Abigél!-nézett le rám szugerálva, zsebre tett kézzel.
-Szia! Figyelj, sajnálom a tegnapit. Anti értem jött és mennem kellett.-húztam el a szám.
-Nem gáz. A táncodról nem maradtam le legalább-húzta el a száját egy macsós félmosolyra, vállat rántva.
-Ez igaz-nevettem fel.
-Megismételhetnénk-fogta meg a kezem mosolyogva.
-Persze, valamikor biztos-mosolyogtam.
-Ma nem jó?-nézett rám reménykedve.
-Fellépek.-húztam el a szám.
-Akkor...-gondolkodott el-Azután elviszlek valahova-mondta boldogan.
-Nézd, én értékelem, hogy több időt akarsz együtt tölteni, de szerintem jobban tennéd, ha ráhajtanál a crushodra, Nikire!-kacsintottam.
Felnevetett.
-Nem hanyagolhatlak el.-rázta a fejét.
-De igen. Örülnék ha összejönnétek. Boldog lennél végre!-mosolyogtam.
-Nem. Téma lezárva. Akkor ma?
-Elhívom én neked.-mondtam és megérkezett a busz.
Ő is ott volt a buszmegállóban. Eddig még észre sem vettem soha. Odamentem hozzá és együtt felszálltunk.
-Niki, van egy ajánlatom.-mondtam vigyorogva.
-Miért félek előre?-nevetett.
-Nyugi, ez jó. Nincs kedved Cocoval lógni ma órák után?
-De, de ezt miért te kérdezed és nem ő?
-Ahh, túl félénk. Szóval igen?
-Legyen.-mosolygott.
Nagyon boldognak láttam. Visszasétáltam Cocohoz.
-Jó hír. Ma együtt lóghattok suli után. Na ki a király? Nem kell megköszönnöd.-mondtam elbizakodva.
-Hé, mondtam, hogy veled akarok lenni.-nézett rám mérgesen.
-Mi? Te hülye vagy? Itt a nagy esélyed.
-Néha olyan buta vagy...-forgatta szemeit és leszállt a buszról.
Értettlen arccal indultam el lemaradva. Niki odafutott hozzá és nagyba beszélt neki. El is feledkeztem Ákosékról, akik szintén velem utaztak. Amint leszálltam odajöttek.
-Szia!-karolt át Viktor.
-Abimaca!-adott egy puszit a fejemre Ákos.
-Hát ti?-néztem rájuk.
Coco hátranézett a távolból. Mintha idegesnek láttam volna.
-Mi mindig itt vagyunk.-forgatta a szemét Ákos.
-Tegnap Cocoval láttunk. Ti...Együtt vagytok?-kérdezte Viktor, szorosabban karolva.
-Igen. Ez engem is izgat-folytatta Ákos.
-Ez nem a ti dolgotok.-vettem le Viktor kezét.
-Szóval igen?-kérdezte.
-Nem. Csak egy tali volt és ennyi.
Bólogatva összenéztek. A befele vezető út csendesen telt a továbbiakban. Mikor beértünk az osztályba leültem a helyemre. Ákos mellém. Viktor pedig szintúgy, csak egy másik padban.
Elővettem a telefonom, mert valaki hívott. Megint privát szám.
-Háló! Kivel beszélek?-kérdeztem.
Ismét nem válaszoltak és letették. Nem értettem. Az órák hamar elteltek és eljött a színdarab ideje. Átöltöztünk és a színfal mögött álltunk.
-Jól van gyerekek! Ahogy elpróbáltuk. Mindent bele!-bíztatott a tanár és már indult is az első jelenet az első párral. Rettentően izgultam. Olyan sokan ültek kint. A fiúk nagyszerűen alakították kint a részegek szerepét. Ákos termett mögöttem.
-Izgulsz?-súgta a fülembe.
-Egy kicsit.-mondtam zavaromban.
-Jók leszünk!-bíztatott.
Viktor szugerálva figyelt minket a színpad másik végén.
-Jól van skacok. Ti jöttök!-mosolygott ránk a tanár.
Kimentünk és bele kezdtünk. Mindent szóról szóra ugyanúgy mondtunk.
-Ez nem igaz. Különben is, semmi közöd hozzá! Mi nem vagyunk egy pár!-mentem közelebb "idegesen".
-Mondd, mit tud ő adni amit én nem?
-Semmit...Egyikőtök sem érdekel!
-Én érdekellek. Tudom.-jött közelebb.
-Chh. Kérlek. Sosem jönnék össze egy ilyen cinikus, beképzelt, rossz modorú, bunkó, felfuvalkodott, öntelt...-folytattam volna, amikor hírtelen magához rántotta arcom és megcsókolt.
Mindenki ujjongott és tapsolt. Én pedig furcsán éreztem magam, tudván, hogy ez már a második csókom Ákossal. A csók közben kezdte túl lépni a határt és megfogta a fenekem. Azonnal eltoltam és lepofoztam. Ez persze nem volt benne a darabban, de az emberek zabálták. Kifutottunk a színpadról én pedig zaklatott állapotban voltam.
-Mi a baj?-jött oda hozzám Viktor.
-Ez az idióta letaperolt...-mondtam idegesen.
-Hogy mi?-nézett idegesebben.
-A csók jelenetkor, megfogta a seggem.-kiabáltam vele.
Később Ákos is betoppant.
-Ez meg mi volt?-kérdeztem forrongva a dühtől.
-Elragadott a hév.-mondta lazán.
-A barátok nem csinálnak ilyent.
-Az jó, mert akkor mi nem vagyunk barátok. Ugyan már Abi, mindketten tudjuk, hogy ez már rég több mint barátság.
-Neked elment az eszed! Hallod magad?
-Nézdd, szerintem jók vagyunk együtt.
-Egy pofátlan dög vagy. Nem taperolhatod le csak úgy!-mondta idegesen Viktor.
-Oh megszólalt, aki azóta fűzi mióta betette a suliba a lábát!-kiabált ő is.
-Tudod én legalább tiszteletben tartom!
-Ja, azért karolgatod át mindig ugye?
-Elég! Elég legyen!-kiabáltam.
Mindketten rám néztek és abbahagyták.
-Végeztem. Mindkettőtökkel. Elegem van.-mondtam kikelve magamból és ott hagytam őket.
Közben nem sejtettük, hogy a suli kamerása mindent felvett és közvetítette a közönségnek akik fütyültek, tapsoltak és éjeneztek, hogy vissza.
Kiléptem az épületből és hívtam Cocot.
-Szia. Tudom, hogy randid van. De értem tudsz jönni?-mondtam higgadtabban.
-Szia. Persze. 10 perc és ott vagyok.
Letettem. Nyárias idő volt, kellemes szellővel. Tényleg eljött. A Cabrioját felismerem bárhol. Elől ült Niki mellette.
-Sziasztok!-köszöntem és beültem hátulra.
-Szia!-mosolygott Niki.
-Baj van?-kérdezte Coco ahogy elindult.
-Nem. Semmi. Hagyjuk. Amúgy ne haragudjatok, hogy beletrollkodtam a randitokba.
-Ne hülyéskedj. Már amúgy is vége volt.-mondta Coco.
Niki kissé csalódottan nézett, láttam a tükörből.
-Mázli, hogy szomszédok vagyunk.-mondtam terelésképp.
-Igen.-nevetett fel Coco-Amúgy majd mesélj milyen volt a darab.
-Rendben.-mosolyogtam, bár rossz dolgok jutottak eszembe.
Megállt a házunk előtt. Kiszálltunk mind.
-Akkor én megyek is. Örülök a talinknak. Jól éreztem magam.-mosolygott Niki közelebb lépve Cocohoz.
-Én is. Jó éjt!-paskolta meg fejét.
-Én megyek is. Sziasztok!-tartottam fel kezem és elosontam.
-Hé! Várj már!-futott utánam Coco nevetve, amikor megfordultam láttam Niki szomorú arcát és ahogy elballagott.
-Mit művelsz? Most kellett volna lesmárolnod vagy ilyesmi.-mondtam leszidva.
-Szerintem nem működne köztünk. Aranyos lány, de nem érdekel. Nekem nem tetszik.
-Mi? De hiszen tökéletesen illett rá a leírásod.
-Nem ő volt az, akire gondoltam.
-Ezt nem értem. Akkor miért hagytad, hogy összeboronáljalak vele?
-Hogy ne sejtsd az igazat.
-Ami pedig micsoda?-tettem csípőre a kezem.
-Azt sosem tudod meg. Na jó éjt Abi!-puszilta meg a homlokom.
-Jó éjt!-néztem magam elé zavarosan.
Elhajtott a kocsijával én pedig bementem a házba. Letettem a cuccaim és felmentem a szobámba. Ledobtam a cipőm és besétáltam a fürdőbe. Levetkőztem meztelenre, felfogtam a hajam és elhúztam a zuhany függönnyt, amikor DÉNES (?!) állt ott egy alsóban és behúzott magához.
-Te meg mit keresel itt?-kérdeztem sokkosan.
-Meglepi!-vigyorgott.
-Hé! Tűnj el! Fürödni készültem. Mégis mióta vársz itt rám te pszihopata?!
-Figyeltelek az elmúlt napokban. Tudtam mikor érsz haza, vannak biztos forrásaim.
-Ezt nem hiszem el. Tudtam, hogy valami nem stimmelt azzal a fiúval a folyósón.
-Te hülye ribanc! Láttam mit műveltél azzal a patkány Ákossal!-ragadott magához és egyből megfordulva a csempének tolt.
-Nem kérhetsz számon! Azt mondtad bárhol találsz még egy ilyen ribancot! Akkor most miért vagy mégis itt?
-Ezzel te ne törődj. Azzal foglalkozz amit most ezért kapsz!-fogta meg a nyakam.
Szorítani kezdte. Alig kaptam levegőt de még viszonylag gyengéd volt.
-Dénes...Khh...Kérlek ölj meg.-mondtam erőtlenül és szemeim megteltek könnyel.
-Miket beszélsz?-kérdezte ingerülten.
-Csak..Ölj meg!-fogtam meg folytogató kezeit, amikor engedett szorításából. Később pedig elengedett.
-Sosem tudnálak megölni.-mondta össze zavarodva, én pedig rádöbbentem, hogy Dénes pszihopata...
-Az előbb majdnem megtetted.
-Én...Sajnálom...Én...-mondta teljesen összezavarodva.
-Dénes nézz rám! Miért jöttél vissza?-kérdeztem sírva.
-Mert nem tudtalak itt hagyni.-nézett már rám.
-Tudod mennyit sírtam én miattad?-kérdeztem könnyeim törölve.
-Kicsim...Olyan rosszul éreztem magam mikor elváltunk...-mondta erőtlenül és átkarolta a derekam, fejét rádöntve csupasz mellkasomra.
-Mi nem lehetünk együtt...
Láttam arcára lenézve, hogy bekönnyezett majd ideges lett. Nem tudom mi futott át az agyán de mikor bedühödött túl szorosan karolt és úgy éreztem majd összeroppant.
-Fejezdd be kérlek!-ütögettem hátát.
-Az enyém vagy, érted? Az enyém!-mondta idegesen és megszorította melleim.
-Dénes! Ez már beteges! Fejezdd be!
-Szeretlek te ribanc hát nem érted? Te pedig megcsaltál!
-Ez nem szeretet...Nem csaltalak meg!-kiabáltam vele sírva.
-De igen!-mondta idegesen majd indulatból a csempének nyomott.
Még jobban előtört belőlem a sírás.
Lerogytam a kádban, ő pedig nem tudta ezt kezelni.
-Mit akarsz még tőlem? Mondd mit akarsz?-néztem fel rá teljes erőmből sírva.
-Azt, hogy szenvedj, ahogy én szenvedtem mikor csókolóztál azzal a görénnyel. Vagy mikor a buliban ott tekerted magad annak a baromnak. Mindenkinek elveszed az eszét te ribanc.
-Ne hívj már így! Ezekről honnan tudsz?
-Ott voltam...Figyeltelek.-mondta és felrángatott a földről.
-Te beteg vagy. Érted? Neked segítség kell!-mondtam sírva.
Érzelemmentesen a szemembe nézett, majd megpofozott.
Odakaptam arcomhoz és még jobban sírtam.
-Neked kéne faszelvonó drágám, nem nekem.-most már dühből beszélt és megfogta az arcom, gyengéden.
-Hmm. Gyönyörű arc, gyönyörű ajkakkal...-fogta meg ajkaim végig tapintva-De nem csak én csókoltam őket.-nézett a szemembe.
-Az egy darab része volt.-néztem oldalra.
-Szeretnék hinni neked. De nem megy. Nem hinném, hogy ez ennyiről szólna. Neked ilyen a véred...-mondta gúnyosan.
-Szeretném ha tudnád, hogy...-kezdtem bele de elhomályosodott minden-Én...-mondogattam amikor elsötétült minden.
Szeretném ha tudnád, hogy sosem szűntelek meg szeretni, még akkor sem, ha te már sosem leszel a régi...
Az ágyamban ébredeztem, Dénest láttam magam mellett fölém tornyosulni.
-Felébredtél?-kérdezte mosolyogva.
-Szóval nem csak álmodtam...-ültem fel hírtelen de újra megszédültem.
A fejemhez kaptam, lehunyva szemem.
-Hé, pihenned kell.-tett egy párnát a hátam mögé plusszba és ráhajtotta a fejem.
-Mi történt?-néztem rá ijedten.
-Elájultál. De csak tíz percre.
Köntösben voltam.
-Pihenni szeretnék.-néztem rá fáradtan.
-Aludjunk kicsim.-nyomott puszit homlokomra és lekapcsolta a kis villanyt.
Túl fáradt voltam ellenkezni.
-Jó éjt.-mondta és atkarolta a derekam.
Már elhúzódni sem volt erőm. Csak lehunytam a szemem és elaludtam.