Ő az egyik fotelban ült és engem nézett.
-Most már meg sem szólalsz?-kérdezte kétségbeesett hangon.
-Mit mondhatnék még?-ültem fel.
-Valami értelmeset.-forgatta a szemeit.
-Nincs kedvem egy újabb vitához.
-Akkor ne mondj semmit. Inkább...-kelt fel és egy perverz fél mosollyal felém jött.
-Itt?-néztem körbe-Itt legyen az első?
-Ezelőtt a részleteken agyaltam mindig. Úgy bánom, hogy a szökés utáni első nap nem feküdtünk le. Pedig akartad. Én hülye. De most már rájöttem, hogy bárhol különleges lehet, mert nem a körülmény teszi azzá, hanem mi.
-Ez igaz, viszont a mai után...Már nem lenne az.
Elgondolkodott és egy ideges grimasszal nézett oldalra.
-Igaz. Ő hozzád ért. És én senki után nem fogok jönni. El is ment a kedvem.-sétált vissza.
Leült és töprengett valamin.
-Lemegyek.-jelentettem ki ezután a kínos helyzet után.
Nem reagált csak bambult előre. Kimentem és elhatároztam, hogy mindakettőnknek az lesz a legjobb ha vissza megyek. Oda sétáltam a recepcióshoz és segítséget kértem.
-Elnézést uram, a telefonom tönkre ment, kölcsön kérhetném az önét? Mindössze egy rövid hívásról lenne szó.
A középkorú, magas, kissé mogorva kinézetű úr rám mosolygott.
-Nincs telefonom szépségem, de használhatod ezt az ócska vasat.-csúsztatta felém a vezetékes telefont.
-Áh, tökéletes.-nevettem fel kínosan.
Egy fogas vigyort vetett rám és tovább rágta a fogpiszkálót.
Tárcsázni kezdtem Alexet. Egyből felvette.
-Háló?-szóltam bele hevesen.
-Hanna? Hol vagy? Téged keres a fél kommandós csapatunk.
-Mérdd be ezt a hívást és gyere értem. Megadom magam. Dénes elment, ne keressétek! Rendben?
-Az a szemét, ha megtalálom megölöm.
-Nem! Soha nem bánthatod! Különben nem megyek vissza hozzád! Felfogtad?!
Idegesen fújtatott a telefonban.
-Jól van. Érted megyek. Maradj ott! Ha átversz...
-Nem foglak.
-Komolyan Hanna, bárhol megtalállak. A telefonod bemértük, úgy 50 km-re van innen. Nem lehetsz messze. Ne próbálj menekülni!
-Figyelsz rám? Azt akarom, hogy értem gyere. Siess! Egy motelban vagyok.-tettem le.
Lépteket hallottam a lépcsőről lejövet. Dénes volt az. Visszatoltam a készüléket az úrnak és gyorsan elléptem onnan. Összeborzolta a haját és felém lépdelt.
-Beszélhetnénk?-kérdezte irtó szexin.
Bólintottam hevesen dobogó szívvel. Felmentünk a szobába.
-Miről van szó?-kérdeztem leülve az ágyra.
-Sajnálom az előbbit. Egy fasz voltam. Teljesen jogos, hogy a ma történtek után nincs hozzá kedved.
-Köszönöm?-néztem fel rá zavartan.
Olyan furcsa volt az érett viselkedése.
-Nagyon szeretlek téged. Úgyhogy ne akarj elhagyni, mert tudom, hogy te is így érzel.
-Ez már több, mint a szerelmünk. Veszélyben vagy mellettem. Nem érted?
-Ne akarj folyton mindent megoldani. Egyszer az életben légy önző és gondolj arra te mit akarsz. Boldog vagy Alex mellett?-kérdezte feszülten.
Egy ideig haboztam, aztán elkezdtem.
-Igen. Vagyis azt hiszem. Eddig minden jó volt. Még sosem volt velem tiszteletlen vagy erőszakos, mint ma. Nem is értettem. Ezt szerintem te váltottad ki belőle. A féltékenysége más emberré teszi.
-Nem bízhatlak egy ilyen emberre. Nem is tudnálak. Képtelen lennélek újra elengedni.
-De hiszen te is ilyen voltál!-csattantam fel.
-Igen és meg is bántam.-mordult rám-Már tisztán látok.-higgadt le.
-Tudod ki mondta még ezt? Erik. Hogy megváltozott-e? Erre magadtól is rájössz.
-Miért hagytad el?-nézett rám szugerálva.
-Az..Az nem számít. A lényeg, hogy nekünk nem szabad együtt lennünk. Alex semmivel sem rosszabb nálad. Mindössze veszélyesebb rád nézve, szóval maradj tőlem távol.
-Nem fogom hagyni, hogy az a faszkalap megkapjon vagy hozzád érjen. Az ártatlan kis testedhez...-simította meg a kezem.
-Ne félts!-húzódtam el.
Az érintése túl nagy hatással volt rám.
-Hogy ne féltselek? Most komolyan? Láttam mit tett veled és nem hagyom, hogy megismétlődjön.
Ezt el kellett engednie. Tudtam, hogy már az a Dénes akiért egy éve ölni tudtam volna, de épp ezért nem sodorhattam bajba. Muszály volt gonosznak lennem.
-Ő más. Én is akartam. Igazából élveztem is.-néztem a padlót.
A szemébe nézve nem tudtam volna hazudni.
-Mi? Ez nem lehet. Láttam, ahogy szenvedsz. Éreztem a fájdalmad.
-Az..Az csak színjáték volt. Szeretem őt. Ezt el kell fogadnod. Vele akarok lenni.
Kétségbeesetten nézett rám, már könnybe lábadt szemekkel. Aztán elfordította a fejét.
-Szereted őt?-kérdezte alig hallhatóan.
-I..Igen.-nyeltem egyet nehéz szívvel.
-Nem hiszek neked.-suttogta magabiztosan.
-Tessék?-néztem rá.
-Nem hiszek neked.-mondta hangosabban.
-Hát..Pedig kéne. Nem hallottad amit az előbb mondtam?-motyogtam.
-Hanna úgy ismerlek, mint a tenyerem. Te hazudsz és sosem ment neked jól. Legalábbis előttem.-szemezett velem.
Álltam tekintetét, aztán hátra fordultam.
A francba. Túl jól ismer...Más módszer kell.
-Engedj el!-kiabáltam-El kell engedned.-suttogtam megtörten.
-Te sem ezt akarod. Miért csinálod ezt? Én nem félek tőlük. Ha te velem vagy nem számít semmi.-éreztem a mellkasát a hátamhoz simulni.
-Elég!-fordultam meg hirtelen.
Nem számítottam rá, hogy ilyen közel van.
Rám vigyorgott és azonnal megcsókolt. Nagyon élveztem. Mindent bele adott. Bele túrtam a hajába és úgy csókoltam, mintha az lenne az utolsó. Az is volt...
Helikopter hangot hallottam, ami kirebbentett. Az ablaknál voltak. Egy hangos bemondó Alex hangját visszhangozta.
-Hanna! Gyere az ablakhoz! Két perced van.
Elváltam tőle és az ablakhoz futottam.
-Csak...Menj minél messzebb és ne keress többé! Tedd meg ezt nekem!-könnyeztem be.
Összehúzott szemöldökkel figyelt.
-Oké, látlak. Most oda megyünk és kérlek ne ijedj meg. Kicsit hangos lesz!-mondta Alex.
-Te hívtad őket ide, ugye? Te már tudtad, hogy jönnek.-szugerált Dénes.
-Sajnálom. Bár ne így lenne. De ez így helyes. Te biztonságban, én pedig ahol lennem kell.-léptem a párkányra.
-Óvatosan! Jó, maradj ott! Jövünk kisbarack.
Közel jöttek és az ablaknál voltak. Tényleg nagyon hangos volt. Megláttam Alexet. Végig nézett rajtam, aztan Dénesen.
-Megmondtam. Ő engem szeret és hozzám tartozik. Most már érted?!-szemezett vele harciasan Alex.
Még ott volt a monokli a szemén és a szája fel volt repedve. Egészen dobott a rossz fiús külsején.
-Szállj le róla! Induljunk!-néztem rá szúrósan.
-Hé seggfej! Sosem lesz a tiéd!-lépett ki az ajtón Dénes, miután végig nézett rajtunk.
Ez a mondata ütött. Később nagy port is kavart.
Beszálltam a helikopterbe és bekötöttem magam.
A kezét a combomra csúsztatta. Elhúztam magam. Ideges lett. Vissza tette a kezét és erőszakosan megmarkolta. Gyorsabban vettem a levegőt.
-Nem itt és nem most.-mordultam rá.
Feljebb csúszott a keze, a nőiességemig. Simogatni kezdte.
-Szerintem meg ott baszlak meg ahol akarlak.-nézett a szemembe.
Szemeimmel ölni tudtam volna.
-Te pöcs!-néztem rá idegesen.
Elismerően biccentett és beharapta ajkát. Beljebb nyomta két ujját és körkörösen simogatta erősebben.
-Ne érj már hozzám!-löktem le kezét bekönnyezve.
Sírni akartam, de vissza fogtam. Mert elvesztettem Dénest és Alex nem olyan mint hittem...
Idegesen vizslatott.
-A kis ebed miatt vagy ilyen? Ha?-vitte fel a hangját.
-Hagyjál!-fordítottam el a fejem szipogva.
-Én lehetnék rideg veled! Ne te legyél a felháborodott fél szívem, jó? Azok után, hogy ma smároltál az exeddel, ja és ez nem elég, miután kiütött el is szöktetek.
-Fel sem fogod milyen önző vagy.-néztem rá könnyes szemmel.
-Fel sem fogod mekkora kétszínű ribanc vagy.-mondta a képembe.
Dermedten néztem rá. Benyeltem a könnyeim és bólogattam.
-Igen. Az vagyok. Egy kétszínű, önző, hülye ribanc, akinek az életét TE basztad el ha jól emlékszem.-kiabáltam sírva.
-Örökké ezzel jössz?!
-Ez az igazság...Ne szólj hozzám többé! Mostantól csak papíron vagy a férjem.-fordultam el.
-Hány évesek vagyunk? Ne szóljak hozzád? Könyörögni fogsz, hogy érdekeljen élsz-e még.-szorította meg a csuklóm.
Nem szólaltam meg. Csak néztem ki az ablakon. Elengedte a csuklóm.
