-Nem érezlek magam mellett, de hallom, hogy itt vagy. Gyere vissza!-matatott maga mellett csukott szemmel.
Letettem a poharat a pultra és elindultam felé.
-A tegnapi nagy hiba volt. Részeg voltam és szomorú. Nem a legjobb kombináció.
-Mi? Miről beszélsz?-nyitogatta a szemeit.
-Felejtsd el a tegnap estét! Most jobb ha megyek. Kornél is részeg volt, talán még alszik.
Mintha kipattant volna az álmosság a szeméből. Felült az ágyban és morcosan kémlelt.
-Most viccelsz? Tegnap megbeszéltük, hogy szeretjük egymást. Miért hátrálsz meg?
-Nem tudom. Túl sokszor törtek már össze. Gyenge voltam és részeg és fájt az egómnak, hogy mással voltál. De ez hiba volt. Többé nem követem el. Viszont nem akarok az ellenséged sem lenni többé. Elengedlek teljesen. Békével.
Feszülten hallgatott végig. Kikelt az ágyból és beállt elém.
-Az lenne hiba ha most elhagynál. Nem tudunk egymás nélkül élni. Amint elfogadod ezt boldogok lehetünk.-fogta meg a kezem.
Láttam a szemében a reményt. Olyan hívogató volt a kedves mosolya és ahogy felcsillantak a szemei a szenvedélytől égve. Egy percre igent akartam mondani. Minden fájdalmam egy láthatatlan kukába dobni és törölni az eddigi memóriám, hogy újra kezdjem vele. Bár ne lenne ez a torz kép a fejemben. Bár ne nyomná a mellkasom ennyire. De nem így van. Nagyon is bánt és zavar. Mindezek után vele lenni egy szembe köpés lenne saját magamtól. Így hát vérző szívvel de el kellett engednem.
-Mi sosem lehetünk már boldogok.-könnyeztem be.
Döbbenten nézett rám, keresve az értelmet szavaim mögött.
-Én hiszem, hogy azok lehetnénk. Ezúttal jól csinálnám.-simította meg az arcom.
-Kornél mellett a helyem.-húztam el az arcom kezétől.
-Nem mondhatod komolyan.-könnyezett be.
Az arcomat kémlelte válaszokat keresve. Amint realizálta, hogy nagyon is komolyan beszélek lehunyta szemeit és mélyen beszívta a levegőt.
-Istenre esküszöm, hogy...-remegő ajkakkal nézett rám utat engedve könnyeinek-Esküszöm, hogy jó leszek hozzád. Szeretni foglak és minden együtt töltött percet megédesítek. Ha nem melletted kelek ezentúl felkelni sem akarok. Bele fogok halni a hiányodba Hanna.-borult térdre előttem remegve.-Te is tudod, hogy bárki más csak időhúzás. Hiába próbálod becsapni magad, hogy ő kell. Én vagyok a férjed. Az igaz szerelmed. Nekem pedig te leszel mindig is a nagy ő. Gyűrű vagy anélkül.
Kiskutya szemekkel tekintett rám. Még sosem láttam ennyire kétségbeesettnek, ennyire alázatosnak és szerelmesnek. Nem félt kimutatni az érzéseit és könyörögni a szeretetemért. Fájt így látni. Megesett rajta a szívem.
-Szeretlek téged.-néztem le rá-Mindig is szeretni foglak. Sajnálom, hogy ennyi minden közbe szólt. Talán egy másik életben...-léptem hátrébb.
Üveges tekintettel bámult. Az én szemem is megtelt könnyekkel. Arca homályosan rajzolódott ki alattuk.
Én sem értettem, hogy volt erőm nemet mondani neki. Miközben az én szívem is elvérzett úgy tűnt eltörpül az ő szemmel láthatóan rekordot döntő szenvedése mellett.
-Tényleg elvesztettelek?-kérdezte mély, elcsukló hangon.
Nem tudtam válaszolni. A felgyülemlett könnyek végre lehullottak. Gyorsan eltörölgettem őket és kiléptem a szobából. Sajgó szívvel haladtam Kornél szobájába. Amikor benyitottam a pultnál ült egy Jack Daniels mellett. Felkapta rám a tekintetét. Olyan ridegen nézett rám, hogy kirázott a hideg. Ráhúzott az üvegre és lassan felállt.
-Nála voltál, igaz?-bámult pislogás nélkül.
Dermedten álltam az ajtó előtt. Könnyeim visszatartva bólogattam. Nem akartam hazudni neki. Arca beborult és fáradtan hunyta le szemeit. Miért fáj ez ennyire neki? Egyik sebzett kölyök kutya után a másik. Habár ő más érzelmekkel állt előttem.
-Ne aggódj! Nem maradok vele. A terved sértetlen marad.-léptem beljebb.
-Szerinted ez érdekel engem?-hökkent meg.
-Azt ne mondd, hogy tényleg érzelmeket táplálsz irántam..-nevettem fel gúnyosan.
Nem szólt semmit, csak lefelé nézett, szinte már szégyenkezve.
-Csak nem?...-beletrafáltam.
Mélyebbek az érzései, mint gondoltam volna.
-Mindig megkapja, amit akar.-nevetett fel fájdalmasan.
-Ezúttal nem.-ültem le az ágyra.
-De tegnap megkapott. Miután lefeküdtünk hozzá mentél át. Gondolom vele is lefeküdtél.
-Igen. Így volt. Amolyan búcsú szex volt. Sajnálom...Ez bonyolult a múltunk miatt.
-Miért nem maradtál vele?-nézett le rám sebzetten.
-Mert a haragom nagyobb, mint a szeretetem iránta. És annyi év után megpróbálom jobban tisztelni magam.-álltam fel vele szemben.
-Engem viszont nem vagy képes tisztelni.-forrongott.
-Még nem. Sajnálom.-álltam tekintetét.
-Mitől tisztelnél? Ha eljátszanám a halálom? Vagy ha megcsalnálak? Hmm? Ha birtokolnálak? Akkor szeretnél?
-Felsoroltad majdnem az összes indokot, amiért nem vagyok már Alexszel. Ha hasonló sorsra akarsz jutni, persze, tégy úgy! Csak rajta!
-Egy búcsú szexre azért engem is meginvitálsz, ugye?-lökött bele az ágyba.
Döbbenten néztem fel rá.
-Mi van? Valami rosszat mondtam? Te magad vallottad be.-ripakodott rám.
Ideges lettem és újra fel akartam állni de lefogott és leszorított az ágyban.
-Újra megerőszakolsz? Nagyon eredeti.-forgattam a szemeim.
-Erőszak? Ugyan. Te bármikor szétteszed a lábad. Csak szeretkezem a barátnőmmel.-mondta dühösen miközben lerángatta rólam a fekete szoknyám.
-Ne merészeld!-szóltam rá könnybelábadt szemmel.
-Velem nem akarod, de azzal a nyomorulttal igen?-kiabált az arcomba.
-Nem így. Dühös vagy és megértem. De ez nem helyes.-kezdtem el sírni.
-Képmutató vagy. Megcsalni helyes döntés de velem lenni helytelen?
-Mennyit ittál?-kérdeztem a könnyeim törölve.
Éreztem a whisky szagát, ahogy beszélt keveredve a parfümével.
-Nem eleget.-szorította a csuklóim erősebben.
-Kérlek hagyd abba! Megijesztesz Kornél!-hunytam le szemeim.
Elengedte a csuklóimat és ágyékát közelebb nyomta az enyémhez.
-Nem akartalak megijeszteni.-hajtotta fejét mellkasomra.
-Jó. Semmi baj.-simogattam a haját.
Még mindig féltem, de próbáltam megnyugtatni, hogy ne támadjon újra.
Elkezdte puszilgatni a melleimet.
-Szeretlek...-suttogta.
Hevesen dobogó szívvel feküdtem. Nem tudtam hova tenni.
-Te nem szeretsz?-nézett fel rám melleimen pihenve.
-Nem tudom.-nyeltem egyet.
Fölém magaslott kezeit megtámasztva fejem mellett. Félelmetesnek tűnt így. Akárcsak egy szörnyeteg a prédájára nézve.
-Nem tudod?-fúrta szürke szemeit tekintetembe.
A vér is megfagyott az ereimben.
-Jelenleg nincs hely a szívemben senkinek. De nem vagy közömbös.-válaszoltam félig őszintén, félig úgy, hogy neki is tetszen.
-Vékony jégen táncolsz Hanna.-hajolt le hozzám a fülembe súgva-Igyekezz megszeretni. Nem szeretek osztozkodni.
Kirázott a hideg. Mikor vált ilyen ijesztővé?
-Nem kell osztozkodnod. Nincs más. Ígérem.
Feszülten néztem szemeit. Megenyhült a tekintete.
-Nagyon remélem, hogy igazat mondasz. A saját érdekedben drágám.-puszilt homlokon.
Rámarkolt az egyik mellemre és elkezdte nyalogatni. A hidegrázás és a szenvedély egyvelegét éreztem. Megrémített ugyanakkor lázba is hozott. Talán velem van a baj.
-Szóval...Akarod?-nézett fel rám.
-A..Akarom.-hebegtem.
Elégedetten félmosolyra húzta a száját. Lejjebb nyúlt és elkezdett játszani a nőiességemmel. Először a csiklómat kényeztette körkörös mozdulatokkal. Enyhén felnyögtem.
-Kanos kis cica vagy.-harapott rá a mellbimbómra gyengéden.
Felsóhajtottam.
-Hmm. Nem bírok várni.-állt fel kilépve ruháiból és merevedő farkát belém helyezte.
Hirtelen ért de alkalmazkodtam hozzá. Magához ölelte lábaimat és úgy tolta belém magát. Tátott szájjal nézett le rám. Én is résnyire nyílt ajkakkal figyeltem őt.
-Senki más nem élvezheti ezt. Csak magamnak akarlak.-hajolt le hozzám széttárva lábaimat.
-Így lesz.-sóhajtottam fel.
Hihetetlen érzés volt. Olyan pontot ért el mindig, ami hatalmas élvezetet okozott.
-Jó kislány.-csókolt meg.
Lehunytam szemeim és megpróbáltam élvezni.
-Mindiárt vége...-mondogattam magamnak.
Nem teljesen az együttlétünkre értettem. A kínra is gondoltam, amit mentálisan éreztem. Alexra. A sok csatára. Habár tudtam abból még hátra van egy pár. Ezzel a mondattal próbáltam pillanatnyilag nyugtatni magam.
-Nem élvezed?-állt meg egy percre.
Reméltem, hogy ő nem hallott meg, de nem így volt.
-De. Nagyon jól csinálod. Ne haragudj!-hunytam le szemeim félve.
Nem mertem kinyitni. Féltem tőle miután láttam milyen ha ideges és az izgalmam tova szállt. A testem kizárta őt, mert nem éreztem magam biztonságban.
-Hé...-húzta ki magát belőlem és az arcom kezdte simogatni.
-Ugye nem fogsz bántani?-kérdeztem csukott szemmel remegve.
-Nem, dehogy. Nyisd ki a szemed és próbálj megnyugodni.-simogatta a karom.
Nem értettem most miért kedves. Azonban nem akartam előhozni a másik oldalát. Lassan nyitogatni kezdtem a szemeim és alább hagyott a remegésem is.
-Sajnálom.-néztem rá riadtan.
Elképedve kémlelte az arcom.
-Ennyire megrémültél tőlem?-simogatta az arcom közel hajolva.
-Túl sok ilyen helyzetben voltam már. Tudom hogy végződik. Csak próbálom elkerülni.
-Nem ütnélek meg.-kelt ki magából -Nem tudom mások hogyan bántak veled de én nem lennék képes rá. Szeretlek téged. A szerelemben pedig nincs helye ennek.-higgadt le kicsit magához ölelve.
-Nem, tényleg nincs.-hullottak könnyeim.
-Nem a te hibád. Az ördög elcsábított. De visszatértél a helyes útra. Hozzám.-törölgette a könnyeimet.
-Szeretnélek szeretni, de nem megy.-nyitottam ki a szemeim.
Összeszűkült szemmel nézett le rám.
-De hiszen esélyt sem adsz rá, hogy megszeress. Csak menekülsz a múltba.
-Velem van a baj. Tudom.-néztem a szemébe.
-Hadd ragasszam be az eltört darabjait a szívednek!-puszilt homlokon.
-Engem már sosem lehet megjavítani. Sajnálom, hogy belekevertelek az életembe.
-Nem riadok meg a szavaidtól! Most így érzel de később jól leszel. Boldog leszel.
-Kedves, hogy így gondolod. Bár elhihetném.
-El is hiheted. Ne szabotáld magad!
-Kornél...Fiatal vagyok de sok mindenen mentem keresztül. Olyan dolgokon amit kevesen értenének vagy tudnának feldolgozni.
-Sokan vagyunk így. De tovább kell menni és dolgozni egy szebb jövőn.
-A te jövőd lehet még szép. Férfi vagy. Gazdag. Befolyásos. Annyi a dolgod, hogy tovább vidd apád örökségét és azzal a nővel legyél akivel a kedved tartja. De én más vagyok. Egy nő nem a saját ura ebben a világban. Egy tulajdon vagyok. Az értékem pénzben és gyerekben mérik. Nem arra lettem kitalálva, hogy boldog legyek hanem, hogy örömet okozzak. Neked. Vagy egy férfinek aki többet ajánl. Érted már?!-bámultam szürke íriszeibe.
Szünet. Csak nézett és hallgatott. Éreztem, hogy elért hozzá az üzenetem. Most már lát engem. Tudja hogyan gondolkozom. Tudja mit éltem át, hogy mit gondolok a világról és magamról. Hogy mennyire törött vagyok és mennyire remény vesztett.
-Azok után amit elmondtál a legönzőbb embernek érzem magam a világon. Csak az én oldalam néztem. Nem gondolkodtam a te szempontodból. Nagyon sajnálom Hanna. Őszintén.-könnyezett be.
-Nem akartam bűntudatot kelteni benned. Nem ez volt a célom.
-Talán nem de ezt érzem most. Egy idióta vagyok. Minden erőmmel azon leszek, hogy ez változzon és ne érezd így többé magad! Annyival többet érsz, mint amit gondolsz. Kicsi nyuszi. Ne haragudj, hogy rád erőltetem magam és szörnyű dolgokat mondtam az előbb.
Nem hittem volna, hogy ekkora hatással lesz rá a mondandóm. Egészen a lelkemig hatolt az empátiája. Jó érzéssel töltött el.
-Köszönöm, hogy megértesz és próbálsz jobb lenni. Sokat jelent.-pusziltam arcon.
Mosolyogva lehunyta szemeit érintésem közben.
-Oh, Hanna. Bár eltörölhetném az összes fájdalmat, amit okoztam. Vagy amit ők okoztak.
-Nekem az is elég, hogy ez a szándékod.-fogtam meg az arcát.
-Jól fogok bánni veled. Ígérem.-mosolyodott el.
-Máris közelebb vagy a szívemhez, mint valaha.
Felcsillant szemekkel vizslatott. Magához ölelt és betakart. Simogatni kezdte a hátam és apró puszikat nyomott a nyakamra. Milyen édes tud lenni. Vegyes érzelmek kavarogtak bennem. Nem tudom mibe mentem bele, de már túl mélyen benne vagyok.
-Szeretnék jól bánni veled. Ne nehezítsd meg többé, rendben?-suttogta.
-Rendben.-hunytam le szemeim gondterhelten.
Magához szorított és úgy aludtunk el.
