3. Évad 3. Rész

Reggel Erik ébresztett. Gyengéden megrázta a vállam és a nevemen szólítgatott.

-Hanna! Kelj fel hercegnő.-simogatta arcom.

-Hm?-nyitogattam szemeim.

Elmosolyodott és folytatta.

-Ébresztő. Készülj el és gyere reggelizni.-kelt fel és leült az asztalhoz.

Felszenderedtem, mamuszba léptem és elrendeztem magam a fürdőben. Gyorsan sminkeltem és átöltöztem. Persze mindezt a fürdőben. Leültem mellé és elkezdtem eszegetni a zabpelyhem.

-Hol van az új nővér?

-Már volt itt.-kuncogott fel.

-Mi? Meddig aludtam?

-Már az első órát ki is hagytad, de ne aggódj, ma hétvége van. Nincsenek óráink.

-Ahh úristen. Akkor jó. 

-Jó hírem van.-vigyorgott.

-Milyen hír?-néztem rá a tál felől.

-Dénest visszavitték a szülei. Ahogy visszajött értesítették a szüleit és ők azon nyomban érte jöttek és haza vitték.

-Komolyan?-nyeltem le nehezen a pelyheket.

Most boldognak kéne lennem. Még sem tölt el jó érzéssel, hogy elveszítettem Dénest.

-Mi a baj? Csak nem hiányzik?-kérdezte dühösen.

-Nem. Ne aggódj!-hajtottam le fejem.

Tovább ettünk. Fogat mostunk és ledőltünk. Ez az egyetlen hír olyan nagy hatással volt rám, hogy képes volt elrontani a kedvem teljes egészében. Búsan meredtem a tévére. Lábaim felhúztam a takaró alatt és még kisebbre kuporodtam.

-Picim. Minden oké?-fogta meg a kezem.

-Igen, csak megjött.-kamuztam be.

-Ja. Akkor értem. De ha valami más van a dolgok mögött oszd meg velem.-nézett felém sandítva.

Biccentettem. Megint bealudtam. Egy hívásra keltem. Erik vette fel helyettem.

-Ki az?-szólt bele.

-Nem. Nem adom. Felejtsd őt el.

-Ő már az enyém te vesztes. Ne is próbálkozz!-nyomta ki.

-Ez meg mi volt?-ültem fel.

-Semmi. Aludj vissza.-simította meg a karom.

-Dénessel beszéltél?-néztem rá szúrósan.

-És ha igen? Azt mondtad lezártad vele. Akkor meg mit érdekel?

-Ne beszélj velem ilyen hangnemben..

-Hanna. Ő már a múlt. Fogadd el! Most már velem vagy. Az enyém vagy. Örökre.

Egy ideig a szemébe néztem. Álltam tekintetét, majd levettem róla szemem és a tévét néztem.

Láttam, hogy néha még rám nézett. De én folyton csak a tévét. 

-Szeretlek. Tudod? És sajnálom. De őt akkor is örökké fenyegetésnek fogom érezni. Mert őt szeretted. Ő volt az aki elnyerte a szíved és aki össze is törte.

-Erik...Ne érezd őt veszélynek. Igen. Szerettem őt. De annak vége. Tett érte, hogy vége legyen.

-Akkor is. Ő hozzád érhetett mindig, neki hagytad, őt szeretted, csókoltad, vele elszöktél és szembe néztél mindenkivel. Velem mikor lesz ilyen a kapcsolatod?

-Ameddig én azt mondom, hogy téged szeretlek nem kell aggódnod. Érted? Nem kell, hogy olyan legyen a kapcsolatunk. Semmi sem lehet ugyanolyan. Mert te más vagy. Veled más lesz. Ha ezt befejezed, talán jobb is.-szugeráltam.

Láttam rajta, hogy elgondolkozott azon amit mondtam. Bólintott és kiment. Gondolkodni akartam és ő is. Túl sok dolog történt és teljesen megkavarodtam.

Nem voltam már tisztában a valós érzéseimmel és a megjátszottal. Magammal sem. Ki vagyok én? Ki lettem én? Minden megváltozott...

Már este fele járt az idő mire visszajött. Kopogott és belépett. 

-Hanna. Valaki látni akar.-mosolygott.

Ekkor a háta mögül előlépett Kata (?!).

Furcsálódva néztem rájuk.

-Szia Hanna!-jött oda hozzám és szorosan magához ölelt.

Kiguvvadt szemekkel álltam egy helyben.

Ez most komolyan megtörtént?

-Kata. Jól vagy?-kérdeztem értetlenül.

-Nagyon. Csak megakartam köszönni, hogy végül Erikkel vagy és nem Fefével. Tudod, miután Eriké lettél Fefe engem vett meg és úristen annyira boldog vagyok.-ujjongott.

-Ácsi. Mi van? Megvett?-néztem rá elképedve.

-Igen. Nem tudsz róla?-nézett már ő is ugyanúgy.

-Nem.-néztem egy pillanatra Erikre-Mesélj!

-Tudod, minden fiú licitált a csajokra és akit megvett az lehet az ő alávetettje és felesége örökre.-vigyorgott.

-Hogy licitáltak? A mije? Mi folyik itt?-kérdeztem összezavarodva.

Forgott körülöttem a világ. Mi az, hogy megvettek minket? Akkor Erik engem vett meg? Mi? Fefe pedig ezt a senkit? Nem. Az nem lehet. Ez törvénytelen.

-Nem hinném, hogy ez érvényes. A törvény nem enged ilyesmit.

-Hanna. Butus vagy. Hát semmit nem mondott el neked az urad?-nevetett fel.

-Úgy nézek ki?-kérdeztem az idegeimmel küszködve.

-Nyuga. Minden szupcsi. Majd Erik elmagyarázza. Na én mentem Feféhez. Puszka.-lépett ki nevetve.

Kinyírom ezt a ribancot...

-Erik. Mi volt ez az egész? Miről beszélt ez a liba?-néztem rá idegesen.

-Nyugodj meg, jó? Mindent elmagyarázok. El is akartam mondani csak ez a kotnyeles ribanc beelőzött.-forgatta szemeit.

-Akkor magyarázd! Gyerünk.-mondtam még mindig zaklatottan.

-Szóval...Nemsokára törvénybe iktatják, hogy 15 éves kortól a fiúk választanak maguknak párt, aki az alávetettje lesz és a felesége is amint nagykorúak. Licitálás szerint folyik ez. Többen is licitálhatnak egy lányra. Aki a legtöbbet adja érte értelemszerűen azé. A te eseted nem volt könnyű. A fél suli megakart venni. Nagyon sokat ajánlottak és egyre őrültebb árak lettek. De végül én nyertem. Pontosan 50 milliót fizettem érted.-nézett rám és a tekintetem fürkészte. 

A válaszom várta. Leblokkoltam. Amiket mondott lesokkolt.

-Hogy mennyit?-kérdeztem nagyot nyelve és meghökkentve.

-Érted nem sok. Teljesmen megérte. Az én nőmnek ára van. És nem alacsony.-hajolt közelebb.

Megakart csókolni, de elhúzódtam.

Ismét a szemeit forgatta.

-Mi az, hogy a feleséged leszek? Meg az alávetetted? Mire jó ez az egész? 

-Tudod, az országunk kissé elöregedett, mert a fiatalok nem akarnak gyereket és nem igen házasodnak. Az egyik politikus pedig kitalálta, hogy törvénybe hozzák a fiatalok házasítását és nemi életre kényszerítését a népesség érdekében. A pénzes licitálás pedig a gazdaságuknak jó.-magyarázta.

-De ez...Ez őrület. Hogy hagyhatja ezt az állam?

-Egyetértenek. Sajnos ez az egyetlen módja a népesség növelésének.

-Nem akarok gyereket.-akadtam ki.

-Még nem is kell butus.-nevetett.

-Még jó sokáig nem akarok.-nyomatékosítottam szavaim.

-18 éves kortól ajánlott de megengedett 25 éves korig megtenni.-magyarázott.

-Én nekem...Most pihenésre van szükségem.-mondtam nehezen és bebújtam a takaróm alá.

-Hé. Megértem, ha ez így túl sok egyszerre. Hagylak pihenni.-ment ki.

Jól esett, hogy magamra hagyott akkor. Tisztelte a kérésem. Vagyis engem. Nagyon megváltozott. Olyan más lett. Átgondoltam és már nem féltem a házasság gondolatától. Mert tudtam, Erik már egy teljesen más ember. És szeret engem. Folyton arra gondoltam ahogyan megcsókol. Amilyen szenvedéllyel vágyik rám. Bevallom feltüzelt. Mikor visszajött beharapott ajkakkal meredtem magam elé.

-Na? Átgondoltad?-kérdezte mosolyogva beállva elém.

Felnéztem rá.

-Igen. Megrémültem az elején, de már nem félek.-néztem a szemébe.

-Igazán?-mászott rám tigrisként.

-Uhum.-bólogattam elpirulva közelségétől.

-Ennek nagyon örülök cica.-tapadt ajkamra majd elhúzódott.

Epedve vártam, hogy újra hozzám érjen és megcsókoljon. Olyan kínzó volt. Csukott szemmel vártam rá, aztan lassan kinyitottam a szemeim és észrevettem, hogy néz. Csodálattal.

-Mi az?-kérdeztem zavaromban.

-Olyan gyönyörű vagy.-mosolyodott el-Imádom ahogy az érintésemre reagálsz. Onnan tudom, hogy szeretsz.-húzta végig ujját a nyakamon.

Libabőr...

-Miért nem csókolsz meg?-kérdeztem kábultan.

-Szeretnéd?-hajolt közelebb.

-Szeretném.-döntöttem hátra a fejem.

-Mennyire?-súgta a fülembe és a nyakamat csókolta.

-N..Nagyon.-sóhajtottam.

-Kérésed számomra parancs.-suttogta és visszahajtva állam rátapadt ajkaimra.

Először lassan csókolt. Minden porcikám imádta őt. Aztán elkapta egy érzés és gyorsított. Faltuk egymás ajkait. Keze levándorolt a mellemre. Megmarkolta. Ez még jobban beindított. 

-Azta kurva. Hiányoztak a melleid.-nevetett bele csókunkba.

-Még mindig kellenek?-csókoltam meg újra.

-Most még jobban.-folytatta.

Nagyon jó érzés volt. Közben a hajammal játszott. Elváltunk egymástól és egymás szemeit néztük. 

-Ha rólad van szó nem ijeszt meg az örökké.-mondta egy hajtincsem csavarva.

-Megígéred, hogy mindig így fogsz kezelni? Egyenrangúként?-kérdeztem a hajába mélyesztve körmeim.

-Megígérem.-nyomott egy puszit ajkaimra.

Átöleltem és a szívem végre nem fázott. Pontosan erre volt szükségem már jó ideje. Egy ilyen kapcsolatra. 

Elmentünk zuhanyozni. Külön. Még nem engedtem neki, hogy együtt. Azután elaludtam az ölelésében.

3. Évad 2. Rész

Reggel hat órakor ébresztettek minket. Úristen de jó lesz visszaszokni...Ezúttal nem a szokásos ezelőtti konyhás nő, Helga néni volt. Valaki új, idősebb.

-Ébresztő gyerekek! Talpra! Talpra!-hesegetett fel minket.

-Ki maga?-keltem fel álmosan.

-Nicsak hogy felvágták a nyelvét ennek a lánynak. Nem illendő így beszélni. Jobban tennéd ha azt kérdeznéd mi a tananyag.-állt az ágyunk előtt dühösen.

-Kérem, Felícia nővér. Ne nehezteljen rá. Még reggel van. Nincs magánál.-védett meg Erik.

-Ahh, legyen gyermekem. Nagyon érett fiú vagy te. Jól becsüld meg lányom!-nézett rám fenyegetően, majd kiment.

Az asztalon hagyta a reggelit. Kómásan megdörzsöltem a szemeim.

-Jó reggelt!-nézett felém most először Erik mosolyogva.

-Nagyon jól indul...-álltam fel.

-Ő ilyen. Kissé szigorú, de ki lehet vele jönni.

-Mi lett Helgával?-fontam karba kezeim.

-Ő a másik folyósón van. Ahol Fefével voltál.

-Minden folyósónak van külön?

-Igen. De jó lesz ez. Csak reggel jön be.

Szemforgatva felkaptam a bőröndömből egy fekete pulóvert és egy farmert. A fürdőben felvettem. Arcot és fogat mostam. A hajam átfésültem és egy gyors sminket feldobtam. Kiléptem és láttam, hogy már visszaágyazott. A telefonom volt a kezében és dühös arccal nézett rám.

-Mi a baj?-néztem rá ijedten.

-Hanna! Miért hazudtál nekem?

-Nem értelek.-léptem közelebb.

-Azt mondtad már vége van Dénessel. Akkor itt mi ez a tegnapi hívás?

Baszki. Elmentettem a nevére a számot.

-Miért nyúlkálsz a telefonomba?-kaptam ki a kezéből.

-Válaszolnál?-rivallt rám felállva.

-Nem kell aggódnod. Azért hívott mert nem búcsúztam el tőle.

-És tegnap megtetted?-kémlelt feszengve.

-Igen. Megmondtam neki, hogy már nem érdekel.-néztem fel rá komoran.

-Rendben.-puszilta meg a homlokom-Nagyon megijedtem. Azt hittem...Azt hittem, hogy még mindig...

-Bízz bennem!-szakítottam félbe-Ha valamit megtanulhattál rólam akkor az az őszinteségem. Ezt te is tudod.

-Tudom. Sajnálom.-puszilta meg a fejem.

Kopogtak. Egy nővér nyitott be. 

-Jó reggelt! Kérlek titeket fáradjatok a tanuló szobába.

A tanuló szoba...Fefével is volt ilyen. Ez olyan mint egy rendes tanóra, annyi különbséggel, hogy itt csak ketten vagyunk és külön a többiektől.

Egy könyvtárszerű helységbe mentünk. Leültem egy székre, ő pedig mellém.

-Vegyétek elő a matematika füzetet. Írom a feladatokat. Tíz perc múlva leellenőrzöm.

Furcsa, de könnyedén megoldottam. Míg Erik, szemmel láthatóan küzködött az övével. Bár ő két évvel felettem járt, és más feladatot kapott, segíteni akartam.

-Mit nem tudsz?-súgtam oda.

-Nem értenéd. Még nem tanultad.

Csak bólintottam. 

-Lejárt az idő. Hadd nézzem.-jött oda hozzánk.

Gondosan végig nézte a füzetem és elismerően bólintott.

-Nagyon ügyes vagy. Hibátlan.-mosolygott.

-Köszönöm.-mosolyodtam el.

Ezután Erik füzetét nézte meg. Grimaszolva adta vissza.

-Erik drágám, ez nem túl jó. A fele hibás.

-Nem igazán értem.-rántott vállat a fiú.

-Ezen könnyen segíthetünk. Korrepetálásra kell járnod minden délután.

-Mi? Nem. Az kizárt. Nem jövök be.

-Kérlek ne vitatkozz! Szeretnénk, hogy értsd a tananyagot. Itt várunk minden délután négykor.

Szemforgatva beletörődött. Kissé megörültem. Egy kis szabadság...

Az óráink után végre pihenő idő jött. A szobánkban voltunk. Filmet néztünk. Érdekes, azóta van itt egy tv. Gondolom ő hozatta ide. Egy nagy plazma tv volt az ágyunkkal szemben.

-Mióta lehet itt tv?-kérdeztem filmnézés közben.

-Amióta apámnak azt mondtam.-mosolygott pimaszan.

-De ezt szabad?

-Nekem szabad. A többi nem számít.

Bólintottam. Nem azt mondom, hogy nem volt kecsegtető a kivétel és a szabályok nélküli élet és jog, de ez nem fair. Majdnem bealudtam a vége felé. Oldalra fordultam és elaludtam. Mire felébredtem Erik nem volt ott. Gondolom akkor már korrepetálják. Jó sokat aludtam. Felkeltem és kivettem a kis hűtőnkből egy tálat amiben gyümik voltak felszeletelve. Eleszegettem, miközben a tv képernyőjére meredtem és önfeledten néztem a Jóbarátokat. Elgondolkoztam, hogy nekem is lehetett volna ilyen életem. Normálisan a szüleimmel felnőni, majd jó állást találni, a barátaimmal élni és élvezni az életet. De már úgy érzem sosem leszek normális. Egy átlagos tinilány nem él nemi életet és nem kell ilyen helyen tengődnie. Már sosem leszek ártatlan, érintetlen, gyerek pedig végképp nem...Elvették mindet tőlem. Ezeket pedig visszaszerezni képtelenség. El is ment az idő a gondolat menetemmel, ugyanis Erik nyitott be és egy fáradt sóhajjal bebújt mellém.

-Szia szépségem.-nyomott egy puszit az arcomra.

-Szia.-mosolyodtam el.

-Mit eszel?-kérdezte kajánul.

-Gyümiket. Kérsz?-nyújtottam felé.

-Ahh, nem köszi. Nekem rendes kaja kell.

Kiment és egy kis idő múlva visszatért egy hamburgerrel és krumplival. Persze nagy adag. Mivel fiú, nyilván nagy étvágya van. Elkezdte mellettem falni. 

-Kérsz?-kérdezte rám nézve.

-Nem köszi.-kaptam be egy áfonyát.

Csak vállat rándított és tovább evett. Néha felnevettünk egy-egy részen. Aztán összenéztünk. Ez még számomra is furcsa volt. Még sosem éreztem vele jól magam így, és sosem volt ilyen egyszerű, mégis meghitt pillanatunk. Miután megettük fogat mostunk. A fürdőben álltunk. A számat törölgettem. Ő csak beállt a csempének dőlve, karba tett kézzel és figyelt. Mikor ránéztem elmosolyodott.

-Olyan gyönyörű vagy.-mosolygott.

-Mindig ezt mondod.-nevettem fel.

-Életem végéig elfogom mondani neked mindennap, amíg el nem hiszed nekem.-karolta át derekam.

-Akkor is mikor öreg és ráncos leszek? 

-Akkor végképp.-nyomott egy puszit a homlokomra.

Elmosolyodtam. Bár ő nem látta. Bárcsak mindig ilyen lett volna...Bárcsak így kezdte volna...Azt hiszem, most minden más lenne. 

-Min gondolkozol?-kérdezte felhajtva az állam.

-Semmin.-ráztam a fejem és kikerültem. Elővettem a pizsim.

-Még mindig zárkózott vagy. Beszélj kérlek!-követett.

-Idővel. Fogok.-vittem be a cuccom a fürdőbe.

-Fürdeni készülsz?-kérdezte perverzen.

-Igen. Kimennél kérlek?-tettem karom a vállára.

-Biztos azt akarod, hogy kimenjek?-húzta karom közelebb és ajkamra puszilt.

-Ühüm.-bólogattam.

-Most is?-csókolt meg lágyan.

Olyan óvatosan ért ajkaimhoz. Olyan lágyan. Gyengéden. 

-Talán maradhatsz kicsit.-mondtam megbabonázva.

Elmosolyodott és hátrébb lépett. Levettem a felsőm és a nadrágom. Végig mérte testem. Látványosan bámult. 

-Ez így még nem teljes.-kacsintott.

-Ennyit láthattál. Most pedig kifelé.-hesegettem nevetve.

Tiszteletben tartott és nevetve kiment. Bezártam az ajtót és megfürödtem. Miután felöltöztem kiléptem és amit láttam teljesen ledermesztett. Dénes (?!) állt ott Erikkel szemben. Veszekedtek.

-Hanna...-nézett rám dühösen Dénes.

Szemeivel ölni tudott volna, mikor szemét végigfuttatta testemen. 

Megint az átlátszós ruha volt rajtam, ami alól látszott a bugyi és a top.

-Dénes...-nyeltem egyet-Mit keresel itt?

-Érted jöttem. Te mit keresel itt?-szugerált.

-Elzárásom van. Minek jöttél? Megmondtam, hogy vége van.

-Nem hiszek neked tudod? Szeretsz engem. Tudom. Nem hagyom, hogy megint itt szenvedj. Öltözz fel és indulunk.-mért végig újra.

-Nem megyek veled.

-Hogyan?-kérdezte idegesen.

-Nem megyek veled. Te vagy az egyetlen aki szenvedést okoz nekem. Vége van.

-Hallottad. Tűnj el innen!-mondta harciasan Erik.

-Kurvára nem te fogod nekem megmondani. Pont te Erik..Ne nevettesd ki magad!-mondta cinikusan Dénes.

-Megváltoztam. Én tisztelem őt és szeretem. Nem mellesleg sosem csalnám meg te féreg. Ez rólad elmondható?

-Nem számít mit tettem, mert engem szeret. Ezt pedig megakadályozni nem tudod.

-Hanna. Te mondd meg!-fordult felém.

-Maradok.-bólintottam.

Dénes hitetlenkedve nézett rám, majd fel alá sétálni kezdett. Hírtelen rám támadt és megrángatott.

-Ennyire jól megbaszott vagy mi? Ne akardd, hogy elhigyjem. Gyere velem. Nem mondom többet. Gyere. 

-Engedd el! Különben hívom az őröket.-lökte le rólam Erik.

-Még nincs ez lezárva. Vissza fogok jönni.

Kiment. Idegesen a hajamba túrtam és leültem az ágyra.

-Jól vagy?-kérdezte Erik.

-Persze. Nincs semmi baj.-meredtem a padlóra. Utat adtam könnyeimnek.
-Tudom, hogy nem vagy jól. De jól leszel. Ígérem.-fogta meg a kezem biztatóan.

Rámosolyogtam. Őszintén. Jól estek szavai. Letöröltem könnyeim és befeküdtem az ágyba. Ő pedig mellém.

-Nagyon szeretlek téged...-suttogta a félhomályban.

Fájdalmat éreztem hangjában.

Újra megeredtek a könnyeim.

-Nem hagyom, hogy elvigyen. Nem hagyom, hogy újra szenvedj. Én tudom, hogy...Rosszul bántam veled. De megígérem, ha adsz nekem egy esélyt, ezúttal nem szúrom el. Szeretnék méltó lenni a szerelmedre.

Megfogtam a kezét és átkulcsoltam ujjainkat. Ezúttal ledőltek a falak és abban a percben nem színjáték volt. Többé nem utáltam őt. 

-Jó úton haladsz.-mosolyogtam rá könnyes szemekkel.

Hüvelykujját ajkamra helyezte és lefele húzta.

-Nekem már az is elég, hogy nem gyűlölsz.-mosolygott.

Odabújtam hozzá és hagytam, hogy átöleljen. Rettentő jól esett az ölelése. Beszívtam illatát mélyen. Álomba sírtam magam. Aznap éjjel Dénessel álmodtam. Rémalmom volt...