-Szia csajszi!-ült le mellém Betti.
-Nem fogod elhinni mi a vége!-tettem le a könyvet.
-Ne! Utálom mikor spoilerezel!
-Ahh. Na jó. Megtartom magamnak.
-Helyes. Amúgy Liza ultra féltékeny rád.
-Mi? Miért?-kortyoltam a bögrémbe.
-Tudod...Liza mindig is szerelmes volt Alexba.
-Uh szegény. Biztos fáj neki a jelenlétem.
-Te olyan fura vagy. A csaj megtudna ölni és rá van állva a pasidra, te meg szánod? Túl jó ember vagy.
-A harag a gyengék asztala. Miért nehezteljek rá, mikor épp eleget örlődhet magában?
-Baszki. Te tök bölcs vagy.-bámult bután majd felnevettünk.
Kezdtem megszokni ezt az új életet.
Az igazgató üzenetet küldött.
"Anyukád keres. Gyere az iskola elé!"
-Mennem kell.-forgattam a szemem.
Lesétáltam a kapuhoz ahol anyám állt.
-Éva? Mit szeretnél?-tettem karba a kezem.
-Mondtam, hogy anyának hívj. Mindegy is. Most túl boldog vagyok, ahhoz, hogy elrontsd.
-A kérdésem még ugyanaz.-vágtam rá gyűlölettel.
-Jól van. Szóval, apádat megválasztották kormány képviselőnek. Ő fogja irányítani az ilyen iskolákat, mert szövetkezett Vilmossal, aki ezt az egészet törvényessé teszi majd.
-Hogy mi? Várj! Szóval ez még illegális?
-Egyelőre. De nemsokára ez megváltozik és az egész ország ilyen lesz. Hát nem csodás? Nem mellesleg mi is milliárdosok leszünk szívem.-kuncogott.
-Undorodom tőled.-néztem rá megvetően és ott hagytam.
Olyan ideges voltam. Ez a nő egy csalódás. Utálom őt. Befutottam a szobánkba és ledőltem az ágyra.
-Mi a baj?-kérdezte Alex.
-Semmi, csak a szokásos. Éva az előbb megjelent és sikerült jól felhúznia.
-Éva? Jaa, az anyád. Még meg kell szoknom. Figyelj, ne hagyd neki, hogy ő irányítsa az érzelmeid. Vegyél egy mély lélegzetet!
-Ez nem segít.
-Csak csináldd!
Ráhagytam és vettem egy mély levegőt.
-Most pedig gondolj jó emlékekre. Vicces, boldog dolgokra.
Ákosékra gondoltam, hogy mennyit hülyültünk mindig. Aztán arra mikor Dénessel megszöktünk. Aztán Bettire, hogy végre van egy barátom. Fura mód tudta mit csinál. Megnyugodtam és jobb kedvem lett.
-Te valami varázsló vagy.-keltem fel nevetve.
-Jobb?-kérdezte egy fél mosollyal.
-Sokkal.-mosolyogtam rá.
Rám ugrott és ölelgetett. Egyből felnevettem.
-Összenyomsz te vadállat!-nevettem visszaölelve.
-Vadállat? Oh hogy minek neveztél?-kérdezte játekosan.
-Jól hallottad.-szemeztem vele.
-Na most vadállat leszek. Arrrgh!-adott ki valami furcsa állat hangot és a nyakamat puszilgatta.
Már fájt a hasam a nevetéstől.
-Annyira imádlak.-öleltem magamhoz fejét.
Éreztem, hogy elmosolyodott.
Pillanatunkat Viki zavarta meg. Kopogás nélkül nyitott be.
-Alex légyszi maszírozz meg!-jött be, mint egy tank.
-Öhmm.-néztem rá értetlenül.
-Jajj bocsi Hanna. Még meg kell szokjalak.
-Már fél éve itt vagyok.-nevettem fel kínosan.
-Na mindegy. Elkérhetem kicsit a férjed? Ő a legjobb masszőr.
-Hát, Alexen múlik.-néztem rá szúrósan.
-Mindjárt megyek, csak adj egy percet.
-Oké, a szobámban várlak.-mosolygott ördögien és kiment.
Kérdőn néztem rá.
-Ne nézz így! Ő a legjobb barátom.
-Aha. Oké. Akkor én most megyek és a fiú barátaiddal lógok. Ja és megmasszíroztatom kicsit a vállam. Már rám fér.-mosolyogtam bosszúvággyal.
-Mi? Nem. Ez tökre nem ugyanaz.
-Barát barát. Na megyek is.
-Várj!-mondta utánam kiáltva.
-Igen?-tettem karba kezem.
-Csak ne őket! Oké?
-Miért? Féltékeny lennél?
-Nem erről van szó. Nem tudod milyenek. Ha pedig tiszteletlenek lennének veled sosem bocsátanám meg sem nekik, sem magamnak.
-Nyugi. Csak Petihez megyek és Bettihez.-forgattam szemeim.
-Petihez? Tudom, hogy a barátom de nem igazán bízom benne.
-Ja, hát én sem Vikiben. Most kvittek vagyunk.-indultam el dühösen.
Nem jött utánam...Pedig nagyon reméltem. Kopogás nélkül lerohantam az előbb említetteket.
-Valaki szeressen!-tártam ki karjaim csukott szemmel.
-Hanna..Ömm..Most nem igazán alkalmas.-nevetett fel kínosan Betti a takaró alatt.
Peti mellette feküdt szintén felső nélkül. Így gondolom alul sem volt más a helyzet. Valamit nagyon megzavartam. Betti ősszekócolt hajjal, Peti pedig heves légzéssel nézett rám zavartan.
-Ömm. Hát persze. Bocsi.-tettem fel kínosan a kezem és kihátráltam.
Na ez baromi cink volt.
A fejem fogva léptem ki az ajtón amikor egyenesen lefejeltem valakit.
-Bazdmeg!-fogta a fejét felnevetve.
-Bazdmeg te!-néztem fel végre, ugyanis mindketten elestünk.
Most már láttam, hogy Lázi az, Alex egyik haverja és a fők egyike.
-Hanna, te vagy az! Akkor ne haragudj!-szégyellte el magát.
-Előttem nem kell adnod a szépet. Ilyen őszintének rég hallottam embereket.-nevettem fel enyhén.
Ő is nevetett. Tetszik a nevetése.
-Akkor megnyugodtam. De általában hölgy társaságában nem káromkodok.
-Nagyon helyes. De csak, hogy tudd, káromkodni a világ egyik legjobb érzése.
-Na nekem meg ez új. Azta, szép és jó arc is. Alex jól kifogott téged.-kacsintott.
-Kár, hogy ő ezt nem mutatja ki.-néztem lefelé.
-Ezt miért mondod?
-Mindegy. Nem fontos. Most megyek. Szia!
-Hé, tudom, hogy azt hiszed köpök neki, mert haverok vagyunk. De hidd el, megbízhatsz bennem. Ha kell egy arc akivel beszélni akarsz, én itt vagyok.
-Köszönöm, de mi biztosít róla, hogy bízhatok benned? Alig ismerlek.
-Mondjuk úgy, hogy van egy énem, aki egy kicsit utálja a férjed, de téged eléggé megkedvelt.-mosolyodott el.
-Áh, ezesetben velem tartassz?
-Még szép.-indultunk el.
Út közben végig hülye sztorikkal bombázott amin nagyon sokat nevettem. Szakadva a nevetéstől értünk be a szobámba, de lefagytunk mikor Alexet találtuk ott.
-Hát te? Nem éppen Vikit kéne kielégítened?-tettem karba kezeim.
Felhúzott szemöldökkel reagált. Mérgesnek tűnt.
-Ha tudni akarod nem mentem át hozzá, de te látom nem vicceltél. Na és jól szórakoztatok?-állt be elém.
-Nem mentél el?-néztem rá kissé bűntudattal a modorom miatt.
-Nem. De én bárkit megkaphatok. Nem számít mit mondassz nem tudsz irányítani. Most pedig megyek.
-Hozzá?-fordultam utána.
-Akár.-rontott ki.
Dermedten álltam. Lázi megsimogatta a vállam.
-Akkor én most megyek.-mondta kínosan.
-Persze. Menj csak.-vágtam rá.
Amint kiment leültem az ágyra és sokkoltan ültem ott vagy öt percen át. Úgy döntöttem elmegyek és veszek egy hosszú fürdőt. Hatalmas vizet csináltam a kádban, behabosítottam és elterültem benne. Folyton Alexen járt az eszem. Zavart a viselkedése. Már megint máshogy viselkedett társaságban. Nehezen akartam elhinni, hogy valami lánnyal szűri a levet miközben én itt vagyok a közelben. A gondolattól is rosszul lettem. Elnehezedett a mellkasom és a fejem is fájt. Pont mint mikor Dénest láttam egy másik lánnyal. Csak arra tudtam gondolni mennyire fájna mással látni. Úgy jöttem ide, hogy nem fogok kötődni de belopta magát a szívembe. Annyira Dénesre emlékeztet. De ő más. Legalább is remélem. Ezeken gondolkodtam már vagy fél órája amikor benyitott és elkezdett vetkőzni.
-Mit művelsz?-takargattam magam a habbal.
-Minek látszik?-forgatta szemeit.
-Nem zavar, hogy épp én használom?!
-Cseppet sem. Ugyanannyi jogom van használni szóval húzd be a lábad!-szállt be velem szembe meztelenül.
Ott ültünk csendben. Ő engem nézett, én pedig a habokkal játszottam.
-Na és milyen volt?-kérdeztem komoran.
-Kurva jó. Először megmasszíroztam. Aztán szépen leszopott. Ebben rutinosabb volt, mint te. Ezután szépen megbasztam és csókolóztunk közben. Észbontó volt.-mondta szenvedélyesen.
Szemeim megteltek könnyekkel. Még mindig lefelé néztem. Kezeimmel összefontam térdem. Össze voltam kuporodva.
-Na mi lesz? Meg sem szólalsz?-kérdezte inzultálva engem.
Nem tudtam megszólalni. Egyszerűen csak sírni tudtam. De nagyon. Szipogva rázkódtam a sírás közben. Átöleltem térdeim és hevesebben zokogtam.
-Hé! Ne sírj! Ne sírj már!-nyúlt a térdemhez.
Elhúztam magam és már az sem érdekelt, hogy meglát. Kiszálltam a kádból és egy törölközőt tekertem magamra. Kifutottam a fürdőből és vizesen bebújtam az ágyba. Olyan hülyének és semminek éreztem magam. Olyan gyenge voltam. Tudtam, hogy megint össze fog törni a szívem. De nem hallgattam magamra. Én naív...Lépteket hallottam.
-Hanna!-nevetett.
A nevetésétől még jobban sírtam. Nem elég, hogy a szemembe mondja, hogy megcsalt, de még gúnyt is űz belőle...
-Hanna, elég!-húzta le a takarót a fejemről.
-Hagyj békén! Rád sem bírok nézni te féreg! Hogy tehetted ezt velem? Hogy alázhatsz meg ennyire? Gyűlöllek!-kiabáltam sírva.
-Nyugodj már meg. Csak felakartalak húzni. Ne sírj már!-simogatta a hátam.
-Hogy mi?!-néztem fel rá döbbenten.
-Jól hallottad. Nem csaltalak meg. Csak azt akartam, hogy féltékeny legyél. Nem hittem volna, hogy ennyit jelentek neked.-nézett le rám boldogan.
-Te...Te nem vagy normális! Nem játszhatsz csak így az érzéseimmel csak mert nem bízol bennem! Hagytad, hogy szenvedjek. Összetörted a szívem. Aki szeret nem akar fájdalmat okozni!-idegesen felálltam.
-Nehogy azt hidd, hogy te vagy az egyetlen sértett fél. Az egészet azért találtam ki, mert megláttalak Lázival. Olyan jól elvoltatok. Úgy nevettél, mint velem soha. Mi történt köztetek?-állt fel.
-Most komolyan? Még van képed engem beállítani rossznak?!
-Ha nem tettél semmit nincs okod félni.-jött rettentően közel.
-Ez még válaszra sem méltat.-néztem rá megvetően és hátrébb léptem.
Azonnal közel jött én pedig folyton hátráltam. Már nem volt hova és a falnál csapdába estem. Olyan közel állt a testemhez, hogy alig tudtam levegőt venni. Őt ez nem rettentette el. Lenézett rám és az arcomhoz nyúlt. Letörölte a könnyeim és az ajkaim nézte.
-Sajnálom.-mondta és a szemembe nézett.
-Mindig csak a sajnálkozás. Ezt már sokat hallottam. De már nem elégít ki.
-Oh kielégítelek én.-vigyorgott és elkezdett lent simogatni ahogy a törcsi álá nyúlt.
-Nem így értettem.-állítottam meg kezét.
-Szeretlek. Érted?-kérdezte indulatosan és folytatta.
Körkörösen mozgatta ujjait erősebben.
Felnyögtem. Annyira elvesztettem a kontrolt.
-Igen. Hadd halljam! Mindketten tudjuk, hogy akarod. A büszkeséged ellenére vágysz rám.-csókolt meg.
Hagytam neki. Nem folytattam, de hagytam. Jó volt, sőt, őrületes.
-Szeretlek!-sikítottam fel, mikor elváltunk.
-Örökké.-csókolta a nyakam boldogan.
Ismét megzavartak minket. Viki nyitott be megint csak.
-Azta, uh, bocsi.-fordult el.
-Mit akarsz?-nézett félre rólam kissé idegesen.
-Nem akarok zavarni, csak valami Dénes van itt és Hannát keresi.
-Hogy mi? Magas, sötet szőke haj, barna szemek, izmos test?-löktem félre Alexet és odamentem Vikihez.
-Igen. Kurva jól néz ki köztünk szólva. Téged keres.
-Itt van?-pánikoltam be és a hajamba túrtam.
Nem tudtam hirtelen mit érezzek. Annyira váratlanul ért.
-Kint vár rád. Mert ugye nem jöhet be az engedélyed nélkül.
-Nem mondta miért jött?
-Nem igazán, csak hogy beszélni akar veled.-mondta kedvesen.
Egy éve nem láttam már. Nem is értettem mit akart. 16 éves lettem, tehát ő már 18. Felnőtt. Haboztam de végül azt mondtam kimegyek elé. A múltam és a kiváncsiság hajtott.
-Ne menj! Ha szeretsz, nem mész.-fogta meg a karom Alex.
-Meg kell tudnom mit akar.-néztem a szemébe.
-Utána beszámolsz róla?-esett kétségbe.
-Persze.-bólintottam.
Felöltöztem. Egy basic fekete dresst vettem fel egy szintén fekete magassarkúval és eligazítottam a sminkem.
-Így mész?-kérdezte arrogánsan Alex.
-Miért?-néztem végig magamon majd rá.
-Direkt kiöltözöl neki?-húzta fel szemöldökét.
-Mindig ilyesmikben vagyok. Nem értem mi a baj vele.
-Az, hogy ebben a ruhában még a csajok is megbasznának, nemhogy az őrült nimfomániás exed. Úgy nézel ki, mint egy kibaszott istennő.
-Ezt bóknak veszem. Most megyek és ne aggódj értem.-pusziltam meg az arcát.
Megrázta a fejét, én pedig kimentem.
A torkomban dobogott a szívem ahogy haladtam a folyosón. Mit akarhat tőlem ennyi idő után? Egy éve már elbúcsúzott üzenetben. Nem értettem de annál kiváncsibb voltam. Ahogy a kapu felé haladtam megigazítottam a hajam és felvettem egy magabiztos járást. Mikor összetalálkozott a tekintetünk a kapu felé haladva megugrott a szívem. Egyenesen mentem hozzá. Mikor megálltam előtte mintha megállt volna az idő. Ámulva nézett. Szinte már sóvárgott utánam. Azt hiszem még helyesebb lett. Lett egy kis borostája és a haját levágatta. Sokkal férfiasabb lett és szexibb. Eddig is egy adonisz volt, de most...Elképesztő. Vettem a bátorságot és a szemébe néztem.
-Szia!-ejtettem egy zavart fél mosolyt.
-Uramisten de gyönyörű vagy kicsim.-hunyorított fájdalmasan a szemembe nézve.
Ahogy meghallottam az ismerős becézést meghasadt a szívem. Úgy hiányzott a hangja. Hogy így szólítson. Ő maga.
-Már kész nő vagy. Hihetetlen.
-Mit akarsz itt?-könnyeztem be.
Oldalra néztem. Szégyelltem, hogy elérzékenyültem.
-Én csak..Erik azt mesélte valami milliárdosért elhagytad én pedig nem akartam hinni neki. Aztán megadta a címet és tudnom kellett igaz-e. Hogy tényleg másé lett az én kicsikém.-mondta elcsuklott hangon.
Küszködtem az érzéseimmel. Nagyon kicsi választott el a sírástól.
-Már nem vagyok a te kicsikéd.-fogtam a szám visszafojtva a sírást.
-Mindketten tudjuk, hogy örökké az leszel.
-Nem!-kiabáltam rá, közben enyhén sírtam-Dénes nem teheted ezt! Én lezártam ezt. Nagy nehezen feldolgoztam és most van egy férjem aki szeret és én is szeretem. Nem bukkanhatsz fel csak úgy, hogy mindent felkavarj! Annyira önző vagy!-ütlegeltem mellkasát sírva.
-Nem akartam elrontani. Sajnálom. De mi nem búcsúztunk el soha rendesen. Most szeretném pótolni. Bár legbelül nem akarlak elengedni, mert még mindig őrülten szeretlek, de te már boldog vagy. Ezt nem vehetem el tőled. Tudom, hogy életem legnagyobb hibája volt smárolni Enikővel. Nem is akartam igazán. Csak bosszút akartam állni. Azt akartam, hogy te is féltékeny legyél és érezdd azt a kínt amit én. De semmire sem mentem vele, mert ezzel elveszítettelek téged. Ha tehetném visszacsinálnám. Soha senkit nem szerettem úgy, mint téged. Sosem foglak elfelejteni. Soha. Szeretlek Hanna.-fogta meg az arcom kikönnyezve.
Íme. Ma már másodszor sírok és kapok szerelmi vallomást. El sem hittem, hogy Dénes áll előttem és ezeket mondja. Kábultan néztem az ajkait. Aztán minden egyes arc vonását és a gyönyörű mogyoró barna szemeit. A tökéletes áll vonalát és egy szexi heget a szemöldökén.
-Utálom, hogy még mindig szeretlek.-néztem a szemébe remény vesztetten.
Felcsillantak szemei és magához vonva megcsókolt. Az a csók hihetetlen volt. Soha egyetlen csók sem volt még olyan jó, mint akkor és ott vele. Egyik nagy tenyerével megfogta a derekam, a másikkal a fejem húzta magához. Olyan élvezettel faltuk egymás ajkát, mint még soha. Minden érzelem bele vegyült. Öröm, bánat, hiány, szenvedély és őszinte szerelem. Hevesen csókolt, mintha félne, hogy bármelyik percben eltűnök. Olyan rég éreztem ajkait az enyémen. Az illatát. Azt a férfias, méregdrága illatot. Elvesztem benne. Csókunkból Alex zökkentett ki minket.
-Mi a fasz Hanna?-kiabált.
Azonnal elváltam tőle és megfordultam.
Esetten álltam tekintetét. Meg tudott volna ölni. Még gyilkosabban nézte Dénest.
-Ömm..Én..-dadogtam.
-Ezt nem hiszem el.-nevetett fel hitetlenkedve.
-Sajnálom Alex. Én tényleg...
-Te tényleg mi?-vágott közbe-Én kibaszottul azt hittem tovább léptél és engem szeretsz. Átvertél. Nem szeretsz.
-De igen! Nem vertelek át...
-Gondolom te vagy Dénes!-vágott újra közbe-Gratulálok tesó. Szereztél egy ellenséget.-nézte harciasan.
-Állok elébe.-válaszolta ugyanolyan stílusban Dénes.
Alex idegesen hívni kezdett valakit. Nem értettem mit mond, mert oroszul beszélt.
-Most véged!-indult neki Alex.
-Azt meglátjuk.-indult neki Dénes is.
-Nem! Elég!-álltam közéjük.
Dénesnek háttal, Alex-szel szemben. Éreztem heves légzésüket. Rám tekintettel nem bántották egymást.
-Hanna, te az én feleségem vagy. Sosem hagyom, hogy elvegyen tőlem. Érted? Megölök bárkit aki az utunkba áll.
-Azta. Mekkora minta férj vagy. Gyilkossággal fenyegetőzöl? Egy ilyen alak nem méltó az én Hannámhoz.
-Nem hozzád beszéltem nyomorék. Kis barack, tudom, hogy te nem akarsz ezzel a bunkóval együtt lenni. Tudom, mert ma igazán kimutattad, hogy szeretsz. És ebben a fél évben nekem többet tettél meg mint neki valaha. Mondd meg neki szerelmem. Magyarázdd el neki!
-Miről beszél ez a fasz?-fordított meg Dénes.
-Az nem a te dolgod...
Szégyelltem. Nem akartam, hogy megtudja mit tettem.
-Az én szerelmem leszopott. Ezt senkinek sem tette még meg. De nekem megtette és akarta is. Én többet érek neki, mint te, mert én jól bánok vele.
-Hogy mi?-kerekedtek ki szemei és lenézett rám.
Ekkor hirtelen megjelentek Alex emberei és elfogtak minket.
-Mi ez az egész? Alex!-kiabáltam vele.
-A bosszúm picim.-csapott rá a fenekemre és átvett az embertől.
Elhurcoltak minket az iskola melletti épületbe, ami olyan volt, mint egy kinzó kamra egy francia ággyal.
-Tegyél le!-ütögettem a hátát.
Dénes hadakozott a maszkos fickókkal, de túl erőben voltak. Ledobott az ágyra, Dénest pedig kikötözték.
-Na, most, hogy ilyen barátian összegyűltünk, tartunk egy kis leckét az új barátunknak. Szívem, vedd le a szoknyád!
-Nem! Megőrültél? Mi ez a hely?-néztem körbe riadtan és beljebb kúsztam az ágyban.
Nagyon megrémültem.
-Dénes elakart csábítani tőlem. Megmutatom neki, hogy az enyém vagy és nem vehet el tőlem.-vette le a felsőjét és a nadrágját.
-Hozzá ne érj!-kiabált Dénes idegesen.
-Na ne olyan gyorsan bébi!-mászott rám és megcsókolt.
Leakartam szedni magamról, de túl erős volt és akaratos. Úgy csókolt, mint egy kanos veszett állat. Mindenáron bizonyítani akart neki és birtokolni engem. Kifeszítette a kezeim és ráült a derekamra.
-Légy jó feleség és fogadj szót az uradnak!-hajolt le hozzám egy csókra.
Nagyon jól csókolt, de nem élveztem, hogy ezzel Dénest kínozta. Egy emberének csettintett, aki az ágyhoz bilincselte a kezem mindkét oldalon. Felhúzta a ruhám, a bugyim pedig lehúzta. Az egyik embere betapasztotta a szám. Ficánkoltam, de hiába.
-Engedd el te rohadék! Ez nemi erőszak! Felfogtad?-ordibálta Dénes.
Alex felnevetett és belém helyezte két ujját.
-Ő a feleségem, bármit tehetek vele. Nem mintha ő nem akarna bármit is velem.-ujjazott közben.
Folyamatosan nyögtem a tapasz alatt.
-Hallod, hogy élvezi?-harapta be ajkát és felnevetett.
-Megöllek! Meg foglak ölni! Véged van te utolsó patkány! A kurva anyád! Ne nyúlj hozzá!-ordibált vele, a bilinccsel hadakozva.
Én még mindig az ujjazás hatása alatt voltam.
-Uh de morcos valaki! Azt hiszem akkor ez nem fog tetszeni!-nevetett arrogánsan.
Elővette a farkát és a nőiességemhez simítgatta.
-Ne merészeld! Ha megteszed megöllek! Elvágom a torkod! Kitaposom a beled! Eláslak élve! Felfogtad?
Harciasan a szemébe nézett és belém nyomta magát.
-Hmm.-nyögtem fel fájdalmasan.
-Nee! Hagyd abba! Ne! Elég!-ordibálta torka szakadtából Dénes.
Folyamatosan tolta ki és be. Sírtam. Nem akartam szexelni vele. Egyre hevesebben tolta belém és lehúzta a szalagot a számról.
-Ahhh!-sikítottam.-Haaa, hmm!-szipogtam ahogy nyögtem.
-Hanna, kicsim tarts ki! Ezt nem fogja megúszni drágaságom. Te szent és sérthetetlen vagy.-kiabált Dénes.
-Ahh. Dénes. Hmm.-nyüszögtem.
-Tudom. Képzeldd, hogy én vagyok az édesem. Tarts ki!
-Ne beszélj hozzá! Kössétek le a száját!-kiabált Alex.
Lehunytam a szemem és Dénesre gondoltam. Egyre jobban kezdtem élvezni, ahogy magam elé képzeltem. Beharaptam ajkam és felsikítottam.
-Ahh. Dénes!-lihegtem.
-Ne emlegesd azt a mocskot! Ha velem szexelsz ne róla ábrándozz, hallod?!-markolt rá a melleimre.
Dénes ellenzően nyüszögött a szalag alatt.
-Engedj el! Alex, kérlek! Ez megalázó!-haraptam be ajkam.
-Elkövettél egy nagy hibát drágám, amiből most tanulnod kell!-tolta belém erősebben.
-Alex! Kérlek szépen! Uram! Férjem! Szerelmem...-próbáltam kedveskedni neki miközben nyögtem.
Dénes idegesen hümmögött, ami tetszett neki.
-Ah, ez már jobban tetszik bébi barack.-hajolt le egy csókra.
Hagytam neki. Kiakartam szabadulni. Csettintett, mire az emberei kiengedtek a bilincsből.
-Na, most már átölelhetsz! Legyél hálás, hogy egy jót dugunk, ahelyett, hogy kínoznám a kis ölebed.-csókolta a nyakam felnyögve.
-Köszönöm.-mondtam könnyes szemmel, ami megrebbent ahogy újra belém tolta magát erőteljesen.
-Ahh, látod, te egy jó kislány vagy. Apuci nagyon szereti mikor ilyen engedékeny vagy bébim.-harapta be az alsó ajkam.
Szemem jólesően felrebbentettem. Egyre jobban esett ahogy csinálta. Átölelt és úgy húzott magára.
-Gyönyörűséges királylány.-puszilgatta a nyakam.-Annyira megnehezíted nekem, hogy haragudjak rád.
Felsóhajtottam a gyönyörtől hátra hajtott fejjel.
-Hmm.-hadakozott Dénes szétrobbanva az idegtől.
-Örökké az enyém. Látod? Az enyém. Remélem tiszta most már.-szemezett Dénessel egy tenyérbemászó mosollyal az arcán.
-Gyere baby girl, eleget látott belőled. Félek ettől csak még jobban felcsigáztam a mocskos fantáziáját.
Visszahúzta a bugyim, de mielőtt felhúzta volna teljesen megpuszilt lent. Lejjebb húzta a szoknyám és ölbe vett. Beállt Dénes elé és arcon köpte.
-Még csak eszedbe se jusson a csajomra nézni.-nézte elvetemülten.
-Ez gonosz volt. Mit művelsz?-csaptam rá mellkasára.
Letett és maga elé húzott. Megmarkolta a melleim hátulról és tökön rúgta Dénest.
-Ne bántsd!-könnyeztem be és ficánkoltam szorításában.
-Remélem most már tiszta minden. Egy kis ízelítő, hogy egy nézésembe kerül és eltesznek láb alól. Most tekintettel vagyok az én kis angyalkámra, de ha ezek után is lennél olyan hülye hogy utána jössz nincs kegyelem. Öröm volt megismerni.-mosolygott rá.
Újra felkapott és csettintett egyet az őröknek akik elengedték Dénest de lefogták, ahogy leakarta ütni Alexet.
Alex felnevetett és kivitt az épületből.
-Ez meg mi volt? Nem hiszem el, hogy ezt tetted!-sírtam.
-Bébi, talán mondanivalód van?-állt be nekem elég ijesztően.
-Nem tetszik ez az éned.-hajtottam fejem mellkasára szipogva.
-Csókoloztál azzal a barommal érted? Elborult az agyam és...Különben is azt mondtad már nem jelent semmit erre itt smároltok. Ezt hogy képzelted?!
-Nem akartam. Vagyis de. Minden olyan gyorsan történt. Az emlékek, az érzések, egyszerűen újra visszatértek és elragadott a hév.
-Nos, engem is. Ami végül jól is jött ki. Már vagy 5 hónapja nem dugtunk. De most rájöttem mennyire szükségem van rá. Minden nap megakarlak baszni édes. Minden nap. Minden percben hozzád akarok érni. Annyira jó volt megtenni. Te is élvezted. Ne tagadd! Hallottam.
-Most ki a nimfomániás őrült? Ígérdd meg, hogy nem bántod és elengeded! Ha baja esik sosem bocsátom meg.-távolodtam el tőle.
-Te még szereted.-borult el az agya és felordított.
-Ne rendezz jelenetet!
-Szereted őt?-nézett a szemembe.
-Most komolyan? Mindent neked adtam magamból. Hagytam, hogy megalázz. Leszoptalak. Felfogtad? Ezek nem kis dolgok. Te..Te nem vagy jó hozzám. Annyira félre ismertelek.
-Ajj. Bébi, várj már!-húzott magához-Utálok veszekedni veled. Tudom, hogy szeretsz. Sajnálom, nem akartalak megalázni. Nem gondolkodtam. Csak az érdekelt, hogy ez a barom rád vetette magát és elakart venni tőlem.
-Ez akkor sem volt normális.
-Tanultál belőle remélem.
-Undorító vagy Alex...
-Igen? Lehetek én undorító de az nem ilyen édesem. Most pedig gyere velem. Vissza megyünk a szobánkba és szeretkezünk.
-Nem. Nem megy ezek után...
-De menni fog. Mert én azt mondtam.-kezdett el a kezemtől fogva rángatni a bejárat felé.
-Alex, tudnom kell, hogy nem bántották. Menjünk vissza és mutasd meg, hogy szabadon engedik.-húztam ki kezem.
-Nem bízol bennem?-állt be elém mérgesen.
-Szeretnék. Ezzel bizonyítsd!-néztem a szemébe.
Egy ideig idegesen állta a boci nézésem, aztán megszólalt.
-Vissza akarsz menni a kis exedhez? Legyen. Menjünk.-ragadta meg a csuklóm erősen.
Fájt ahogy szorította. Visszasétáltunk gyors léptekkel az épülethez.
-Lassabban, ebben a cipőben nem tudok sietni!
Majdnem elestem. Kis híján múlt, hogy gyors és nagy lépteivel ne rántson a földre.
-Persze mert neked magassarkúban kellett jönnöd!-rángatott tovább ugyanúgy.
-Állj már-sikítottam fel, ahogy elestem és csúnyán felhorzsoltam a térdem. Vérzett.
A térdemhez kaptam és a fájdalomtól sírni kezdtem. Szörnyen fájt és egyre jobban vérzett.
-Jézus. Ne haragudj! Úristen, várj, ne mozdulj!-kapott fel az ölébe.
Gyorsan bevitt a helyiségbe, ahol Dénes a földön feküdt eszméletlenül szétverve.
-Mit tettél vele?!-sikitottam fel zokogva.
-Most nem ez a fontos. Be kell kötözni a sebed.-indult kötszerért és egy palack vizért, ami egy kis hűtőben volt.
Elkúsztam Déneshez és sírva öleltem magamhoz.
-Úgy sajnálom.-pusziltam fejbúbját.
Testem rázkódott a fájdalomtól. A lelkitől.
-Mit művelsz?-rivallt rám Alex ahogy visszajött.
-Hogy tehetted ezt? Azt mondtad nem bántod!
-Én nem is bántottam. Az embereim voltak.
-Gyűlöllek! Te egy nagyon rossz ember vagy. Annyira félre ismertelek. Nem bízom benned többé. Menj el! Menj el!-kiabáltam vele erőtlenül zokogva.
-Gyere szépen.-húzott fel idegesen.
-Nem. Hagyj itt! Hagyj itt vele! Nem érdekel a sebem. Nem érdekelsz te sem.-mondtam szaggatottan.
-Elég a hisztiből!-húzott fel egy mozdulattal és az ágyra dobott.
Leöblítette vízzel a sebem, amitől felszisszentem. Aztán jóddal is leöntötte, ami iszonyúan csípett és még jobban sírtam.
-Nyugalom.-simította meg a combom.
Jódozott vattát tett rá és áttekerte a kötszerrel. Egy csomóval bebiztosította.
-Ezt te tetted velem.-néztem le rá ahogy guggolt a lábamon igazítva.
-Sajnálom bébi nem direkt volt.-mondta bűntudattal.
-Nem bánhatsz így velem!-löktem le a kezeit lábamról.
-Elég!-fogta le kezeim az ágyba esve.
-Nem bánunk így azzal akit szeretünk.
-Te nem is szeretsz. Én lehetnék felháborodva. A feleségem egy másik férfival csókolózik és szex közben is rá gondol. Szerinted ez nekem milyen érzés?-kiabált dühvel.
-Mert éppen megerőszakoltál. Utállak!-sírtam fel.
-Nem erőszakoltalak meg! Te is akartad!-kiabált.
-Nem. Én nem akartam. Én csak féltem tőled.
-Ne félj tőlem! Téged sosem akartalak bántani. Mert nem számít mit teszel, kit szeretsz vagy csókolsz ugyanúgy szeretni foglak.-könnyezett be-Te hozzám tartozol már amióta kislányként megláttalak. Rá néztem a gyönyörű arcocskádra és tudtam, hogy az enyém leszel. Csak annyit kérek, hogy szeress! Szeress, mert ha nem nincs értelme élnem.
-Akkor talán nem kéne élned!-kelt fel Dénes.
-Te!-szállt le rólam Alex és Dénes felé ment.
-Te csak ne szeresd az én nőm!-indult el Dénes is.
-Ő az én nőm! A feleségem. Felfogtad?!
-Nem szeret téged. Engem szeret. Ez mindig is így volt és mindig is így lesz.
-Talán egykor szeretett téged, de az csak a múlt. Engem szeret. Engem. Engem. Engem.-ütögette a mellkasát.
-Elég!-szóltam rájuk sírva.
Rám néztek.
-Mi történt a lábával? Bántottad te faszfej?-ütött be neki Dénes egy nagyot.
-Elestem. Nyugi. Mindenki hagyja abba! Én ezt nem bírom már.-fogtam a fejem.
-Látod mit művelsz? Miattad lesz rosszul.-kiabált vele Alex.
-Kicsim jól vagy?-jött oda hozzám Dénes.
-Igen. Csak hagyjátok ezt abba!
-Szeretlek kicsim. Úgy sajnálom, hogy hozzád ért. De nem tudtalak megvédeni. Lehetetlen volt.-ölelte fejem mellkasához.
-Ne ölelgesd!-lökte le rólam Alex.
-Te anyaszomorító barom! Most megdöglessz! Hogy mertél hozzáérni a törékeny kis testéhez? Hogy merted belerőszakolni magad te féreg?! Hogy merted megalázni? Meghalsz!-fojtogatta teljes idegből.
Újra a régi Dénest éreztem. A testőröm, aki tiszta szívből szeret és óv.
-Ne! Dénes te ennél jobb vagy!-kiabáltam rá.
Elengedte. Alex a nyakához kapott és levegőért kapkodott.
-Ezt akkor sem úszod meg.-rúgta tökön és brutálisan megverte.
Sírva néztem végig már ordibálva, hogy hagyja abba. A végén már tiszta vér volt és nem mozgott.
-Úristen!-sikítottam és azonnal megnéztem a pulzusát.
Még élt de eszméletlen állapotba került.
-Lépjünk le! Gyere velem Hanna! Többé nem bánthat.-nyújtotta a kezét.
Sírva a kezem nyújtottam neki és ő felhúzott. Ölbe kapott és kiosontunk a hátsó járaton. Egy kocsiba ültetett és beült ő is. Becsatolt és elindultunk.
-Hova megyünk?-kérdeztem szipogva.
-Amég nincs más egy motelba. De nem maradhatunk ott. Könnyen ránk találnának. Maximum egy napot. Utána Londonba utazunk a mamámhoz. Ma kiveszem az összes pénzem a bankból. Minden rendben lesz.-bíztatott.
Hevesen bólogattam és a könnyeim töröltem.
Képek villantak be, ahogy Alex erőszakoskodik velem és ahogy kikötötöz. Még éreztem ahogy magába erőszakol és ahogy kiszolgáltat. Dénes látta rajtam.
-Minden oké, kicsim?-kérdezte vezetés közben.
-Ezt most komolyan kérdezed?-néztem rá értetlenül.
-Mármint, jobban vagy? Mit érzel? Mondd el nekem, szeretnék a támaszod lenni.
Sokkal érettebbnek éreztem.
-Őszintén? Hányingerem van. Rosszul vagyok attól, ami történt. Még mindig érzem, amit tett velem és ahogy megalázott előtted. Gyűlölöm az életem.
Idegesen markolta a kormányt és minden erejét összeszedte, hogy higgadtan válaszoljon.
-Figyelj, elhiszem, hogy zaklatott vagy ezek után de ne gondolj erre sokat, mert fel fog emészteni. Érted? Megadnád neki az örömöt, hogy rosszul érezdd magad miatta? Csak mert szeretsz nem vagy bűnös. Nem érdemelted ezt meg. Nem ismerem a férjedet, de a fajtáját igen.-mondta idegesen az utolsó mondatot.
Nem szóltam csak próbáltam felfogni a helyzetet. Fel sem fogtam mi történik.
-Nem akarlak bajba sodorni. Ránk fog találni. Forduljunk vissza!-szóltam rá stresszesen.
-Nem érdekel a veszély. Jöjjenek csak!
-Dénes! Komolyan beszélek. Nem fog leállni. Fordulj vissza!
-Nem! Biztonságban leszel, mellettem.
-Meg fog ölni téged. Valami maffia szervezetet működtet az apja, egy csettintés és megtalálnak aztán kinyír téged. Felfogtad? Én ezt nem akarom. Ennyit nem érek meg!-kiabáltam vele.
-Hanna bazd meg!-fékezett le idegesen egy erdős résznél.
-Kérlek! Fordulj vissza!-könnyeztem be.
-Nem adlak át neki! Van akiért érdemes meghalni. Te ilyen vagy.
Elérzékenyültem. Összeszorítva az állkapcsom megfogtam a kezét és megcsókoltam. Mikor elváltunk letörölte a könnyeim.
-Nagyon szeretlek. De ha most nem fordulsz vissza, magamtól szállok ki és megyek vissza. Nem foglak életveszélybe sodorni!
-Sok sikert hozzá!-zárta le az összes ajtót.
Elindult és elszánt arccal gyorsított.
-Dénes! Ezt nem teheted! Engedj ki!
Csak tovább vezetett.
Hiába kiabáltam vele, nem állt meg. Folyton arra gondoltam mit fog tenni vele Alex ha ránk talál. Rosszul lettem a gondolattól, hogy végezne vele. Utána pedig vele kéne élnem. A telefonom hívást jelzett ki, ő volt az.
-Nehogy fel vedd!-szólt rám oda pillantva.
-De igen. Megmondom neki, hogy vegyen fel valahol ahol kiteszel és téged ne keressen!
-Vissza akarsz menni hozzá?-lett ideges.
-Igen, ha ezzel megmentem az életed.
-Azt már nem. Add ide!-kapta ki a kezemből a telefont és kidobta az ablakon.
-Mit művelsz?-kiabáltam rá.
-Majd veszek újat. Ezt amúgy is lefogják nyomozni.
-Tudod te mennyi minden volt azon a telefonon? Emlékek, a fiókjaim és főként adatok, többek között rólad is...
-Nem számít. Új életet kezdünk. Azok már nem is mi vagyunk. Érted?
Rosszallóan fogtam a fejem és bámultam ki az ablakon. Ezzután csendesen telt az út.
