Arra ébredeztem, hogy Erik mellettem dőlve fekszik megtámaszkodva egy kezén. Nem mellesleg a hajamat círogatta. Felpislattam rá mire szeme nagyobbra nyílt és felcsillant.
-Erik...Én...-kezdtem volna beszélni de félbe szakított.
-Css! Csak aludj!-igazgatta meg rajtam a takarót.
Fel voltam öltözve. Felöltöztetett gondolom. Egy bugyi és egy hálóing volt rajtam.
-Felöltöztettél?-néztem fel rá.
-Igen. Olyan mintha egy barbi babát öltöztettem volna.-mosolygott le rám.
-Ez sokat elárul...-fordultam meg a másik oldalamra.
-Ezt meg hogy érted?-tette kezét a vállamra.
-Annyit érek neked mint egy barbi. Csak egy buta játék amit ide oda ráncigálsz és ha játszassz vele te írod a forgató könyvet!-húztam össze lábaimat a csípőmig. Teljes komolysággal meredtem az ablak irányába.
-A látszat néha csal...-mondta és vissza fordított.
Tekintetét az enyémbe fúrta.
-De a tetteink nem!-mondtam és féltem válaszától.
-Igazad van!-mondta és oda hajolt hozzám. Ajkait hírtelen rátapasztotta az enyémre és nyelvével lassú bejutást kért számba. Mikor beférkőzött táncot járt és ajkai enyéimet súrolták folytonosan. Mikor elváltunk, heves levegő vétel után megszólalt.
-Ezt érzem irántad!-jelentette ki csillogó szemekkel.
-Ha szerettél volna, elengedtél volna!-mondtam szugerálva és vissza fordultam.
-Hanna! Én...Szeretlek!-fordított vissza és kezemen rajta hagyta pár percig izmos feszülő karjait. Életében most először mondta ki, hogy szeret. Ő egy lánynak sem mond ilyent. Ő a lányokkal, ahogy velem is tette, csak játszik. Ez nagy szó tőle.
Meredten bámulom. Arca továbbra is határozott, szeme megtelt sötétséggel és szikrázott. Arcizma feszült.
-Most ezt higyjem is el?-néztem rá hitetlenkedve.
-Ilyent nem mondok csak úgy a levegőbe!-húzta össze szemöldökét.
-Én megmondtam már, hogy kit szeretek!-mondtam és tudtam ezzel letablózom. Tudtam azt is, hogy emiatt még esetleg kaphatok és azt is, hogy most vesztette el összes hitét.
-Érted megváltoznék!-ragadta hírtelen mancsai közé arcom. Nem erre számítottam.
-Mi adott okot erre a hírtelen változásra?-tettem le kezeit óvatosan.
-Te!-kezdett bele-Amikor látlak elgyengülni a szívem két akkorddal kezdd enyhülni. Fájni. Javulni. Mert érzek. A bűntudatról is beszéltem egyszer. Azért voltam olyan kegyetlen, mert nem tudtam elviselni, hogy te nem olyan vagy mint a többi lány. Te neked ez lelki küszködés míg nekik élvezet. Annyira más az értékrended, mint az eddigi csajaimnak. Azt akartam hogy ne fájjon. Önző vagyok tudom. De elvagyok cseszve, Hanna. A gyerekkorom miatt valószínű. Máshogy neveltek mint téged. Nem is értem te hogy kerültél ilyen emberekhez mint ez a suli. Elnyomtam magamban a sok bűntudatot és a látszatra azt adtam, amit hallottál. Mert elkezdtem valamit érezni mikor veled voltam. Mindig egyre többet és többet. Elakartam folytani de mára nem megy. Ma este volt a hátár. Rájöttem, hogy szeretlek és senki más nem tudja ezt kiváltani belőlem csak te. Te adtál nekem érzelmeket, Hanna! Igazi angyal vagy. Még a legnehezebb percekben is tiszta és jó lelkű maradtál. Úgyhogy ki kell hogy mondjam. Jakab Hanna! Szerelmes vagyok beléd!-mondta és szorosan karjai köré vont. Fejemre puszikat nyomott. Lesokkolódtam. Ezt mintha nem is Erik mondta volna. Meghatott. Próbáltam felfogni a hallottakat de ekkor valami furcsa érzés fogott el és folytak a könnyeim. Mosolyogva szemléltem. Ezek ezúttal öröm könnyek voltak. Arcom bele fúrtam kellemes illatú felsőjébe és apró kezeimmel átfontam derekát az ágyban.
Ahogy látta, hogy viszonzom örömteli mosoly ült szájára. Szorított magához ahogy eddig még soha. Puszilt ahol ért.
-Mi a válaszod? Leszel a barátnőm?-nézett rám vigyorogva és nekem hírtelen lefagyott a mosoly az arcomról.
A francba. Miféle barátnő lennék ha Dénest elfelejteném. Ő a barátom. Nem Erik. Ekkora nagy páct mint amiben én voltam...
-Már van barátom!-hajtottam le a fejem.
Tudom, hogy ezzel mindent elszúrtam. Tudom, hogy ezzel a lelkébe gázoltam és úgy érezhette a vallomása ezek után a váltás után hasztalan volt. Láttam kihúnyni a szikrát a szeméből. Láttam beborult arcát. Na és azt, hogy ha eddig nem hozhattam helyre, most már végképp nem fogom. Feltápászkodott és elindult a hűtőhöz. Kivett egy sört (?!) és kiment az ajtón indulatosan. Felültem törökülésbe és sírni kezdtem. Nem akartam megbántani. Pont én. Hírtelen kopogtak. Oda siettem és kinyitottam amikor Dénest pillantottam meg. Reményteli fokozott mosollyal meredtünk egymásra amikor ő hírtelen felkapott és magához szorított.
-Picinyem!!!-puszilgatta a nyakam.
-Egyetlenem!-fúrtam bele boldogon arcom nyakába.
-Jöttem amint tudtam. Istenem de örülök, hogy jól vagy.!-ringatott boldogan.
-Kata átadta az üzenetet ezek szerint. A csaj tényleg nem akarja, hogy maradjak!-nevettem fel mire ő is felkacagott.
-Sírtál?-tűrt el egy tincset az arcomból.
-Igen!-hajtottam le fejem.
-Mit csinált az a szemét?-dühödött be.
-Most semmit. Ez más volt. Szerelmet vallott!-néztem fel rá amikor letett.
-Na és?-húzta össze szemöldökét.-Csak nem?...-nézett rám beborult arccal.
-Nem. Nem viszonoztam ha erre gondolsz! Csak meghatott a dolog. Őszintének tűnt és amiket mondott is rossz volt. Az hogy miért olyan amilyen. Egyfajta bocsánat kérés is volt. Ami valljuk be, nem rá jellemző!-meséltem.
-Túl nagy szíved van!-mondta és magához ölelt-De nem kell megsajnálnod egy ilyen alakot. Mindenkinek van választása!-emelte föl az állam.-Mit válaszoltál egyébként?-érdeklődött.
-Azt, hogy van barátom és őt szeretem!-mosolyodtam el lefele nézve.
-Te kis cuki!-adott puszit a homlokomra-Várj csak! Nézz rám! Mi ez a folt a szemed alatt?-nézte mérgesen.
-Ömm...Az még a váltása előtt történt. Megütött!-néztem oldalra.
-Hogy mit csinált?-gurult be.
-Nem fontos. Mi a terv?-néztem rá terelve.
-De nagyon is az! A csajom vagy! Nem hagyom, hogy megüssön ez a faszarc! Várj meg itt! Elintézem a dögöt!-indult meg aztán vissza nézett-Mást nem csinált?
-Megujjazott és máshol is megütött..-hajtottam le a fejem.
Nem akartam bemószerolni. De hazudni sem akartam Dénesnek.
-Megölöm!-indult meg full mérgesen én pedig megszeppenve kiáltottam utána.
-Ne csinálj semmi őrültséget!
Nem válaszolt csak futott át a folyósón. Ajj istenem. Mi lesz még ma itt?! Felöltöztem rendes ruhába. Elindultam az udvarra. Levegőznöm kellett. Leültem a padra és a csillagokat néztem. Valaki megszólalt megöttem.
Félve néztem hátra.
-Hanna!-mondta ki nevem hitetlenkedve Fefe. Felismertem a hangját.
-Fefe!-suttogtam magam elé.
-Te még itt vagy?-ült le mellém.
-Még itt. Te hogy hogy nem tudod?-néztem rá a sötétben.
-Amióta elmentél a szobában gubbasztottam. A közösünkben. A cuccaim már a régiben van. De az emléked oda vonzott.
-Hmm. Ne rágódj már rajtam. Lépj tovább!-mondtam őszintén.
-Én még nem tudlak elengedni!-mondta ki szomorúan.
-De el fogsz tudni!-mosolyogtam rá bíztatóan a félhomályban. Az utcai lámpa verődött csak egy kicsit az udvarra. Annyira volt elég, hogy lássuk egymás sötét alakját és körvanalait.
-Nem fázol?-simította meg a karom terelve.
-Egy kicsit!-mosolyodtam el az égboltra nézve. A csillagok gyönyörűen világították be az eget. Na meg a hold.
-Van nálam pokróc!-terítette rám és oda bújt mellém. -Osztozunk rajta, oké?-mosolygott. Talán ezen pillanatok egyike volt mikor Fefe semmi erotikus, inkább kedves lépést tett felém.
-Köszönöm!-hajtottam fejem vállára.
-Olyan gyönyörű az ég!-bámulta csodálattal. Ahogy felfele nézett ádámcsutkája kilátszott.
-Különös. Ugyanez járt a fejemben!-mosolyodtam el rá nézve és nem hittem el. Erre mennyi esély volt? Amire gondolok kimondja.
-Nekem máson is!-nézett le rám hunyorított szemmel.
-Nem lenne szabad!-húzódtam el.
-Css! Kérlek! Ha ez az utolsó estém és egyben emlékem, legalább ennyit engedj meg nekem!-hajtotta le fejét.
-Ne gondolj rám! Úgy nehezebb a búcsú. Majd talán 10 év múlva megteheted. A feleséged már alszik. A gyerekeidet pedig betakargattad. A kislány barna haja elterül arcán. Az anyjára fog ütni. A kisfiú pedig mosolyogva alszik el rakoncátlan fürtjei alatt. Ő rád fog ütni. Aztán kiülsz az erkélyre. A kavédat kortyolod és mikor eszedbe jutok már nem fájdalom lesz a szívedben. Hanem csak egy szép emlék. Nehézkés múlttal. De tudni fogod, hogy tovább léptél!-mosolyogtam rá könnyes szemmel és eligazgattam egy tincset a homlokáról.
-Nehm..Nehhm!-könnyezett.
-Css!-szakítottam félbe-Css...Csss!-csitítgattam és simogattam haját.
-Ne! Ne mondd ezt! Ez olyan mintha meghalni mennél!-sírt.
-Nem. Ez egy búcsú két ember között akik szerették egymást!-mosolyogtam könnyezve.
-Hanna..Te szerettél?-nézett fel rám könnyező írszeivel.
-Volt idő. Sőt most is szeretlek! De nem úgy. Szeretem ahogy szeretsz. Ahogy a legszebben te tudod csak kifejteni az érzéseid. A szenvedélyed. Az akaratod. De legfőképpen a szíved!-simítottam meg arcát-és egy napon...Lesz egy nálam is szebb lány, aki úgy fog szeretni ahogy te őt és nem lesz akadály!-nyeltem könnyeimet.
-Sosem lesz nálad szebb! Sosem lesz nálad jobb! Nem kell semmi barna hajú lány és a barna hajú kislány sem. Az a fiú sem aki másik nőtől lenne. Nem kell az a kibaszott erkély és az a melankólikus kávé. Mert én nem csak vissza gondolni akarok rád. Én téged akarlak! Imádlak! Beléd vesztem!-mondta és oda hajolt hozzám.
-Ne tedd nehezebbé! Ma megyek. Nem akarok így emlékezni. Szóval lépj tovább! Keresdd meg azt az álom szép lányt és légy boldog Fefe!-pusziltam meg arcát. Felálltam és könnyeim letörölve sétáltam be. Dénes hangját hallottam.
-Induljunk!-ragadta meg karom véres kezeivel.
-Mi? Várj! Mi történt?-motyogtam ahogy vezetett.
-Csak nézz hátra!-biccentett ahogy mentünk.
Láttam Eriket. Véres orral. Lent volt a padlón. Könnyezve meredt rám amint meglátott. Oda súgtam egy "ég veled"-et és Dénes már vitt is tovább.
-A cuccaink az ajtóban. Pénzem van bőven. A te cuccodat is össze pakoltam. Ez az egyetlen lehetőségünk. Gyere! Szökjünk meg!-nyújtotta kezét elszántan. Eszembe jutott még utoljára Fefe...Aztán Erik is. De tudtam, hogy mennem kell. Bele nyomtam kezem a kezébe és kiléptünk az ajtón. Felkaptuk a bőröndünket és sétáltunk a kapuig. Ellopta a kulcsot még reggel. Kinyitotta. A kulcsot hátra dobta és elindultunk. Hátra néztem még utoljára az iskolára. Majd elkaptam tekintetem. Annyi emlék.
Leöblítette véres kezét egy utcai vízcsapnál és én is. A bőrönd guruló hangja lepte be az út hang moraját. A csillagok minket figyeltek. Jobb kezemben a bőrönd volt, neki a balban. Hírtelen jobb kezével átkulcsolta jobb kezem és mosolygón rám pillantott. Az én szerelmem. Sikerült!!!
Eljutottunk a vonatjegypénztárhoz.
-Jónapot! Két jegyet Zalaegerszegre!-mondta boldogan.
-Már is. Az annyi mint 3789 Ft uram! A vonatuk tíz perc múlva megérkezik a hatos vágányon. Ott várakozzanak! Mellesleg! Ha szeretnének, vehetnek a croassontból! Ingyen osztogatjuk az utasoknak!-mosolygott.
-Köszönjük. A pénz!-nyújtotta át.
A jegy gyorsan elkészült. Átnyújtotta.
-Jó utazást! Viszlát!-intett.
-Viszlát!-intettünk vissza.
Kézen fogva haladtunk a hatos vágányra. Elvettünk kettő-kettő croissant és eltettük.
-El sem hiszem, hogy sikerült!-ujjongott.
-Én sem! Megcsináltuk!-öleltem át.
-Végre meg! Szerelmem!-csókolt meg szenvedélyesen. Vagy három percig csókolóztunk elég intenzíven és utána végig ölelkeztünk. A sötétben a vágányok ki voltak világítva.
-Megjött a vonatunk!-ragadtam kézen és oda libbentem a megálló vonat ajtajához.
-Hölgyeké az elsőbbség!-engedett előre mosolyogva, én pedig boldogan fellibbentem a vonatra. Elfoglaltam egy üres kabint és leültem. Egy gyors alapozót felkentem a szemem miatt. Lehuppant mellém Dénes is. Ekkor belépett egy kalaúz.
-Jó estét! Jegyeket kérnék bemutatásra!-mondta monoton hangon.
Felmutattuk, mire ő átlyukasztotta és tovább ment egy másik kabinhoz. Egymásra néztünk és kitört belőlünk a nevetés.
-Jajj ez annyira izgi!-ugrottam a nyakába.
-Mekkora arcok vagyunk már, nem?!-nevetett fel.
-Totálisan. Megszöktünk a suliból és új életet kezdünk!-mondtam vigyorogva.
-Igen. Van egy rokonom Zegen, Anti! Ő tud majd szállást adni. Nem fog köpni anyuéknak. Sokat simlizett már nekem anyuék előtt. Szóval jó arc. Te még csak 15 vagy. Még nem dolgozhatsz!
-De 16 leszek 3 nap múlva!-nevettem.
-Igen tudom-nevetett ő is-Na jó találunk neked is. 16-től már van diákmeló. Anti beirat majd egy suliba és új személyid lesz. Nehogy ránk találjanak.
-Szóval a hamisítás nem bűn?
-De az!-nevetett fel-De kit érdekel?-kuncogott.
-Oh te leszel az én kis maffiózó pasim?-pusziltam meg arcát.
-Simán szivi!-puszilta meg az arcom ő is nevetve.
-Új élet...-mondtam ki magabiztosan szorítva kezét.
-Új elet!-biccentett boldogan és megszorította bíztatóul ujjaim.
"Innentől tudtam, minden megváltozik és semmi sem lesz ugyanaz, mint régen!"
