-Annyira jó, hogy vissza jöttél.-fogta a kezem.
-Kicsit nehéz itt lennem, de muszáj.
-Ejjnye. Egy kicsit sem örülsz nekem?-karolt át hátulról Lázi.
-Oh dehogynem. Te vagy a motivációm a túl sok alkohol káros hatásai elkerülésére.
Jó ízűen felnevetett. Irigylem ezt benne. Én nem tudok már ilyen önfeledten nevetni.
-Most, hogy nincsenek...szabályok...Eljöhetnél este kicsit inni.-csúsztatta tenyerét a melleim alá.
Bizsergő érzés fogott el ahogy fejét rám hajtotta, mellkasát hozzám szegezte és kezeit rajtam pihentette.
-Nem hinném, hogy...
-Nem kell innod, vagy szívnod, vagy vetkőznöd...Habár az utóbbit bánom-nevetett fel-Csak gyere el és kicsit kapcsolódj ki. Oké?-puszilta meg a vállam.
-Oké.-bólogattam.
Valóban el kellett terelni a gondolataimat. Habár Lázi közeledése nem nyugtatott meg. Sőt, ellenkezőleg. Némi bűntudatot keltett bennem. Hogy nem láttam eddig? Alexnak igaza volt. Tényleg hajtott rám. Csak ott volt a bökkenő, a férjem. Peti pedig még fel is ajánlotta őt. Ez hihetetlen...Lassan teltek az órák. Még mindig arról beszéltek, hogy milyen rossz Alex halála. Lehetetlen volt nem meghallani. Ki mentem az utolsó órám után az udvarra. Leültem egy padra és fülessel zenét kezdtem el hallgatni. Csak néztem a fákat, a flancos épületeket, az önfeledt fiúkat és a magukat megadó lányokat.
-Hát itt vagy.-szólított meg valaki hátulról.
Kivettem a fülest a fülemből és hátra kaptam a fejem. Gina mosolygott rám.
-Szia!-mosolyodtam el.
Leült mellém egészen közel.
-Hoztam neked valamit.-nyújtott át egy kék-lila színekben pompázó karkötőt.
-De szép. Köszönöm.-húztam fel kevesbé gondterhelten.
Nagy szemekkel vizslatott, széles vigyorral.
-Olyan szép vagy ma is. Irigyellek.-könyökölt meg a padon egyik kezével.
-Most viccelsz? Kész roncs vagyok.-nevettem fel.
-Van valami egészen gyönyőrű a szenvedő emberekben. Annyi gondjuk van, hogy el is felejtik a különleges arcvonásukat, vagy a mosolyukat, vagy ahogy felcsillan a szemük. De én látom. Én látlak téged Hanna.-fogta meg a kezem.
A szívem ismeretlen zugát újra megdobogtatták Gina szavai. Lát engem...Egész életemben erre vágytam.
Később készülődni kezdtem a bulira. Felvettem egy fekete hosszú szoknyát és kiengedtem a hajam. Amikor bementem már szólt a zene és mindenki beszélgetett meg iszogatott. Észre vettem a többieket és leültem hozzájuk.
-Na miről maradtam le?-néztem körbe.
Hirtelen kínos csend lett. Mintha egy olyan beszélgetés zajlott volna az előbb, aminek a témája én voltam.
-Semmi érdekesről.-törte meg a csendet Lázi és atkarolt.
Gina feszülten nézett a kezére aztán a szemembe.
-Iszol valamit?-kérdezte Betti mosolyogva.
-Persze.-bólintottam.
Megtört a furcsa légkör és újra beszélgetni kezdtek.
-Ah basszus...Emlékeztek a svéd csajra, akivel Milánóban találkoztam? Most írt, hogy szingli lett.-nevetett fel Henrik boldogan.
-Haver rá kell írnod!-bíztatta Áron.
-Nem lehet..Jegyben járok, rémlik?-forgatta szemeit.
-Mi? Mióta?-szóltam közbe.
-Egy hete. Apám már egy ideje nyaggatott szóval muszály volt.-húzott rá a whiskys üvegre.
-Nem szereted azt a lányt?-kérdeztem szomorúan.
-Alig ismerem.-nézett a szemembe.
-Sajnálom.-néztem rá őszintén.
Úgy éreztem megértve érezte magát. Elmosolyodva bólintott.
-Na és te...Te hogy vagy?-kérdezett rá hezitálva.
-Még itt vagyok, nem?-mosolyogtam vissza rá és én is bele ittam a vodka narancsomba.
Csend. Sajnáló tekintetek.
-Elég depressziós ez a hangulat. Én azt mondom táncoljunk. Mit szóltok?-kelt fel Lázi.
Mindenki egyetértően felkelt és elkezdtek táncolni.
-Hanna?-nyújtotta a kezét Gina.
-Most valahogy nincs kedvem.-fogtam meg a kezét.
-Lassúzhatunk is, mint az öregek.-mosolygott.
Felnevettem.
-Legyen.-keltem fel.
Vele mentem. A zene inkább ugrálásra volt alkalmas, de mi egymás vállára dőlve ringtunk jobbra-balra. Olyan komfortot éreztem, ami majdnem sírásra késztetett. Nem akartam előtte sírni. Kicsit elhúzódtam, hogy elmenjek de ő csak még szorosabban magához ölelt és a fejemet simogatta.
-Menni szeretnél?-súgta a fülembe.
-Azt hiszem jobb lenne.
-Veled mehetek?-húzott el picit, hogy a szemembe nézzen.
Helyeselve bólogattam. Kézen ragadott és kimentünk a szobából. A szobájába vitt. Még sosem voltam nála. Nem olyan szép, mint a miénk, de ez is szép volt.
-A kamu pasim nincs itt most. Azt hiszem a barátjával van és éppen smárolnak vagy ilyesmi.
-Jó neki.-dőltem le az ágyukra.
-Nekem még jobb.-dőlt le mellém.
-Miért?-fordultam felé.
-Mert én meg veled vagyok.-simított el egy tincset az arcomból.
-Nagyon jó barátom vagy Gina.
Mintha a barát szó tüskeként szúródott volna a szívébe. Grimaszolt és a plafon felé fordult.
-Barát...-nevetett fel.
-Valami rosszat mondtam?-kérdeztem szomorúan.
-Hanna..Tudod, hogy nem csak barátként nézek rád. Legalábbis remélem. Most már biztosan.
-Gina..
-Nem számít. Tudom, hogy nem helyes..De amióta megismertelek így érzek. Nem tudlak nem szeretni.-fordult felém.
-Én is szeretlek Gina. Csak..Nem úgy. Igazán nem tudom mit is jelentesz nekem pontosan.
Közelebb kúszott hozzám és pár centire lehetett az arcomtól az övé. Az ajkaim nézte és a szemem.
-Tudom, hogy te is érezted. Minden alkalommal mikor.. Egymásra néztünk vagy..Egymáshoz értünk. Miért tagadod le az érzéseidet?-simította meg az arcom.
-Alexre gondoltam. Őt szeretem.-sóhajtottam fel.
-De ő már nincs. Én viszont itt vagyok.-csillant fel a szeme.
-Én..Nem tudom mit érzek mikor veled vagyok.
-Akkor derítsük ki.-hajolt az ajkamhoz és lágyan bekapta.
Nem értettem mi történik. Elkezdtünk csókolózni. Közben fölém magaslott és beletúrt a hajamba. Elkezdtem tolni magamtól a derekát. Ő viszont lejjebb vezette a kezét a testemen végig simítva. A szégyenlős Ginának nyoma sem volt.
-Annyira szeretlek.-csókolgatta a nyakam.
Alex képe villant be. Azonnal bűntudatom lett és leállítottam.
-Nekem ez most nem megy.-húzódtam le az ágyról. Észre sem vettem de könnybe lábadtak a szemeim.
-Nem vonzódsz hozzám?-nézett fel rám nagy csalódott szemekkel.
-Alex nemrég halt meg. Még mindig fáj. Nem használhatlak ki. És ő is többet érdemel.
-Alex csak bántott téged. Az egész életed miatta lett káosz. Hogy tudsz egy ilyen embert szeretni?-könnyezett be ő is, dühösen dobálva a szavakat.
-Ez nem ilyen egyszerű. Sajnálom.-rohantam ki a szobából.
Elsírtam magam, miközben rohantam a szobánkba. Zokogva öleltem magamhoz a régi párnáját. Hirtelen felkapcsolódott a villany, én pedig riadtan ültem fel az ágyban. De hiszen rajtam kívül senki nem volt a szobában. Körbe néztem a könnyeim letörölve.
-Szia kisbarack! Ne ijedj meg kérlek!-jött elő a fürdőből Alex.
A rémülettől felsikítottam és ki akartam futni a szobából. Utánam futott és magához ölelt.
-Ssh. Én vagyok az. Tényleg én vagyok.-ismételgette ringatva.
-Te meghaltál! Láttalak meghalni! Elvéreztél a padlón...-toltam el magamtól sokkosan.
A torkomban dobogott a szívem.
-Ez egy teszt volt. Amin átmentél.-mosolyodott el.
-Hogy mi?-néztem rá döbbenten.
-Az egészet megterveztem. Látnom kellett tényleg szeretsz-e. Hogy más el tud-e venni tőlem. Hogy elmenekülsz-e. Be kell valljam fájt, hogy elmentél. Persze egyből a régi menedékhelyre. Öreg hiba. Az embereim azonnal megtaláltak. De figyeltelek. Senki nem érdekelt és csak engem hajtogattál mindenki előtt. Amikor pedig meghaltam...Ahogy sírtál utánam zene volt füleimnek. De most már itt vagyok kicsim. Soha többé nem kell meg tudnod milyen érzés elveszíteni. Ígérem.
-Ne gyere közelebb!
Kiábrándultan bámultam rá.
-Te beteg vagy. Elhitetted velem, hogy meghaltál. Hogy miattam haltál meg. Tudod mit éreztem? Tudod min mentem keresztül? Felemésztett a bűntudat és a bánat. Én is meg akartam halni. Erre kiderül, hogy csak egy kör volt a sakk játszmádban. Ha eddig szerettelek most már gyűlöllek. Undorító vagy Alex.-mondtam zokogva.
Kétségbeesetten nyúlt a kezemért, de elhúztam. Tudta, hogy elbaltázta. Hogy ezúttal túl messzire ment. Láttam a megbánást és a félelmet az arcán. Némi fájdalmat is.
-Ne mondd ezt! Nem gondolod komolyan.
-Lehet, hogy neked csak viccek az érzéseim de igenis komolyan gondoltam. Utállak. Te egy rossz ember vagy. Egy...-nem találtam a szavakat olyan feldúlt voltam.
-Kérlek hallgass meg!-fogta kezei közé az arcom.
-Nem. Elég volt ebből. Én nem élhetek így.
-Css..-csókolt meg hevesen.
A falnak szorított és egyik kezével a karom nyomta a falnak, a másikkal pedig a derekam kulcsolta át ujjaival.
-Baszódj meg Alex!-húztam el a szám.
-Nyugalom. Itt vagyok.-csókolt meg újra.
Be kell valljam valami megmagyarázhatatlan hálát éreztem, hogy mégis él. De az, hogy hazudott nagyon feldühített.
-Mindenki benne volt a kis tervedben?-sóhajtottam fel.
-Nagyjából igen. Habár néha kicsit túl lőttek a célon.-jegyezte meg dacosan.
-Örülök, hogy élsz. De kijátszottál. Nem tudok bízni többé benned egy ilyen után.
-Gondoltam, hogy eleinte megvetsz majd. Viszont most még erősebb a szerelmünk, mint valaha. Meg akarom ezt ünnepelni.-puszilt homlokon.
-Hogy...Hogy voltál képes...-estem össze a padlón zokogva.
Nem érdekelt, hogy így lát. Egyszerűen sírnom kellett. Talán ennyire még soha nem zokogtam keservesen. A tény, hogy most előttem állt, miután halottnak hittem arcon csapott. A hazugságai pedig megfojtottak.
-Hanna!-guggolt le hozzám könnyezve.
Láttam a fájdalmat a szemeiben. Fájt így látnia engem.
-Gyűlöllek!-kiabáltam rá.
-Tudom.-hajtotta le a fejét.
-Te..Idióta..Barom!-ütöttem mellkasát erőtlenül.
Magához ölelt, én pedig keservesen vissza öleltem. A hátamat simogatta nyugtatáskêpp. Egyre kevésbé sírtam és minden érintése megnyugtatott.
-Minden jogod meg van haragudni rám. De mindent szerelemből tettem. Mostanában azt éreztem nem szeretsz. Tudom tévedtem. Nagyot hibáztam ezzel a húzásommal. Kérlek bocsáss meg bébi. Könyörgöm.-puszilgatta a kezeim.
-Nem magad ölted meg, hanem engem.-néztem a szemébe.
Az ő szemei is addigra már könnybe lábadtak. Kétségbeesetten nézett vissza rám majd letörölte a könnyes arcom. Kezei közé fogta és közel húzott az övéhez.
-Miket beszélsz bébi? Te halhatatlan vagy. Téged semmi nem tud megölni. Érted? Te vagy a legerősebb ember a világon.-hunyta le szemeit küszködve.
-Nem akarok többé erős lenni.-feküdtem el a padlón.
Felém mászott és a hajammal kezdett el játszani. Cirogatása jó érzéssel töltött el.
-Sajnálom..De már itt vagyok. Soha nem hagylak el és te sem hagyhatsz el engem. Az enyém vagy kis babám. Vigyázok rád.-puszilgatta a homlokom megállás nélkül.
Mellkasom fel-le ereszkedett a nagy levegővételeim miatt, ezzel hozzá nyomódva mellkasához.
-Nem nézem ezt el. Ezt nem tudom.-hunytam le szemeim.
-Nem hagyhatsz el. Főleg nem azok után, hogy megtudtam mennyire szeretsz.-hevesen lenézett a melleimre és csókolgatni kezdte.
Beleborzongott a testem érintéseibe. Olyan vággyal ért hozzám, ami feltüzelt.
-Hagyd abba!-szóltam rá felsóhajtva.
Egy pillanatra megállt és felemelt az ölébe. Letett az ágyra és fölém kúszott.
-Szeretlek.-suttogtam.
Azonnal felém kapta a fejét és közelebb hajolt egy nagy mosollyal.
-De ez fog engem megölni egyszer.-folytak le a könnyeim.
-Hé...Css...-fogta meg az arcom a derekamra ülve.
Átjárt egy depressziós érzés, ami a hiányából fakadt.
-Minden rendben van bébi. Ne sírj kérlek.-puszilta meg mindkét szemem.
Mélyen beszívtam az illatát és nagy levegőket vettem.
-Jól vagyok.-nyitottam ki a szemeim ismét.
Válaszul megcsókolt és a hajamba túrt lágyan. Csípőjét egyre csak hozzám tolta, hozzám dörzsölve a farkát folyamatosan. Felnyögött többször is. Én is elkezdtem egy bizsergő érzést érezni. De most nem volt kedvem a szexhez. Nem voltam olyan állapotban.
-Lehetne, hogy csak össze bújunk?-állítottam le.
-Hmm. Persze.-tűrtőztette magát és ledőlt mellém.
Csalódottan nyúlt el az ágyban.
-Ma máshol alszom.-keltem ki az ágyból.
-Mégis hol?-ült fel meglepetten.
-Megoldom. Jó éjt.-mentem ki az ajtón.
Még én magam sem tudtam mit csináljak de eszembe jutott valami. Pontosabban valaki. Gina. Bekopogtam hozzá. Bágyadtan nyitott ajtót majd ahogy fel figyelt rám kicsit megköszörülte a torkát és a hajába túrt.
-Hát te?-kérdezte döbbenten.
-Itt alhatnék? Tudom, hogy nem jól váltunk el de most tudtam meg, hogy Alex mégis él és erről mindenki tudott kivéve én...-néztem a szemébe.
Elkomolyodott és mintha picit szégyellné is magát vöröslő arccal nyitotta tágabbra az ajtót.
-Gyere csak.-állt félre.
Beljebb léptem és újra körbe néztem. Üres volt az ágya. A férje tényleg mással van. Én pedig itt vele...
-Kicsit siettem úgyhogy nem hoztam semmit. Tudnál adni valami pizsit?-fogtam át az egyik karom.
-Persze. Habár korántsem olyan menő mint a te ruháid szoktak lenni, de egynek elmegy.
-Momentán akár egy bugyiban is elaludnék.
Miután realizáltam, hogy mi volt köztünk és ez a mondat milyen helytelenül hangzott felnevettem.
Ő zavartan elmosolyodott.
-Én nem bánnám, de azért hozok egy felsőt.-lépett a szekrényéhez.
Ki vett egy fehér hosszú pólót. A kezembe adta és hátrébb lépett.
-Nyugodtan öltözz át. Addig én elfordulok.
Bólintottam és elkezdtem kibújni a ruhámból. A póló nem teljesen takarta a fenekem de laza volt.
-Köszönöm.-szólaltam meg.
Ekkor megfordult és végig mért. Felhúzott szemöldökkel vette el a ruháim és egy székre helyezte őket. Bebújtam az ágyába és magamra húztam a takarót. Ő is bebújt mellém. Levette a felsőjét. Csak egy top volt rajta meg egy bugyi.
-Kérdezhetek valamit?-szólaltam meg.
-Mondd csak.-fordult felém nagy szemekkel.
-Te is benne voltál ebben?-kérdeztem szomorúan.
Lesütött szemmel nézett oldalra.
-Ez bonyolult. De igen, részben. Szeretnéd, hogy elmeséljem amit tudok?
-Igen. Tudni akarom.-feleltem ridegen.
-Szóval...Nem igen van nagy szerepem a tervében és nem sokat árult el de azt mondta tesztelni akar téged. Azt mondta tudja mit érzek irántad és ha benne vagyok kideríthetem te is ugyanúgy érzel-e. Eleinte nemet mondtam de teljesen össze zavartál mostanában. Tudni akartam. Nem látott minket csak hallott a telefonomon keresztül. Nagyon sajnálom túl messzire mentünk. Ha tudom, hogy így megvisel sosem megyek bele. Az érzéseim viszont őszinték és amit mondtam úgy is gondoltam. Még mindig azt gondolom, hogy jobbat érdemelsz nála. De ez a te döntésed.
Egy kis ideig hagytam feldolgozni a hallottakat majd csendesen válaszoltam.
-Biztos neked is nehéz volt. Főleg, hogy nemet mondtam.-néztem rá bűntudattal.
-Ez nem baj. Ne törődj velem, én meg leszek. Te viszont...El sem tudom képzelni mit érzel most.
Sóhajtva fordultam a plafon felé.
-Átverve, hülyén, szánalmasan...
-Tudom, hogy ennek nem most van itt az ideje, de én jobban bánnék veled, mint ő. Mint bárki, akivel eddig voltál. Nem irányítani kell téged. Te egy szabad lélek vagy. Egy erős és független nő legbelül. Imádnia kéne és hagyni, hogy te vezess. Én ezt tenném...
-Ha a másik nemhez vonzódnék hidd el már nem lenne kérdés, hogy az enyém legyél. Kedveltelek már az elejétől fogva. De sajnos nem így van. Nem tudom megadni amire vágysz.
-Mindkét nemhez vonzódhatsz, ugye tudod? Nincs azzal semmi gond ha egy nőt is vonzónak tartasz.
-Tudom, de az nem én vagyok. Félre ne értsd, te gyönyörű vagy és vonzó is, de szerelmes nem tudnék lenni beléd. Érted?
-Értem. Nem is szeretném erőltetni. Csak ha már minden lapom feltártam tudni akartam semmit nem érzel-e.
-Sajnálom. Tényleg.-fogtam meg a kezét.
-Semmi baj. Majd egyszer talán találok valakit akit ennyire tudok szeretni... Jó éjt!-húzta el a kezét és átfordult a másik oldalra.
Nagyon sajnáltam és rosszul éreztem magam a helyzet miatt. Lassacskán sikerült elaludni. Fárasztó napom volt és a végére teljesen kimerültem.
