-Hanna!-nézett rám elképedve.
-Bejöhetek?-mosolyogtam keservesen.
-Hát persze. Gyere be kicsikém.-ölelt magához szorosan.
Visszafojtva érzéseim elengedtem és beljebb léptem. Alig változott pár dolog.
-Anti itthon van?-kérdeztem gyorsan.
-Sajnos most nincsen szívem.
-Na és Dénes?-néztem rá reményekkel.
-Oh, hát nem hallottad? Dénes vissza költözött a szüleihez.
Mérhetetlenül szomorú lettem. Mit keresek én itt?
-Értem. Anti mikor ér haza?
-Valószínű késő este. De addig nyugodtan várd meg itt. Főzök neked valami finomat. Addig öltözz át. Festékesnek tűnsz egy picit.
Ha tudná milyen festék ez...Aprót bólintottam és felmentem az emeletre a bőröndömmel.
Megtaláltam a régi szobámat. Minden eltűnt, ami valaha miattam volt másmilyen. Azt hiszem végleg kiakartak törölni az emlékezetükből. Letettem a bőröndöm és Alex szobájába mentem. Elképedtem mikor megláttam az eltűntetett dolgaim nála. Hát mégsem dobta ki. Akkor nem bírtam tovább. Hagytam, hogy a szívem legmélyebb pontjából sírjak fel. A földre rogyva zokogtam ki magam. Mindent elrontottam. Alex halott. Dénes tovább éli az életét valahol máshol. Én pedig...Itt tartok. Több hívást is kaptam. Többnyire a szüleimtől, kettőt Ginától, hármat a suliból és még egy ismeretlen számról.
-Követnem kéne őt?-gondolkodtam el Alexre gondolva.
Jobbat érdemelt. Miattam sérülnek meg az emberek. Ki tudja mi lesz ebből? Talán nekem kéne lenyugodnom most és helyre hoznom az életem érte. A legjobb barátnőm is ezt akarná. Gina is. Azok, akik szeretnek. Az utálat, amit most érzek magam iránt viszont nem engedi. Nem akartam csalódást okozni Alexnek. Főképp fájdalmat nem. De mégis sikerült és ő most már nincs itt. Ezt nem tudom fel fogni. Vissza gondoltam a közös emlékekre. Az édes mosolyára, a csillogó szemeire, az ölelésére, a csókjára, a terveire, a szeretetére...Mindenre. Ez a fiú belehalt a viszonzatlannak hitt szerelembe. Csak mert nehezen mutattam ki, azt hitte nem szeretem egyáltalán. Az én hülye kuszaságom tehet mindenről. Micsoda utolsó napja volt. Az apja meghalt, a barátnője pedig nem szereti. A felesége...Hiszen eljegyzett. Én okoztam minden nyomorúságát. Hogyan is érdemelném meg, hogy békésen éljek tovább? Hogyan is hozhatnám helyre ezt valaha? Maradtam volna Erikkel inkább...Erőszakolt volna meg még egyszer, én pedig tűrtem volna, ha tudom, hogy élhet ma is. Vagy hagytam volna a legelején Fefének...Bármilyen kínt elviselnék, bármilyen rossz döntést újra választanék, ha ezzel soha nem kerülök az életébe és újra forgathatnám az időt. Éreztem ahogy a sok gyilkos gondolat elnyom, szemeim lecsúkódnak és elaludtam a padlón.
A szobánkban ébredtem fel a suliban. Az ágyban voltam átöltözve. Egy nővér telefonozott a pult mellett.
-Hogy kerültem ide és ki maga?-szólítottam meg kómásan felülve az ágyban.
-Oh, uramisten. Felkelt. Azonnal jövök, maradjon itt kérem.-pattant fel gyorsan és sietősen távozott.
Mi ez az egész? Az előbb még Anti házában voltam. Most meg itt fekszem a szobában, ahol pár órája a férjem megölte magát. Nem értettem semmit. Kezdek megőrülni? Az igazgató nyitott be.
-Jó reggelt Hanna! Beszélhetnénk?-ült le velem szembe egy fotelbe.
Eddig nem volt itt ez a fotel.
-Meg tudná magyarázni mi történik?-kérdeztem össze zavarodva.
-Alex sajnos, mint azt ön is tudja tegnap meghalt...-kezdett bele.
-Tegnap?-szóltam közbe.
-Kérem hallgasson végig. Amint elszökött jelezte a nyomkovetőnk, amit Alex rakott még magára. Úgy érzem, hogy nem ön ölte meg. Viszont az, hogy elmenekült csak gyanúsabbá tette magát. Amint megtaláltuk betörtünk a házba, ahol tartózkodott, lenyugtatóztuk és elhoztuk ide. A nővéreink vigyáztak önre. Most, hogy fent van lenne pár kérdésem.
-Alex nyomkövetőt tett rám? Ez hihetetlen.
-Ez most nem fontos. Biztonsági okokból tette, hiszen többször is megkísérelte a szökést, valamikor sikerrel is járt tudtommal, ő pedig mindig is egy megfontolt ember volt. Kérem könnyítse meg a lezárást és tisztázza magát!
-Tudni akarja hogy történt?
-Igen. Kérlek meséld el.
-Hát jó. Alex szomorú volt az apja halála miatt és furcsa kérdéseket tett fel nekem. Olyan szeretethiányosnak tűnt, de ez érthető. Elkezdtünk veszekedni. Azt mondogatta, hogy én nem szeretem őt. Hagyjam el. Persze ez csak egy csel volt, hiszen sosem tudna nélkülem élni. Azt hitte nem szeretem, ezért maga felé fordította a pisztolyt és meghúzta a ravaszt.-meséltem könnybe lábadt szemekkel-Olyan gyorsan történt az egész. Elvérzett a padlón, én pedig tudtam, hogyha így találnak biztosan azt hiszik én tettem. Ezért elmenekültem. Nem akartam, de azt éreztem ezt kell tennem.
-Tehát azt mondja Alex öngyilkos lett, mert maga nem viszonozta a szerelmét? Ez nem vall rá.
-Akár hiszi, akár nem, Alex érzelmes fiú volt. Nagyon szeretett. Én pedig nem mutattam ki eléggé.
-Értem. Nagyon sajnálom. Mindannyiunknak nagy veszteség, főleg önnek.
-Bevonják a redőrséget? Ők is kihallgatnak?
-Nem, dehogy. Ne aggódjon. Még nem lenne biztonságos az iskola érdekében. Pihenjen kicsit.
-Várjon! Mi lesz velem ezek után? Ugye nem kell újra házasodnom?
-Nem. Alex végítéletében az áll, halála után senki nem veheti meg. Illetve, hogy senkivel nem létesíthet kapcsolatot. Gyakorlatilag még holtan is a felesége marad.
-Ez rá vall.-mosolyodtam el.
-Igen, nos sosem szeretett osztozkodni. Ha bármi kérdése vagy kérése van, tudja hol talál. Viszlát kishölgy.-hagyott magamra.
Gondterhelten feküdtem vissza az ágyba. Csak rá tudtam gondolni. Minden dologra, amit átéltünk. Megint szorongató érzés fogott el. Kimentem a szobából és leültem a büfé teraszhoz.
-Hanna, te vagy az?-kérdezte Peti.
-Szia!-néztem fel rá.
-Basszus megtaláltak, ugye? Sajnálom.-ült le velem szembe.
-Hogy vagy?-kérdeztem az arcát vizslatva.
Fáradtnak tűnt, mint aki nem aludt egy ideje.
-A te férjed halt meg, ne miattam aggódj!-nézett oldalra szomorúan aztán rám mosolygott.
-Azért mégis..Te hogy vagy?-szegeztem felé újra a kérdést.
Tudtam, hogy nagyon közel álltak egymáshoz.
-Kicsit szét vagyok esve szemmel láthatóan. De meg leszek. Betti sokat segít.
-Közelebb kerültetek?-mosolyogtam enyhén.
-Azt hiszem igen. Miután elmentél volt egy nagyobb vitánk. Kiborultam Alex miatt. Ő meg megvígasztalt. Azt hiszem mindig is szerettem Bettit, csak nem nőként, hanem...Mint egy anyát, vagy egy barátot.
-Úgy tudom a házasságban a szerelem átalakul szeretetté. Talán veletek is ez történt.
-Nem. Bettibe sosem voltam szerelmes.-nézett mélyen a szemembe.
Jött egy üzenetem. Megnéztem és egy ismeretlen sms-ről érkezett.
"Anti vagyok. Berta mesélte, hogy itt voltál. Minden oké?"
Eltettem a telefonom és újra Petit figyeltem.
-Na és most, hogy ő nincs...Gondolkodtál rajta, hogy új férjet keress? Csak mert biztos akadnak majd jelentkezők. Lázinak még nincs jegyese. Fő tag és mindig is tetszettél neki. Tuti megpróbál majd elcsábítabi így, hogy nincs akadálya.
-Nem hiszem. Alex a halála után sem engedi. Senki nem merné ezt megszegni. És én sem vágyom másra.
-Ez még változhat, nem? Most gyászolsz persze. De idővel magányos leszel. Ha szükséged lesz valakire..
-Nem lesz.-zártam le.
-Ahogy gondolod.-vált hirtelen hűvössé és magamra hagyott.
Elegem volt a témából. Csak a gyilkosság járt a fejemben. Az a pisztoly hang, ami eldurrant a kezemben. A tekintete. A vér. A vér az én kezemen. A bűntudat, ami mardosott a halála után. A fájdalom, a gyász, a düh. Igen mérges is voltam. Hogy hagyhatott csak így itt? Hogy ölhette meg magát? Miattam...Alá becsültem az érzéseit.
Gina jelent meg nem sokkal gondolatmenetem után.
-Hanna, tényleg vissza jöttél.-mosolygott rám a vidám arcú lány.
Smaragd zöld kötött pulóvert és sárga skót szoknyát viselt egy pár fekete topánkával. Arcát kivilágította a napfény, ápolt haja fénylett, dús ajkai reménytelien felfelé görbültek.
-Szia.-mosolyogtam vissza rá.
-Azt hittem nem látunk viszont. El sem köszöntél...-nézett lefele szomorúan.
Ismerem ezt a tekintetet. Valami fáj, de túl kínosnak érzed, hogy kiakadj miatta.
-Sajnálom. Meg voltam rémülve, de ez nem mentség. El kellett volna búcsúznom.
-Semmi baj. Hiszen meghalt a férjed. Persze, hogy nem rám fogsz gondolni. Én különben sem vagyok olyan fontos, mint mondjuk Betti.
Újabb bűntudat gyötört.
-Te valóban más kategória vagy. De nem kevésbé fontosabb.
-Értem. Na de én most lényegtelen vagyok. Mesélj te hogy viseled?-ült le.
-Inkább beszéljünk most valami másról.-sóhajtottam.
-Legyen. Eljegyeztek.-nézett rám fintorral, a vidámsága parányi megmaradt foltja nélkül.
-Tényleg?-dermedtem le.
Nem értettem mi bajom. Talán féltettem őt. Egy belső hangom azt mondogatta, hogy Alex más volt és a többi fiú kegyetlen. Gina nem érdemel semmi rosszat.
-Igen. Rolinak hívják. Úgy 190 centi a srác és nem beszél valami sokat. Szerintem titokban meleg.-nevetett fel.
-Miért lenne az?
-Mert mindig a fiúkat nézi. Velem egész kedves de látszik, hogy nem vonzódik hozzám. Azt hiszem nem bánom, hogy ilyen. Legalább nem bánik velem rosszul.
-Lehet megérezte, hogy te sem bírod a rendszert és kettem kijátszátok.-mosolyodtam el.
-Az baromi jó lenne. Amúgy sem érdekelnek a hülye fiúk. Az összessel csak a baj van.-forgatta szemeit bosszúsan.
Valahol egyetértettem vele, de mégis kívántam, hogy egyszer ő is megtapasztalja a szerelmet és boldog legyen.
-Akkor jó helyed lesz Roli mellett.
-Szerintem is. És itt vagy nekem te.-hajtotta az ölembe a fejét mosolyogva.
-Én mindig itt leszek neked Gina.-simogattam meg a haját lágyan.
Ez a lány olyan édes. A legkedvesebb teremtés akivel valaha találkoztam. Nagyon megszerettem. Még beszélgettünk egy ideig a suliról meg Roli gáz szokásairól, aztán később ő is elment.
Egyedül maradtam újra. A szoba elsötétedett. Egész este csak sírtam és sírtam. Hiányzott...
