Közel éreztem magamhoz. Nagyon közel.
-Kis barack. Elaludtál?-puszilgatta a nyakam.
Kinyitottam a szemeim és hirtelen fordultam felé. Kicsit megijedtem.
-Na. Nyugi. Csak én vagyok.-mosolygott.
Megkönyököltem magam mellett és lassan magamhoz tértem.
-Sírtál?-komolyodott meg.
-Ezt honnan veszed?-ültem fel megtörölve szemeim.
-A tekinteted. A szemeid. Felismerem, ha valaki sírt.
-Csak fáradtság.-vontam vállat.
-Bánt valami?-ült fel ő is.
-Nem. Elmegyek zuhanyozni.-álltam fel.
-Hanna! Miért nem vagy velem őszinte?-mondta feldúltan.
-Mert vannak dolgok amikről nem beszélek.-indultam a fürdőbe.
-Akkor ideje kiadnod magadból.-követett.
-Ne erőltesd már! Az agyamra mész.-mondtam megemelve a hangom.
-A volt pasid az. Ugye? Ezért vagy ideges. Zaklat? Mit titkolsz?!
-Semmit. Ne faggass már!
-Kifogom deríteni mi bajod van.
-Sok sikert! Most pedig kimennél?
-Nem. Ha valamit csinálni akarsz, csináld előttem!-ült le a fürdőben található székre.
-Nem fogok előtted zuhanyozni!
-Akkor ma nem fogsz.-tette karba kezeit.
-Jó. Majd elmegyek reggel.
-Akkor is nézni foglak.
-Hülyéskedsz?!
-Sosem voltam komolyabb.
-Legyen.-néztem rá idegesen és kiléptem a ruháimból. A melltartóm és a bugyim magamon hagytam. Figyelmesen követte minden mozdulatom. Megeresztettem a vizet és beültem a kádba, hogy ne lásson.
-Dénes miatt sírtam.-adtam meg magam és elterültem a kádban.
-Tudod, amit meséltem, hogy anyámék rám találtak. Szóval, azelőtt Antival éltem és Dénessel. Miután Dénes megcsalt utáltam őt. Ezért nem búcsúztam el tőle. De nem csak ezért. Legfőképp azért, mert nem akartam és nem tudtam lezárni. Túlságosan fontos volt nekem. Ma pedig, kaptam tőle egy üzenetet, amiben bocsánatot kért és elbúcsúzott. Kissé mélyen érintett. De már jól vagyok. Jól leszek.-csak úgy jöttek a szavak a szívemből.
Egy ideig nem szólt, aztán rákérdezett.
-Még szereted?
-Mindennél jobban.-hunytam le szemeim.
-Én segítek elfelejteni őt.
-Hmm.-elmosolyodtam-Őt soha senki nem fogja.-fordultam oldalra.
-Esélyt sem adsz nekem.-kelt ki magából.
-Nem várom, hogy megértsd.
-Szex. Ez kell neked. Olyan élményt adok ami majd elfeledteti őt veled egy életre.
Felnevettem.
-Még csak le sem feküdtünk. Ő az elmém és a szívem juttatta el a csúcsig.
-Tudod hogy esik nekem ezt hallani?
-Sajnálom. Te kérdezted.
-De nem ilyen részletesen...
-Eddig az volt a bajod, hogy nem beszélek, most pedig túl sok?
-Nem. Csak...Olyan...Idegesítő azt hallgatni, ahogy a szerelmem egy másik fiúról ábrándozik.
-Nem ábrándozok. Csak meséltem.
-Túlságosan szerelmes vagyok beléd.
-Én nem...-ültem fel.
-Nem kell folyton emlékeztetned rá!-sétált a kád mellé.
-De ha egyszer igaz...
-Elég!-guggolt le hozzám.
-Sajnálom...-dőltem vissza.
-Ne tedd! Inkább...Engesztelj ki.-húzta félmosolyra száját.
-Minden fiú ugyanolyan.-meredtem magam elé.
-Én ezt nem hallgatom tovább.-húzott fel ülőhelyzetbe.
-Te tetted ezt velem.-néztem rá könnyes szemmel.
-Mit? Őszintén nem tudom mit ártottam neked Hanna!
-Te miattad lett ez az életem. Te küldted az ajánlót anyáméknak. Te miattad kerültem abba az iskolába. Te miattad erőszakoltak meg. Te miattad lettem megtört és halott lelkileg. Mindenről te tehetsz! Most pedig elvárod, hogy mosolyogjak és boldog legyek és a kedvedre tegyek. Nem Alex! Elrontottad az életem, csak mert balfasz voltál és önző. Gyűlöllek. Teljes szívemből. És tudod mi az igazság? Te magad is tudod, hogy igazam van és ezért majd őrlődsz de nem érdekel. Mindent megérdemelsz. Mindent.-rántottam ki kezem szorításából és visszadőltem meredten.
Üveges tekintettel bámult. Könnybe lábadtak a szemei de tartotta magát. Megakart szólalni de nem tudott. Végig nézett rajtam és idegesen felállt. Idegből a csempébe öklözött, amitől megrezzentem. Felültem. Vérzett az ökle. Felordított. De nem a fizikai fájdalma miatt.
-Elcsesztem. Nagyon elcsesztem. Mindent elcseszek. Én mindig mindent elcseszek.-motyogott magában.
Megijesztett. Kiszálltam és magamra tekertem a köntösöm.
-Hagyd abba!-szóltam rá, ezzel kizökkentve őt.
-Én...-nézett megtörten-Most megyek-komolyodott el és kiment.
Hát persze. A maffiózó kemény fiú életébe nem fér bele az érzelgősség. A csempét bámultam. Utána mentem.
-Állj meg!-szóltam rá mikor kiakart menni az ajtón.
Nem szólt, de megállt.
-Gyere vissza.-lassan vissza sétált-Bekötözöm.-fogtam meg csuklójánál fogva és berángattam a fürdőbe.
Hideg víz alá tettem kezét és néztem, ahogy a víz egybefolyik a vérével. Letisztult a keze, de sebes volt. Necces, hogy zúzódott is. Elővettem az elsősegély dobozt a szekrényből és találtam kötözőt. Először betadinos vattát tettem az öklére, amitől felszisszent, aztán betekertem és egy csomóval rögzítettem. Végig nézett. A tekintetem fürkészte.
-Kész. Talán tönkre tetted az életem, de nem hagyom, hogy elvérezz.-mentem el mellette.
-Te tökéletes vagy.-suttogta sokkal inkább magának, mint nekem szemtől szembe.
-Közelről sem. Egyszerűen emberből vagyok.-sétáltam ki.
Annyi minden kavargott a fejemben. De legfőképp az előbbi jelenet játszódott le a fejemben újra és újra. Felöltöztem és bebújtam az ágyba. Bekapcsoltam a tévét és üvegszemmel néztem. Azóta sem jött ki onnan. Furcsáltam, ezért benéztem. A kád szélén ült, egy szikét forgatva kezei közt. A csuklójához vezette. Rosszat éreztem.
-Mit művelsz?!-szóltam rá és egyenesen kivettem a kezéből, ezzel megvágva a tenyerem.-Áhh-kaptam oda.
Kirebbent és egyből a kezemhez kapott.
-Jól vagy?-tette a kezem a csap alá.
-Csak egy kis vágás. Ne félts!
-Ez is az én hibám.-mondta idegesen és megeresztette a vizet.
-Mit akartál azzal a pengével?
-Megkönnyíteni mindkettőnk életét.
Nagyot nyeltem. A hideg kirázott. Tehát ha kicsivel később lépek be már halott. Megszédültem.
-Hé, hé. Kis barack.-fogta az arcom.
Majdnem elestem.
-Te megakartad ölni magad?!-néztem a szemébe könnyezve.
Hihetetlen bűntudatom volt.
-Ez nem számít.
-Már hogyne számítana te barom?! Ha megölted volna magad azzal a bűntudattal kellett volna élnem, hogy miattam tetted. Haragszom te idióta, igen. De sosem akarnám, hogy meghalj. Hogy lehetsz ilyen hülye?-sírtam.
-Azt hittem gyűlölsz.-könnyezett be.
-Igen. Gyűlöltelek. De igazából nem tudlak valamiért. Faszom. Soha többé ne csinálj ilyent! Soha! Megértetted?!-zokogtam.
-Mi értelme élnem ha nem szeretsz?-már ő is sírt.
-Alex! Soha ne tedd kockára az életed egy másik ember miatt. Mindenki élete kibaszott fontos és ez őrültség. Képes lettél volna megölni magad, csak mert valaki nem viszonozza az érzéseid? Őrült vagy.-zokogtam.
-De az nem csak egy valaki hanem te! Érted? Mindig is téged akartalak. És ha nem lehetsz az enyém, úgy igazán, nem csak egy papíron, akkor nincs értelme élnem. Szeretlek! És igazad volt. Nem tudok együtt élni a bűntudattal, hogy tönkre tettem az életed. Azt akartam, hogy boldog legyél velem. Én..Sosem akartam ártani neked.
-Tudom. Nyugodj meg.-higgadtam le én is és a könnyeim törölgettem.
-Hanna hinned kell nekem. Szeretlek. Sajnálom, hogy elbasztam. Egy szerencsétlenség vagyok. Mindenki fél tőlem, de nem tudják, hogy az egész világom rád épült és ha nincs meg az egyensúly összedőlök. A világom darabokban. Csak te tudod egybe rakni. Csak te. Senki más. Senki más.-mormogta maga elé.
-Jól van. Gyere ide.-öleltem magamhoz.
Még mindig sokk alatt álltam. Haragudtam rá, azt akartam, hogy bűntudata legyen, de nem ilyen áron. Most egyedül nekem lett bűntudatom, és szörnyű érzés volt. A tudat, hogy majdnem elveszítettem őt a szavaim miatt megrémisztett. Nem tudtam, hogy ilyen érzékeny. Ezentúl óvatosabb leszek.
-Kérlek ne hagyj el soha mert abba beleőrülök. Érted?-szorított magához sírva.
-Css.-simogattam a hátát.
Szörnyen éreztem magam. Olyan volt, mint egy kis gyerek és felelősséggel tartoztam érte. Én döntöttem úgy, hogy a felesége leszek. Most már vállalnom kell.
-Megígéred? Ígérdd meg! Ígérdd meg, hogy nem hagysz el soha! Hallod?!-nézett rám kétségbeesetten és a vállam rángatta.
Ijesztő volt és akaratos.
-Alex megijesztessz!-néztem rá összeszorított arccal.
-Nem hagyhatsz el soha! Te az én feleségem vagy. Az én gyönyörű szerelmem. Ha elhagysz megölöm magam. Végzek magammal és veled is. Utána pedig a túl világon együtt leszünk. De ennek nem kell így lennie. Csak maradj mellettem, rendben?!-mondta gyorsan.
Megrémített amiket mondott. Alex beteg.
-Hagyj békén!-rángattam le kezeit és kifutottam a szobába.
Utánam jött és elkapott. Magához szorított és a hajam szagolgatta.
-Olyan régóta várok rád.-harapta meg a nyakam gyengéden.
-Alex félek tőled.-kapott el egy rossz érzés.
Tényleg féltem tőle. Ezt az oldalát még sosem láttam.
-Nem kell félned tőlem. Én csak szeretni akarlak.-csúszott feljebb keze, a melleimre.
Sűrűbben vettem levegőt. Minden érintése sokkolt.
-Alex légyszíves ne érj hozzám!-szóltam még higgadtan, de a hangom megremegett.
-Ne félj!-fordított meg és megcsókolt.
Furcsa, de a csókja megnyugtatott. Engedtem neki. Mikor elváltunk mélyen a szemembe nézett és elmosolyodott.
-Köszönöm, hogy bekötözted a kezem. A haragod ellenére. Jó ember vagy. Pont ilyennek képzeltelek el. Túl jó vagy az én világomhoz.-simította végig az oldalam.
Lefele néztem. A padlót bámultam. Nem tudtam mit mondjak neki.
-Megértem, hogy haragszol rám. Mindenről én tehetek. De életem végéig azon leszek, hogy jóvá tegyem.
-Mégis hogyan akarod ezeket helyre hozni? A pénzeddel? Nekem nem kell a pénzed. Azokat a sebeket semmi nem hozza már rendbe. Életemben nem szenvedtem annyit, mint ebben az évben miattad. Ezeken hogy lépjek túl? A traumáimon.
-Hidd el, hogy sajnálom!
-Csak, hogy a sajnálatoddal nem megyek semmire. Az nem hozza vissza az ártatlanságom és nem törli el a sok szenvedést.
-Tudom. De reméltem, hogy én elég leszek. Nem a pénzem. Nem is feltételeztem, hogy arra vágysz. Sokkal inkább szeretetre. Egy biztos pontra és igazi, feltétel nélküli bizalomra. Én ezt adnám neked. Megbecsülnélek. Soha senki nem bánthat többé. Ígérem.
A szemébe néztem és újra azt éreztem. Ő más...Aprót bólintottam és higgadtan leültem az ágyra.
-Ezt szeretném. Igen.-suttogtam.
-Én pedig szeretném megadni.-guggolt le elém.
-De ha átversz és egy másik lányért...
-Eszedbe se jusson!-szakított félbe-Soha. Ismétlem soha nem jöhetne szóba más.
-Helyes.-bólogattam.
-Nagyon szeretlek.-fogta meg a kezem és simítgatta fel alá hüvelykujjával.
-Soha többé ne zsarolj az öngyilkosságoddal!-néztem le rá.
-Sajnálom. Kiakadtam.
-Szeretnék esélyt adni neked. De annyi ilyen fiúval találkoztam már mint ahogy most viselkedtél, hogy inkább rossz érzések törnek rám.
-Én szeretnék más lenni.-nézett a szemembe fájdalmasan.
-Akkor viselkedj is úgy!-fogtam meg az arcát.
Érintésemre lehunyta a szemét és a kezemért nyúlt.
-Te vagy minden vágyam.-hullott le a könnye.
Még mindig kezem ölelte csukott szemmel.
Megszakadt a szívem a látványtól. Elhúztam a kezem és felkúsztam az ágyban.
-Hanna! Ne menj el!-kúszott rám egyből.
-Alexander...-néztem fel rá alatta fekve.
-Jó ne haragudj.-szállt le rólam és mellém húzódott átkarolva a derekam.
-Nem haragszom. Most pedig alvás.-pusziltam meg a homlokát.
Hihetetlen. Még haragudni sem lehet rá.
Elmosolyodott és mélyen beszívta az illatom. Betakart és elaludtunk.
