2. Évad 14. Rész

A vonatom megérkezett, leszálltam és indultam az ismerős ház felé. Legutoljára három éve voltam Tomi bácsikámnál, de mindig is kijöttünk. A bácsikámnak már van egy lánya, aki az unokatesóm, Boni. Ő vele is mindig kijöttem, de mivel anyu és Tomi bácsikám sosem jöttek ki jól, nem sűrűn jöttünk ide. Nagy bátorsággal megálltam az ajtajuk előtt és bekopogtam. Egy nő nyitott ajtót. A bácsikámmal egyidősnek tűnt. Gyönyörű nő volt. Magas, vörös hajú, kék szemű, karcsú nő. Nem ismertem, és fogalmam nem volt róla ki ő, de furcsa érzés fogott el vele kapcsolatban.
-Szia! Miben segíthetek?-mosolygott le rám.
-Ömm. Ne haragudjon, Berkel Tamás itthon van?
-Ne haragudj édesem, hogy ki?
-Berkel Tamás, a ház tulajdonosa.
-Ohh, ne haragudj, hát persze. Két éve vettük ezt a lakást. Te bizonyára az úrról beszélsz, aki előttünk lakott itt.
-Elköltöztek?-kérdeztem kétségbe esve.
-Igen, drágám. Valami baj van?
-Ömm..Nem, ne haragudjon...Én most...-indultam el összezavarodva, az utolsó reményem is elvesztve.
-Várj már, kislány.-jött utánam, mikor megeredt az eső-Hogy hívnak?
-Vége mindennek, érti?-fordultam meg üveg tekintettel.
-Gyere be, ott majd elmeséled. Még megfázol.-tette rám kendőjét és bekísért a házba.
Hmm. Milyen rég éreztem ezt...
-Ki ez a lány?-kérdezte egy magas, barna hajú férfi a fotelban ülve.
-Nem tudom Ernő, most ne kerdezősködj!
A férfi mintha parancsnak vette volna a nő minden kedves szavát. Felvitt az emeletre és rám terített egy törölközőt.
-Most mondd el szépen kicsim mi a neved, miért jöttél ide, és mi történt?!-simogatta kezeim.
-A...A nevem Abigél. Angyal Abigél. Eltévedtem. Én...Rossz vonatra szálltam.-hazudtam neki.
-Értem. Van pénzed visszautazni? Hülye kérdés, ha eltevedtél, másodszorra sem találnál vissza. Elviszlek.
-Nem kell. Haza találok.-vágtam rá.
-Ugyan. Figyelj, megértem, idegen vagyok, okosan teszed, hogy nem bízol bennem, de mint felnőtt és tudatos nő kötelessegemnek érzem, hogy haza vigyelek épségben. Még kislány vagy.
-Még a nevét sem tudom.-néztem rá most először.
-Rita vagyok. Szenkőci Rita, teljes néven.
Nem válaszoltam, csak bólintottam.
-Most, hogy megismertük egymást, száritkozz meg én pedig hozok levest.-mosolygott és lement.
Áttörölgettem magam, közben szemügyre vettem a fürdőt. Modern, gyönyörű, igényes és ápolt. Itt látszik, hogy van nő a háznál. Rövid időn belül visszatért egy bögre levessel.
-Ezt idd meg! Ne aggódj, csak húsleves.
-Köszönöm Rita néni.-vettem el tőle.
-Ugyan, semmiség. Ma itt aludhatsz, holnap pedig indulunk reggel.
-Rendben. Köszönöm.-bólintottam.
-Gyere, a vendégszobát előkészítettem.
Egy tágas, francia ágy és egyéb bútorokkal felszerelt, bézs színű szobába kísért.
-Ott van egy hálóing pizsomának, törölköző fürdéshez és az ágy megvetve.
-Ez jó lesz.-mosolyodtam el.
-Most megyek is. Jó éjt Abigél.
-Jóéjt Rita néni.
Kiment, én pedig egy gyors zuhany után ágyba bújtam és elaludtam.
Reggel az ébresztőm felkeltett a telefonomról. Azonnal rendbe szedtem magam és levittem a cuccaim a nappaliba.
-Köszönöm a tegnap esti szállást, de nem kérem az utaztatási lehetőséget. Haza tudok menni. Viszont látásra!-köszöntem el illendően a pártól.
-Nem hagyhatom, hogy megint eltévedj!-mondta kedvesen a nő.
-Nem fogok, még egyszer köszönöm.
-Ahjj te gyermek, na jó, várj! Odaadom a telefonszámom, ha bármi probléma adódna hívj bátran!-nyújtott át egy kis cetlit a fiókból elővéve.
-Rendben. Viszlát!-bólintottam és eltettem a cetlit.
-Jó utat!-mondta Ernő.
-Vigyázz magadra!-nézett aggódva Rita néni.
Elmosolyodtam kedvességén és kiléptem.
Félve visszamenni, vonatjegyet vettem és némi várakozás után fel is szálltam egyre.
Amint visszaértem Dénest pillantottam meg idegesen vitatkozva Antival. Beléptem, észrevettek és elhalkultak.
-Te meg hol voltál?-kérdezte Dénes.
-Hanna! Hát vissza jöttél.-mosolyodott el Anti.
-Mi? Te tudtál róla, hogy elmegy?-kérdezte Dénes felháborodva.
-Igen. De ez az ő döntése volt.
-Szóval ettől a gyökértől el tudtál búcsúzni, de a saját pasidtól nem?
-Ajj, fogd már fel, hogy nem vagy a pasim!-fújtattam.
-Kurvára de!-állt be elém a személyes terem eltörölve.
-Levegőt hadd vegyen már!-rivallt rá Anti.
-Gyere!-szorította meg kezem Dénes, és felhurcolt az emeletre.
Anti utánunk kiabált, de bevitt a szobámba gyors és ideges léptekkel, bevágta az ajtót. Kulcsra zárta.
-Ez most már hagyomány?-néztem fel rá.
-Mivel folyton társaságunk van.-forgatta szemét.
-Leszokhatnál róla. Ez az én kulcsom.
-Nem. Ez a mi kulcsunk.-lépett közelebb, teljesen közel, ismét.
-Add már fel!-fordultam el tőle, mire belelökött az ágyba.
Meglepődve néztem rá, hátra támasztva karjaim.
-Kurva gyorsan jössz nekem egy kiengesztelő szexszel.
-Nem tartozom neked semmivel.-húztam össze szemöldököm.
Levette a nadrágját és a pólóját.
-Ebben nagyon tévedsz cica-mászott rám.
-Szállj le rólam!-lökdöstem magamtól.
-Áhh, hiányoztak a párnácskáim.-dörgölte fejét melleimhez.
-Utállak! Ne érj hozzám!-löktem le fejét melleimről.
-Nem utálsz te.-jött fel hozzám hírtelen ajkaimra lehelve a szavakat-Azt utálod, hogy egyáltalán nem utálsz.-vigyorodott el tökéletes fogsorával.
A francba az átkozottul helyes külsejével.
-Ezzel nyugtatod magad, hogy bűntudat nélkül megerőszakolj?-vágtam vissza elhajtva fejem jobb oldalra.
Beleharapott a nyakamba.
-Hmm.-hümmögött bele-Most nagyon szívesen beerőszakolnám magam a lábaid közé-nyitotta szét lábaim beférkőzve.
-Szóval tényleg megteszed? Lefektetsz az akaratom ellenére?-néztem vissza rá.
-Azt hiszem igen. Túlságosan kívánlak ahhoz, hogy bűntudat gyötörjön.-simította el a hajam cinikus nevetéssel.
-Azután sosem foglak többé szeretni, ugye azt tudod?-néztem rá komolyan.
-Nahát. Azt hittem utálsz.
Szemforgatva elnéztem.
-Hmm. Csak nem? Szeretsz? Remek, akkor ez nem számít erőszaknak.-fogta meg melleim szorosan felnyomva.
-De igen, mert az én részemről ez egy nem. A szexhez ketten kellenek.
-Akkor mázli, hogy ketten vagyunk.-vigyorodott el és teljesen letepert.
Lendülettel megcsókolt lefogva kezeim.
Jó érzés volt nem tagadom, mindig is imádtam ahogy csókol. De egy valamit elfelejtettem. Ő már nem ugyanaz. Mikor elváltak ajkaink lihegve néztünk mélyen egymás szemébe.
-Ez örökke tarthatna tudod? De te mindig megnehezíted.-nézett hunyorítva le rám.
-Te sem vagy egy könnyű eset.-utánoztam szemnézését.
-Ha az lennék nem is szeretnél. Tudom, hogy az izgalomra vágysz.-adott egy lassú puszit ajkaimra.
Teljesen megrészegített utóbbi tette.
-Ne...-fordítottam el fejem.
-Mit ne?-csókolta meg a nyakam.
-Ezt...Ne.-néztem vissza rá.
-Oh hogy ezt?-puszilt újra rá számra.
Ez a kis lágy érintés sokkal nagyobb hatást ért el, mint a vad csókja. Ebben szeretet volt, nem csak vágy.
-Ne akard velem újra elhitetni, hogy szeretsz.-néztem szemébe.
-Pedig ideje lenne az eszedbe vésned. Szeretlek Hanna. Jobban mint bárki más.
-Nem..Hazugság!-kiabáltam rá.
-Esküszöm. Nélküled nem tudok élni.
-Igen? Akkor hogy tudtál kilépni azon az ajtón azzal a mondattal, hogy majd találsz valaki mást? Hogy tudtál leribancozni? Hogy tudtál megzsarolni? Ez nem szeretet.-könnyeztem be.
-Mindent érted teszek. Ha az kell hozzá, hogy az enyém maradj, hogy zsaroljalak, hát megteszem. Sosem tudnálak elhagyni igazából. A hiányodba bele halnék.
-Akkor ideje feldolgoznod. Én elmegyek. Vissza a szülővárosomba.-jelentettem ki, bár bevallom akkor pattant ki a fejemből először.
Lelöktem magamról és feltápászkodtam, már indulásra készen.
-Te egyáltalán nem értékelsz engem.-fogta meg a karom visszarántva maga alá.
-Befejeztük ezt a játékot.-löktem le újra.
Automatikusan egyből visszanyomta a mellkasom.
-Nem tetszik ahogy beszélsz velem.-nézett eleinte idegesen, majd szenvedéllyel fűtve, amint a melleimre tett tenyerére pillantott.
-Ez van. Nem minden  azért van az életben, hogy a te szórakoztatásodra legyen, tudod? Többek között én sem.
-Ajj. Annyira eltudod baszni a kedvem...
-Te meg az életem. Na mentem.-löktem le ismét.
-Kabd be!-lökött vissza.
Lökése az ágy háttámlájához nyomott.
Meghökkenve néztem rá. Most komolyan belém lökött? Ráadásul nem gyengén.
-Te normális vagy?-akadtam ki.
-Hé, cica sajnálom. Ne haragudj. Hülye voltam.-mondogatta miután elgondolkodott tettén és oda kúszott hozzám.
-Hagyj! Ne érj hozzám!-tettem fel kezeim jelezve.
-Miért vagy ilyen hisztis picsa?-kérdezte felháborodva.
-Már megbocsáss, de neked áll feljebb?-jutottam el a csúcspontig kiakadásilag.
-Igen, Hanna nekem. Ezerrel töröm magam, hogy egy kicsit is szeress, szexi vagyok, vicces, okos és baromira nem értem miért nem kellek. Nem csaltalak meg soha, egész idő alatt. Érted? Még csak egy csók sem volt senkivel. Pedig elhiheted, nem csak te vagy kapós. És baszki, ha már megcsalásról van szó, elnéztem, hogy Antival is smároltál, és Ákossal is, és azzal a nyomorék Cocoval is, aki egy páva. És ki tudja mit csináltál vele aznap éjjel. Nem mellesleg valami idegennel is smároltál és torkig vagyok, hogy én vagyok a rossz, a szívtelen szemétláda, miközben te viselkedsz úgy mint egy gátlástalan, érzelemmentes ribanc.-nyögte ki egy szuszra.
Meredten bámultam rá, szemeim megteltek könnyekkel. Álltam tekintetét. Nehezen véve a levegőt, hírtelen felálltam letörölve a könnyeim. Arra készültem, hogy kilépek az ajtón. De akkor megszólalt.
-Az igazság fáj, szerelmem.-mondta rekedtesenen mély és cinikus hangon.
Letörölve könnyeim megfordultam.
-Bizonyára jobbat érdemelsz nálam. De ne aggódj, elmegyek.-mondtam megtörten.
-Komolyan mondod?-kelt fel egyből.
-Igen. Komolyan. Nem akarok több csalódást okozni. Elmegyek Dénes.
-Hanna!-ragadta meg az arcom-Meg ne próbáldd! Szeretlek!-mondta könnybe lábadt szemekkel.
-Túl késő...Minden romokban. Nézz ránk!
-Én csak téged látlak. Nem érdekel mit tettél. Vagyis miket...Az érdekel, hogy itt maradj. Együtt megoldjuk.
-Felesleges lenne. Az eltört poharat megragaszthatod, de sosem lesz ugyanaz és ezek vagyunk mi is. Egy széttört pohár. Nem ragaszthatunk be minden szilánkot mintha nem szúrta volna át a szívünket százszor. Ez nem működik.
-Millió darabokra törted a szívem Hanna. Még mindig nem látod ugye? Mindig csak a te szemszögedből látod a dolgokat. De az egyetlen oka annak, hogy valaha ártottam neked vagy megbántottalak, az csak is miattad volt. Mert szeretlek. És valahányszor láttam, hogy más fiúval érzed ezt megöltél. Én így mutattam ki. Nem akartalak soha bántani. De tönkre tettél belülről. Minden kis jel féltékennyé tett, és felemésztett. Teljesen. De akkor sem adnám fel ami köztünk van. Nem dobnálak el soha kicsim. Soha.
-Ezt nem tudtam...-sírtam már.
-Mikor azt mondtad megváltoztam és már nem szeretlek, most már tudod. Jobban szeretlek mint az elején. Minden nappal egyre erősödött.
-Te úgy vezetted le a fájdalmad, hogy csúnyán beszéltél velem?-szipogtam.
-Igen...Amire nem vagyok büszke, de így dolgoztam fel. Mindig féltékennyé tettél.
-Nem szándékosan...-hebegtem, amikor keze közé vette arcom.
-Tudom drágám. Már tudom. Nem tehetsz róla, hogy kívánatos és elképesztő lány vagy. És kedves. Okos. Vicces. Elragadó. Cuki és érzékeny. Már belátom sokszor nagyon csúnyán bántam veled én is. Tegnap este elgondolkoztam. Mikor azt hittem végleg elmentél. Megbántam a szülinapod estéjén tett dolgaim. Szeretném jóvá tenni.-simította meg arcom.
-Nem lehetek veled együtt. Én..Én mást szeretek érted?-sírtam jobban.
-Mégis kit?-folytak le könnyei.
-Én...Rájöttem kit szeretek. Végig őt szerettem. Tegnap este csak rá tudtam gondolni. Én...
-Igen?-küzködött érzelmeivel.
-Ugye nem?-kérdezte elgondolkodva.
Csak hagytam a könnyeim hullani.
-Anti az, ugye?-kérdezte lefele nézve.
Nem válaszoltam. De a hallgatásom is egy válasz volt. Könnyeim törölve öleltem át.
-Sajnálom.-öleltem magamhoz.
-Gondolom most jön az a rész, hogy maradjunk barátok.-ironizált.
-Dehogy.-nevettem el magam könnyeim törölve.
-Miért ő?-kérdezte könnyes szemmel.
-Mert..-szipogtam-Ő volt az egyetlen akivel én akartam de nemet mondott. Ő nem arra megy. Ő igazán szeret és tisztel és megbecsül. Méltóan bánik velem és igen, én is szeretem őt.
-Úgy tudtam...Már az elejétől fogva éreztem, hogy hazudsz. A gyanús pillantások, elkapott képkockák, ahogy az ölében ülsz, ahogy mindig védett...-kiabált-Arrrrgh-fogta a fejét idegesen-Szét vet az ideg. Megölöm.-indult el.
-Várj már!-szóltam rá ahogy az ajtóhoz indult.
-Ne most!-lökött félre.
Próbálta kinyitni az ajtót a kulcsommal.
-Nem ő tehet róla, én akartam...-mondtam mentve a menthetőt.
Dühösen hátra fordult és közeledett.
-Szét megy a fejem a gondolattól, hogy...Ti ketten...-fogta a fejét kikelve magából.
-Sajnálom.-estem kétségbe.
-Sajnálod? Sajnálod Hanna? Édes vagy de tudod nekem nem elég, hogy sajnálkozol, miközben tönkre teszel!-kiabált.
-Nem foglak. Ígérem.-sírtam el magam újra-Elmegyek ahogyan mondtam.
-Nem...Nem veszíthetlek el újra. Velem jössz. A házamba. Győrbe. Holnap indulunk.-higgadt le kicsit.
-Nem mehetek veled Dénes.-tettem ölbe a karom.
-De igen is velem jössz.-fogta meg a karom.
-Megint erőszakoskodsz. Ezért lett vége, hát nem látod?-néztem a szemébe.
-Jóéjt Hanna. Reggel indulunk.-bólintott mintha meg sem hallotta volna.
Kisétált ahogy kinyitotta a zárat és magamra hagyott. Sokkosan álltam egy ideig, majd lezuhanyoztam és elaludtam.

2. Évad 13. Rész

Reggel elmosódott sminkkel, eltépődött ruhával (?!) és enyhe fejfájással ébredtem. Szombat. Halleluja nem kell emberek közé mennem. Felkeltem nagy nehezen, lemostam a sminkem, lezuhanyoztam, fogat mostam és felöltöztem. Egy farmert, spagetti pántos pólót és egy papucsot húztam fel.
Lesiettem a nappaliba és oda siettem Bertához a konyhába.
-Szia kincsem. Jól vagy?-nézett rám letéve a fakanalat.
-Eltudná mesélni mi történt velem tegnap este?-néztem rá szégyenkezve, összeszorított szemekkel.
-Ohh...-nézett bólogatva-Annyi rémlik, hogy Anti haza hozott valahonnan és teát kellett főznöm neked. Ja és, hogy Dénessel veszekedtél, bár úgy tűnt nem vagy magadnál...-gondolkodott el.
-Köszönöm.-bólintottam.
Rendkívül idegesített, hogy alig emlékeztem valamire és az méginkább, hogy Berta nénitől csak kis részletet tudtam meg. Mert ez azt jelenti csak is a fiúktól tudom meg. Vagy...Vagy Cocotól.
Azonnal hívtam Cocot.
-Szia. Beszélhetnénk?
-Persze. De hadd kezdjem én. Őrületes este volt.-mondta boldogan.
-Figyelj, nem emlékszem sok mindenre. Felidéznéd mi volt?-mondtam teljesen égve.
-Hát...Bevettünk egy tabit, aztán táncoltunk, ittunk, jó sokat, aztán folyton valami lámával zaklattál, mindenki rajtad röhögött de imádtunk. Aztán bementél a férfi mosdóba. 10 perc után kikecmeregtél. Ezt követően egy csaj megtámadott mondván, hogy smároltál a pasijával. Aztán leseggfejeztétek és legjobb barik lettetek. Még szívtatok is valamit. Utána...Nos, mi...
-Csókolóztunk?-kérdeztem összeszorított szemekkel.
-Igen.-mondta megenyhülve-Hát emlékszel?
-Nagyjából. De mint mondtam, csak részletekre. Tovább!
-Oké...Szóval csókolóztunk, de megjelentek a pasijaid...
-Mi? Jézusom. Ugye nem Antiról és Dénesről beszélsz?
-De igen. Szóval megláttak minket és Anti elvitt, Dénessel pedig verekedtünk.
-Mi van? Na jó...Tovább!
-Miután szétvertük egymást elváltunk. Onnantól nem tudom mi történt.
-Rendben. Figyelj sajnálom...Ez halál ciki nekem is.-fogtam orrnyergem.
-Szerintem jó volt...-mondta csalódottan.
-Figyelj, ez nagyon kínos, de emlékszem valamikre, amik nem tudom hogy voltak.
-Kérdezz!
-Szóval, arra emlékszem, hogy táncoltunk és te...Hozzám értél, ott...
-Mi van?-kérdezte gyorsan.
-Irtó gáz, de tudnom kell!
-Nem. Nyugi. Még egyéb?-kérdezte már zavartan.
-Ja ez furi, de mintha a haverjaiddal simogattatok volna-nevettem fel.
-Ez igaz-nevetett-Kissé be voltunk állva.
-Hát még én. Majd beszélünk. Most mennem kell. Kössz mindent!-tettem le.
Szóval egy csomó részlet tiszta. De miért érzem, hogy valamit elhallgatott?! Ezek után már csak az érdekelt mi történt miután haza hoztak. Elvileg veszekedtem. De tudnom kell mit beszéltem velük. Bekopogtam Antihoz, és be is nyitottam.
-Szia. Sajnálom a tegnapit. Ráérsz?
-Most nem igazán akarlak látni.-nézett szúrósan.
-É..Értem. Persze. Ne haragudj.-léptem ki.
Annyira megalázó volt, nem tudni mit tettem pontosan, de érezni, hogy kínos volt. Nagyon megkavartam a port. Ha Anti nem beszél, egy maradt...Benyitottam Déneshez, aki épp xboxozott.
-Szia...-álltam a küszöbön.
-Hanna!-nézett rám abbahagyva a játékot.
-Kérdezhetek pár dolgot?-mondtam a hajamba túrva kínosan.
-Gyere be.-biccentett.
-Szóval izé...Eltudnád mondani mi történt tegnap?-kérdeztem egyik karom vakargatva.
-Ömm...Mi beszélünk?!
-Nem tudom mi volt tegnap, nem emlékszem sokra, csak pár dologra. Onnan érdekel, hogy megjöttetek a buliba és hazahoztatok.-néztem lefele.
-Hát...A buliban összevertem a képét annak a gyökér haverodnak, haza hoztunk. Itthon pedig durván veszekedtünk...
-Miről?-simítgattam homlokom.
-Én arról, hogy felelőtlen vagy és hogy képzeled, hogy más fiúkkal enyelegsz, te pedig arról, hogy utálsz és Coco mennyire megért, és vicces és helyes és bla bla bla...-forgatta szemeit.
-Basszus...Figyelj, sajnálom a tegnapit. Felejtsük el, nem lesz több ilyen.
-Remélem is. Nagyon megijesztettél.
-Kiakasztottatok. Az egész emiatt volt.
-Oh szóval most már a mi hibánk?
-Igen!-vágtam rá-Nem...Nem tudom.-fújtattam és a fejem fogtam.
-Egy biztos, soha többé nem mehetsz sehova az engedélyünk nélkül.
-Tudod, hogy engem nem szabályozhattok be.-akadtam ki.
-Majd meglátjuk.-állt fel.
-Amúgy...Smároltam egy idegennel a fiú wcben-mondtam lebombázva és kisétáltam.
Bumm. Egy null ide. Viszont ennyivel nem volt vége. Kijött és megfordított.
-Hogy mondtad?-kérdezte közel állva.
-Jól hallottad.-álltam tekintetét.
-Szóval nem csak azzal a barommal, de mással is smároltál? Halljam, mit csináltál még?-kérdezte idegtől forrva.
-Kurvára nem a te dolgod.-mondtam indulatosan.
-Beszélj!-jött pár centi távolságnyira.
Éreztem mentolos lehelletét, olyan közel volt. Ez már elbizonytalanított, kiestem szerepemből és megrémített.
-Antiii!-kiabáltam.
-Fogd be a szád!-tette ajkaimra kezét.
Anti kijött és meglátott minket.
-Mit művelsz?-kérdezte meglepődve.
-Nem a te dolgod. Elbeszélgetek vele.-mondta Dénes.
-Hagyd békén! Hanna, gyere ide!
Indultam volna de magához szorított.
-Nem megy.-jelentette ki Dénes.
-Elég! Engedd el! Most!-kiabált.
-Nekem te nem parancsolsz!-kiabált ő is.
-Engedd el! Kérlek.-mondta lehiggadva.
-Chh-nevetett fel-Tudod mit? Itt a kis kurvád, nekem nem kell.-fújtatott és egy vállrántással visszament.
Meghökkenve álltam Anti tekintetét.
Idegesen, összehúzott szemöldökkel kémlelt.
-Elmegyek.-indultam volna a szobámba de utánam eredt.
-Hová mész?-fogta meg a derekam.
-El innen.-néztem fel rá.
-Nem mész sehová.-nézett idegesen.
-Miért?-néztem rá értetlenül.
-Mert itt a helyed.-mondta komolyan.
-Anti nekem elegem van abból ahogy bántok velem. Elmegyek.-néztem lefele, takarva könnybe lábadt szemeim.
-Ne haragudj!-emelte fel állam, ekkor lefolytak könnyeim.
-Már nem számít, ég veled! Sajnálom, hogy ezzel az énemmel kellett találkoznod.-indultam el.
-Én nem sajnálom.-szólt utánam.
Egy ideig megtorrpantam, majd letörölve könnyeim, bementem a szobámba.
Össze pakoltam a cuccaim. Egy bőröndben elfért. Fura volt, elhagyni egy újabb helyet, de ezúttal egyedül. Fogtam a bőröndöm és lementem vele a nappaliba.
-Hanna drágám, mi ez a bőrönd?-kérdezte Berta néni.
Berta néni...Hiányozni fog. Ő volt a kedves anyám, aki sosem volt...
-Elutazom.-néztem rá könnyezve.
-Micsoda? De miért?
-Ez...Bonyolult, tudja? Az ember annyi fájdalom között el sem tudja dönteni mi a legjobb indok. Mindegy is, így lesz a legjobb. Ég magával, nagyon kedveltem, hiányozni fog a turmix csodája, és remélem boldog lesz.-mosolyogtam és kiléptem az ajtón.
Elmentem a vonat állomásra, és miután megvettem a jegyem, leültem várni. Még fél órám volt. Közben Anti folyamatosan hívott. Könnyeim rácseppentek a kijelzőre. Elhúztam mindig. Dénes is hívott, de nem érdekelt. Tovább kellett lépnem. Nem támaszkodhatok örökké másokra. Én vagyok a családom. Ezt sosem fogom elfelejteni. Egy vándor vagyok, engem nem lehet leláncolni. Rám utazás vár. Ezt még sosem éreztem ennyire erősen. Letöröltem a könnyeim és felszálltam a vonatra. Hogy hová vitt? Egy jobb helyre. Egy új élet reményében.
Pontosabban, a másik családomhoz, Keszthelyre.