-Mi ez a zaj? Megnézem.-kelt fel Alex megszeppenve.
Mikor ajtót nyitott mindenki szanaszét futkározott rémülten és meglátott két maszkos alakot fegyverrel a kezükben. Azonnal becsukta az ajtót és kulcsra zárta. Még a vészjelzésre használt gombot is megnyomta, amit eddig soha nem használt. Hirtelen érezhetően lezáródott a szoba körül valami és még az ablakot is valami vasszerű fal borította be. Ijedten álltam fel.
-Mi ez az egész?-néztem rá félelemmel.
-Ne ijedj meg, rendben? Ez egy biztonsági rendszer, amit az ilyen esetekre építettek be a szobánkba. Biztonságban vagy, ne félj!
Magabiztosan beszélt, mégis éreztem, hogy ő is épp úgy meg van rémülve, mint én.
-De mi lesz a többiekkel? Nekik is van ilyen rendszerük, ugye? Nekik is kell lennie, mert Betti odakint van.-kérdeztem megremegő hangon.
A lehajtott feje és néma csöndje többet mondott, mint gondoltam. Betti is épp olyan veszélyben van, mint a többi diák.
-Ez nem fair! Miért csak nekünk van ilyen? Tennünk kell valamit!-emeltem fel a hangom visszafojtva a sírást.
-Sajnálom, de nem tudunk. Egyelőre az a legfontosabb, hogy téged biztonságban tudjalak. Ezt nem kockáztathatom.
-De...De igen. Gyerünk, hívd a rendőrséget vagy a maffiát vagy bárkit!
-Hanna, úgy látom nem látod át. Nagy valószínűséggel azok ott kint Kornél emberei. Érted jöttek. Vagyis csak te vagy veszélyben igazán. Nem értük jöttek.-mondta ideges hangon.
-És akkor mi lesz? Örökre itt maradunk bezárva?-ültem le az ágyra feszengve.
-Ameddig nem mennek el, itt maradunk. Felhívom apám. Ne stresszelj, rendben?
Aprót bólintottam és elkezdtem agyalni. Kicsit tompábban, de így is hallottam a többiek sikolyait. A hideg kirázott.
-Igen...Valamit intézkedj! Nem tudom kik ők, de van egy sejtésem. Biztonságban vagyunk egyelőre...-hallgattam ahogyan a telefonon beszél, de, mint aki rejteget valamit elindult a fürdőbe és becsukta az ajtót, hogy ne halljam. A vizet is megeresztette. Ravasz. De mi lehet az, amit nem szeretne ha meghallanék? Most még idegesebben kezdtem rágni a körmeim. Bebújtam az ágyba és próbáltam befogni a füleim és nem hallgatni a kintiek pánik kiáltásait, ami miattam van. De még a kezeim takarása sem tudta elnyomni egy lövés hangját. Dermedten engedtem el a füleim és megrezzentem. Bekönnyeztem, abban a hitben, hogy valaki megsérülhetett miattam, vagy rosszabb, meg is halt. Alex is egyből kilépett a fürdőből engem keresve szemeivel. Mikor meglátott megkönnyebbülten sóhajtott fel.
-Én ezt nem bírom ki. Miattam sérülnek meg az emberek. Ki megyek!-futottam az ajtóhoz hevesen.
Alex egyből utánam futott és megragadott a derekamtól fogva magához húzva.
-El ment az eszed? Nem mehetsz ki! Ez csapda!-szorított magához, ahogy ficánkoltam.
-Nem, ezt meg kell tennem. Nem hagyom, hogy miattam sérüljön meg bárki is! Akár Bettinek is baja eshet, vagy a barátaidnak!
-Ne legyél már ilyen makacs kérlek! Csak nyugodj meg végre, oké? Nem mehetsz ki oda! Nem is biztos, hogy Kornél műve és akkor tényleg megsérülhetsz!-vonszolt az ágyhoz.
Dacosan ültem le az ágyra.
-Sajnálom, de nem kockáztathatok!-futottam újra az ajtó felé, remélve, hogy most sikerrel járok, de reflexei igen gyorsak voltak és újra elkapott.
-Engedj el! Ki kell mennem!-löktem el magamtól.
-Most már nincs más választásom, mint kikötözni téged. Ne felejtsd el, ezt te akartad!-vonszolt az ágyhoz szorosan fogva és beledobott egy lendülettel.
Ráült a derekamra és elhajolt az ágy feletti polc sorra levenni a köteleket.
-Nem hiszem el, hogy tényleg ezt csinálod.
-Muszáj, különben valami őrültséget csinálsz.-forgatta szemeit.
Hozzá kötözte a kezeim az ágyhoz. Idegesen néztem rá.
-Oldozd ki a köteleket! Nem fogok elmenni.
-Ha ha-nevetett fel-Nem!-vágta rá egyből.
Idegesen mocorogtam, de hiába.
Még mindig a derekamon ült és próbált megnyugtatni, vagy legalább is elterelni a figyelmem a saját módszerével. Nagy tenyerét rácsúsztatta a hasamra és simogatni kezdte. Aztán enyhén ringatózni kezdett a derekamon, ezzel hozzám simítva magát. Éreztem, hogy kemény és engem is felizgatott. Folytatta a mozdulatot lent, de kezei feljebb csúsztak egészen a melleimig. Simogatni kezdte, majd mindkét kezével megragadta őket és gyurmázni kezdett velük.
Enyhén felsóhajtottam a jó érzettől, amit kiváltott belőlem.
-Azt akarom, hogy most zárj ki mindent! Ne gondolj semmire, csak csukd be a szemed és add át magad nekem!-közben lejjebb hajolt az arcomig-Azt akarom, hogy annyira felizgassalak, hogy ne érdekeljen semmi más!-csókolt meg szeduktívan.
Becsuktam a szemem és próbáltam átadni magam ennek az érzésnek.
Furcsa mód hatásos volt. Hirtelen nem gondoltam másra, csak rá és a testemre.
-Ez az. Erre gondoltam.-csókolgatta a nyakam érzékien.
Megfeszülve nyújtózkodtam el az ágyban, ahogy egyre jobban kívántam őt. De a sikítások egyre hangosabbak lettek kint és még egy lövés elhangzott. Azonnal megrezzentem és újra úrrá lett rajtam a szorongás és a pánik.
-Csss!-ölelt magához szorosan.
-Alex én félek.-néztem fel rá rémülettel.
-Ne félj kis barack! Velem vagy. Nem eshet bajod.-puszilgatott folyamatosan.
-Nem csak magam miatt. Ez nem helyes. Amíg a többiek veszélyben vannak mi itt faljuk egymást? Nekem ez nem megy!
-Hé, nyugodj meg kicsikém. Nem tehetünk semmit. Érted? Az egyetlen ami kicsit oldja ezt a feszültséget, ha egymáshoz érünk.
Játékosan újra megcsókolt és a hajam cirogatta. Aztán elkezdte énekelni a dalunkat.
-Olyan ő, hogy megáll a szívem, kalapál, mégis olyan ember hogyha kell, odébbáll ő az úton merre jár, abban nincsen rendszer...-kezdte el duruzsolni a dallamot a fülembe.
Halványan elmosolyodtam. Mély hangja és meleg lehelletétől jól esően libabőrös lettem.
-Kimerít, makacs és szemérmetlen is én vele nem beszélek. Hogyha kellek, ölelj át! Add a szíved, add a szád és én utolérlek...-folytattam lassan megnyugodva.
Elkezdte kioldozni a kötelet és lefogta a kezeim fölém hajolva.
-Nézd, ez az érzés más! Ugye te is akarod? Ez a rendbontás most olyan édes, hogy egy élet kevés lenne rá!-hajolt egyre lejjebb a számhoz.
Csak néztük egymás szemét és körülöttünk minden más megszűnt abban a percben.
-Ez az érzés tényleg más.-vettem hevesebben a levegőt.
Rettentően vonzódtam hozzá e percben.
-Ígérem, hogy mindig itt leszek neked.-orrompiszézett le.
-Észben tartom.-néztem mélyen a szemébe.
-Gyere ide!-ölelt magához csitítgatva.
Úgy éreztem magam az ölelésében, mint egy kisgyerek és akkortól, ő jelentette számomra a családot. Mélyen beszippantottam igéző illatát. Teljesen elbódított. Egy telefon csörgése rebbentett szét minket. Felsóhajtott és felállt felvenni.
-Igen?...Mikor?...Értem...Beszéljük meg...Te, én, a suli hátsó része. Ha van benned gerinc egyedül jössz. Rendezzük le ezt egyszer és mindenkorra!-beszélt teljes komolysággal.
Bólintva tette le a készüléket és felém fordult, már most bűntudattal. Mintha tudná, hogy nem fog tetszeni, amit mondani akar.
-Vele találkozol, ugye?-ültem fel.
Aprót bólintott.
-A kezembe kell vennem ezt a dolgot. Túl messzire ment ezzel a mutatványával.
-Nem bízhatsz benne! Ha nem egyedül jön mi lesz veled? Ez csapda.-lettem ideges.
-Nincs más választásom.
-Mi? Dehogynincs. Miért csinálod ezt? Ha megint apád hülye felfogása miatt, miszerint csak ez tesz férfivá, inkább eszed legyen, mint egód!-álltam fel.
-Nem csak azért. Ezt nem tudom elmagyarázni. Ha most nem állok ki vele, akkor gyenge vagyok. Elvesztem a tekintélyem.-hirtelen lefele nézett-És téged is...-suttogta.
-Engem nem vesztessz el! Mondtam már!-fogtam meg a kezét.
-Kis barack ezt meg kell tennem. Maradj itt kérlek és ne csinálj semmit!-vett elő egy fegyvert a szekrényéből.
-Nem. Ezt nem engedem.-álltam be elé.
Összeszorította szemeit és nehézkésen sóhajtott fel.
-Ne nehezítsd meg, jó? Nem lesz bajom. Mi csak győzhetünk. Mi vagyunk a legjobbak!-nézett mélyen a szemembe.
Megnehezedett mellkassal öleltem magamhoz.
-Kurvára ajánlom, hogy visszatérj, mert különleges ajándékkal várlak.-dobtam le játékosan a melltartó pántom a vállamra.
Még mindig rettegtem, de próbáltam oldani a feszültséget és a félelmét elűzni.
Megenyhült arccal nézte a mozdulatom és elmosolyodott ő is.
-Mindig tudod, hogy motiválj kis barack.-fogta meg a derekam és egy nagy lendülettel megcsókolt.-Nem lesz baj, ne aggódj!-nézett mélyen a szemembe és az ajtóhoz sietett. Feloldotta a biztonsági zárat.
-Megbízom benned. Zárd be utánam újra. Kérlek ne menj sehova!-kérlelt kis kutya szemekkel.
-Bízhatsz bennem.-bólintottam.
Megkönnyebbülten mégis gondterhelten lépett ki az ajtón.
Ahogy ígértem vissza állítottam a biztonsági rendszert. Tűkön ülve vártam őt.
