Miután Elbúcsúztam Fefétől, elindultam Patrikhoz is. Bekopogtattam és benyitottam.
-Szabad?-kérdeztem.
-Persze!-hallottam hangját és átléptem a küszöböt.
-Szia!-köszöntem oda.
-Szia! Meglep, hogy itt vagy! Most épp Dénessel kéne ujjonganod!
-Igazából búcsúzni jöttem.-jelentettem ki komoran.
-Na és mit szeretnél hallani? Hogy megszerettelek, hogy oda vagyok érted? Vagy hogy hiányozni fogsz?
-Nem akarok semmit sem hallani amit nem gondolsz komolyan.
-Te is tudod, hogy komolyan gondoltam.
-Sosem szerettél igazán...Ha képes lettél volna osztozni. Az nem szerelem.-jelentettem ki némi szemre hányással a hangomban.-Viszont jó hírem van! Elmegyek, nem kell többé a rangodon aggódnod, most újra te lehetsz a legmenőbb, nemde?!-momdtam oda és felálltam. Menni készültem, de ő megszólalt.
-Ég veled!-mondta könnyes szemmel.
-Ég veled!-mondtam én is és egy bólintás kíséretében sarkon fordulva kiléptem.
Elsétáltam Erik szobájához. Amikor valaki lépteit hallottam. Valaki megfordított. Ő volt az.
-Várj! Nem így akarok elbúcsúzni tőled! Gyerekes húzás volt tőlem, hogy a rangom miatt akartalak. Bevallom az elején így is volt, viszont...Megváltozott valami azon az estén mikor bezártalak. Valami plusszt éreztem. Szeretlek! Kérlek ne menj el!-fogta meg a csuklóm.
-Örülök, hogy bevallottad a hibáid. De elfelejtettél valamit. Azon az estén Erikkel akartál osztozni velem. Mennyit változhattál? Nem hinném, hogy sokat.
-Az is hülyeség volt. Csak az eggyesség miatt tettem. Aztán meglepő fordulatként segített. Így lettem én a rossz fiú aznap este. De hidd el, megfogtál. Már sosem tudnék ilyent tenni. Esküszöm.
-Kár, hogy a legvégén döbbentél rá erre.!-néztem rá megvetve és kirántottam a csuklóm kezéből.
-Várj, várj, várj!-mondta el gyorsan,-Nem akarom, hogy így végződjön. Legalább...Kaphatnék egy csókot?-simította meg a szám.
-Tudod mit?! Nem...-mondtam és sarkon fordultam de ő újra vissza rántott magához közel.
-Kérlek!-nézett mélyen a szemembe.
-De csak mert örökre elmegyek innen!-húztam össze a szemöldököm.
Bólintott és könnyes szemeit lehunyva közelített felém. Lehunytam szemem és mikor találkozott a szánk megcsókolt. Lassan, fájdalmasan. Aztán egyre jobban közelítve, megfogta a derekam egyik kezével, a másikkal a fejem. Jó érzés volt. De tudtam, abba kell hagynom.
-Elég!-mondtam halkan.
-Sajnálom, csak olyan jó volt!-nézett rám úgy mintha kivájták volna a szívét.
-Semmi gond. Ég veled!-néztem rá határozottan.
-Ég veled!-mondta ki erőtlenül.
Vissza sétált a szobájába és még egyszer utoljára rám nézett mielőtt becsukta az ajtót. Megfordultam és könnyeimet letörölve bekopogtattam Erik szobájába.
Nagy lendülettel kinyitotta és káromkodott.
-Faszom most nincs kedvem senkihez tünés!-mondta még csukott szemmel. Aztán kinyitotta a szemét és rám meredt.
-Ne haragudj! Akkor megyek!-mondtam és már majdnem kimentem amikor vissza húzott.
-Te ne haragudj! Nem tudtam, hogy te vagy az! Rád bármikor van időm!-mondta kedvesen és behúzott a szobába.
-Milyen kedves vagy! Ez tőled nem megszokott!-jegyeztem meg.
-Szóval ezért jöttél? Hogy a szememre vesd a hibáim?
-Nem. Egyáltalán nem. Azért jöttem, hogy elbúcsúzzak!-tördeltem az ujjaim.
-Ma mész?-nézett rám beborult arccal.
-Igen. Vagyis megyünk. Dénessel.
-Chh..Végül a kis patkány járt a legjobban...-mormogta.
-Ne beszélj így róla!-ráncoltam a szemöldököm.
-Hogy ne beszélnék így mikor az enyém voltál! Az enyém! Érted?!
-Higgadj le. Már nem tekinthetsz tárgyként!-mondtam idegesen.
-Jut eszembe!-fogta az állát-Velem volt az elsőd ugye?-vigyorgott.
-Megerőszakoltál...-forgattam a szemeim.
-Szóval igen. Na már most. Még mindig felvagyok hatalmazva ezáltal arra, hogy jogosult vagy felkínálni magad!-húzott közel magához.
-Te meg miről beszélsz? Ez már nem érvényes! A versenyt Dénes nyerte!-mentegetőztem.
-c c c!-csücsörített és ujját a számra tette.-A szabályaink azok szabályok! Én voltam az első. Hivatalosan még az enyém vagy! Na meg tudod...Pont ma van a hét vége. Ami tudod mit jelent...-húzta perverz mosolyra a száját.
-Nem. Nem. Nem és nem. Többé nem vagyok a tied. Nem nyúlhatsz hozzám!
-Meg foglak ujjazni!-vigyorgott.
-Mi? Nem engedem! Ma megyek el végleg!
-Felejtős!-rázta a fejét öntelten.
-Megyek!-mondtam idegesen és lelöktem kezeit magamról, majd gyorsan az ajtóhoz siettem.
-Nem mész!-csapta rá kezeim az ajtóra és kitámasztotta.
-Eressz el!-kiáltottam.
-Huh!-nézett rajtam végig-Még mindig őrült szexi vagy!-vigyorgott.
-Emlékszel hogy találkoztunk először?
-Pont így!-szemlélte a helyzetet.
-Pontosan. Ami azt jelenti hogy ez itt a vég. Ahogy kezdtük úgy zárjuk.
Eközben elmélyülten nézte a számat.
-Meg foglak csókolni!-nézte még mindig és ajkát beharapva közeledett.
-Nem érdemled meg! Miattad veszítettem el a szüzességem.
-Csst!-nézte még mindig és rácuppant a számra.
Magasabb volt jóval de lehajtotta fejét ahogy támaszkodott és úgy csókolt. Ezután elragadta a hév és hírtelen két kezébe ragadta az arcom és úgy magához húzva csókolt. Hosszasan és akaratosan.
-Nem engedlek el!-jelentette ki ahogy elvált ajkaimtól és hevesen vettük a levegőt.
-Oh igen? Na és hogyan akartál vissza tartani?-hebegtem.
-Itt tartalak!-mosolygott.
-Tisztában vagy vele, hogy Dénes is ebben a szobában tartózkodik?
-Hogyne lennék. Butus. Viszont. Most velem jössz és nem ellenkezel!-mondta elszántan és kinyitva az ajtót arrébb tolt és megragadta a kezem. Elrángatott Inga nővér ajtajáig. Hiába hadakoztam túl erős volt. Bekopogott és kezem szoros fogásba vette. Szeme sarkából egyet rám tekintett és pimaszul elmosolyodott.
-Mit akartok gyermekeim?
-Jelentenék valamit. Hanna az imént megpofozott.
-Ez nem igaz!-vitatkoztam.
-Mi bízunk diákjainkban. Főleg Erikben aki kiérdemelte bizalmunkat. Az ő és Patrik édesapja sokat tettek iskolánk jobb színvonaláért. Persze Dénesé és Ferencé is. Hihetek szavaidnak Erik?-nézett szúrósan mégis bizakodva rá.
-Hát hogyne, Inga nővér. Sosem hazudnék kegyednek!-mondta majd megpuszilta kézfejét.
-Ohh! Ifjú fiatalember!-nevette el magát piros pompás arccal.
-Hogy maga milyen üde ma reggel!-fokozta puncsolását.
-Ohh, kérem, zavarba hoz maga kis csibész ifjú!-kacagott továbbra is.
-Elnézését kérem!-mosolygott rá megjátszott vigyorral-Tehát most mi legyen?-kérdezte és tudtam mit akart végig ezzel. Elzárást!
-Te is bántottad őt?
-Nem.-feleltem minél hamarabb.
-Ejjnye fiatalok! Nem illik az ilyesmi. No sebaj, kaptok 2 hetet!-nézett ránk felváltva.
-Ne! Kérem ne!-kérleltem.
-Ne aggódj lányom, majd kibékültök! Kell ennyi idő! Különben is! Nem olyan rossz ez az agglegény itt melletted mint ahogy gondolod. Minden megbeszélhető. Csak úgy izzik köztetek a levegő. Sok kapcsolat kezdődik így!-kacsintott.
-Maximum a mélyről jövő gyűlölet áradatát érezhette tőlem. Higgye el, ebből nem lesz kapcsolat!
-Ugyan, nem gyűlölheted! Szemmel láthatóan vonzódik hozzád! Nagyon jól néz ki a fiú és valami elképesztően bókol!
-Nekem nem tetszik és kész!-tettem karba a kezem.
-Ahh, fiam, vedd kezedbe a dolgokat! A szekrénybe találsz eszközöket ha kell! Sok sikert!-ujjongott.-Itt a kulcs!-nyomta a kezébe és elvezetett minket a folyósó végére.
-Ez a ti közös szobátok! Azért furcsáltam, hogy Ferenccel nem jött össze! Mind azt hittük, hogy van köztetek valami szikra!-húzta el a száját.
-Itt sem lesz másképp!-mondtam.
-Majd meglátjuk!-mosolygott sunyin és folytatta.-A cuccaidat áthozza majd az egyik segítőkezünk, a lányét is!-mondta Erik felé fordulva.-Sziasztok!-ment ki.
-Ezt most miért kellett?
-Mit miért?-vigyorgott.
-Miért kellett hazudnod?-mondtam idegesen.-Nem így terveztem. Mindent elrontottál! Bár el sem búcsúztam volna!
-De megtetted!-lépett hozzám túlságosan is közel-Mert túl lelkiismeretes vagy! Akár ki is nevezhetnénk szentnek!-mondta fürkészve a szemeim és eltűrt egy tincset.
-De pont veled? Két hét? Te vagy a legrosszabb akivel össze kerülhettem!
-Félsz? Jól teszed! Lesz mitől!-közeledett egy felsőbbségérzetű arrogáns vigyorral.
-Utállak!-mondtam az arcába.
Hírtelen megfogta a karom és belerángatott az ágyba. Fölém magaslott és mérgesen nézett.
-Egy ilyenért most tudod mi járna!-nézett rám szúrósan.
-Nem tudom!-suttogtam.
-El kéne hogy fenekeljelek! Vagy kínozzalak! Harapdáljalak! Esetleg üsselek. Fojtogassalak! Enlékszel még a régi szép időkre?-vigyorgott.
-Nem voltak szép idők...-sütöttem le a szemem.
-Mindig csak a baj volt veled. Mert folyton szemtelen voltál és ellenkeztél. Bár nekem így is megérte!-húzta pimasz mosolyra a száját.
-Mondd, miért csinálod ezt? Bármelyik lányt megkaphatnád aki nem ellenkezne! Miért ragaszkodsz hozzám?!
-Mert ha hiszed ha nem, nincs aki pótolhatna. Na meg...Mert tetszel nekem és különleges vagy! De el ne bízd magad! Én nem leszek olyan papucs mint Fefe, hogy elajnározlak mindenféle szép szóval és kényeztetlek! Te fogsz engem!-vigyorgott.
-Fefe nem papucs, csak vannak érzései. Nem foglak kényeztetni! Azt várhatod!-álltam a tekintetét.
-De fogsz, ha befenyítelek!-súgta a fülembe.
-Már mindent túl éltem amit eddig tettél! Már nincs mivel fenyegetned!-súgtam vissza.
-Teszteljük?-súgta oda sunyin.
-Nem félek tőled!-mondtam ki magabiztosan.
-Öreg hiba!-súgta oda férfias hangon.
Hírtelen felkelt és elővett két bilincset.
-Kikötözöl?-kérdeztem unottan.
-Nem félsz?-nézett furcsán.
-Nem!-nevettem-Na jó látom mennyire szenvedsz! Gyere ide!-hívogattam magamhoz.
Eljött az ágyig és leült velem szembe.
-Gyere!-bíztattam és egy ölelésre invitáltam.
-Te most...Megölelsz?-kérdezte elképedve.
-Ha szeretnéd! De siess mert az ölelés bazár nem sokára bezár!-mondtam nevetve.
Akarva vagy akaratlanul is de elvigyorodott. Ez másfajta vigyor volt. Nem a megszokott arrogáns. Boldognak tűnt. Belefúrta magát karjaim közé és átölelt a derekamat szorítva. Én vállán megtámasztva könyököm öleltem magamhoz fejét. Elkezdtem simogatni a haját meg az arcát.
-Miért csinálod ezt?-kérdezte.
-Mert szerintem már rég öleltek meg.-mondtam kedvesen.
-Honnan tudod ezt?-nézett fel.
-Akiben ennyi gyűlölet van, abból már nagyon rég kiűzhették a szeretetet!-néztem le rá szomorúan.
Mosolygása hírtelen elváltozott egy sértett arcra. Kibújt az ölelésemből.
-Nincs szükségem a pátyolgatásodra!-nézett komoran.
-Ez nem pátyolgatás. Ezt hívják érzésnek! Én érzek Erik! Ezért nekem is fáj amikor bántasz vagy ha cédának hívsz! Van szívem!-tettem kezét a szívem fölé-és minden alkalommal mikor bántasz a szívem megtelik fájdalommal és táplálja az irántad érzett haragot!-mondtam fájdalmasan.
-Utálsz engem ugye?-nézett rám mélyen.
-Hát, nem sok jó emlékem van rólad! Vagyis amiket tettél, egyik sem volt jó! Mindig tárgyként kezeltél!
-Mert én ilyen vagyok! Szokj hozzá! És ne próbálj össze zavarni vagy megváltoztatni mert nem fogsz tudni! Most pedig!-mondta ravaszan és kikötözött a bilinccsel.
-Mit művelsz?-néztem rá elképedve.
-Én ilyen vagyok!-nézett szúrósan és kigombolta az ingjét. Lerántotta magáról. Eközben leragasztotta a számat. Lehúzta a gatyáját is.
-Hannácska! A te bajod mindig a túl sok érzelem! Én viszont csak szeretek baszni! Érzelemmentesen.-emelte ki.
Össze szorított szemmel hallgattam. Tényleg nincs szíve. Rá semmi sem hat.
-Gyönyörű lány vagy. De ezen kívül nem több. A különleges alatt mindig a különlegesen nagy melleidet értettem és a tested. Rám nem hat a tiszta lelked. Úgyhogy ha azt hiszed, bármivel is több lehetne ez mind szex, tévedsz!-magyarázta kimérten.
Eltűrt egy hajszálat az arcomból. Könnyezni kezdtem. Bántottak a szavai.
-Ne sírj! Ez nem egy romantikus film. Ezt vedd inkább úgy mint egy pornó videót. Szóval inkább izgulj fel. Ne érzelgősködj!-mondta egy félmosollyal.
Rajta csak egy boxer volt. Engem kezdett vetkőztetni. Lehúzta nadrágom. A fölsőmet nem tudta a bilincselt kezeim miatt ezért hozott egy ollót. Elkezdte alúlról felfele vágni és letépte rólam.
Már csak egy bugyi és egy melltartó volt rajtam.
-Naa, még mindig könnyezel! Ha ez vígasztal, vadítóan szexi vagy!-mondta és újból arrogánsan kezdett vigyorogni.
-Mmmmm-próbáltam beszélni de a szalag miatt csak ez hallatszott.
-Csak akkor veszem le mikor már agyon ingereltelek. A sikításaid zene füleimnek és öntet az egómnak!-nevetett fel cinikusan.
Mérgesen néztem rá.
-Ez itt mi?-érintette meg mutató ujjával a foltot a hasamon.
Felszisszentem a szalag alatt és megugrott a hasam.
Felhúzott szemöldökkel nézett vissza rám. Lehúzta a szalagot.
-Azt még te csináltad...-hajtottam le a fejem.
-Mikor?-kérdezte bűnbánó arccal bár az lehetetlen hiszen nincsenek érzései.
-Amikor nem akartam a számba venni a...-nem folytattam.
-Sajnálom!-nézett a foltra és újra rám.
-Semmi baj.-néztem még mindig lefelé és szemeimbe könnyek kezdtek gyűlni.
-Ha nem baj, akkor kapsz még egy pár ilyent!-váltott vissza gonosz énjére és mintha az ezelőtti majdnem lelkiismeretes énje eltűnt volna. Vissza tette a tapaszt és megpofozott. Könnyeim most már felszínre törtek.
-Ne játszd a mártírt!-mondta mérgesen.
-Mmm-sírtam volna de csak ez jött ki.
-Nekem nem jönnek be a szent lányok! Legyél rossz! Mint egy erkölcstelen kurva! Most legyen nagy a szád!-fogta meg arcom és szám összenyomta ezzel.
Lehúzta a tapaszt.
-Miért teszed ezt velem?!-zokogtam fel és ezután folyamatosan.
-Hogy tanulj belőle. Egy nap könyörögni fogsz, hogy basszalak meg-rángatta meg az államnál és felváltva hol a szemembe nézett, hol a számat. Én csak tovább sírtam. Vissza tette a tapaszt.
-Most pedig hagyod, hogy kiéljem a vágyaimat rajtad és olyan leszel az ágyban mint egy bevállalós ribanc!-mondta elszántan.
-Megfoglak baszniii!-súgta a fülembe amitől megijedtem és zokogtam még jobban.
-De előtte kapsz egy pár ütést!
Újra megpofozott. Aztán a másik oldalról is. Aztán behúzott a hasamnak egyet. Aztán az arcomat is megütötte. A szemem alatti csontnál. Nagyon fájt. Ezután elővett egy kést és közelített. Hevesen vert a szívem, ennyire még sosem féltem! Lábaimmal felváltva rugdostam magam az ágyhoz közelebb de oda voltam kötve. Térden maradtam. Kezeim levoltak taszítva az ágyrács aljához.
-Kicsit megváglak!
-Mmmmmmmmmmmmmmmm-nyüszítettem félve és ellentmondóan ráztam a fejem.
Letépte a tapaszt és végig simította a medence csontom.
-Kérlek ne tedd!-mondtam sírva ahogy levette.
-Cssss!-tette ujját a számra.
A kiskést elkezdte a szám felé vinni.
-Mire készülsz?-kérdeztem remegve, sírva és térdeimmel toporzékolni kezdtem. Bordáim egyre jobban dülledtek ki minden egyes levegő vételnél.
-A szádat fogom vagdosni.
-Miiih? Nee! Kérlek! Könyörgöm! URAM!-kiáltottam hátha ez segít. Régen segített.
-Igen. Igen. Hadd halljam ki az úr a háznál! Mondd csak! Ki az urad?-beszélt velem úgy mint egy kisállattal.
-Te vagy. Te vagy az uram! Kérlek! Könyörgöm ne bánts! Bármit megteszek!-zokogtam megsemmisülve mire felnevetett.
-Hahaha!-nevetett folyton-Hanna, Hanna! Mondtam, hogy ne bízd el magad! Máskor okosan azzal a kijelentéssel, hogy nem tudok újat mutatni, és hogy nem félsz tőlem! Megmondtam! Öreg hiba!-vigyorgott továbbra is.
Átvert. Tényleg befenyített és tényleg megtettem volna neki bármit, hogy ne bántson. Ez durva volt. Levette a bilincset. Hiába nem késelt, attól még ütött és a sok ütéstől, pofontól rosszul lettem. Fájt az arccsontom, a hasam, az egész arcom. A fejem is megfájdult. Könnyáztatta arcom megfogta és ahogy elvettem a kezem pirosságot vettem észre ujjaimon. Pontosabban vért.
-Erik...Azt hiszem, hogy...Vérzem!-mondtan elgyengülten sűrűn pislogva pilláim alatt.
-Kicsim! Vagyis!!! Céda! Hol vérzel?-kérdezte.
-Nem tudom, te látsz kívűlről!-mondtam és már majdnem leestem az ágyról, de odahajolt gyors és a kezeivel megtartotta fejem.
-Az orrod...-bámult.
-Gondolom véletlen azt is megütötted.-mondtam ki nehézkésen.
-Nehogy már most is engem védj! Hallod?! Ne tedd!-nézett rám könnyezve aztán hírtelen elfordult.
-Semmi baj Erik...-mondtam és lehunytam szemeim.
-Hanna...-hallottam utolsó szavait. Azután képszakadás. Érdekes. A nevemet mondta...Nem azt, hogy céda...
Felébredtem. Az ágyban találtam magam. Bekötözött hassal. Krémes arccal és vattákkal az orromban. Nyitogatni kezdtem a szemeim.
-Felébredtél?-kérdezte mellettem ülve és hírtelen oda kapta a fejét felém.
-Mi történt?-kérdeztem gyengén.
-Elájultál...-nézett oldalra.
Nem mondtam erre semmit. Csak felkeltem és a fejemet fogva lépkedtem a fürdő felé. Még mindig bugyiban és melltartóban voltam. Vajon hozzám ért amég eszméletlen voltam? Fájós fejjel léptem be a fürdőbe. Bele néztem a tükörbe. Kócos, de még így is szép haj ami a vállamra omlik. Egyik vállamra csúszott melltartó pánt. A hasamon még egy nagy lila folt lett. A szemem alatti részen is egy vöröses lilás folt. Az arcomon erős pír ütött ki a pofonoktól. Csuklómon a bilincs nyoma. A francia bugyim kicsit lejjebb csúszott, a medence csontom kilátszott. Nagyon csúnyán megvert. Az orromból kiszedtem a vattákat és kicsit leöblítettem. Ahogy jobban, több ideig néztem magam a tükörben, rossz látvány fogadott. Csinos voltam, de a verés nyomai ott voltak rajtam. Ami nagyon fájt. Elsírtam magam a velem történtek miatt. Lerogytam a földre és megeresztettem a csapot, hogy ne hallatszódjon ki. A tompa fény zavarta a szemem. Felkeltem, megtöröltem az arcom és elzártam a csapot. Ahogy jobban megnéztem magam, még a medence csontom részének is ártott. Ott is ott volt egy lila folt és azért fájt annyira. Kilépkedtem nagy nehezen és Erik tekintetével találtam szembe magam. Egy percig nézett és én is őt aztán tovább sétáltam a cuccomig és elővettem belőle egy sztreccs fölsőt. Nagyon fájt magamra húznom. A hasam is fájt a nyújtózkodástól. Ezután magamra húztam egy rövid nadrágot. Előre lépkedtem az ajtó irányába.
-Hova mész?-kérdezte felém fordulva.
-Csak a nővérhez.-mondtam halkan.
-Ne hazudj. Tudom, hogy Déneshez mész. Nem mehetsz!-utasított.
-Ugyan Erik, nézz rám! Szükségem van orvosi ellátásra! Hagyj békén!-mondtam megtörten és tovább csoszogtam. Ekkor felpattant és elém állt.
-Azt mondtam nem mész!-nézett le rám.
-Rosszul leszek ha nem kezelnek le!-néztem rá döbbent arccal. Még ilyen állapotban sem képes rám gondolni? Az egészségemre? Döbbent arccal és nagyra nyílt szemekkel meredtem rá.
-Én már kezeltelek! Nincs rá szükség!-mondta magabiztosan.
-Mit csináltál?-néztem rá kérdőn.
-az orrodba tettem tömést és lekrémeztem a foltokat.
-Szerintem eltörted a szem alatti csontom. Azt hiszem a járomcsontom. Nagyon fáj!-könnyeztem be és már a könnyeim fojtak.
-Mutasd!-nézett komolyan és megakarta fogni az arcom de ellöktem a kezét.
-Ne nyúlj többé hozzám!
-Nem köphetsz be az orvosnak!-mérgesedett.
-Majd kitalálok valamit. A megerőszakolásomért sem nyomtalak föl.
-Veled megyek!-mondta végig a szem alatti foltom nézve.-Még így is csodálatos vagy!-suttogta végig mérve.
-Hogy mi?
-Öhm, semmi. Menjünk.-mondta kiesve a bambulásból.
-Rendben.-mondtam gyengülten. Hiába való lett volna hadakoznom. Főleg ilyen állapotban. Elindultunk az orvosiba.
Bekopogtam és kinyitotta az ajtót egy huszas éveiben járó, Erikkel egymagas, szőke hajú férfi.
-Jónapot!
-Szia! Jézusom! Gyere be gyorsan! A fiú nem jöhet.
-De én a barátja vagyok!-mondta ellenségesen Erik.
-A hölgyön múlik!-mondta rám nézve.
-Jöhet...-mondtam, mert féltem ha nemet mondok újra bántana.
-Hol vannak efféle sérüléseid még? Vagy ez az egyetlen az arcodon?
-Nem!-sütöttem le a szemem.-A medence csontomon van még és a hasamon.-biggyesztettem le a számat.
-Hadd nézzem!-mért végig-Vedd le a ruháidat!-fürkészett.
-Tessék?-kérdezte Erik mérgesen.
-A fehérnemű természetesen marad!-bólintott.
Olyan erőtlen lehettem. Alig tudtam kibújni a sztreccs fölsőmből, gyengeségem miatt, amikor Erik oda lépett mellém és óvatosan lehúzta rólam. Összehúzott szemöldökkel néztem fel rá. Az orvos a tollával a szájában kémlelte felső testem. Erik lehúzta a nadrágomat is majd felnézett rám. Kiléptem belőle.
-Hmm..Rendben. Hadd nézzem.-mondta.
Erik ellépett tőlem én pedig elfordultam vele szembe. Fekete csipkés francia bugyiban voltam és fekete csipkés pushupos melltartóban. Kezeim hátra kulcsoltam zavaromban és lábaimmal toporzékoltam egyet kettőt, amikoron is már vagy egy perce bámult.
-Ömm...-szólaltam meg, hogy végre vegye az adást.
Mosolyra húzta a száját és hírtelen el is rejtette. Bambulását tehát megszakítottam.
-Hadd nézzem! Állj elém kérlek, hogy megnézzem hol van a baj.
-Rendben.-mondtam és elé lépkedtem.
Hátamat egyik kezével megtámasztotta és két ujját rá tette a medence csontomi részre.
-Szz-szisszentem fel ahogy hozzá ért.
-Itt fáj?-nézett a szemembe.
-Igen!-bólintottam össze húzott szemöldökkel.
-Szegényem.-simította meg a hátam ami kicsit fura volt hiszen ő egy orvos.
Ezután a hasamra tette az ujjait.
-Itt fáj?-kérdezte újra tekintetem szemlélve.
-Nagyon.-haraptam be ajkaim.
Kicsit intim helyzet volt ez. Ami fura volt.
-Értem. Na és itt?-tette ujjait a mellem tetejére.
-Ott nem!-néztem fel rá összehúzott szemöldökkel.
-Remek. Itt?-folytatta mintha mi sem történt volna és rátette ujjait a járomcsontomra.
-Áu!-kaptam oda.
-Itt mintha zúzódást észlelnék!-nézett a szemembe aggódóan.
-Mondtam!-néztem Erikre aki rossz indulattal nézte közelségünket.
-Figyelj ide!-fordította vissza az arcom.-Az orrod és az arcod fáj ha megérintem?-kérdezte kíváncsian megérintve azt.
-Igen!-válaszoltam egyszerűen.
-Itt is?-csúsztatta ujjait a számra amit folyton nézett aztán vissza a szemembe.
-Nem, ott nem!-mondtam levéve lassan ujjait.
-Rendben. Mondd el nekem, hogy szerezted ezeket a fájdalmakat és foltokat!
-Rám esett a szekrény ahogy a tetejére ágaskodva ugráltam, hogy elérjem a felsőm!-hazudtam. Oldalra nézve mondtam. Nem bírtam volna a szemébe hazudni.
-Hmm. Értem. A hasad bekötöm, a medencédnék is és kapsz speciális krémet a foltokra. Illetve gyógyszert. Volt fejfájás? Szédülés? Esetleg eszméletvesztés?
-Igen. Elájultam és ahogy felkeltem szedültem és fájt a fejem.
-Virágszálam!-nézett rám sajnálkozva amire én értetlen tekintettel meredtem rá.
-Hogy mondja?-kérdezte Erik ingerülten.
-Öhm, sehogy! Akkor gyere bekötözlek!-kerülte a dolgot és egy tekercset elővéve közel lépett hozzám és elkezdte tekerni a hasam körül. Lekente a hasfoltom előtte hideg zselével. Utána rögzítette a kötést. Ezután két ujjára újra zselét kent és a medence csontom, ami az ágyékomhoz közel volt, tette zselét és körkörösen kenni kezdte. Közben rám nézett és mélyen a szemembe nézett. Kellemes érzés volt. Ártatlan arccal meredtem vissza rá. Ott is lekötötte. Ezután rám mosolygott és a zseléből tett a szemem alá én pedig lecsukott, össze szorított szemmel hagytam. Aztán gyengéden az arcomra masszírozta a krémet és kinyitottam a szemem. Közel volt az arca. Egymás szemébe néztünk. Még mindig zavarban voltam amiatt hogy csak egy szál fehérneműben álltam ott.
-Nem kell zavarban lennie!-mosolygott le rám bíztatóan.
-Nem vagyok, csak egy kicsit!-fogtam meg egyik karommal a másikat.
-Hmm-mosolygott rám-Olyan kedves kis arcod van! Jobban kéne vigyáznod rá! Legközelebb szólj a magas barátodnak hogy vegye le a felsőd.-nevetett.
Egy félmosollyal bólintottam. Nagyon fájt az arcom, csak ennyire ment.
-A kötést cserélni gyere el holnap este is!-mondta megsimítva a karom.
-Rendben.-mondtam mosolyogva.
Vissza húztam a nadrágom. A felső nem ment.
-Segítek!-lépett oda Erik és rám húzta majd láttam egy kis düht a szemeiben.
-Köszönöm a segítséget! Jó éjt!-mondtam intve.
-Vigyázz magadra! Akkor holnap! Jó éjt!
Erik előre engedett és be csukta az ajtót.
Megfogta a kezem. Átkulcsolta mind az 5 ujjam és elsétáltunk a szobáig.
-Ezt nem kéne!-néztem rá.
-Miért nem?-nézett rám.
-Mert te neked ugyebár nincsenek érzelmeid én meg ugye túl érzelsgős vagyok! Plussz egy gátlástalan ribanc!-bólintottam idézve szavait.
-Igazad van.-bólintott és elhúzta kezét.
Hát nem ezt a választ vártam...
-Na mi van? Szó nélkül hagyod?-nézett rám fürkészve.
-Én már nem veszekszek veled!
-Miért nem?-lökött neki a folyósón a falnak.
-Ohh! Várj! Itt felejtetted a karkötőd! Kieesett a nadrágodból!-jött ki az orvos.
Ahogy meglátta, hogy Erik a falnak myomott mérgesen nézett.
-Valamit félbe szakítottam?
-Igen nagyon is. Na adja ide azt és menjen!-indult a karkötőért Erik.
-Ho, ho, ho-lépett közelebb az orvos.-A tiszteletet fiatalember! Megadni illik!
-Nekem nem muszály! Annyi pénzt adtam ennek az iskolának, hogy rám nem vonatkoznak a szabályok.-arcoskodott.
-Hmm-pillantott rám-Nem is a szekrény esett rá, ugye?-tette zsebre a kezét.
-De igen!-vágta rá.-Most pedig. Jó éjt!-biccentett arrogáns mosollyal majd erős kézfogásba vette a csuklóm és magával rángatott. Egyszer még hátra néztem az orvosra aki szomorúan nézett rám. Én csak mosolyogtam egyet. Erik elrángatott a szobába. Mérgesen csapta be maga mögött az ajtót.
-Ez meg mi volt?-nézett rám mérgesen amikor beértünk.
-Micsoda?-néztem rá ártatlan arccal.
-Jajj nem most jöttem le a falvédőről! Mi volt ez az egész az orvossal?!-lökött a falnak és oda szorította gyenge karjaimat.
-Nem volt semmi!-mondtam miközben újra szédültem.
-Mi az, hogy szegényem? Meg virágszálam? Meg, hogy ott úgy néztetek egymásra?! Olyan közel voltál hozzá, hogy azt hittem lerángatlak a földig! Mindenkivel muszály flörtölnöd? Ribanc!-súgta oda. Számat lebiggyesztettem. Folytak a könnyeim a szavaitól. Nem válaszoltam csak könnyes szemmel néztem oldalra.
-Most meg miért nem vágsz vissza?!-rángatott meg.
-Nem veszekszem veled!-mondtam majd bele néztem a szemébe a könnyes szemeimmel.
-Miért nem?-rángatott meg mégjobban.
-Mert nem akarlak bántani!-sütöttem le a szemem.
-Mi? Miért nem? Most vertelek meg nemrég! Lekurváztalak! Leribancoztalak! Megerőszakoltalak! Lenne rá okod!
-Nem számít...-mondtam és hullottak a könnyeim. Elindultam a fürdő felé.
Valaki kopogott. Bementem a fürdőbe de hallgatóztam.
-Kata?! Te mit keresel itt?-kerdezte Erik.
-Ezt én is kérdezhetném. Miért nem a saját szobádban vagy? Lefogadom, hogy Hanna is nálad van! Dénes keresi!
-Üzendd meg a drága kis Dénesnek, hogy a csaját már nem kapja vissza! Két hét elzárása van velem!-nevetett.
-Fefének is?
-Neki ne!-mondta amit nem értettem.
-Rendben. De ugye tudod, hogy ezzel megszegted a szabályt? Dénesé a lány.
-Hivatalosan nem. Velem volt az elsője.
-De a párbaj döntött!
-Egy szó. Leszarom! Na szia!-csukta rá az ajtót.
Szegény Dénesem engem keresett. Biztos halálra aggódta magát. Ha meglát nagyon szomorú lesz. Mert nem védhetett meg.
Megeresztettem a fürdővizet. Kiléptem a ruháimból és beleültem a kádba. Fejem neki döntöttem a kád szélének. Testem elterült. Térdeim felhúzva egy kicsit.
A zuhanyfejet végig vittem a testemen. A melleimet lemostam. Aprócska kezeimmel simítottam el rajta a vizet. Olyan gyenge és megtört voltam. A hasamhoz vittem. Fájt nagyon még mindig. A fél hajam a vízben elterült, a másik fele a víz felszínén volt. Elővettem a tusfürdőt. Rácsurgattam a testemre és óvatosan, lassan kentem el. Hírtelen hallottam, hogy az ajtókilincs nyitódik és behúztam a zuhanyfüggönyt.
-Hanna!-hallottam meg Erik hangját.
Nem válaszoltam.
-Még fürdesz?-kérdezte.
Nem válaszoltam ismét.
-Tudom, hogy igen.-mondta nem beszámíthatóan.
A vizet már elzártam mielőtt bejött. Testemen simítgattam a vizet. Halkan.
-Mit akarsz?-kérdeztem meg a függöny mogül.
-Áhh. Megvagy!-húzta el a függönyt mire automatikusan eltakartam a melleim és ott lent.
-Mit akarsz?-kérdeztem újra.
-Zavart amit mondtál!-húzta össze a szemöldökét.
-Mit mondtam?-néztem rá ugyanúgy.
-Hogy nem számít...Nagyon is számít!-mondta közelebb lépve.
-Mire akarsz kilyukadni?
-Arra, hogy addig foglak kínozni, még el nem múlik ez az éned és végre elkezdesz olyan lenni mint egy ribanc.
-Azt hittem már az vagyok!-sütöttem le a szemem.-Mindig ezt mondod.
-Dehogy vagy az!-cáfolt meg.-De el kell veled hitetnem, hogy azzá válj!
-Miért akarod, hogy azzá váljak?
-Hogy ne kelljen mindig bűntudatomnak lenni ha rád nézek!
-Bűntudatod van?-néztem rá elképedve.
-Nem. Na felejtsd is el ezt! Csatlakozom!-mondta és kilépett a ruháiból.
-Akkor én megyek!-mondtam és felálltam még mindig takarva magam.
-Ne menj!-mondta fájdalmas hangon.
-Miért ne?-néztem szembe vele.
-Mert őrülten beindítottál! Élvezni akarlak!-nézett végig rajtam és belépett.
-Az előbb bántottál! Most meg élvezni akarsz?-néztem rá összezavarva.
-Kiengesztelésül most az egyszer én akarlak kényeztetni!-puszilta meg a vállam.
-Felesleges!-néztem fel rá.
-Sajnálom!-mondta és lenyomott a kádba. Majd rám feküdt.-De olyan szép vagy!
-Ez fáj!-utaltam arra hogy a medence és hasrészemen van. Amit ma bántott.
-Vedd el a kezed a melledről meg onnan is!-mondta suttogva.
-Nem. Ezt nem játszuk el mégegyszer!
-Mint mondtam! Én nem Fefe vagyok! Nem érdekel ha nem akarod!-mondta és lerántotta a kezeimet.
-Ne!-kiáltottam gyengén.
Hírtelen lejjebb haladt. A medence csontomig ment. Szétnyitotta lábaim és befurakodott. Kezeivel a combom megfogta két oldalt. Felnézett rám. Ismét könnyes volt a szemem. Elkezdte puszilgatni a medence csontomnál. Apró puszikat nyomott rá. Majd csókokat.
-Mm-hümmögtem egyszerre a fájdalomtól és a bizsergéstől.
-Gyönyörű medencéd van!-puszilgatta.
Feljebb haladt. Ott volt a hasamnál a feje. A foltokat puszilgatta. Később pedig csókolta. Ekkor már a derekamat fogta át.
-Csodálatos a hasfalad!-nyalta végig.
Feljebb kúszott. Ahogy feljebb jött a farka ott volt a nőiességemnél. Megfogta két kezével a lapockáimat hátulról, de ahhoz hogy elérje felkellett kicsit emelnie. Emiatt kidülledtek a bordáim és a melleim is. Fejem hátra hajlott. Hosszú hajzuhatagom lefele lógott.
-Annyit kínoztam már a melleidet!-nézte .
-Túl sokszor!-néztem oldalra könnyezve.
-Ígérem most csak a számba veszem! Olyan kívánatos!-nyalta meg a száját.
-Nem!-tettem elé kicsi kezeim.
-Hát jó! Most az egyszer vissza fogom magam!-mondta és a nyakam felé haladt.
Rátapasztotta ajkait a nyakamra. Elkezdte csókolgatni, majd nyalogatni ami kellemes érzés volt, de még haragudtam.
-Azt mondtad te soha nem fogsz kényeztetni!-mondtam felemelve az állát.
Felnézett rám a nyakam alól.
-Most az egyszer kivételt teszek!-mondta újra rácuppanva a nyakamra.
-Nekem barátom van!-mondtam ahogy eszembe jutott Dénes.
-Igen. Én!-mondta és áttért a nyakam bal oldalához.
-Egy pasi nem üti meg a barátnőjét.-mondtam majd gyengéden tolni kezdtem magamtól.
-Egy barátnő nem flörtöl mással!-kúszott vissza.
-Nem is flörtöltem!-ingattam a fejem.
-De a pasas rád mozdult!
-Az nem az én hibám!-toltam el újra.
-Hát jó! Ha neked nem jó a kényeztetés, kaphatod az ellentétét is!-mérte rám szúrós tekintetét és vissza kúszott.
-Fáj mindenem. Nem lehetne, hogy most csak békén hagysz?
-Nem! Nincs választási lehetőséged!-mondta fölényesen és levette a kezeim a mellemről.
-Azt mondtad béken hagyod!
-Bocs, de mell fétishem van és a te melled szép példány!-markolt rá az egyikre.
-Mitől alakult ki nálad ez? Sosem meséltél a múltadról!-tettem rá kezem a kezére amit a mellemen pihentetett.
-Nem is fogok! Megmondtam. Nem fogunk lelkizni vagy érzelgősködni. EZ CSAK SZEX! SEMMI TÖBB!-emelte ki.
-Én még csak gyerek vagyok...15 éves vagyok Erik!-sírtam el magam.
-Ne bőgj már folyton! Elrontod az intim pillanatokat! Jut eszembe. Megujjazlak!
-Kérlek szépen! Ha bármennyit is számítok neked, ha akár egy kicsit is, kérlek ne tedd!-fogtam meg az arcát.
-Most erre vágyom. Inkább élvezd!
Ekkor ujjait levezette egészen a középsőmig. Mutató és középső ujját huzogatni kezdte rajta.
-Ne..hh..Erik...Khh..érlek..!-sikítottam fel az izgalomtól.
-Ez az kislány! Élvezd!-markolt rá másik kezével a mellemre.
Nem..élvezem..Khh..kérlek..Nem..Vettem be a...gyógyszereem-nyüszítettem szinte a végén.-Sz..Szédülök és fáj a fejem és az ütésnyomok is!
-Csst!-mondta és hírtelen belém nyomta az ujjait. Abban a percben azt hittem meghalok. Hírtelen vállába mélyesztettem körmeim és a fájdalom és az izgalom hátra döntött. Hátra dőltem a kádban és már nem beszéltem. Közben ki be huzogatta az ajjait.
-Hanna! Jól vagy?-hagyta abba és fölém hajolt. Kézfejét a melleimen pihentette.
-Nem igazán-mondtam résnyire nyitott szemmel.
-Istenem...Hercegnőm! Várj gyere feküdj rajtam!-mondta és felhajtotta felső testem majd ő dőlt a kádba. Magára fektetett és fejemet ráhajtotta a mellkasára. Kezeimet bicepszén pihentettem. Egyik keze a hátamon volt, a másikkal simogatta a hajam.
-Azt mondtad, hogy hercegnőm?!-kérdeztem bágyadt kíváncsisággal.
-Igen azt! Hercegnő.!-szorított magához.
-Azt hittem semmi érzelem nem köt hozzám, ez csak szex és egy kurva vagyok...-sírtam a mellkasán.-És nem vagyok több mint egy jó mellű csaj...-mondtam zokogva.
Felhajtotta az állam. Összeszorított szemöldökkel nézett rám. Kék szemei könnyezni kezdtek.
-Nagyon sajnálom, amiket mondtam!-szorított magához és a hátamat simogatta. Melleim hozzá nyomódtak.
-Semmi baj...Most már tényleg elhiszem amiket mondasz!-hullottak tovább a könnyeim a mellkasára.
-Ne! Nehogy elhidd! Hülye voltam!
-Megakarok halni!-súgtam oda a fülébe.
-Miattam?-ijedt meg.-Ne mondj ilyent! Még élned kell!-súgta vissza.
-Csst!-tettem ujjam a szájára.-Nehogy bűntudatod legyen. Miattam felesleges...
-Érted semmi sem az!-mondta és magához húzta arcom. Lehunytam szemeim és elgyengültem. Képszakadás...
