2. Évad 14. Rész

A vonatom megérkezett, leszálltam és indultam az ismerős ház felé. Legutoljára három éve voltam Tomi bácsikámnál, de mindig is kijöttünk. A bácsikámnak már van egy lánya, aki az unokatesóm, Boni. Ő vele is mindig kijöttem, de mivel anyu és Tomi bácsikám sosem jöttek ki jól, nem sűrűn jöttünk ide. Nagy bátorsággal megálltam az ajtajuk előtt és bekopogtam. Egy nő nyitott ajtót. A bácsikámmal egyidősnek tűnt. Gyönyörű nő volt. Magas, vörös hajú, kék szemű, karcsú nő. Nem ismertem, és fogalmam nem volt róla ki ő, de furcsa érzés fogott el vele kapcsolatban.
-Szia! Miben segíthetek?-mosolygott le rám.
-Ömm. Ne haragudjon, Berkel Tamás itthon van?
-Ne haragudj édesem, hogy ki?
-Berkel Tamás, a ház tulajdonosa.
-Ohh, ne haragudj, hát persze. Két éve vettük ezt a lakást. Te bizonyára az úrról beszélsz, aki előttünk lakott itt.
-Elköltöztek?-kérdeztem kétségbe esve.
-Igen, drágám. Valami baj van?
-Ömm..Nem, ne haragudjon...Én most...-indultam el összezavarodva, az utolsó reményem is elvesztve.
-Várj már, kislány.-jött utánam, mikor megeredt az eső-Hogy hívnak?
-Vége mindennek, érti?-fordultam meg üveg tekintettel.
-Gyere be, ott majd elmeséled. Még megfázol.-tette rám kendőjét és bekísért a házba.
Hmm. Milyen rég éreztem ezt...
-Ki ez a lány?-kérdezte egy magas, barna hajú férfi a fotelban ülve.
-Nem tudom Ernő, most ne kerdezősködj!
A férfi mintha parancsnak vette volna a nő minden kedves szavát. Felvitt az emeletre és rám terített egy törölközőt.
-Most mondd el szépen kicsim mi a neved, miért jöttél ide, és mi történt?!-simogatta kezeim.
-A...A nevem Abigél. Angyal Abigél. Eltévedtem. Én...Rossz vonatra szálltam.-hazudtam neki.
-Értem. Van pénzed visszautazni? Hülye kérdés, ha eltevedtél, másodszorra sem találnál vissza. Elviszlek.
-Nem kell. Haza találok.-vágtam rá.
-Ugyan. Figyelj, megértem, idegen vagyok, okosan teszed, hogy nem bízol bennem, de mint felnőtt és tudatos nő kötelessegemnek érzem, hogy haza vigyelek épségben. Még kislány vagy.
-Még a nevét sem tudom.-néztem rá most először.
-Rita vagyok. Szenkőci Rita, teljes néven.
Nem válaszoltam, csak bólintottam.
-Most, hogy megismertük egymást, száritkozz meg én pedig hozok levest.-mosolygott és lement.
Áttörölgettem magam, közben szemügyre vettem a fürdőt. Modern, gyönyörű, igényes és ápolt. Itt látszik, hogy van nő a háznál. Rövid időn belül visszatért egy bögre levessel.
-Ezt idd meg! Ne aggódj, csak húsleves.
-Köszönöm Rita néni.-vettem el tőle.
-Ugyan, semmiség. Ma itt aludhatsz, holnap pedig indulunk reggel.
-Rendben. Köszönöm.-bólintottam.
-Gyere, a vendégszobát előkészítettem.
Egy tágas, francia ágy és egyéb bútorokkal felszerelt, bézs színű szobába kísért.
-Ott van egy hálóing pizsomának, törölköző fürdéshez és az ágy megvetve.
-Ez jó lesz.-mosolyodtam el.
-Most megyek is. Jó éjt Abigél.
-Jóéjt Rita néni.
Kiment, én pedig egy gyors zuhany után ágyba bújtam és elaludtam.
Reggel az ébresztőm felkeltett a telefonomról. Azonnal rendbe szedtem magam és levittem a cuccaim a nappaliba.
-Köszönöm a tegnap esti szállást, de nem kérem az utaztatási lehetőséget. Haza tudok menni. Viszont látásra!-köszöntem el illendően a pártól.
-Nem hagyhatom, hogy megint eltévedj!-mondta kedvesen a nő.
-Nem fogok, még egyszer köszönöm.
-Ahjj te gyermek, na jó, várj! Odaadom a telefonszámom, ha bármi probléma adódna hívj bátran!-nyújtott át egy kis cetlit a fiókból elővéve.
-Rendben. Viszlát!-bólintottam és eltettem a cetlit.
-Jó utat!-mondta Ernő.
-Vigyázz magadra!-nézett aggódva Rita néni.
Elmosolyodtam kedvességén és kiléptem.
Félve visszamenni, vonatjegyet vettem és némi várakozás után fel is szálltam egyre.
Amint visszaértem Dénest pillantottam meg idegesen vitatkozva Antival. Beléptem, észrevettek és elhalkultak.
-Te meg hol voltál?-kérdezte Dénes.
-Hanna! Hát vissza jöttél.-mosolyodott el Anti.
-Mi? Te tudtál róla, hogy elmegy?-kérdezte Dénes felháborodva.
-Igen. De ez az ő döntése volt.
-Szóval ettől a gyökértől el tudtál búcsúzni, de a saját pasidtól nem?
-Ajj, fogd már fel, hogy nem vagy a pasim!-fújtattam.
-Kurvára de!-állt be elém a személyes terem eltörölve.
-Levegőt hadd vegyen már!-rivallt rá Anti.
-Gyere!-szorította meg kezem Dénes, és felhurcolt az emeletre.
Anti utánunk kiabált, de bevitt a szobámba gyors és ideges léptekkel, bevágta az ajtót. Kulcsra zárta.
-Ez most már hagyomány?-néztem fel rá.
-Mivel folyton társaságunk van.-forgatta szemét.
-Leszokhatnál róla. Ez az én kulcsom.
-Nem. Ez a mi kulcsunk.-lépett közelebb, teljesen közel, ismét.
-Add már fel!-fordultam el tőle, mire belelökött az ágyba.
Meglepődve néztem rá, hátra támasztva karjaim.
-Kurva gyorsan jössz nekem egy kiengesztelő szexszel.
-Nem tartozom neked semmivel.-húztam össze szemöldököm.
Levette a nadrágját és a pólóját.
-Ebben nagyon tévedsz cica-mászott rám.
-Szállj le rólam!-lökdöstem magamtól.
-Áhh, hiányoztak a párnácskáim.-dörgölte fejét melleimhez.
-Utállak! Ne érj hozzám!-löktem le fejét melleimről.
-Nem utálsz te.-jött fel hozzám hírtelen ajkaimra lehelve a szavakat-Azt utálod, hogy egyáltalán nem utálsz.-vigyorodott el tökéletes fogsorával.
A francba az átkozottul helyes külsejével.
-Ezzel nyugtatod magad, hogy bűntudat nélkül megerőszakolj?-vágtam vissza elhajtva fejem jobb oldalra.
Beleharapott a nyakamba.
-Hmm.-hümmögött bele-Most nagyon szívesen beerőszakolnám magam a lábaid közé-nyitotta szét lábaim beférkőzve.
-Szóval tényleg megteszed? Lefektetsz az akaratom ellenére?-néztem vissza rá.
-Azt hiszem igen. Túlságosan kívánlak ahhoz, hogy bűntudat gyötörjön.-simította el a hajam cinikus nevetéssel.
-Azután sosem foglak többé szeretni, ugye azt tudod?-néztem rá komolyan.
-Nahát. Azt hittem utálsz.
Szemforgatva elnéztem.
-Hmm. Csak nem? Szeretsz? Remek, akkor ez nem számít erőszaknak.-fogta meg melleim szorosan felnyomva.
-De igen, mert az én részemről ez egy nem. A szexhez ketten kellenek.
-Akkor mázli, hogy ketten vagyunk.-vigyorodott el és teljesen letepert.
Lendülettel megcsókolt lefogva kezeim.
Jó érzés volt nem tagadom, mindig is imádtam ahogy csókol. De egy valamit elfelejtettem. Ő már nem ugyanaz. Mikor elváltak ajkaink lihegve néztünk mélyen egymás szemébe.
-Ez örökke tarthatna tudod? De te mindig megnehezíted.-nézett hunyorítva le rám.
-Te sem vagy egy könnyű eset.-utánoztam szemnézését.
-Ha az lennék nem is szeretnél. Tudom, hogy az izgalomra vágysz.-adott egy lassú puszit ajkaimra.
Teljesen megrészegített utóbbi tette.
-Ne...-fordítottam el fejem.
-Mit ne?-csókolta meg a nyakam.
-Ezt...Ne.-néztem vissza rá.
-Oh hogy ezt?-puszilt újra rá számra.
Ez a kis lágy érintés sokkal nagyobb hatást ért el, mint a vad csókja. Ebben szeretet volt, nem csak vágy.
-Ne akard velem újra elhitetni, hogy szeretsz.-néztem szemébe.
-Pedig ideje lenne az eszedbe vésned. Szeretlek Hanna. Jobban mint bárki más.
-Nem..Hazugság!-kiabáltam rá.
-Esküszöm. Nélküled nem tudok élni.
-Igen? Akkor hogy tudtál kilépni azon az ajtón azzal a mondattal, hogy majd találsz valaki mást? Hogy tudtál leribancozni? Hogy tudtál megzsarolni? Ez nem szeretet.-könnyeztem be.
-Mindent érted teszek. Ha az kell hozzá, hogy az enyém maradj, hogy zsaroljalak, hát megteszem. Sosem tudnálak elhagyni igazából. A hiányodba bele halnék.
-Akkor ideje feldolgoznod. Én elmegyek. Vissza a szülővárosomba.-jelentettem ki, bár bevallom akkor pattant ki a fejemből először.
Lelöktem magamról és feltápászkodtam, már indulásra készen.
-Te egyáltalán nem értékelsz engem.-fogta meg a karom visszarántva maga alá.
-Befejeztük ezt a játékot.-löktem le újra.
Automatikusan egyből visszanyomta a mellkasom.
-Nem tetszik ahogy beszélsz velem.-nézett eleinte idegesen, majd szenvedéllyel fűtve, amint a melleimre tett tenyerére pillantott.
-Ez van. Nem minden  azért van az életben, hogy a te szórakoztatásodra legyen, tudod? Többek között én sem.
-Ajj. Annyira eltudod baszni a kedvem...
-Te meg az életem. Na mentem.-löktem le ismét.
-Kabd be!-lökött vissza.
Lökése az ágy háttámlájához nyomott.
Meghökkenve néztem rá. Most komolyan belém lökött? Ráadásul nem gyengén.
-Te normális vagy?-akadtam ki.
-Hé, cica sajnálom. Ne haragudj. Hülye voltam.-mondogatta miután elgondolkodott tettén és oda kúszott hozzám.
-Hagyj! Ne érj hozzám!-tettem fel kezeim jelezve.
-Miért vagy ilyen hisztis picsa?-kérdezte felháborodva.
-Már megbocsáss, de neked áll feljebb?-jutottam el a csúcspontig kiakadásilag.
-Igen, Hanna nekem. Ezerrel töröm magam, hogy egy kicsit is szeress, szexi vagyok, vicces, okos és baromira nem értem miért nem kellek. Nem csaltalak meg soha, egész idő alatt. Érted? Még csak egy csók sem volt senkivel. Pedig elhiheted, nem csak te vagy kapós. És baszki, ha már megcsalásról van szó, elnéztem, hogy Antival is smároltál, és Ákossal is, és azzal a nyomorék Cocoval is, aki egy páva. És ki tudja mit csináltál vele aznap éjjel. Nem mellesleg valami idegennel is smároltál és torkig vagyok, hogy én vagyok a rossz, a szívtelen szemétláda, miközben te viselkedsz úgy mint egy gátlástalan, érzelemmentes ribanc.-nyögte ki egy szuszra.
Meredten bámultam rá, szemeim megteltek könnyekkel. Álltam tekintetét. Nehezen véve a levegőt, hírtelen felálltam letörölve a könnyeim. Arra készültem, hogy kilépek az ajtón. De akkor megszólalt.
-Az igazság fáj, szerelmem.-mondta rekedtesenen mély és cinikus hangon.
Letörölve könnyeim megfordultam.
-Bizonyára jobbat érdemelsz nálam. De ne aggódj, elmegyek.-mondtam megtörten.
-Komolyan mondod?-kelt fel egyből.
-Igen. Komolyan. Nem akarok több csalódást okozni. Elmegyek Dénes.
-Hanna!-ragadta meg az arcom-Meg ne próbáldd! Szeretlek!-mondta könnybe lábadt szemekkel.
-Túl késő...Minden romokban. Nézz ránk!
-Én csak téged látlak. Nem érdekel mit tettél. Vagyis miket...Az érdekel, hogy itt maradj. Együtt megoldjuk.
-Felesleges lenne. Az eltört poharat megragaszthatod, de sosem lesz ugyanaz és ezek vagyunk mi is. Egy széttört pohár. Nem ragaszthatunk be minden szilánkot mintha nem szúrta volna át a szívünket százszor. Ez nem működik.
-Millió darabokra törted a szívem Hanna. Még mindig nem látod ugye? Mindig csak a te szemszögedből látod a dolgokat. De az egyetlen oka annak, hogy valaha ártottam neked vagy megbántottalak, az csak is miattad volt. Mert szeretlek. És valahányszor láttam, hogy más fiúval érzed ezt megöltél. Én így mutattam ki. Nem akartalak soha bántani. De tönkre tettél belülről. Minden kis jel féltékennyé tett, és felemésztett. Teljesen. De akkor sem adnám fel ami köztünk van. Nem dobnálak el soha kicsim. Soha.
-Ezt nem tudtam...-sírtam már.
-Mikor azt mondtad megváltoztam és már nem szeretlek, most már tudod. Jobban szeretlek mint az elején. Minden nappal egyre erősödött.
-Te úgy vezetted le a fájdalmad, hogy csúnyán beszéltél velem?-szipogtam.
-Igen...Amire nem vagyok büszke, de így dolgoztam fel. Mindig féltékennyé tettél.
-Nem szándékosan...-hebegtem, amikor keze közé vette arcom.
-Tudom drágám. Már tudom. Nem tehetsz róla, hogy kívánatos és elképesztő lány vagy. És kedves. Okos. Vicces. Elragadó. Cuki és érzékeny. Már belátom sokszor nagyon csúnyán bántam veled én is. Tegnap este elgondolkoztam. Mikor azt hittem végleg elmentél. Megbántam a szülinapod estéjén tett dolgaim. Szeretném jóvá tenni.-simította meg arcom.
-Nem lehetek veled együtt. Én..Én mást szeretek érted?-sírtam jobban.
-Mégis kit?-folytak le könnyei.
-Én...Rájöttem kit szeretek. Végig őt szerettem. Tegnap este csak rá tudtam gondolni. Én...
-Igen?-küzködött érzelmeivel.
-Ugye nem?-kérdezte elgondolkodva.
Csak hagytam a könnyeim hullani.
-Anti az, ugye?-kérdezte lefele nézve.
Nem válaszoltam. De a hallgatásom is egy válasz volt. Könnyeim törölve öleltem át.
-Sajnálom.-öleltem magamhoz.
-Gondolom most jön az a rész, hogy maradjunk barátok.-ironizált.
-Dehogy.-nevettem el magam könnyeim törölve.
-Miért ő?-kérdezte könnyes szemmel.
-Mert..-szipogtam-Ő volt az egyetlen akivel én akartam de nemet mondott. Ő nem arra megy. Ő igazán szeret és tisztel és megbecsül. Méltóan bánik velem és igen, én is szeretem őt.
-Úgy tudtam...Már az elejétől fogva éreztem, hogy hazudsz. A gyanús pillantások, elkapott képkockák, ahogy az ölében ülsz, ahogy mindig védett...-kiabált-Arrrrgh-fogta a fejét idegesen-Szét vet az ideg. Megölöm.-indult el.
-Várj már!-szóltam rá ahogy az ajtóhoz indult.
-Ne most!-lökött félre.
Próbálta kinyitni az ajtót a kulcsommal.
-Nem ő tehet róla, én akartam...-mondtam mentve a menthetőt.
Dühösen hátra fordult és közeledett.
-Szét megy a fejem a gondolattól, hogy...Ti ketten...-fogta a fejét kikelve magából.
-Sajnálom.-estem kétségbe.
-Sajnálod? Sajnálod Hanna? Édes vagy de tudod nekem nem elég, hogy sajnálkozol, miközben tönkre teszel!-kiabált.
-Nem foglak. Ígérem.-sírtam el magam újra-Elmegyek ahogyan mondtam.
-Nem...Nem veszíthetlek el újra. Velem jössz. A házamba. Győrbe. Holnap indulunk.-higgadt le kicsit.
-Nem mehetek veled Dénes.-tettem ölbe a karom.
-De igen is velem jössz.-fogta meg a karom.
-Megint erőszakoskodsz. Ezért lett vége, hát nem látod?-néztem a szemébe.
-Jóéjt Hanna. Reggel indulunk.-bólintott mintha meg sem hallotta volna.
Kisétált ahogy kinyitotta a zárat és magamra hagyott. Sokkosan álltam egy ideig, majd lezuhanyoztam és elaludtam.