2. Évad 15. Rész

Reggel a telefonom ébresztett. A rutinom elvégezve felkaptam a táskám és indultam  le a lépcsőn. Farmert, magassarkú csizmát és egy sztreccses fekete pulóvert viseltem. Amint leértem Dénessel összetalálkozott a tekintetünk. Nem törődve tegnapi monológjával tovább sétáltam az ajtóhoz.
-Örülök, hogy készen vagy. Összepakoltál kicsim?-kérdezte mosolyogva.
-Nem.-indultam tovább.
-Nem értelek.-tettette a hülyét.
-Nem pakoltam. Iskolába megyek.
-Szórakozol velem?-kérdezte dühösen.
-Ne haragudj, de lekésem a buszom. Szia.-sétáltam ki könnyedén.
Közben azért siettem, hátha utánam ered. Sajnos így is lett.
-Mit képzelsz hova mész?-állt meg az ajtóban.
-Már mondtam.-mentem tovább a kapuig.
Ekkor az történt, amire nem számítottam. Lezárta a kaput egy távirányítóval. Nem tudtam kimenni. Kénytelen voltam megfordulni.
-Engedj ki, ez nem vicces.
-Tudod mi nem vicces még? Az hogy hülyének nézel.
-Nem nézlek hülyének!-kiabáltam rá majd lehiggadva folytattam-Én csak normális életre vágyom és maradni szeretnék. Ha neked itt nem jó menj csak, de én maradok Dénes.-mondtam magabiztosan.
-Te...Te neked komolyan nem jelentek már semmit?-kérdezte meghőkölve.
-De igen. Most már kiengednél?-kérdeztem az órámra nézve.
-Mit jelentek neked Hanna?-kérdezte figyelmen kívül hagyva az én kérdésem.
-A volt pasim vagy. Ezt jelented nekem. Most már kiengednél?
-Szeretsz még?-kérdezte sápadtan.
-Igen, de ez nem számít. Vége van.
-Ha szeretsz akkor gyere velem kérlek.
-Nem szeretnék. Tényleg nem figyelsz rám?-akadtam ki.
-Hanna én mindent megtettem érted. Miért nem vagyok neked elég?
Idegesen a hajamba túrtam. Már kezdett idegesíteni.
-Nézdd, tovább kéne lépned. Elfogadnod ezt és találni egy lányt. Engem pedig elengedni.-mutattam a kapura.
-Tudod mit?-lett ideges egyből-Fogok is.-mondta harciasan és kinyitotta a kaput.
-Remek.-intettem le és kisétáltam a kapun.
-Hülye kurva.-suttogta maga elé de még pont hallottam.
Mit sem törődve megjegyzésével siettem a buszomhoz. Tényleg leakartam már ezt zárni. Örültem, hogy végre lemond rólam.
Még pont elértem a buszt. El is feledkeztem a többi bolondról. Ákos és Viktor...Direkt elől maradtam, mert ők hátul ültek. Nem volt kedvem őket is levakargatni magamról. Viszont Coco észrevett és átkecmeregve a tömegen odajött hozzám. Kissé kevés volt a hely, ezért irtó közel állt. Mellkasáig értem.
Eszembe jutott, hogy a kis incidensünk óta nem is láttam. Őszintén nem tudtam eldönteni mi van köztünk.
-Szia!-suttogta oda nekem.
-Szia!-néztem fel rá, mint valami plafonra, és felnevettünk.
-Cuki, hogy ilyen törpe vagy.-nevetett fel.
-Nem. Csak te vagy zsiráf.-vágtam vissza.
-Ezt most megkaptam.-nevetett.
Közben megérkeztünk. Együtt szálltunk le.
-Figyelj, nincs kedved megint bulizni egyet?-kérdezte kaján vigyorral.
-Hogy mi? Nem.-nevettem fel-Az előző is katasztrófán sült el.
-Azért annyira nem volt rossz.-rántott vállat egy huncut mosollyal.
Tudtam mire gondol. A csókunkra...
-Szerintem azt felejtsük is el.-mondtam zavaromban ahogy felidéztem az emlékeim.
-Meg nem történtté nem tehetjük.-kacsintott és pont az osztályáig értünk el.
Ezzel az utolsó mondattal hagyva magamra, bement az osztályába. Én is az enyémbe. Ákosék még nem voltak ott. Leültem és elővettem a matek cuccom. Ekkor betoppantak Ákosék. Jajj...Kezdődik. Megint úgy néznek rám. Lecsapódtak mellém és belekezdtek.
-Ti most együtt vagytok?-kérdezte Viktor.
-Nem. Nem vagyunk.-néztem rá gyilkos szemmel.
-Szóval nem is buliztok együtt mostanság?-kérdezte szarkasztikusan Ákos.
-Azt nem mondtam.-húztam hátrébb vállam.
Mellettük folyton úgy érzem magam mint egy kihallgatáson. Mintha bűnös lennék.
-Szóval nem tagadod, hogy azon a bulin csináltatok pár dolgot.-folytatta Viktor.
-Mi van?-néztem rá mérgesen.
-Ne már...Láttunk mindent.
-Nem tudom miről beszéltek.-kezdtem kínosan érezni magam.
-Tudjuk mit csináltatok.
-Bevettem valamilyen tablettát. Nem emlékszem. Csak arra, hogy...Smároltunk.
-Haha-néztek össze egy gúnyos nevetéssel.
-És még?-méregettek cinikusan.
-Semmi..Én..Semmi másra nem emlékszem.-néztem magam elé frusztráltan.
-Szóval arra sem emlékszel, hogy...Megujjazott?-súgta a fülembe Ákos.
Amint ezt meghallottam kissé rosszul lettem. Elkezdtem szédülni.
-Nem..Én..Ez biztos nem igaz.
-Az után a csók után..Lejjebb nyúlt és...Beljebb...-ahogy ezt kimondták hírtelen eszembe jutott.
Most már élénken élt bennem az emlék ahogy megcsókol és ezt mondja: "Egy kicsit lejjebb...És beljebb...Na? Milyen?-harapta meg a fülcimpám"
-Úristen...-sokkolódtam le.
Meredten néztem magam elé. Ebben nem voltam biztos és mikor rákérdeztem nemet mondott...Azonnal hányingerem lett.
-Mennem kell.-futottam ki a mosdóba és azonnal belerókáztam a legközelebbi wc kagylóba.
Aztán sírni kezdtem. Undorodtam tőle. És magamtól is, hogy ilyen hülye vagyok.
-Öhm, jól vagy?-hallottam meg egy lány hangot a hátam mögül.
-Persze.-szipogtam és felálltam.
-Figyelj, nekem nem úgy tűnik...
Nem válaszoltam.
-Hadd segítsek.-mondta kedvesen és pár papirtörlőt hozva letörölte a szám. Majd elvitt a csapig és vizes zsepivel is letörölgette.
-Moss kezet és arcot. Fel fog frissíteni.-simította meg a karom.
Még csak most néztem rá először. Barna haj, barna szem, velem egy magas, hozzám képest husis lány, de nagyon szép.
Kezet mostam, majd arcot is. Megtöröltem magam és a tükörbe néztem.
-Figyelj, nem muszály elmondanod mi történt, de ha beszélni akarsz valakivel én itt leszek a 10 b-ben.-mosolygott sajnálkozva.
-Abigél.-nyújtottam kezet.
-Tamara.-mosolyodott el.
Rég nem volt hozzám ilyen kedves senki, ráadásul csak úgy. Szokatlan volt ez számomra.
-Köszönöm, hogy segítettél-porolgattam le magam, próbálva összeszedni a maradék méltóságom utolsó morzsáit.-De most már mennem kell.-indultam el.
-Rendben van. Szia Abigél.-intett és lefordult balra.
Ezen a folyósón volt ez a lány és még sosem láttam. Vagy csak nem vettem észre.
-Szia!-intettem én is.
Visszamentem az osztályomba és leültem a helyemre.
-Minden oké?-kérdezte Viktor aggódva.
-Figyelj bocs, hogy bunkók voltunk. Nem tudtuk, hogy nem tudtál erről.
Némán néztem magam elé. Hírtelen utálni kezdtem az összes fiút a világon.
-De akkor bedrogozott és úgy csinálta? Vagyis akkor...Ez nemi erőszak nem?-gondolkodott el Viktor.
-Fogd már be Viktor. Hagyjuk a témát.-morogta le Ákos és megsimította az arcom de elhúzodtam tőle.
Megjött Janka néni és egy hosszú matekozás után ment is. Az órán egyikhez sem szóltam. Ők sem hozzám. Még mindig zaklatott voltam. Az óra befejeztével felálltam és egyből kifelé mentem. A folyósón Cocoval találtam szemben magam. A haverjaival nevetett valamin. Ahogy megpillantott siettem lefele a lépcsőn.
-Hé! Abigél!-kiáltott utánam.
Nem kelthettem feltűnést, ezt nem ilyen helyen akartam lerendezni. Megtorrpantam egy ideig, majd megfordultam.
-Mi az?-kérdeztem minden erőmmel visszafogva magam.
-Gyere már ide!-nevetett fel.
Egy műmosoly kíséretében odasétáltam hozzá és a haverjaihoz. Megálltam előtte.
-Azon gondolkoztam, hogy...Lesz nálam egy házi buli és...Szeretnélek meghívni rá.-vigyorgott rossz fiúsan.
-Mikor lesz?-kérdeztem a tervem szerint haladva.
A terv az volt, mindegy milyen időpontot mond, akkor nem érek rá.
-Ma este.-mosolygott.
-Ne haragudj, ma este randim lesz.-hazudtam.
Arcán meglepettséget és némi elfojtott idegességet láttam.
-Oh igen?-mosolygott műen-Na és...Kivel?-érdeklődött.
-Az az én dolgom.-mosolyogtam.-Most mennem kell. Szia!-intettem le.
Elszánt arcot vágott, míg a haverjai nevetni kezdtek és vállon veregetni. Gondolom gúnyolódtak rajta. Ám ő ura volt a helyzetnek és még hallottam ahogy azt mondja nekik: "Nyugalom fiúk. Megszerzem."
Lementem a büfébe és idegesen szúrkálni kezdtem a kávém a szívószállal.
-Hé, mit ártott neked az a kávé?-hallottam meg Ákos hangját.
Na rá pont nem voltam kíváncsi.
-Újabban követsz engem?
-Nos...-ült le velem szemben-Ez itt a büfé, tudod mindenki ide jár ha éhes. Szóval nem. Szimplán éhes voltam.
-Értem. Akkor muszály ott ülnöd ahol én?
-Nem. De én itt akarok ülni.-fogta meg a kezem.
Elrántottam.
-Hagyj békén.-szóltam rá.
-Hiányzol Abibaba. Nagyon. -ült át mellém.
-Elég ebből. Mit művelsz? Ne közeledj hozzám.-súgtam oda neki.
-Nyugalom.-tette rám egyik karját közel bújva.
-Vedd le rólam a kezed.-néztem rá szúrósan.
-Szeretném ha a barátnőm lennél.
-Hogy mi van?-vettem le kezét.
-Leszel a barátnőm?-mosolygott le rám.
-Te most szórakozol velem öreg?-hallottuk meg Viktort.
Nem tudom mióta jelenhetett meg.
-Kopj le Viktor.-mordult rá.
-Nem. Abi, ugye nemet mondassz ennek a tuskónak?-kérdezte mérgesen.
-Ugyan...-csókolt le Ákos amin rettentően meglepődtem.
Arcom magához húzta és nyelve a számban forgolódott.
-Mi a fasz?-szólt rá Coco.
Ellöktem magamtól.
-Ti...Ti együtt vagytok?-kérdezte Coco.
-Mi? Nem!-túrtam idegesen a hajamba.
-Ti is csókolóztatok és akkor már együtt vagytok?! Nem!-szólt rá gúnyosan Viktor.
-Azt meg honnan tudod tesó?-állt be elé Coco.
-Onnan, hogy miután ma elmondtuk mit csináltál elhányta magát.-nevetett fel gúnyosan.
-Mi? Te erről honnan tudsz?-kérdeztem rá.
-Tamara régóta belém van zúgva.-forgatta szemeit.
-Ez komoly?-nézett rám Coco.
-Ezt nem itt fogjuk megbeszélni.-utaltam a körülöttünk lévő többi diákra, akik közül néhányan eléggé figyeltek.
-Dráma terem.-mutatott Viktor előre.
Mind bementünk oda és bezártuk az ajtót.
-Nem hiszem el, hogy ezt tetted velem. Utána pedig hazudtál róla mikor rákérdeztem.
-Sajnálom. Nem voltam magamnál. Nem akartam, hogy vége legyen köztünk.
-Miért mi is van köztetek?-kérdezte Ákos felvont szemöldökkel.
-Csak barátok vagyunk.-vágtam rá.
-A barátok nem csókolóznak.-rivallt rám Viktor.
-Akkor ti miért nyomultok rá?-folytatta Coco.
-Netán zavar?-indult el felé Viktor.
-Igen zavar.-bólogatott szintúgy megindulva.
-Hé, csak mert dráma teremben vagyunk nem kell drámázni. Értitek? Drámázni.-nevetett Ákos.
Kérdőn néztünk rá.
-Oké folytassátok csak.-intett egyet.
-Hé skacok, bocs, hogy közbe szólok de ma nincs próbálás.-jött elő a dráma tagozatos tanárunk a szertárból.
-Oh ez nagyon is élesben megy.-szólt oda Ákos.
-Én leléptem.-sokalltam be és kimentem onnan.
-Jellemző...-jegyezte meg csípősen Dénes(?!).
-Mi? Amúgy meg te hogy kerülsz ide?-álltam meg az ajtó előtt.
-Tudod. Iskolába járok. A válaszom pedig úgy is tudod...-nevetett fel grimaszolva.
-Nem. Felvilágosítanál?-tettem karba karom idegesen.
-Jellemző, hogy mindig elfutsz a problémák elől. Ez vagy te. Hanna.-mondta ki hunyorítva, szugerálva.
A nyitott ajtó miatt a három fiú is hallott minket.
-Hanna?-kérdezte a hátam mögül Coco.
Egyedül ő nem tudta a nevem.
-Néha így hív, ha idegesíteni akar.-fordultam Cocohoz.-Az exe neve.-néztem vissza szugerálva Dénesre.
-Ja..-mondta tettetve megértését.
-Most már tényleg mennem kell.-néztem végig rajtuk és felmentem a lépcsőn.
Az osztályomban idegesen ültem le és a körmeim koppantgattam a padon.
-Minden rendben?-kérdezte Nóra, az egyik osztálytársam.
Nem igen beszélek vele, ezért meglepett.
-Persze. Minden oké.-néztem fel rá.
-Ne kamuzz szivi. Valami bánt téged. Látom rajtad.-ült le mellém.
-Meglehet.-vontam vállat szűkszavúan.
-Fiú van a dologban?-szugerált.
-Inkább fiúk.-fordultam felé.
-Hmm. Ismerős. Totálisan bele vagy zúgva több fiúba de nem tudod melyik legyen a pasid.-mondta mintha értene.
-Hát nem...-néztem furcsálva.
-Akkor?-dőlt hátra lazán.
-Mindegy. Úgy sem értenéd.
Csak hogy tisztázzuk, ezt azért mondtam, mert láttam, hogy más világ vagyunk. A csaj inkább nyomulós típús, én pedig inkább kerülöm őket.
-Jól van akkor. Amúgy sem érdekelnek a ribancos depis gondjaid.-vágta hozzám szemforgatva.
-Húzz el a helyemről Nóra. Most.-szólt rá tekintélyesen Ákos.
Hírtelen bukkant fel. A lány megszeppenve nézett fel rá.
-És még egyszer ne merj így beszélni vele, különben betömöm a mocskos kis pofádat!-nyomta fejét ágyékához haját szorítva.
Döbbenten néztem végig, ahogy dominál felette és mennyire megalázkodik előtte a lány.
-Értetted?-kérdezte lehajolva hozzá, a haját még mindig szorongatva.
-Igen.-mondta sokkal alázatosabban.
-Remek. Most pedig tünés.-biccentett félre.
A lány egyből felállt és ment is a helyére.
Ákos lazán bedőlt a székébe, mintha mi sem történt volna és rossz fiús tekintetét rajtam legeltette.
-Ez meg mi volt?-kérdeztem sokkoltan.
-Tudja a helyét.-nézett a szemembe.
-Miért? Netán nekem is van valami helyem?-néztem elképedve.
-Van. Te a hercegnőm vagy. Nem beszélhet így veled.-mondta úgy, mintha csak arról beszélne mit evett reggelire.
-Nem vagyunk együtt. Egyszer csókolóztunk, azt is csak a darab miatt.
-Tulajdonképpen háromszor csókolóztunk. A próbán, az előadáson és az imént a büfében. Ez jelent valamit. Van köztünk kémia.
-Kissé eltúlzod.-fordultam előre.
-Csak nem Coco kell?-fogta meg a kezem.
-Nem. Dehogy.
-Akkor...Dénes? Még mindig ő kell?
-Végeztem vele is.
-Úristen, azt ne mondd, hogy Viktor az.-játszotta el az öklöndözést.
-Nem. Ő csak barát. Mint te. Vagy Coco. Bár Cocoval is végeztem ezek után.
-Én maradtam csak.-húzta huncut mosolyra szája sarkát.
-Nem, Ákos. Nem. Senki sem, érted? Senki. Nincs hely már a szívemben szerelemnek. Elegem van.
-Majd lesz.-csókolt meg hírtelen.
Nem tudtam, hogy reagáljak rá, de jó érzés volt. Felettéb nyugtató volt és egyben izgató is. Jó oké, bevallom. Ákos rendkívül jóképű fiú, laza, imádom mint barátot, vicces, okos és férfias. De még mindig furcsán érint az, hogy ő máshogy néz rám. Elváltak ajkaink. Viktor lépett be az ajtón, teljesen ledöbbenve.
-A kurva anyád Ákos...-préselte ki fogai közül halkan, dé én meghallottam.
Magabiztosan sétált felénk.
-Mi a faszt csináltok?-nézett le ránk.
-Amit a szívünk súg.-kacsintott Ákos.
-Ez a nyálas duma bejön neked?-fordult felém idegesen.
-Mi a baj? Csak nem..Sírsz?-gúnyólódott rajta Ákos majd felnevetett.
-Rohadj meg!-húzott be neki.
Na erre senki nem számított. Az osztály is bár úgy tett, mintha nem figyelne, nagyon is figyeltek. Ákos az orrához kapott és idegesen felállva viszonozta Viktor mozdulatát, aki emiatt egyből az arcához kapott.
-Elég!-szóltam rájuk.-Ez nem megoldás.
-Igazad van. Suli után lerendezzük.-mondta Ákos elszántan.
-Az biztos.-szugerálta Viktor.
Mindketten leültek a helyükre. Ákos szándékosan átkarolt és magához húzott.
-Mit művelsz? Ne idegesítsd fel!-súgtam oda neki.
-Nyugalom hercegnő.-csókolt meg újra.
Viktor azonnal lerángatta rólam. Elkezdte püfölni. A tanár ekkor nyitott be és azonnal az igazgatóiba küldte őket.
Kis idő múlva visszajöttek.
-Mit mondott az igazgatónő?-kérdeztem odasúgva Ákosnak.
-El kell mennünk emiatt a gyíkokkal arra a spanyol útra.-forgatta szemeit.
-Mi? Ez nem bűntetés.
-De igen. Tudja, hogy utáljuk őket.
-Igazgatóit kellett volna kapnod.
-Hát..Jó hír. Te is jössz.
-Mi? Miért?-akadtam ki.
-Talán megemlítettem, hogy érted ment a harc.-kacsintott.
-Ugye tudod, hogy utállak?!-tettem karba kezeim.
-Csak úgy mint én.-küldött egy puszit és önelégült arccal jegyzetelt.
Szemforgatva én is elkezdtem. Közben összetalálkozott a tekintetem Viktoréval. Gyorsan elnéztem. Úgy szugerált, hogy már kezdett elegem lenni. A fülbevalómmal babráltam.
-Viktor! Hanna szép lány, de értékelném ha te is jegyzetelnél.-szólt oda neki Andi néni.
Ákos cinikusan felkuncogott, erre a többiek is.
-Elég már!-szóltam rájuk.
Viktor akkor is fontos nekem és a barátom. Nem fogom hagyni, hogy miattam nevessenek rajta.
-Miért véded ennyire?-súgta oda nekem Ákos.
-Mert a barátom.-néztem rá.
-Ez nem fair. Ő a barátod, engem meg utálsz.-húzta össze szemöldökét.
-Ő nem csókolgat le. Plussz mindig is figyelmesebb volt mint te.
-Ez fájt.-tette kezét mellkasára drámaian.
Felnevettem és írtam tovább. Óra végén telefonoztunk és mindenki el volt. Az órák hamar elteltek. Felkapva a táskám indultam is kifelé. A buszon távol álltam a fiúktól. Coco ma nem buszozott. Bár haza útnak nem is szokott. Mikor haza értem ledőltem az ágyamba és a plafont bámultam. Elkezdtem gondolkodni a történteken. Nem tudtam mit érezzek. Ákos csókjai akaratlanul is érzéseket váltanak ki belőlem. Elég jókat. De Viktor közeledése is. Coco pedig..Nem is tudom. A legizgalmasabb mind közül. Dénessel úgy néz ki sikerült szakítanom. Ezeken gondolkodtam, amikor Anti kopogott és már be is nyitott.
-Azt hiszem valamit látnod kell.-állt meg a küszöbön.
-Mit?-néztem fel rá kikelve az ágyamból.
-Csak gyere...-mondta sejtelmesen.
Követtem lépteit. Egészen a lépcsőig vezetett. Ott megállított.
-Nézdd, végül is nem muszály látnod. Nem akarlak felzaklatni. Ne haragudj.-fogta meg a kezem vissza húzva.
-Hülyéskedsz? Most már nagyon is érdekel.
-Nem akarom végig nézni mi lesz itt...Ha tényleg érdekel a nappaliban megtalálod.-biccentett és bement a szobájába.
Furcsálva a dolgot lementem a lépcsőn. Óvatosan, halkan. Amikor beértem a nappaliba nem hittem el mit láttam...Dénes és egy fekete hajú lány csókolóztak a kanapén. Fekvőhelyzetben voltak. Dénes megkönyökölt a lány felett és teljesen beleélve magát falta a lány ajkait. Mikor ezt megláttam kiugrott a szívem a helyéről.
-Mi a...fasz?!-nyögtem ki ennyit a számon amikor meghallották és felém kapták tekintetüket.
-Hanna...-nézett a szemembe a fiú.
Csak bámultam rá. Nem tudtam hova tenni a dolgokat. Én akartam a szakítást. Még is sérti az önérzetem, hogy ilyen hamar túl lépett és talált egy lányt. Egy perc bámulás után megszólaltam.
-Ömm...Én...Ne ha...Ne haragudjatok.-dadogtam megsemmisülve és elindultam a lépcső felé.
Minden erőfeszítésem ellenére könnybe lábadtak szemeim a lépcsőn feljövet.
Lépteket hallottam magam mögül.
-Hanna!-szólt utánam Dénes.
Tovább lépkedtem.
-Állj már meg!-jött utánam fel az emeletre.
-Miattam ne hagyjátok abba!-töröltem le arcom háttal neki.
-Úgy tudtam szakítottunk. Akkor most miért vagy ennyire meglepődve?-kérdezte bizonytalan hangon.
-Azért mert...-fordultam hátra indulatosan-Mert én nem tudnék egy nap alatt tovább lépni.-folytattam elhaló hangon.
Szemeimből már folytak a könnyek. Törlésem ellenére nem szűntek meg.
-Azt hittem...Azt hittem, hogy már nem szeretsz.-fogta meg arcom de elhúztam.
-Hagyjuk...Menj csak vissza.-mondtam most már parancsolóan.
-Hanna én...-nyúlt a vállamhoz de egyből elhúzódtam.
-Nem akarlak többé látni. Hagyj békén. Undorodom tőled.-mondtam zaklatottan mégis higgadtan.
Meredten bámult, én pedig ott hagytam. Bementem a szobámba, bezártam és az ágyamba akartam fulladni. Arcom belefúrtam az ágyneműbe és halk sírásba kezdtem. Éreztem gyengülök és testem már nem bír el ennyi fájdalmat. Mély álomba sírtam magam. Fájt az élet.
/5 óra múlva/
Nyitogatni kezdtem szemeim. Megszomjaztam. Kisírt szemekkel találkoztam a fürdőbe menet a tükörbe nézve. Arcot mostam és egy cuki kapucnis felsőbe bújva lementem a konyhába. Ittam egy pohár kávét. Kellett, mert rettentően megfájdult a fejem. Már este volt. Jól kiütött a fájdalom. Miután megittam felhívtam az egyetlen barátom. Viktort.
-Szia.-szipogtam.
-Baj van?-kérdezte egyből.
-Nincs.-szipogtam könnybe lábadt szemekkel.
-Szeretnél találkozni Abi?-kérdezte ijedten.
-Ühm..Hát az jó lenne.-törölgettem könnyeim a háromszor nagyobb pulcsim bő ujjával. Még apa adta nekem...
-Tíz perc és ott vagyok.-tette le.
Lebiggyesztett szájjal gondoltam vissza a pillanatképre ahogy Dénes azt a lányt csókolja. Teljesen meggyengített. Kiesett a bögre a kezemből. Lehet kis lármát okoztam ezzel. Feltakarítottam és kidobtam. Nem számítottam rá, hogy más is hallotta, de így volt...
-Mi történt?-kérdezte álmosan Dénes.
Nem válaszolva kikerültem és kimentem a bejárati ajtón.
Viktor hamar ideért. Mikor megláttam oda futottam és a karjaiba vetettem magam. Ölelése a legóvobb hely volt akkor. Egy menedék a fájdalmaim elől. Karjai körbe zártak és védelmezően szorítottak.
-Annyira szeretlek.-ölelgetett.
-Én is téged.-néztem fel rá.
-Menj be még megfázol.-simította meg az arcom.
-Gyere te is.-öleltem át újra.
-Egy kis időre bemegyek. Rendben.
-Nem...Aludj velem kérlek.-öleltem szorosabban.
-Mi? De cuccom sincs itt...Meg...Biztos ez?-kérdezte egy fél mosollyal.
Tudom, hogy nagyon örült neki.
-Igen. Bízom benned. Majd adok. Dénes nálam hagyott sok cuccot.
-Hát jó. Na gyere.-húzott be a házba.
Amint beértünk Dénes még mindig a konyhában volt.
-Te..Ti..-nézett ránk mutogatva.
-Együtt alszunk. Igen.-jelentettem ki.
-Ezért kicsinállak.-nézett Viktorra.
-Milyen jogon?-álltam be elé.
-Azon a jogon, hogy te az enyém vagy.
-Az a hajó már rég elúszott, amikor azzal a lánnyal hemperegtél.-néztem rá megvetéssel és fájdalommal a szememben.
-Megbeszélhetnénk legalább?-forgatta szemeit.
-Nem. Jó éjt!-ragadtam meg Viktor kezét és felrángattam az emeletre.
-Nem hagyom, hogy vele aludj.-jött utánunk.
-Tesó. Vedd már észre magad. Mit érdekel téged? Ma nem lehetett annyira fontos ha Enikővel smárolgattál.
-Honnan tudod ki volt az?-néztem rá döbbenten.
-Ma láttam őket a városban.-szugerálta.
-Ne ugass bele az én érzéseimbe Viktor. Majd én eldöntöm, hogy ki mennyire fontos nekem.-jött közelebb harciasan.
-Szopd le magad! Hanna sokkal jobbat érdemel nálad!-állt még közelebb Viktor.
-Ezt majd én eldöntöm.-mondta idegesen.
-Nem. Ezt majd Ő eldönti.-fujtatott Viktor.
-Ideje menned.-néztem Dénesre.
-Tudod, hogy szeretlek.-hagyta abba a farkas szemezést és lenézett rám.
-Nem tudok hinni neked többé.-tettem ölbe karjaim.
-Elmegyek. Ha ő is.-zsarolt.
-Ez nem így működik. Menj el Dénes! Nem akarlak látni. Vagy emlékezni arra amit tettél. A puszta jelenlétedtől hányingerem van.-akadtam ki.
-Én is szeretlek...-nézett a szemembe szúrósan és elment...
Amint magunkra hagyott minket könnyeimnek utat adtam és lecsukva szemeim vettem mély lélegzeteket.
-Jól vagy?-simogatta meg a vállam Viktor hátulról.
-Persze.-töröltem le gyors arcom és megfordultam.
-Biztos?-nézett furcsálva.
-Uhum. Gyere, itt a szobám.-hadartam elnyomva érzéseim.
Bevezettem a szobámba.
-Nagyon szép szobád van.-nézett körbe mosolyogva.
-Köszönöm. Igazából nem én rendeztem be így.-vontam vállat.
-Oh, szóval azt állítod, hogy ez a cuki kis pipere tükör az előtt sem volt itt?!-nézett rám felvont szemöldökkel.
Felnevettem. Jól is esett...
-Na látod, megtaláltad az egyetlen dolgot amit én terveztem be.
-Kiszúrom ami te vagy.-mosolyodott el.
-Ez aranyos.-mosolyodtam el-Alszunk?-kérdeztem egy szünet után.
-Persze.-bújt be az ágyamba levetve cipőjét.
Én is bebújtam mellé. A Tv fénye árasztotta be a szobát, így nem volt túl világos. Hangulatos volt. Észre vettem, hogy Viktornak rendkívül jó illata van. Megnyugtató.
-Ha gondolod ide bújhatsz.-mondta félénken.
Felnéztem rá, elmosolyodtam és odafúrtam fejem mellkasához. Keze automatikusan elkezdte simogatni a hajam. Nagyon jó érzés volt. Egyik karommal átöleltem derekát és illatát beszippantva elaludtam. Mellette nem gondoltam rosszra. Semmire, ami bántott. Csak angyalokra, akik játszanak a hajammal és citeráznak.