-Ébresztő gyerekek! Talpra! Talpra!-hesegetett fel minket.
-Ki maga?-keltem fel álmosan.
-Nicsak hogy felvágták a nyelvét ennek a lánynak. Nem illendő így beszélni. Jobban tennéd ha azt kérdeznéd mi a tananyag.-állt az ágyunk előtt dühösen.
-Kérem, Felícia nővér. Ne nehezteljen rá. Még reggel van. Nincs magánál.-védett meg Erik.
-Ahh, legyen gyermekem. Nagyon érett fiú vagy te. Jól becsüld meg lányom!-nézett rám fenyegetően, majd kiment.
Az asztalon hagyta a reggelit. Kómásan megdörzsöltem a szemeim.
-Jó reggelt!-nézett felém most először Erik mosolyogva.
-Nagyon jól indul...-álltam fel.
-Ő ilyen. Kissé szigorú, de ki lehet vele jönni.
-Mi lett Helgával?-fontam karba kezeim.
-Ő a másik folyósón van. Ahol Fefével voltál.
-Minden folyósónak van külön?
-Igen. De jó lesz ez. Csak reggel jön be.
Szemforgatva felkaptam a bőröndömből egy fekete pulóvert és egy farmert. A fürdőben felvettem. Arcot és fogat mostam. A hajam átfésültem és egy gyors sminket feldobtam. Kiléptem és láttam, hogy már visszaágyazott. A telefonom volt a kezében és dühös arccal nézett rám.
-Mi a baj?-néztem rá ijedten.
-Hanna! Miért hazudtál nekem?
-Nem értelek.-léptem közelebb.
-Azt mondtad már vége van Dénessel. Akkor itt mi ez a tegnapi hívás?
Baszki. Elmentettem a nevére a számot.
-Miért nyúlkálsz a telefonomba?-kaptam ki a kezéből.
-Válaszolnál?-rivallt rám felállva.
-Nem kell aggódnod. Azért hívott mert nem búcsúztam el tőle.
-És tegnap megtetted?-kémlelt feszengve.
-Igen. Megmondtam neki, hogy már nem érdekel.-néztem fel rá komoran.
-Rendben.-puszilta meg a homlokom-Nagyon megijedtem. Azt hittem...Azt hittem, hogy még mindig...
-Bízz bennem!-szakítottam félbe-Ha valamit megtanulhattál rólam akkor az az őszinteségem. Ezt te is tudod.
-Tudom. Sajnálom.-puszilta meg a fejem.
Kopogtak. Egy nővér nyitott be.
-Jó reggelt! Kérlek titeket fáradjatok a tanuló szobába.
A tanuló szoba...Fefével is volt ilyen. Ez olyan mint egy rendes tanóra, annyi különbséggel, hogy itt csak ketten vagyunk és külön a többiektől.
Egy könyvtárszerű helységbe mentünk. Leültem egy székre, ő pedig mellém.
-Vegyétek elő a matematika füzetet. Írom a feladatokat. Tíz perc múlva leellenőrzöm.
Furcsa, de könnyedén megoldottam. Míg Erik, szemmel láthatóan küzködött az övével. Bár ő két évvel felettem járt, és más feladatot kapott, segíteni akartam.
-Mit nem tudsz?-súgtam oda.
-Nem értenéd. Még nem tanultad.
Csak bólintottam.
-Lejárt az idő. Hadd nézzem.-jött oda hozzánk.
Gondosan végig nézte a füzetem és elismerően bólintott.
-Nagyon ügyes vagy. Hibátlan.-mosolygott.
-Köszönöm.-mosolyodtam el.
Ezután Erik füzetét nézte meg. Grimaszolva adta vissza.
-Erik drágám, ez nem túl jó. A fele hibás.
-Nem igazán értem.-rántott vállat a fiú.
-Ezen könnyen segíthetünk. Korrepetálásra kell járnod minden délután.
-Mi? Nem. Az kizárt. Nem jövök be.
-Kérlek ne vitatkozz! Szeretnénk, hogy értsd a tananyagot. Itt várunk minden délután négykor.
Szemforgatva beletörődött. Kissé megörültem. Egy kis szabadság...
Az óráink után végre pihenő idő jött. A szobánkban voltunk. Filmet néztünk. Érdekes, azóta van itt egy tv. Gondolom ő hozatta ide. Egy nagy plazma tv volt az ágyunkkal szemben.
-Mióta lehet itt tv?-kérdeztem filmnézés közben.
-Amióta apámnak azt mondtam.-mosolygott pimaszan.
-De ezt szabad?
-Nekem szabad. A többi nem számít.
Bólintottam. Nem azt mondom, hogy nem volt kecsegtető a kivétel és a szabályok nélküli élet és jog, de ez nem fair. Majdnem bealudtam a vége felé. Oldalra fordultam és elaludtam. Mire felébredtem Erik nem volt ott. Gondolom akkor már korrepetálják. Jó sokat aludtam. Felkeltem és kivettem a kis hűtőnkből egy tálat amiben gyümik voltak felszeletelve. Eleszegettem, miközben a tv képernyőjére meredtem és önfeledten néztem a Jóbarátokat. Elgondolkoztam, hogy nekem is lehetett volna ilyen életem. Normálisan a szüleimmel felnőni, majd jó állást találni, a barátaimmal élni és élvezni az életet. De már úgy érzem sosem leszek normális. Egy átlagos tinilány nem él nemi életet és nem kell ilyen helyen tengődnie. Már sosem leszek ártatlan, érintetlen, gyerek pedig végképp nem...Elvették mindet tőlem. Ezeket pedig visszaszerezni képtelenség. El is ment az idő a gondolat menetemmel, ugyanis Erik nyitott be és egy fáradt sóhajjal bebújt mellém.
-Szia szépségem.-nyomott egy puszit az arcomra.
-Szia.-mosolyodtam el.
-Mit eszel?-kérdezte kajánul.
-Gyümiket. Kérsz?-nyújtottam felé.
-Ahh, nem köszi. Nekem rendes kaja kell.
Kiment és egy kis idő múlva visszatért egy hamburgerrel és krumplival. Persze nagy adag. Mivel fiú, nyilván nagy étvágya van. Elkezdte mellettem falni.
-Kérsz?-kérdezte rám nézve.
-Nem köszi.-kaptam be egy áfonyát.
Csak vállat rándított és tovább evett. Néha felnevettünk egy-egy részen. Aztán összenéztünk. Ez még számomra is furcsa volt. Még sosem éreztem vele jól magam így, és sosem volt ilyen egyszerű, mégis meghitt pillanatunk. Miután megettük fogat mostunk. A fürdőben álltunk. A számat törölgettem. Ő csak beállt a csempének dőlve, karba tett kézzel és figyelt. Mikor ránéztem elmosolyodott.
-Olyan gyönyörű vagy.-mosolygott.
-Mindig ezt mondod.-nevettem fel.
-Életem végéig elfogom mondani neked mindennap, amíg el nem hiszed nekem.-karolta át derekam.
-Akkor is mikor öreg és ráncos leszek?
-Akkor végképp.-nyomott egy puszit a homlokomra.
Elmosolyodtam. Bár ő nem látta. Bárcsak mindig ilyen lett volna...Bárcsak így kezdte volna...Azt hiszem, most minden más lenne.
-Min gondolkozol?-kérdezte felhajtva az állam.
-Semmin.-ráztam a fejem és kikerültem. Elővettem a pizsim.
-Még mindig zárkózott vagy. Beszélj kérlek!-követett.
-Idővel. Fogok.-vittem be a cuccom a fürdőbe.
-Fürdeni készülsz?-kérdezte perverzen.
-Igen. Kimennél kérlek?-tettem karom a vállára.
-Biztos azt akarod, hogy kimenjek?-húzta karom közelebb és ajkamra puszilt.
-Ühüm.-bólogattam.
-Most is?-csókolt meg lágyan.
Olyan óvatosan ért ajkaimhoz. Olyan lágyan. Gyengéden.
-Talán maradhatsz kicsit.-mondtam megbabonázva.
Elmosolyodott és hátrébb lépett. Levettem a felsőm és a nadrágom. Végig mérte testem. Látványosan bámult.
-Ez így még nem teljes.-kacsintott.
-Ennyit láthattál. Most pedig kifelé.-hesegettem nevetve.
Tiszteletben tartott és nevetve kiment. Bezártam az ajtót és megfürödtem. Miután felöltöztem kiléptem és amit láttam teljesen ledermesztett. Dénes (?!) állt ott Erikkel szemben. Veszekedtek.
-Hanna...-nézett rám dühösen Dénes.
Szemeivel ölni tudott volna, mikor szemét végigfuttatta testemen.
Megint az átlátszós ruha volt rajtam, ami alól látszott a bugyi és a top.
-Dénes...-nyeltem egyet-Mit keresel itt?
-Érted jöttem. Te mit keresel itt?-szugerált.
-Elzárásom van. Minek jöttél? Megmondtam, hogy vége van.
-Nem hiszek neked tudod? Szeretsz engem. Tudom. Nem hagyom, hogy megint itt szenvedj. Öltözz fel és indulunk.-mért végig újra.
-Nem megyek veled.
-Hogyan?-kérdezte idegesen.
-Nem megyek veled. Te vagy az egyetlen aki szenvedést okoz nekem. Vége van.
-Hallottad. Tűnj el innen!-mondta harciasan Erik.
-Kurvára nem te fogod nekem megmondani. Pont te Erik..Ne nevettesd ki magad!-mondta cinikusan Dénes.
-Megváltoztam. Én tisztelem őt és szeretem. Nem mellesleg sosem csalnám meg te féreg. Ez rólad elmondható?
-Nem számít mit tettem, mert engem szeret. Ezt pedig megakadályozni nem tudod.
-Hanna. Te mondd meg!-fordult felém.
-Maradok.-bólintottam.
Dénes hitetlenkedve nézett rám, majd fel alá sétálni kezdett. Hírtelen rám támadt és megrángatott.
-Ennyire jól megbaszott vagy mi? Ne akardd, hogy elhigyjem. Gyere velem. Nem mondom többet. Gyere.
-Engedd el! Különben hívom az őröket.-lökte le rólam Erik.
-Még nincs ez lezárva. Vissza fogok jönni.
Kiment. Idegesen a hajamba túrtam és leültem az ágyra.
-Jól vagy?-kérdezte Erik.
-Persze. Nincs semmi baj.-meredtem a padlóra. Utat adtam könnyeimnek.
-Tudom, hogy nem vagy jól. De jól leszel. Ígérem.-fogta meg a kezem biztatóan.
-Tudom, hogy nem vagy jól. De jól leszel. Ígérem.-fogta meg a kezem biztatóan.
Rámosolyogtam. Őszintén. Jól estek szavai. Letöröltem könnyeim és befeküdtem az ágyba. Ő pedig mellém.
-Nagyon szeretlek téged...-suttogta a félhomályban.
Fájdalmat éreztem hangjában.
Újra megeredtek a könnyeim.
-Nem hagyom, hogy elvigyen. Nem hagyom, hogy újra szenvedj. Én tudom, hogy...Rosszul bántam veled. De megígérem, ha adsz nekem egy esélyt, ezúttal nem szúrom el. Szeretnék méltó lenni a szerelmedre.
Megfogtam a kezét és átkulcsoltam ujjainkat. Ezúttal ledőltek a falak és abban a percben nem színjáték volt. Többé nem utáltam őt.
-Jó úton haladsz.-mosolyogtam rá könnyes szemekkel.
Hüvelykujját ajkamra helyezte és lefele húzta.
-Nekem már az is elég, hogy nem gyűlölsz.-mosolygott.
Odabújtam hozzá és hagytam, hogy átöleljen. Rettentő jól esett az ölelése. Beszívtam illatát mélyen. Álomba sírtam magam. Aznap éjjel Dénessel álmodtam. Rémalmom volt...
