2. Évad 11. Rész

Reggel furcsa érzéssel keltem fel. Anti már nem volt ott, csak egy cetli a párnáján: "Nem akartalak felébreszteni, olyan édesen aludtál. Ma későn jövök. Szeretlek" Szomorúan olvastam. Elképzeltem milyen lett volna vele kelni, és hogy hamar haza ér, filmezünk vagy beszélgetünk vagy bármi. De ehelyett elment már, és csak este jön...Olyan nehéz vele lenni. Mindig hiányzik. Bár még mindig nem tudom mi van köztünk. A szokásos rutin után felöltöztem. Egy telitalpú szandált, egy egyberészes feszülős szoknyát és egy kistáskát húztam magamra. A tavaszi idő miatt már megengedhettem magamnak. A hajam kiengedtem. Elköszöntem Bertától és mentem a buszomhoz. Coco ott állt, beharapott ajkakkal figyelt. Próbáltam nem tudomást venni róla. Reméltem, hogy nem rágott be a tegnapi miatt. Odasétált hozzám.
-Szia Abigél!-nézett le rám szugerálva, zsebre tett kézzel.
-Szia! Figyelj, sajnálom a tegnapit. Anti értem jött és mennem kellett.-húztam el a szám.
-Nem gáz. A táncodról nem maradtam le legalább-húzta el a száját egy macsós félmosolyra, vállat rántva.
-Ez igaz-nevettem fel.
-Megismételhetnénk-fogta meg a kezem mosolyogva.
-Persze, valamikor biztos-mosolyogtam.
-Ma nem jó?-nézett rám reménykedve.
-Fellépek.-húztam el a szám.
-Akkor...-gondolkodott el-Azután elviszlek valahova-mondta boldogan.
-Nézd, én értékelem, hogy több időt akarsz együtt tölteni, de szerintem jobban tennéd, ha ráhajtanál a crushodra, Nikire!-kacsintottam.
Felnevetett.
-Nem hanyagolhatlak el.-rázta a fejét.
-De igen. Örülnék ha összejönnétek. Boldog lennél végre!-mosolyogtam.
-Nem. Téma lezárva. Akkor ma?
-Elhívom én neked.-mondtam és megérkezett a busz.
Ő is ott volt a buszmegállóban. Eddig még észre sem vettem soha. Odamentem hozzá és együtt felszálltunk.
-Niki, van egy ajánlatom.-mondtam vigyorogva.
-Miért félek előre?-nevetett.
-Nyugi, ez jó. Nincs kedved Cocoval lógni ma órák után?
-De, de ezt miért te kérdezed és nem ő?
-Ahh, túl félénk. Szóval igen?
-Legyen.-mosolygott.
Nagyon boldognak láttam. Visszasétáltam Cocohoz.
-Jó hír. Ma együtt lóghattok suli után. Na ki a király? Nem kell megköszönnöd.-mondtam elbizakodva.
-Hé, mondtam, hogy veled akarok lenni.-nézett rám mérgesen.
-Mi? Te hülye vagy? Itt a nagy esélyed.
-Néha olyan buta vagy...-forgatta szemeit és leszállt a buszról.
Értettlen arccal indultam el lemaradva. Niki odafutott hozzá és nagyba beszélt neki. El is feledkeztem Ákosékról, akik szintén velem utaztak. Amint leszálltam odajöttek.
-Szia!-karolt át Viktor.
-Abimaca!-adott egy puszit a fejemre Ákos.
-Hát ti?-néztem rájuk.
Coco hátranézett a távolból. Mintha idegesnek láttam volna.
-Mi mindig itt vagyunk.-forgatta a szemét Ákos.
-Tegnap Cocoval láttunk. Ti...Együtt vagytok?-kérdezte Viktor, szorosabban karolva.
-Igen. Ez engem is izgat-folytatta Ákos.
-Ez nem a ti dolgotok.-vettem le Viktor kezét.
-Szóval igen?-kérdezte.
-Nem. Csak egy tali volt és ennyi.
Bólogatva összenéztek. A befele vezető út csendesen telt a továbbiakban. Mikor beértünk az osztályba leültem a helyemre. Ákos mellém. Viktor pedig szintúgy, csak egy másik padban.
Elővettem a telefonom, mert valaki hívott. Megint privát szám.
-Háló! Kivel beszélek?-kérdeztem.
Ismét nem válaszoltak és letették. Nem értettem. Az órák hamar elteltek és eljött a színdarab ideje. Átöltöztünk és a színfal mögött álltunk.
-Jól van gyerekek! Ahogy elpróbáltuk. Mindent bele!-bíztatott a tanár és már indult is az első jelenet az első párral. Rettentően izgultam. Olyan sokan ültek kint. A fiúk nagyszerűen alakították kint a részegek szerepét. Ákos termett mögöttem.
-Izgulsz?-súgta a fülembe.
-Egy kicsit.-mondtam zavaromban.
-Jók leszünk!-bíztatott.
Viktor szugerálva figyelt minket a színpad másik végén.
-Jól van skacok. Ti jöttök!-mosolygott ránk a tanár.
Kimentünk és bele kezdtünk. Mindent szóról szóra ugyanúgy mondtunk.
-Ez nem igaz. Különben is, semmi közöd hozzá! Mi nem vagyunk egy pár!-mentem közelebb "idegesen".
-Mondd, mit tud ő adni amit én nem?
-Semmit...Egyikőtök sem érdekel!
-Én érdekellek. Tudom.-jött közelebb.
-Chh. Kérlek. Sosem jönnék össze egy ilyen cinikus, beképzelt, rossz modorú, bunkó, felfuvalkodott, öntelt...-folytattam volna, amikor hírtelen magához rántotta arcom és megcsókolt.
Mindenki ujjongott és tapsolt. Én pedig furcsán éreztem magam, tudván, hogy ez már a második csókom Ákossal. A csók közben kezdte túl lépni a határt és megfogta a fenekem. Azonnal eltoltam és lepofoztam. Ez persze nem volt benne a darabban, de az emberek zabálták. Kifutottunk a színpadról én pedig zaklatott állapotban voltam.
-Mi a baj?-jött oda hozzám Viktor.
-Ez az idióta letaperolt...-mondtam idegesen.
-Hogy mi?-nézett idegesebben.
-A csók jelenetkor, megfogta a seggem.-kiabáltam vele.
Később Ákos is betoppant.
-Ez meg mi volt?-kérdeztem forrongva a dühtől.
-Elragadott a hév.-mondta lazán.
-A barátok nem csinálnak ilyent.
-Az jó, mert akkor mi nem vagyunk barátok. Ugyan már Abi, mindketten tudjuk, hogy ez már rég több mint barátság.
-Neked elment az eszed! Hallod magad?
-Nézdd, szerintem jók vagyunk együtt.
-Egy pofátlan dög vagy. Nem taperolhatod le csak úgy!-mondta idegesen Viktor.
-Oh megszólalt, aki azóta fűzi mióta betette a suliba a lábát!-kiabált ő is.
-Tudod én legalább tiszteletben tartom!
-Ja, azért karolgatod át mindig ugye?
-Elég! Elég legyen!-kiabáltam.
Mindketten rám néztek és abbahagyták.
-Végeztem. Mindkettőtökkel. Elegem van.-mondtam kikelve magamból és ott hagytam őket.
Közben nem sejtettük, hogy a suli kamerása mindent felvett és közvetítette a közönségnek akik fütyültek, tapsoltak és éjeneztek, hogy vissza.
Kiléptem az épületből és hívtam Cocot.
-Szia. Tudom, hogy randid van. De értem tudsz jönni?-mondtam higgadtabban.
-Szia. Persze. 10 perc és ott vagyok.
Letettem. Nyárias idő volt, kellemes szellővel. Tényleg eljött. A Cabrioját felismerem bárhol. Elől ült Niki mellette.
-Sziasztok!-köszöntem és beültem hátulra.
-Szia!-mosolygott Niki.
-Baj van?-kérdezte Coco ahogy elindult.
-Nem. Semmi. Hagyjuk. Amúgy ne haragudjatok, hogy beletrollkodtam a randitokba.
-Ne hülyéskedj. Már amúgy is vége volt.-mondta Coco.
Niki kissé csalódottan nézett, láttam a tükörből.
-Mázli, hogy szomszédok vagyunk.-mondtam terelésképp.
-Igen.-nevetett fel Coco-Amúgy majd mesélj milyen volt a darab.
-Rendben.-mosolyogtam, bár rossz dolgok jutottak eszembe.
Megállt a házunk előtt. Kiszálltunk mind.
-Akkor én megyek is. Örülök a talinknak. Jól éreztem magam.-mosolygott Niki közelebb lépve Cocohoz.
-Én is. Jó éjt!-paskolta meg fejét.
-Én megyek is. Sziasztok!-tartottam fel kezem és elosontam.
-Hé! Várj már!-futott utánam Coco nevetve, amikor megfordultam láttam Niki szomorú arcát és ahogy elballagott.
-Mit művelsz? Most kellett volna lesmárolnod vagy ilyesmi.-mondtam leszidva.
-Szerintem nem működne köztünk. Aranyos lány, de nem érdekel. Nekem nem tetszik.
-Mi? De hiszen tökéletesen illett rá a leírásod.
-Nem ő volt az, akire gondoltam.
-Ezt nem értem. Akkor miért hagytad, hogy összeboronáljalak vele?
-Hogy ne sejtsd az igazat.
-Ami pedig micsoda?-tettem csípőre a kezem.
-Azt sosem tudod meg. Na jó éjt Abi!-puszilta meg a homlokom.
-Jó éjt!-néztem magam elé zavarosan.
Elhajtott a kocsijával én pedig bementem a házba. Letettem a cuccaim és felmentem a szobámba. Ledobtam a cipőm és besétáltam a fürdőbe. Levetkőztem meztelenre, felfogtam a hajam és elhúztam a zuhany függönnyt, amikor DÉNES (?!) állt ott egy alsóban és behúzott magához.
-Te meg mit keresel itt?-kérdeztem sokkosan.
-Meglepi!-vigyorgott.
-Hé! Tűnj el! Fürödni készültem. Mégis mióta vársz itt rám te pszihopata?!
-Figyeltelek az elmúlt napokban. Tudtam mikor érsz haza, vannak biztos forrásaim.
-Ezt nem hiszem el. Tudtam, hogy valami nem stimmelt azzal a fiúval a folyósón.
-Te hülye ribanc! Láttam mit műveltél azzal a patkány Ákossal!-ragadott magához és egyből megfordulva a csempének tolt.
-Nem kérhetsz számon! Azt mondtad bárhol találsz még egy ilyen ribancot! Akkor most miért vagy mégis itt?
-Ezzel te ne törődj. Azzal foglalkozz amit most ezért kapsz!-fogta meg a nyakam.
Szorítani kezdte. Alig kaptam levegőt de még viszonylag gyengéd volt.
-Dénes...Khh...Kérlek ölj meg.-mondtam erőtlenül és szemeim megteltek könnyel.
-Miket beszélsz?-kérdezte ingerülten.
-Csak..Ölj meg!-fogtam meg folytogató kezeit, amikor engedett szorításából. Később pedig elengedett.
-Sosem tudnálak megölni.-mondta össze zavarodva, én pedig rádöbbentem, hogy Dénes pszihopata...
-Az előbb majdnem megtetted.
-Én...Sajnálom...Én...-mondta teljesen összezavarodva.
-Dénes nézz rám! Miért jöttél vissza?-kérdeztem sírva.
-Mert nem tudtalak itt hagyni.-nézett már rám.
-Tudod mennyit sírtam én miattad?-kérdeztem könnyeim törölve.
-Kicsim...Olyan rosszul éreztem magam mikor elváltunk...-mondta erőtlenül és átkarolta a derekam, fejét rádöntve csupasz mellkasomra.
-Mi nem lehetünk együtt...
Láttam arcára lenézve, hogy bekönnyezett majd ideges lett. Nem tudom mi futott át az agyán de mikor bedühödött túl szorosan karolt és úgy éreztem majd összeroppant.
-Fejezdd be kérlek!-ütögettem hátát.
-Az enyém vagy, érted? Az enyém!-mondta idegesen és megszorította melleim.
-Dénes! Ez már beteges! Fejezdd be!
-Szeretlek te ribanc hát nem érted? Te pedig megcsaltál!
-Ez nem szeretet...Nem csaltalak meg!-kiabáltam vele sírva.
-De igen!-mondta idegesen majd indulatból a csempének nyomott.
Még jobban előtört belőlem a sírás.
Lerogytam a kádban, ő pedig nem tudta ezt kezelni.
-Mit akarsz még tőlem? Mondd mit akarsz?-néztem fel rá teljes erőmből sírva.
-Azt, hogy szenvedj, ahogy én szenvedtem mikor csókolóztál azzal a görénnyel. Vagy mikor a buliban ott tekerted magad annak a baromnak. Mindenkinek elveszed az eszét te ribanc.
-Ne hívj már így! Ezekről honnan tudsz?
-Ott voltam...Figyeltelek.-mondta és felrángatott a földről.
-Te beteg vagy. Érted? Neked segítség kell!-mondtam sírva.
Érzelemmentesen a szemembe nézett, majd megpofozott.
Odakaptam arcomhoz és még jobban sírtam.
-Neked kéne faszelvonó drágám, nem nekem.-most már dühből beszélt és megfogta az arcom, gyengéden.
-Hmm. Gyönyörű arc, gyönyörű ajkakkal...-fogta meg ajkaim végig tapintva-De nem csak én csókoltam őket.-nézett a szemembe.
-Az egy darab része volt.-néztem oldalra.
-Szeretnék hinni neked. De nem megy. Nem hinném, hogy ez ennyiről szólna. Neked ilyen a véred...-mondta gúnyosan.
-Szeretném ha tudnád, hogy...-kezdtem bele de elhomályosodott minden-Én...-mondogattam amikor elsötétült minden.
Szeretném ha tudnád, hogy sosem szűntelek meg szeretni, még akkor sem, ha te már sosem leszel a régi...
Az ágyamban ébredeztem, Dénest láttam magam mellett fölém tornyosulni.
-Felébredtél?-kérdezte mosolyogva.
-Szóval nem csak álmodtam...-ültem fel hírtelen de újra megszédültem.
A fejemhez kaptam, lehunyva szemem.
-Hé, pihenned kell.-tett egy párnát a hátam mögé plusszba és ráhajtotta a fejem.
-Mi történt?-néztem rá ijedten.
-Elájultál. De csak tíz percre.
Köntösben voltam.
-Pihenni szeretnék.-néztem rá fáradtan.
-Aludjunk kicsim.-nyomott puszit homlokomra és lekapcsolta a kis villanyt.
Túl fáradt voltam ellenkezni.
-Jó éjt.-mondta és atkarolta a derekam.
Már elhúzódni sem volt erőm. Csak lehunytam a szemem és elaludtam.