-Na mesélj!-fordultam felé.
-Nézdd, ne borulj ki, de azt hiszem láttam valamit amit tudnod kéne és nem fogsz örülni neki.
-Mi lenne az?-néztem rá feszülten.
-Alexról van szó. Azt hiszem láttam valamit amit nem kellett volna...-rágcsálta a körmeit.
-Betti! Ne kertelj már, mondd el! Megbírkózom vele bármi is az.
-Ajj, csak...Ez olyan nehéz nekem.-könnyezett be.
-Kezdessz megijeszteni, kérlek nyugodj meg és mondd el mit láttál.
-Tudom, hogy szereted ezért most meg fog hasadni a szíved. De elmondom. Mert a barátnőd vagyok és nem titkolózom előtted. Szóval...Tegnap este épp mentem a szokásos ping pong meccsre Petivel. Amire mindig jön Alex is. Na és...Viki is ott volt és felelsz vagy merszeztünk. Peti pörgetett és Alex felé mutatott a nyíl. Merni akart, ezért arra kérte, hogy csókolja meg Vikit...-nézett fel rám ijedt szemmel.
Dermedten figyeltem.
-Folytasd!-könnyeztem be.
-Szóval Alex először tiltakozott. Viki pedig elviccelte. De mikor Peti cukkolni kezdte, végül azt mondta ő nem fél a kihívástól és lesmárolta Vikit...-nézett fel rám a végén.
-Hogy mi?-döbbentem le.
-Kérlek ne említsd neki, hogy elmondtam. Tönkre tenné az életem. Nagyon nagyon sajnálom Hanna. Én ezután ki is szálltam a játékból.
-Ezt nem akarom elhinni.-néztem rá mély fájdalommal a mellkasomban.
-Elhiszem drágám. Hozzak neked valamit?-fogta meg a kezeim.
-Nem köszönöm. Most mennem kell.-álltam fel összeszedve magam.
Elindultam Alex osztály terme felé. Gyors léptekkel mentem felé. A padja tetején ült a haverjaival beszélgetve.
-Lázi, passzolod a matekot?-kiabált neki előre.
Észrevett és rám mosolygott.
-Szia kis...
-Tudok róla.-álltam be elé.
Egyből megváltozott az arckifejezése és magához húzta a derekam.
A fülembe kezdett suttogni.
-Kérlek ne rendezz jelenetet, megbeszélhetnénk később?!-simogatta a derekam.
-Nem. Nekünk többé nincs mit megbeszélnünk!-dobtam le karjait és kivonultam onnan.
A szobánkba siettem és zaklatottan kezdtem a cuccaimat pakolni. Egy nagy bőröndbe minden belefért. Még gyorsan berontottam Viki osztályába is. Mindenki felém kapta a fejét.
-Hé, jó hírem van. A tiéd lehet. Oh és tessék-vágtam hozzá egy köteg húszezrest-Ezt a nevében is a tegnapi szolgálatodért.-nevettem fel szánalommal nézve rá.
Ámulva nézett rám. A többiek mind ki voltak.
-Woow. Egy királynő vagy Hanna!-visította az egyik srác.
Hujjogni kezdtek. Viki szégyellte magát. Lefele nézett.
-További szép napot mindenkinek!-biccentettem megelégedve magammal és kiléptem a bőröndöm kézre fogva.
Gyorsan meneteltem ki az épületből. A portás megállított.
-Jó napot hölgyem! Van engedélye kimenni?
-Igen. Már megbeszéltem a férjemmel, hogy el kell mennem a szüleimhez egy pár napra. Tudja ez sürgős és mivel a férjem itt az atyaúristen gondolom nem kell tovább magyarázkodnom.-mosolyogtam.
-Elnézést, hogy feltartottam. Jó utat! Limuzin szállítást óhajt?
-Állj! Ki ne engedjék!-hallottam meg Alex hangját közeledni.
Felém futott. Szemforgatva indultam ki a kapun. Beakarták zárni de még pont kiértem.
-Azonnal nyisd ki te féleszű!-kiabált rá a férfira.
Sietni kezdtem. Tudtam, hogy szinte biztos, hogy el fog kapni de a végsőkig küzdeni akartam.
-Állj meg!-jött utánam.
Elkezdtem jobban futni. Persze bőrönddel ez elég nehéz volt. Így nyilván utól ért és besprintelt mögém. Átkarolt hátulról és magához szorított.
-Még is mit képzelsz hová mész?-lihegte a fülembe.
-Én nem maradok egy olyan kapcsolatban ahol nem becsülnek meg. Engedj el!-bújtam ki szorításából.
-Én igen is megbecsüllek. Mindent megkapsz amire vágysz!-húzott magához.
-Ja csak éppen hűséget nem. Az még neked is luxus.-néztem a szemébe.
-Jézusom..Az csak egy hülye játék volt. Semmit nem jelentett az a csók. Érted?!
-Ja hogy neked egy csók semmiség? Milyen gyakran csinálod ezeket a semmiségeket? Undorodom tőled. Elakarok válni!
-Chh..Már ne haragudj, de pár hónapja még te smárolgattál az exeddel. Rémlik? Nem mellesleg nem szoktam senkit megcsókolni rajtad kívül. A tegnapi egy hiba volt. Szinte egy szájra puszi volt az egész. Ne haragudj rám, jó? Hülye voltam.
-Nekem már tényleg nincs energiám ezekhez a gyerekes dolgokhoz. Belefáradtam. Nekem egy férfire van szükségem, aki tudja mit akar és tartja magát hozzá. Nem pedig egy naív kisfiúra, akit ha provokálnak bármit megtesz, beleértve azt is, hogy megcsalja a barátnőjét...
-Nem csaltalak meg. Én ezt nem akartam. Hadd tegyem jóvá. Tudom kit akarok és az te vagy.
-Hagyj békén! Végeztem veled. Menj vissza a kis barátnődhöz, ő neki majd bejön ez a szöveg...-fordítottam hátat neki.
Elindultam előre.
-Ennyi? Ilyen könnyen lemondassz rólunk? Azt mondtad szeretsz, nyilván hazudtál...-kiabált utánam.
Csak bemutattam neki hátulról és tovább mentem.
-Remélem Vikinek tetszeni fog a bébi ubid!-nevettem fel.
Ha valami a fiúk egójába tud taposni, akkor az a méretük lebecsmérlése. Szerintem megtette a hatását. Azt hittem utánam jön. De tudtam azt is mit tesz ha nem. Egyáltalán nem hagyott menni. Azt akarta, hogy azt higyjem. Éreztem, hogy már azon agyal milyen egységet küld utánam. Éppen ezért, ahogy visszament eldobtam a telefonom. Így nem mérhet be. Felszálltam egy buszra, ami az állomásig vitt. Vettem egy vonat jegyet Antiékig. Tudom őrültség, amire készülök, de nincs máshová mennem. 17 évesen szülők és rokonok nélkül csak a barátaira számíthat az ember. Hosszú utam volt. Egész végig néztem kifele, könyvet olvastam vagy csak sírtam. Egyszer még egy néni meg is kérdezte, hogy jól vagyok-e. Mikor megérkeztem leszálltam és elindultam a ház felé. Figyelmetlenül sétáltam, mert csak másodszorra vettem észre, hogy valaki hozzám szól az utcán.
-Mi a fasz?! Hanna, te vagy az?-hallottam meg Coco hangját.
Felnéztem az útról és a fiúra vezettem a tekintetem. Még mindig piszok jól nézett ki.
-Coco?-mosolyodtam el kesernyésen.
-Ömm..Szia, hát te? Mindenki azt hitte eltűntél. Egy éve nem láttalak, te jó ég!-mosolygott le rám hitetlenkedve.
-Volt egy zűrös..Családi dolgom. A lényeg, hogy egy kis időre visszajöttem.
-Akkor mindenképpen találkoznunk kell valamikor.-ölelt magához.
Hiányzott az illata, az ölelése, a lazasága és maga a barátsága. Nem is tudtam, hogy ennyire hiányzott...
-Mindenképp.-öleltem vissza.
Elköszöntem és mentem tovább.
Már nem volt messze. Mikor odaértem egy kocsi haladt el a ház előtt üvöltetve a zenét. Mikor oda néztem Viktort, Ákost és két lányt láttam meg. Meglepődve vettek észre ahogy elsuhantak. Olyan rég láttam őket is...Már nekik is biztos más az életük. Én pedig semmit sem tudok róluk.
Bementem a kertbe és az ajtó előtt álltam. Szorongva nyomtam meg a csengőt. Idegesen trappoltam a bőröndöm szorítva. Berta néni nyitott ajtót.
-Uram teremtőm! Csak nem? Angyalkám kerülj beljebb azonnal!-ölelgetett magához.
Hmm...Berta néni anyám helyett anyám volt. Az ölelése jó érzéssel töltött el. Nagyon is. Elszállt minden idegességem és nyugodtan léptem be.
-Azonnal szólok Antinak kicsim.
-Rendben van.-mosolyogtam rá.
Kis idő múltával le is jött.
-Úgy örülök, hogy meggondoltad magad. Gyere ide!-ölelt magához.
-Sajnálom, hogy eddig tartott.-néztem lefele.
-Hé, most itt vagy. Csak ez számít.
-Dénes?-néztem fel rá.
-Van valami amiről tudnod kell...Ő most...
Ekkor Dénes jött ki a nappaliból nyíló szobájából Fannival. Elég hiányos öltözetben.
-Fannival van...-fejezte be.
Meredten néztem rájuk. Még észre sem vettek.
-Jézusom, nem is értem mit gondoltam.-fordultam sarkon kifele haladva.
-Hanna? Ez Hanna volt?-hallottam meg Dénest.
-Úristen. Hanna itt van?-kérdezte Fanni boldogan.
-Hé, állj már meg! Ne menj el!-szólt utánam Anti.
-Eleget láttam.-léptem ki az ajtón feldúltan.
Utánam jöttek. Dénes megfogta a kezem és megállított.
-Kurvára ne érj hozzám!-húztam el a kezem.
-Teljesen félre érted a helyzetet...-nézett a szemembe.
Fannira néztem, aki egy szál fehérneműben és egy lenge hálóingben állt a küszöbön.
-Igazából lehetetlen lenne. Ha tudni akarod, hivatalosan is csak a lányokat szeretem.-biccentett.
-Ti egyszer már jártatok..És az ahogy fel vagytok öltözve, nem segít a helyzeteteken.-szugeráltam őket.
-Te..Te féltékeny vagy? Ne haragudj, de te voltál az, aki visszautasított, hogy a kis férjével legyen...
-Tudod miért tettem!-néztem mélyen a szemébe.
-Igen. És azután? Mikor Anti elment hozzád. Te visszautasítottad, mert azt mondtad szereted Alexet. Így volt, nem?
-De...De én...
-Szóval mondd csak el Hanna, miért is vagy itt? Mert az biztos, hogy nem azért, mert hirtelen újra belém szerettél. Ha akkor nem mertél kockáztatni, most történnie kellett valaminek, ami szembe megy az elveiddel. Ismerlek...-vágott közbe.
-Mindegy..Sajnálom, hogy kiakadtam. Már rég nincsen jogom hozzá. Nem is értem miért ide jöttem. Talán mert mindig csak veletek éreztem a család jelenségét. De nem a ti dolgotok engem pátyolgatni. Elmegyek. Ne aggódjatok!-könnyeztem be, majd sarkon fordultam a bőröndömmel.
-Mi? Nem. Maradj!-szólt rám Fanni.
-Jó volt újra látni titeket!-néztem egyszer hátra és tovább mentem.
Dénes utánam futott és átölelt hátulról.
-Most már itt ne merj hagyni még egyszer!-szorított magához.
-Hogyan?-folytak le a könnyeim.
-Neked itt mindig lesz helyed te buta. És mindig meg lesz a jogod hozzám, érted? Nem tudsz olyant mondani, amitől elengednélek.
Ekkor éreztem újra mennyire szeretem őt. Azóta is. Ő nem hagyott menni, megbocsátott, és még mindig egyedül ő mellette érzem azt a bizonyos varázst.
-Mondd el mi történt!-puszilta meg a fejem.
-Nem tudom..Mert túlságosan fáj és naívnak és hülyének érzem magam. Egy ribanc vagyok, hogy vele maradtam...
-Miket beszélsz kicsim? Te nem vagy ribanc! Nézz rám! Elmondom te mi vagy. Egy gyönyörű, okos, vicces, szexi, érzékeny nő. De biztosan nem ribanc. Érted? Mondd csak el mit tett az a fasz, amit ő tett nem a te hibád.-fordított magához.
-Megcsalt.-böktem ki.
-Hogy mit csinált?
-Az ottani barátnőm mondta el. Egy játek miatt. Megcsókolt egy lányt.-töröltem le a könnyeim.
-Én is egyszer elkövettem ezt a hibát. Meg is bántam. De azt tudom, hogy az olyan lányok mellett mint te, más lányok maximum figyelem elterelések. Sajnálom, hogy újra ezt kellett átélned.-fogta meg a derekam.
-Lehet, hogy már nem vagyunk együtt, de a barátságunk mindennél erősebb. Már nagyon hiányzott ez. A régi Dénes.
-Ez már egy új Dénes. A javított verzió.-nevetett fel.
-Ez meg a butábbik Hanna.-nevettem el magam.
-Ugyan. Te semmit nem változtál. Leszámítva, hogy még jobban nézel ki.
-Ajj már-öklöztem a mellkasába-Ez ciki lesz.
-Dehogy. Na gyere.-húzott magával mosolyogva.
Szégyellve magam kullogtam Dénes mellett vissza.
-Hálisten.-sóhajtott fel Anti.
-Sajnálom, hogy rosszat feltételeztem rólatok. Főleg tőled Fanni.-mosolyogtam rá.
-Nézd, én megértem. Nyilván rosszul nézhetett ki a dolog. De nincs mitől félned.
-Nem félek. Már nem.-nevettem fel.
-Akkor jó. Na gyere már be azzal a nagy bőrönddel!-mosolygott rám.
Dénes átvette és felvitte nekem az emeletre. Mikor benyitottam a régi szobámba nosztalgikus érzés fogott el.
-Itt semmi sem változott.-néztem körül.
-Szándékosan.-nevetett fel.
-Ezt hogy érted?-néztem hátra.
-Úgy, hogy ez mindig is a te szobád lesz. Plussz ez volt az egyetlen emlékem rólad. Itt hagytad a pulcsidat még két éve. Remélem nem bánod, hogy elloptam.-vakarta a tarkóját.
-Apa bő pulcsija meg van? Azt hittem örökre elveszett.-könnyeztem be.
-Megőríztem neked.-mondta komoran.
-Köszönöm.-öleltem át.
Szorosan húztam magamhoz. Még szorosabban ölelt magához. Aztán eltolt és zavartan a hajába túrt. Megköszörülte a torkát és hátrébb állt.
-Ha bármire szükséged van csak szólj. Lent leszek.-támaszkodott meg a küszöbön.
-Rendben.-biccentettem egy apró mosollyal.
Biccentett és elment. Nem tudom mi volt ez az előbbi de nyilvánvalóan megváltozott. Azt hiszem tisztel engem. Ez a megfelelő szó. Furcsa bizsergő érzés kapott el. Kiterültem az ágyon és mosolyogva a plafont néztem. Olyan izgi volt. Mintha elsőre ismerném meg újra. Reményt éreztem. Hogy minden jobbra fordulhat. Fanni nyitott be kis idő után.
-Na most már letelt a teret adok idő. Szóval, zaklathatlak?-ült le az ágyamra.
-Van választásom?-nevettem fel.
-Okos. Na mesélj, mert én nagyon le vagyok maradva és kb két éve, hogy láttalak?!
-Sok minden történt két év alatt...-néztem oldalra.
-Mi történt a barátoddal?-vágott bele.
-Nos...Kissé félre ismertem és...A szokásos, csalódtam.
-Mit csinált?-kérdezte komolyabban.
-Azt amit Dénes.-fordultam felé.
-Megcsalt?-kérdezte dühösen.
-Játéknak indult és számára nem volt komoly, de lényegében igen. Erre nincs mentség.
-Én nagyon nem értem a fiúkat...Ha van egy olyan barátnőd, mint te, hogy jut eszedbe másra nézni? Azt hiszem ezért vonzódom a lányokhoz.-gondolkodott el.
-Ha tehetném én is érdeklődést váltanék hidd el!-nevettem fel.
-Sajnálom amúgy...Az a fiú biztosan egy érettlen gyökér. Fogalma sincs róla mit vesztett.
-De. De van. És ez fogja felőrölni.-mosolyodtam el.
-Sokat változtál.-nézett végig rajtam egy elismerő mosollyal.
-Ez bók?-néztem fel rá az ágyon kiterülve.
-Abszolút.-mosolyodott el-Jól áll neked a magabiztosság.
-A sok fájdalom tett ilyenné.-meredtem a plafonra.
-Tudod...Én szerintem te vagy a legerősebb ember akit ismerek.-feküdt le mellém.
-Ez biztos nem igaz. Mindenki küzd valamivel.
-Igen, de te annyi mindennel. Én már rég összetörtem volna. Te pedig képes vagy annyi csalódás után is őszintén mosolyogni...
-Ez most kimondottan jól esett.-mosolyodtam el.
-Sajnálom, hogy nem voltam ott eddig. Rád írhattam volna.
-Ugyan már. Nem rágódhatunk azon mit kellett volna tennünk vagy mit nem. Egyedül a jelenünket formálhatjuk. Most itt vagy nekem.-fordultam felé.
-Még sokáig szeretnék itt lenni neked.-ölelt át.
-Az nagyon jó lenne.-csuktam be szemeim.
-Mit szólsz egy kis sori maratonhoz a régi szép idők emlékére?-csikizett meg.
-Elég!-nevettem fel-Benne vagyok!-forgolódtam.
-Helyes.-hagyta abba és egy nagy mosollyal felhúzott magához.
-Beépített szépség?-fújtam el egy hajtincset az arcomból.
-Vagy..Vámpír naplók?-döntötte homlokát az enyémre.
-Uhh te lángelme!-fogtam meg az arcát nevetve.
El is felejtettem, hogy Fanninak régen tetszettem és hogyan viszonyul a lányokhoz. Furcsán nézett rám.
Levettem a kezeim és próbáltam terelni.
-Meghívjuk a fiúkát is?-álltam fel.
-Persze. Hívd csak!-dobott egy nem túl őszinte fél mosolyt.
-Oké, várj meg lent.-mentem ki.
Bekopogtam Antihoz.
-Gyere!-kiabált.
Benyitottam és mosolyogva kérdeztem.
-Ha érdekel vámpír naplókat nézünk lent.
-Persze, majd lenézek.-mosolyodott el.
-Oksi.-léptem ki.
Átöltöztem egy kényelmesebb szettbe. Mackó nadrág, a bolyhos mamuszom és a szokásos spagetti pántos selyem felsőm, ami picit kivágottabb. Lesétáltam és bekopogtam Déneshez is.
-Ki az?-kérdezte.
-Csak én, bejöhetek?
-Hanna? Ömm, egy perc.-hallottam meg ijedt hangját.
Mintha éppen felforgatná a fél szobát, zajokat hallottam.
Egy perc múlva ajtót nyitott. Egy kis törcsi takarta el altestét. Gondolom zuhanyzott.
-Ub bocsi, nem akartalak zavarni. Zuhanyoztál?-néztem végig felsőtestén.
-Igen, de nem zavarsz. Beszélgetni akartál vagy..?
-Oh, ömm, csak megakartam kérdezni, hogy van-e kedved sorit nézni velünk?-mosolyodtam el.
-Nekem máshoz van kedvem..-nézett lefele egy huncut mosollyal-De legyen. Majd csatlakozom.-nézett a szemembe csillogó szemekkel.
-Rendben.-haraptam be a szám zavartan.
Megfordultam és a kanapé felé vettem az irányt. Fanni már ott hevert Antival. Ki volt vetítve a falra, csak még nem kezdték el.
-Később Dénes is jön. Kezdhetjük?-kérdeztem izgatottan.
Bólogattak és popcornért nyúltak. Elindítottam és befeküdtem melléjük. Fanni volt a szélén, Anti középen, én pedig mellette. Betakaróztam és popcornért nyúltam. Anti mosolygott, de nem értettem miért. Fanni is ahogy rám nézett. Értettlen arccal néztem rájuk. Aztán megértettem, mikor Dénest láttam meg mögöttem egy szál rövid gatyában.
-Ugye nem maradtam le sok mindenről?-fúrta be magát mellém.
Nagyon közel. Hevesebben kezdett verni a szívem. Megcsapott az illata és nehezen tudtam uralkodni magamon. Oldalra néztem magam mellé, és csak megráztam a fejem.
-Css ez jó rész.-szólt ránk Fanni.
Dénes magára húzta a takarót és magabiztosan nézte a filmet. Megéreztem a lábát az enyém mellett. Később pedig a lábfejével az enyémet birizgálta.
-Mit művelsz?-súgtam oda neki.
-Fázik a lábam.-mosolyodott el.
-Felmelegítsem? Beteheted a combom alá.-mosolyodtam el.
-Pont mint régen.-mosolyodott el ő is és bedugta a combom alá a lábfejét.
Anti egy sejtelmes mosollyal nézett minket, Fanni pedig összeráncolta a szemöldökét.
-Elena mi nem működünk!
-Tudom...De én szeretlek.
-Akkor szeress ki belőlem!
-Nem tudok!-kiabálta fájdalmasan.
Ez a kis jelenet annyira szíven markolt, hogy eszembe jutott Alex. Hiába törte össze a szívem, még szeretem.
-Ne haragudjatok, álmos lettem, szerintem lefekszem.-keltem fel zaklatottan mégis higgadtan.
-Hé, maradj már. Ezután jön a legjobb rész.-marasztalt Fanni.
-Majd holnap.-mosolyodtam el hamiskásan.
Felmentem az emeleten és bedőltem az ágyamba. A vezetékes telefonhoz nyúltam. Tárcsázni kezdtem a számát. Fel is vette.
-Háló?-szólt bele rekedtes hangon.
Este mindig olyan szexi a hangja...Elég! Nem...
Nem válaszoltam. Dénes nyitott be.
-Figyelj Hanna, bocsi ha felzaklattalak vagy valami. Én...
Azonnal letettem a telefont.
-Kit hívtál?-kérdezte már kevésbé sajnálkozó hangon.
Lefele néztem. Nem akartam hazudni neki.
-Chh...Tudod végig azt hittem én vagyok a faszfej...Erre kiderül, hogy...
-Ezt a mondatot inkább be se fejezdd!-néztem fel rá szúrósan.
-De. De igen, befejezem. Vegyük sorra a dolgokat.-csukta be az ajtót maga mögött.
-Ehhez nincs energiám...
-Kezdjük két évvel ezelőttel. Te kavartál mindenféle fiúkkal, akik a haverjaid voltak állításod szerint, aztán te csaltál meg először Cocoval meg még ki tudja kivel..Ezután mikor már együtt sem voltunk bűntudatot keltettél bennem, hogy egy másik lánnyal smároltam..Aztán szó nélkül elhagytál és nekem még csak egy levelet sem hagytál...Végig örlődtem, magat okoltam mindenért, téged szinte szentként láttalak de nem vagy az...Még is szerettelek. Nem adtam fel ennyivel. Egy ideig azt hittem lezártam. Mikor Erikkel voltál, leakartam zárni. Akkor írtam rád. Aztán kiderült, hogy őt is lepasszoltad és azzal a milliárdos pöccsel vagy. Akkor nagyot csalódtam benned. De mikor megtudtam, látni akartalak, hogy jól vagy-e. Elmentem, erre megvertek miattad, téged pedig megerőszakolt...Ilyen férj kell neked?! Aztán a maradék erőm összeszedve elvittelek onnan. Mindent feláldoztam volna érted, de neked nem kellettem. Inkább felhívtad a pasid, hogy érted jöjjön. Akkor azt mondtad szereted és én nem hittem neked. Nem akartam hinni neked.
Pedig igaz volt. Már tudom. Megint magamra hagytál...Anti később felajánlotta, hogy újra segítenénk és együtt lehetnénk. De te elutasítottad! Miert? MERT ŐT SZERETED. De amint hibázott egyet és rájöttél milyen ember ide futottál. Aztán még te féltékenykedtél. Őt szereted, de erre jók vagyunk, nem? A hülye szerelmes Dénes úgy sem mond nemet, ugye? Chh...-nevetett fel cinikusan és idegesen.
Lesokkoltak szavai. Néhol megrebegtek a szemeim, mikor hangosabban beszélt és megteltek könnyekkel.
-A legrosszabb pedig, hogy most újra őt hívod. Újra hülyének nézel. Már nem tudom mit higyjek rólad Hanna...
Vége volt. Elsírtam magam. Ahogy Dénes gondosan ecsetelte milyen szörnyű ember vagyok, én magam is hittem neki és borzasztóan utáltam magam. Minden egyes fájdalomért, amit neki okoztam. Nagy kutya szemrkkel néztem rá, a könnyeim törölve.
-Én egy borzasztó ember vagyok...-temettem arcom a kezembe.
-Nem, nem vagy az. Csak fogalmad sincs milyen hatással vannak a tetteid másokra.-ült le mellém.
-Sajnálom...-néztem rá.
Letörölte hüvelyk ujjával a könnyeim.
-Én még mindig szeretlek. Érted? Nagyon.
-Annyira beletemetkeztem a saját fájdalmaimba és sérüléseimbe, hogy észre sem vettem rád ezek hogy hatottak.
-Az, hogy ezt felismered tesz téged jobb emberré. Mindig is jó ember voltál. Nem állítom, hogy te nem szenvedtél. Sőt...Egyszerűen csak, reméltem, hogy ezt te is tudod.
-Úristen nem maradhatok itt. Azonnal elpakolok és megyek a legközelebbi vonattal.-töröltem meg a szemem és kipattantam az ágyból.
-Mi? Nem. Nem ezért mondtam.
-Nem maradhatok itt. Tudván, hogy így gondolsz rám, ilyennek látsz, hogy mindig csak kihasznállak...Nem. Köszönöm ezt a napot, de megyek. Félre teszem a büszkeségem és visszamegyek hozzá. Nem csinálhatom ezt veled.
-Elég!-húzott magához, és véletlenül magára rántott.
A melleim egészen elterültek mellkasán és kíváló belátást kapott a kivágott felső miatt. Zavartan néztem a szemébe.
-Mennem kell.-húzódtam volna le róla, de ott tartott kezeim szorítva.
Lábaival átkulcsolta az enyémeket és teljesen meggátolta a kijutasom.
-Mint mondtam, most már itt ne merj hagyni!-nézett a szemembe.
-Nem akarok több csalódást okozni, nem érted?
-Ki is tépheted a szívem, akkor is érted fog dobogni. Nem érdekel. Csinálj velem, amit csak akarsz Hanna. Csak ne hagyj el újra!
-Ez így nem helyes. Dénes, engedj menni!-taszítottam mgam tőle.
-Nem!-húzott vissza magához és elkezdte mohón csókgatni a mellkasom. Majd tapogatni a derekam.
Feszengve ellenkeztem.
-Úgy hiányoztál.-csókolgatta a melleim pólón keresztül.
-Hmm. Hagyd ezt abba!-küszködtem a jó érzéssel, amit érintése váltott ki, és a rossz érzéssel, amit korábbi szavai.
-Csak magamnak akarlak. Ne menj vissza ahhoz a gyökérhez, jó?!-ölelt magához.
-Dénes..Figyelj rám!-húztam fel magam megtámasztva kezeim feje mellett.
-Figyelek.-nézte a melleim.
-Úgy értem rám.-kerestem a szemkontaktust.
Felnézett rám.
-Az elég nehéz ilyen mellekkel.-harapta be ajkait.
-Ez nem egészséges, oké? Mi már régen szakítottunk és nem foglak kihasználni.
-Akkor maradj velem és felejtsd őt el!-nézett mérgesen a szemembe.
-Nem lehet...Tudod, hogy megtalálna és akár meg is ölhetne.
-Akkor meg minek élek? Mindenhogy meg van a kockázat. Ha nélküled élek abba is bele halok.
Nehéz szívvel néztem rá.
-El kell engedned.-könnyeztem be.
Ekkor fordított egyet rajtunk és én voltam alatta. Teljesen maga alá gyűrt, rám helyezve testét.
-Te sem ezt szeretnéd...-éreztem meg felálló férfiasságát a hasamnál.
-De mi van ha igen? Te mondtad, szeretem őt.
-Akkor miért jöttél el és miért hozzám? Ez egy jel. Mi összetartozunk.-csókolgatta a nyakam.
-Dénes elég!-kiabáltam rá.
Hírtelen abba hagyta és az arcomhoz hajolt.
-Nem szeretsz már?-kérdezte elcsukló hangon.
-De igen. Nagyon is.-simítottam meg arcát-De így én ezt már nem akarom. Akármilyen szívtelen ribancnak is látsz, nem lennék rá képes. Már nem úgy nézel rám, mint régen. Azt hiszed gonosz vagyok és kihasznállak és magadat is semmibe veszed. Ezek nem mi vagyunk...
-Mi? Nem. Nem ilyennek látlak. Kicsit sem.-rázta a fejét.
-Te magad mondtad.-néztem oldalra.
-Sokat szenvedtem miattad, de te még többet miattam. Én sem bántam veled úgy ahogy kellett volna. Tudni akarod mit gondolok rólad? Azt, hogy egy nagyon erős lány vagy. Vicces, okos, édes és rendkívül szexis. Érzékeny, mégis egy rossz kislány, ha kell. Magabiztos és egyben szerény. Mindig mindenki felfigyel rád, ami nem csoda, hiszen gyönyörű vagy. Nehéz téged megtartani, küzdeni kell érted, de megéri. Így látlak téged.
Szavaitól lefolytak a könnyeim és magamhoz öleltem.
-Veled maradok.-mondtam ki boldogan.
-Mondd ki még egyszer!
-Veled maradok. A tiéd vagyok.-mosolyogtam rá boldogan.
-Azt nem hinném!-törte be az ajtónkat Alex.
Végig itt volt és hallgatózott..De hogy talált ránk?
-Te...-nézett fel rá Dénes halálos tekintettel.
-Sajnálom, de a feleségem nem veszi tovább igénybe a szolgáltatásaid. Kis barack, kelj fel!
-Nem!-húztam össze szemöldököm.
-Hogyan?-közeledett felénk.
Dénes leszállt rólam és beállt elé.
-Jól hallottad. Nincs szüksége egy ilyen kis pöcsre.-állt hozzá irtó közel.
-A méretemmel sosem volt baja.-mondta bele a képébe gátlástalanul.
-Hmm.-fordult meg idegesen, majd lendületből visszafordult és behúzott neki.
-Várj, megnézem, hogy egyedül jött-e.-keltem fel.
Azt hittem kiütötte, de csak rájátszott és elkapta a lábam az ajtónál.
-Az enyém vagy!-rántott le magához és karjai szorításába vett. Felsikítottam, amire Dénes visszafordult.
-Állj ott meg!-kapott elő egy pisztolyt a zsebéb és a halántékomhoz tartotta.
-Mit csinálsz? Tedd azt le!-kiabált rá Dénes ijedten.
-Hátrálj!-kiabált Alex.
Dénes lassan hátrálni kezdett. Én a sírás szélén voltam, remegtem a félelemtől.
-A..Alex, eressz el!-motyogtam.
-Nem! Nem!-kiabált rám-Soha többé nem eresztelek el! Sőt...-döntött maga alá és rá ült a derekamra. A pisztolyt végig vezette az arcomon keresztül a mellkasomig.
-Gyönyörű vagy.-kémlelt szórakozottan.
Heves légzéssel néztem hol rá, hol a fegyverre.
-El kell engedned! Elhagytalak, fogadd el! Mást szeretek.
-A faszt..-fogta meg a mellem a másik kezével.
-Ne érj hozzám!-szóltam rá sírva.
Megint oroszul mondott valamit, amikor az emberei megjelentek az ajtóban és elfogták Dénest.
-Mit csinálnak? Hova viszik?-kérdeztem oda kapva a tekintetem.
-Ne aggódj érte! Inkább azzal törődj, amit most mondok kis barack.-simogatta a fegyverrel a melleim.
-Veled megyek, oké? Nem érdekel mit tettél. Ha bátódás nélkül elengeded, vissza megyek hozzád!
-Nem!-kiabált Dénes távolról.
-Hmm.-mosolyodott el Alex-Valóban? Hajlandó lennél megbocsátani? Félre tennéd a büszkeséged...Érte?-szugerált bele csúsztatva a fegyvert a melleim közé.
-Igen. Érte megtennék bármit.-néztem a szemébe.
Egy ideig csak a szemembe nézett, aztán valami ötlete támadt és megint oroszul beszélt. Az emberei felhozták Dénest és lefogva megálltak az ajtóban.
-Szóval bármit megtennél? Bármit?-szegezte a pisztolyt Dénesre.
-Fejezdd be te féreg! Ne provokálj!-kiabált velr Dénes.
-Nem hozzád beszéltem. Szóval Hanna, ha azt mondanám, hogy a kis szerelmed élete azon múlik, hogy leszopsz előtte, megtennéd?
-Utállak!-köptem le.
Öntelten törölte le magát és Dénesre szegezte a pisztolyát újra.
-Ide!-biccentett, mire az agyik embere odament hozzá és lefogott engem.
Felállt és Dénes fejéhez szorított a fegyvert.
-Na drágám, mi a válaszod? Talán ez elég motiváció lesz.-nevetett fel.
-Ne merészeldd!-kiabáltam rá.
-Egy húzásomba kerül és vége. Mit választasz? Az életét a testedért, vagy a halálát a büszkeségedért? Hmm?
-Ezt nem hiszem el. Jó, legyen. Megteszem, csak engedd el!
-Az nem így működik édesem. De a pisztolyt már nem fogom rá.-tette el.
-Majd megteszem, most menjünk.-néztem f rá a padlóról.
-Előtte fogod megtenni. Engedd el!-szólt az emberére, aki elengedett és felsegített.
-Hogy mi?-néztem rá ijedten.
-Azt akarom, hogy tudja ki a férjed. Hogy kit szeretsz és kié vagy. Hogy én uralom a tested.
-Te őrült vagy!-kiabáltam rá.
Egyet csettintett és az embere, aki lefogott odatolt hozzá.
-Hanna, ne tedd meg! Nem érek annyit!-kiabált Dénes.
-Muszály kicsim. Érted megteszem.-néztem a szemébe, majd letérdeltem Alex elé és elkezdtem kigombolni a nadrágját.
-Jól döntöttél cica.-túrt bele a hajamba.
Egy grimasszal toltam le a nadrágját és az alsóját. Dénesnek nem kellett sok, hogy kitörje magát a két ember fogásából.
-Vedd a kezedbe!-nézett le rám Alex.
-Ne parancsolgass!-húztam össze szemöldököm.
Nem bírtam Dénesre nézi. Alex farkával szemeztem, majd nehéz szívvel, de a számba vettem.
-Ne!-kiabált rám Dénes.
-Ah igen bébi, ez lesz az.-nyögött fel férfiasan Alex.
Elkezdtem rendesen csinálni. Használtam a nyelvemet is és a kezeim. Nagyon tetszett neki amit csinálok. Bele akartam adni minden mérgem, ezért szívtam is és erősebben markoltam.
-Úristen..-akadtak fent szemei pár másodpercre.
Abba hagytam, mikor már majdnem elment.
-Ne hagyd abba! Baszki, ne most hagyd abba! Hah...-sóhajtozott csukott szemmel.
-Megkaptad amit akartál. Most engedd el!
-Iszonyat jól szopsz kicsim.-simította meg az arcom.
-Nem hallod? Engedd el!-álltam fel letörölve a számat.
Idegesen kémlelve húzta fel az alsóját és gombolta be a nadrágját.
-Elengedni!-nézett oldalra.
Megkönnyebbülten futottam oda hozzá és magamhoz öleltem.
-Úgy sajnálom, hogy fel akartam hívni. Nagyon szeretlek. Sajnálom. Az egész az én hibám.
-Css! Nem. Ne emészd magad, jó? Megoldjuk.-ölelt szorosan.
-Azt nem hinném, de szép próbálkozás.-rántott el onnan Alex.
-Engedd el!-húzott vissza.
Az emberei egyből lefogták Dénest.
-Elég ebből! Indulunk.-kapott fel az ölébe és kiindult velem.
-Tegyél le bazdmeg!-kiabáltam vele.
Idegesen letett és a falnak nyomott. Benyúlt a nőiességemhez és erősem elkezdte masszírozni.
-Ha felidegesítesz valamiért még jobban beindulok.-gyorsította ujjait.
-Ahhh. Hagyd abba!-csuktam be szemeim küszködve a vérpezsdítő érzéssel amit kiváltott belőlem.
-Mit? Ezt te teszed magaddal.-nyomta homlokát az enyémnek gyorsítva.
-Alex..K..Kérlek..-toltam magamtól a mámor közepette.
Úgy éreztem majdnem leolvadok a falról vagy összeesek a karjaiba, de még bírtam.
-Legyen.-engedte el hírtelen.
Ahogy gyorsan engedett el, összeestem. Még lüktetett a nőiességem és hevesebb lett a pulzusom.
-Na milyen érzés?-szedett fel a padlóról és visszanyomott a falnak.
-Nem jó. Még..-haraptam be az ajkam.
-Még lüktet? Még kielégületlen vagy? Pontosan.-nyomta teljes testét enyémnek ahogy felhúzott.
-Csak menjünk.-néztem oldalra.
-Menekülhetsz, de előbb utóbb szembe kell nézned az érzéseiddel.-harapta be alsó ajkam és kézen ragadott. Lehurcolt az emeletről. A földszinten láttam Fannit és Antit megkötözve a kanapén ülni.
-Úristen, ez meg mi? Engedd el őket!-húztam ki a kezem az övéből.
-Hanna, menekülj el innen!-szólt rám Anti.
-Mi? Nem. Jól vagytok?
-Persze. Figyelj, neki csak te kellesz. Minket nem fog bántani. Menj már!-szólt rám Fanni.
-Nem lehet. Egy csomó embere van. Ez az én bajom. Sajnálom, hogy bele kevertelek titeket. Elmegyek vele és nem lesz bajotok. Szeretlek titeket.-sétáltam vissza Alexhez.
-Amint elmentünk elengeded őket és semmi bántódásuk nem esik, ugye?
-Ahogy ígértem.-bólintott.
-Akkor induljunk!-mentem előre.
Mikor kiléptem az ajtón újra el kellett hagynom a szerelmem. Újra le kellett zárnom és beletörődnöm a szomorú igazságba. Nem szabadulhatok Alextől. Utolért és a limuzinja már ott állt.
-Csak utánad!-nyitotta ki az ajtaját.
Beszálltam és bekötöttem magam. Ő is beszállt és lenyomta az elválasztást a sofőrtől. Egyből rám vetette magát.
-Úgy hiányoztál te gyönyörűség.-csókolt le.
-Hagyjál!-löktem le magamról.
A visszautasítást sosem tudja kezelni, ezért egyből dühös lett.
-Nem. Az enyém vagy. Az enyém. Az enyém. Az enyém.-kiabált velem majd lerángatta rólam a felsőm és a lábaim mellé térdelt, terpeszébe vonva így.
-Állj már le!-lökődtem magamtól.
-Csönd!-fogta le kezeim az ülésnek nyomva.
Elkezdte a nyakamat csókolgatni és szívni. Egy kicsit elvitt magával az érzés, de küszködtem.
-Undorodom tőled. Vikivel is így csináltad?-szóltam közbe.
-Csak egy csók volt az egész.-hagyta abba a szemembe nézve.
-Nem bízom már többé benned, azt ugye tudod?
Kétségbeesetten nézett a szemembe.
-Hogy szerezhetem vissza a bizalmad?
-Sehogy. Eljátszottad.-takargattam a melleim.
-Sajnálom kicsim, jó? Nem jelentett semmit. Semmi más nem számít nekem csak te!
-Jelentéktelenek a szavaid.
-Amúgy is mindegy lenne, nem? Hiszen te már Dénest szeretted végig. Egy percre sem szerettél igazán. Ne játszd a szentet!
-Ezt kibaszottul ne merd mondani! Szerettelek. Te basztad el. Érted? Te csaltál meg.
-Hmm. Egy valamiben igaza volt annak a gyökérnek. Sosem veszed észre a saját hibáid.
-Baszódj meg! Te és a toxikus érzelmi zsarolásaid! Elegem van ebből! Engedj el menni! Hadd legyek végre boldog!-kiabáltam vele az érzelmeimmel küzdve.
-Te már kiélted magad a kis exeddel. Most ideje, hogy én legyek boldog. Boldoggá fogsz tenni engem, mert ha nem, a kis lovagod bánja.
-Hogy lehetsz ekkora patkány? Fenyegetsz? Elég..Elegem van. Nem csinálom ezt tovább.-kezdtem el sírni.
-Akkor most jól figyelj rám édes-fogta meg az állam magához húzva, pár centi távolságra-Rengeteget fizettek érted a szüleim, egy több generációs maffia áll a szolgálatomra és szerelmes vagyok beléd. Nincs az az indok, amiért hagynálak menni. Érted?!-nézte hol a szám, hol a szemem.
Idegesen rántottam el az arcom tőle.
-Ha igazán szeretnél, azt akarnád, hogy boldog legyek.-törölgettem a könnyeim.
-Hidd el, igazán szeretlek. Csak önző vagyok, ha rólad van szó. Azt akarom, hogy az enyém legyél.
-Hogy várhatod el, hogy a tiéd legyek, ha te sem vagy az enyém?-néztem a szemébe.
-Mi? A tiéd vagyok.-nézett mélyen a szemembe.
-Nem. Akkor nem csókoltod volna meg Vikit.
-Életem legnagyobb hibája volt.-túrt a hajába idegesen-A játék része volt. De nem kellett volna. Hányszor kérjek még bocsánatot?
-Amíg rájössz mit tettél. Gondolod, hogy elhagytalak volna, ha nem csalsz meg? Kibaszottul megszerettelek. Azt éreztem veled végre minden jó. Veled megtaláltam az igazit. Hogy te sosem tudnál megbántani. Összetörted a szívem Alex. Jézusom..Annyira..Annyira szeretlek, hogy még Déneséknél is felhívtalak, hogy halljam a hangod. Te pedig ide jössz és letámadsz és..Olyan dolgokat vágsz a fejemhez, amik kiábrándítanak.-néztem rá szomorúan.
Nem tudom miért, de elmosolyodott és boldognak láttam.
-Hát szeretsz még...-nézett lefele mosolyogva.
-Ennyit hallottál meg az egészből?
-Más nem számít.-fogta meg a kezem.
-De igen. Számít. Mert megtetted. És nem tudok túl lépni ezen. Akkor sem ha szeretlek.
Elkomorodott és elfordult tőlem.
-Akkor csalj meg te is. Ez így fair.-mondta küzdve magával.
-Hogyan?
-Csókolj meg valakit. És én nem fogok drámázni.
-Nem leszek olyan, mint te.
Felém kapta a tekintetét.
-Akkor sem ha Dénesről van szó?-szugerált.
Egy ideig nem szóltam. Gondolkodtam. Nagyon örültem volna, ha még egyszer az ajkait az enyémen érezhetném. De az elválás nem menne.
Abba belehalnék.
-Nem. Akkor sem.-fordultam előre rezzenéstelen arccal.
Ámulva kémlelt, mintha azon töprengene hol van a trükk elbújva.
-Ezt csodálom benned. Az elveid mindennél fontosabbak.
-Ha már nem maradt semmim, ezt az egyet kitartóan őrzöm.
Mintha fájdalmat láttam volna a szemeiben, ahogy ezt kimondtam.
-Én itt vagyok neked. A tiéd vagyok.-fogta meg az arcom szomorúan mégis nyomatékosan a szemembe nézve.
Ahogy egymást néztük, a pillanat hevében megcsókolt. Én pedig nem elleneztem. Jól esett. Szép lassan ledöntött a hosszú ülésre és a hajamba túrva csókolt tovább. Lehunytam szemeim és hagytam, hogy szeressen. Visszacsókoltam. A derekam simogatta és egyre intenzívebben csókolt.
-Uram!-húzódott le a sofőr ablaka.
-Ne most!-szólt rá.
-Elnézését kérem, de ez nem várhat. Az apja van a vonalban és idegesnek tűnik. Önt keresi.
Alex szemforgatva megnyomott egy gombot a limuzin gombjain és az apja szólalt meg.
-Fiam! Ott vagy?
-Igen apa. Mi olyan fontos?
-Nagyon nagy baj történt. Sokáig tűnődtem rajta, hogy elmondjam-e, de már nem várhat. Beteg vagyok. Most kórházba kerültem. Nem tudom mennyi időm van hátra, de szeretném ha bejönnél hozzám. Hannát is hozd! Számítok rád fiam.
-Ott leszünk.-válaszolt komolyan.
A vonal megszakadt. Alex sokkosan ült fel a fejét az ölébe temetve. Én is felültem. Szörnyű érzés volt így látni. Összetörten. A sofőr együttérzően felhúzta az elválasztó ablakot, teret hagyva nekünk.
-Alex..-szóltam hozzá halkan.
-Jól vagyok. Ne aggódj!-dőlt hátra.
Valami elfojtott fájdalmat láttam rajta.
Nem akartam most papolni neki. Úgy éreztem most csak arra van szüksége, hogy valaki ott legyen neki. Haragudtam rá, de nem tudtam magára hagyni. Odabújtam hozzá és átöleltem.
Lehunyta a szemeit és erősen magához szorított.
Beleültem az ölébe és a vállára hajtottam a fejem.
-Én itt vagyok neked. A tiéd vagyok.-idéztem őt.
Éreztem, hogy könnyítettem rajta. Szomorúan elmosolyodott és jobban szorított magához. A hajam simogatta és szagolgatta. Éreztem, hogy sír. Hangot nem adott ki, de a könnyeit megéreztem a nyakamon.
-Nyugodj meg kicsim.-pusziltam meg a nyakát.
-Most gyengének tartassz, ugye?-kérdezte szipogva méy hangon.
-Dehogy is. Nagyon erős vagy.-toltam el, hogy a szemébe nézzek.
A nagy, barna, könnytől csillogó szemei szikrázni kezdtek a mondatom hallatán.
-Miért? Miért vagy ilyen tökéletes? Annyira nem érdemellek meg. Talán megérdemlem, hogy magányos és boldogtalan legyek. De téged biztosan nem.
-Css! Ne mondj ilyent!-pusziltam meg a száján összeszorult szívvel.
-Bárcsak hagytad volna, hogy megöljem magam az elején.-nézett lefele megtörten.
-Sosem hagynám. Nagyon fontos vagy nekem te buta.-kezdtem el sírni én is.
-Dénesbe vagy szerelmes. Én sosem leszek olyan fontos, mint ő. Soha...-suttogta.
-Elég!-csókoltam meg.
Minden érzelmem bele tettem. Az arcát fogva húztam magamhoz. Megtörten mégis szenvedélyesen húzott magához és csókolt vissza. Mikor elváltunk csak egymás szemét néztük.
-Mikor..Mikor elmentél és nem találtunk meg..Összeroppantam. Órákon át csak azon pörögtem, hogy hol lehetsz és mit csinálsz. És az az égető érzés nyomta a mellkasom, hogy nem látlak többé. Hogy elvesztettem az egyetlen igaz dolgot az életemben. Mérges lettem magamra és Vikire és arra a hülye játékra. Vikit elküldtem a suliból. Nem bírtam többé rá nézni sem. Aztán felhívtál és betudtuk mérni hol vagy. Apám összes embere, a nagy hackerei és beépített emberei dolgoztak az ügyön. Időbe telt de megtaláltalak. Csakhogy azzal a barommal. De félre tettem a haragom. Mert mikor megláttalak csak az számított, hogy újra látlak és az enyém vagy.-mosolyodott el eltűrve egy tincset az arcomból.
Annyi gondolat kavargott bennem, hogy hirtelen nem is tudtam mit mondani.
-Hallottad, amit Dénessel beszéltem, ugye?-néztem rá szomorúan.
Összeszorított szemmel kémlelt, végig simítva a derekamon. Kirázott a hideg.
-Az egészet.-harapta be alsó ajkát.
-Akkor miért nem adtad fel? Ezt nem értem.
-Hmm.-mosolyodott el cinikusan-Mert szeretlek. Nem egyértelmű? Felhívtál. Te sem bírtad ki nélkülem. Igen, kegyetlen érzés volt hallgatni ahogy szerelmet vallasz neki és csókolóztok, vagy a tudat, hogy neki adod magad..Vagy hogy hozzád ér..-mérgesedett be-Hogy bejutna a bugyidba és..Rossz dolgokat tenne veled. Olyan dolgokat amiket velem szoktál.-szorította a derekam már-Ki akartam tépni a szivét és odadobni egy éhes oroszlán falkának. Téged pedig elfenekelni és kérdőre vonni...-harapta be ajkait miközben a fenekem markolászta.
Bármennyire is elvetemülten hangzott amit mondott, igazából egész izgatóan hatott rám.
-Mindig szeretni fogom. De téged is.-néztem lefele.
-Őt jobban, ugye?-kérdezte idegesen.
-Ez bonyolult.-ráztam a fejem.
-Egy választásom maradt. Mindent megteszek, hogy boldogabbá tegyelek, mint ahogy ő valaha is tudna.-csókolta meg a kézfejem.
Rámosolyogtam és átöltem. Az út továbbo részén csak az ölében ültem, ölelkezve, a vállán pihenve.
