-Hanna, szerinted hogy áll ez a ruha?-kérdezte Gina a bőrszoknyáján végig simítva.
A szobájában ültem mélyen gondolkodva az előbbiről, kicsit sem figyelve rá. Na igen, Gina az egyik legjobb barátommá vált rövid idő alatt és a többiek is hamar megkedvelték. Nem csoda, hiszen nagyon édes egy teremtés. Az ártatlan énemre emlékeztet. Úgy érzem meg kell őt védenem, mert engem senki nem védett meg és pontosan tudom milyen magadra maradni a gondokkal egy elfajult rendszerben lányként.
-Hahó! Ennyire rossz?-állt be elém lebiggyesztett ajkakkal.
-Hmm?-kaptam fel rá a tekintetem, aztán lejjebb vándorolt a tekintetem és figyelembe vettem milyen szexin hozzá simul a szoknya az alakjához.
Tökéletes homok óra alakja volt benne.
-Ez nagyon jól áll. Csinos vagy.-ismertem el most már oda figyelve rá.
-Ahh. Néha annyira el vagy veszve a gondolataidban. Mi van veled?-ült le mellém meg fogva a kezem.
-Csak azon agyalok, hogy mi lesz velünk. Nem akarok teherbe esni meg szülni. Valami cseléd meg végképp nem leszek.
-Még nem hozták törvénybe.-próbált bíztatni, de láttam a szemeiben, hogy ő is fél.
-Sajnálom. Nem akartam rád aggatni az én buta szomorúságom. Nézek neked egy jó felsőt hozzá, oké?-pattantam fel elő véve a hóbortos énem, majd a szekrénye felé lépdeltem valami felsőt keresve.
-Én is tudom mi vár ránk, ha sikerül a terv. De pozitív maradok. Mert tudom, hogy valaki segíteni fog és hiszem, hogy van még igazság.-sétált oda hozzám.
Meghatódva néztem rá. Átölelt jó szorosan.
-Bárhogy is lesz, én itt leszek neked. Ahogyan Betti is és Alex is. Ne félj semmitől!-fogta meg a kezem és a tekintete melegséget árasztott.
-Tudom és én is itt vagyok nektek. Remélem tudod. Sosem hagynám, hogy bántsanak!-mosolyogtam rá leplezve szomorúságom.
Mélyen a szemembe nézett, de valahogy másképp, mint egy barát. Lehetséges, hogy csak az én képzeletemben volt így, de az érzéseink és az energiák nem hazudnak. Gina óta egyre többször érzek ilyen furcsán. Ez nem helyes. Én hetero vagyok, van egy férjem, akit szeretek. A lányokkal való tapasztalataim pedig semmi komolyon nem alapulnak. Fannit mindig szépnek tartottam, de nem olyan vonzalommal néztem rá. Bettivel pedig poénból smároltunk. Ott sem éreztem semmit. A legjobb barátom, nem jelentett semmit. Akkor ez most mi? Játszanak velem a kamasz hormonok biztosan. Kedvelem őt, sőt, egészen megszerettem. Mintha a gondoskodó nővére lennék. Az is leszek. Semmi több.
Lejjebb vezette a tekintetét a nyakamra. Közelebb hajolt és leszedett egy cérna szálacskát rólam. Elmosolyodott.
-Ez volt rajtad.-tette zsebre.
Észre sem vettem, de bent tartottam a lélegzetem. Próbáltam lassan eloszlatva kiengedni a levegőt és teljesen nyugodtnak tűnni.
-Megtartod?-kérdeztem heccelve.
-Dehogy.-nevetett-Csak nem akartam szemetelni.-pirult el egészen láthatóan.
-Áhh.-bólintottam-Alex már vár. Szerintem megyek. Később látlak, ugye?
-Minden bizonnyal.-mondta zavartan.
-Szia!-simítottam meg az arcát kedvesen és magára hagytam.
Zavarba hoztam volna? Nem hinném. Nem tettem semmi zavarba ejtőt. Alex hirtelen jött kifogás volt, de ha már az eszembe jutott benéztem hozzá az osztályába a túlsó folyosón. A padon ült, mint mindig a fő tagokkal. Valamin nagyon nevettek. Alex pedig hű maradva magához jeges tekintettel csak haloványan pirongott a viccen.
-Uh, mi ilyen vicces? Hadd nevessen az osztály is ti kis suhancok.-jöttem be a kémia tanár magas hangját imitálva.
Felém kapták a fejüket és mikor realizálták, hogy én vagyok az, felnevettek. Most már Alex is őszintébben. Mintha megenyhült volna engem látva és a maszkja le hullott volna.
-Baszki Hanna! Túl jól megy ez neked.-kapott a szívéhez Lázi.
Oda sétáltam hozzájuk és Alex felé fordultam.
-Szia bébi.-nyomtam egy puszit ajkaira.
Még ülve is magasabb volt, ezért picit fel tápászkodtam hozzá.
-Szia kis barack.-csókolt vissza akarattal, mégis megtartva magát.-Neked nincs órád?
-Tamás bácsi még várhat picit.-nevettem fel.
-Magyarod lesz? Mázlista. De ha még egyszer megbámul..
-Akkor majd én hozom zavarba. Ne félts.-karoltam át a nyakát játékosan.
-Hmm. Engem is zavarba hozhatnál.-szólalt meg Henrik felmérve.
-Kussolj.-nézett rá félig nevetve, félig meggyilkollak fejjel Alex.
-Tényleg..Mi a helyzet Ginával?-fordultam felé.
A többiek egyből szivatva hátba veregették és gyanúsan kezdtek nevetni.
-Úgy látom sikerült zavarba ejtenem téged.
-Kérlek. Te vagy Jakab Hanna. Maga a gondolatodtól is fel áll neki.-mondta ki szemérmetlenül őszintén Áron.
Lepacsiztak Henrikkel amolyan "ami igaz az igaz" elven. Bevallom jót tett az egómnak, de Alex kezdte el veszteni a türelmét.
-Hogy mondod?-nézett rá gyilkosságot forralva a férjem.
-Bocsi.-húzta meg magát Áron.
A többiek nem mertek nevetni, pedig akartak. Főleg Peti.
-Nyugi kicsim.-nevettem fel megsimítva az arcát-Csak hülyülnek.-pusziltam szájon.
Azonnal elszállt a haragja és a derekamra tette a kezeit.
-Nem vagyok mérges.-forgatta a szemeit.
-Hát persze. Tudom én. Mert nincs is okod rá. Te vagy a legtökéletesebb férfi. A legjobb, nemde?-hízelegtem picit.
Az ő egóját is helyre kellett tenni és nem mellesleg nem akartam, hogy sebezhetőnek érezze magát vagy kevesebbnek.
-Ahh. Nekem miért nem mond ilyeneket soha az asszony?-siránkozott Peti.
Alex végre felnevetett.
-Mert ilyen feleségből csak egy van.-húzott sokkal közelebb visszanyerve a magabiztosságát és megcsókolt. Na ez az. Ez szerelem. Vonzalom. Vágy. Én őt szeretem. Ez a helyénvaló érzés. Miután elváltunk elköszöntem és mentem magyarra az én osztályomba.
Betti Gina mellé ült. Kicsit kirekesztve éreztem magam. De nem haragudhattam rájuk. Ők a barátaim.
-Gina, van közös óránk?-álltam meg a padunk előtt.
-Igen. Mindig is volt, csak én valahol ott ültem.-mutatott az ablak felé.
-Oh, bocsi, hogy nem tűnt fel.-lett bűntudatom azonnal.
-Nem gáz, ezen az órán én is aludtam.-nézett fel rám.
Megint ezt csinálja. Próbálja megóvni az érzéseim.
-Akkor majd én el ülök. Maradj nyugodtan Bettivel.
-Jajj, nem. Ne menj!-állt fel azonnal.
-Maradj csak. Azt mondta rendben van.-fogta vissza Betti kissé túl marasztalóan, most először megszólalva.
-Igen. Nem bánom.-mosoyogtam Ginára és bár kedves maradtam ez nagyon rosszul esett Bettitől.
Leültem Gina helyére és kimerültnek érezve magam a falnak dőlve elszenderedtem Tomi bácsi hangjára. Mégis éreztem valaki tekintetét magamon. Egyfolytában. Kettőt is. Mikor kinyitogattam a szemem, megfigyeltem, hogy az egyik Gina volt, a másik pedig Betti. Furcsa volt.
-Hanna! Csakhogy felébredtél álomszuszék. Üdv újra köreinkben.-jegyezte meg gúnyos kedvességgel a tanárom.
A többiek nevettek, de nem bántó jelleggel.
-Olyan aranyosan aludtál.-szólalt meg mögöttem Emese, akit párszor láttam már a privát klubban.
-Ne már.-fogtam a fejem.
De kínos. Vajon hányan bámultak amég teljesen lazán szundítottam? Remélem senki.
Lehet gáz fejet vágtam.
-Elnézést.-mormogtam a tanárnak.
-Semmi gond szépségem. Csak azt bánom, ha untattalak.-nevetett sértettséget leplezve.
-Nem dehogy. Szó sincs róla.-mentegetőztem.
-Csak ugratlak. Gyerekek, lapozzatok vissza kicsit! Ez a rész nagyon fontos lesz az érettségin, oké?-folytatta tovább.
Mindenki lapozott, én meg azt sem tudtam hányas oldalnál tartunk. Emese látva a bizonytalanságomat, átült mellém és lapozott nekem. Kedves gesztus volt tőle. Egyébként kedves lánynak tűnik. Eddig csak köszönni szoktunk, szóval nem értettem nagyon miért ilyen közvetlen, de jól esett. A szemem sarkából láttam Gina pillantását felém és Emese felé. Össze ráncolt szemöldökkel figyelte.
-Úgy tudom nem jössz többé a klubba.-suttogta felém fordulva az új padtársam.
-Jól tudod.-ásítottam enyhén, a kezem a szám elé helyezve.
-Annyira kár. Pedig meg akartalak ismerni. Ha a fiúk bírtak csak jó arc lehetsz.
-Jóban vagy velük?-váltottam témát.
-Mondhatni. Nem állunk túl közel de néha el szívunk egy cigit. A férjemmel jóban vannak. Nem hiszem, hogy ismered.
-Ki tudja?-tettem próbára és egyben magam is.
-Forgó Bence rémlik?-hunyorított-Párszor beszéltetek már úgy tudom.
Halovány gőzöm nem volt róla ki az. De úgy tettem mintha tudnám, hogy ne érezze kínosnak, hogy a férje nem túl népszerű.
-Ja, aha. Párszor láttam már.-hazudtam.
-Na akkor tudod ki ő. Szóval ő jóban van a fő tagokkal, úgyhogy én is.
-Akkor ti is csak jó arcok lehettek.-próbáltam lezárni a beszélgetést.
Bókom hallatán elmosolyodott és lapozott még egyet, nekem is. Közben kíváncsi voltam vajon Gina figyel-e még. Aztán elhesegettem ezt a gondolatot és olvastam a bekezdést. Hamar elteltek az órák. Főleg mivel ma csak öt volt. Szünetekben Lázi és Peti átjöttek néha ránk nézni. Furcsa volt Betti társaságában lenni. Megváltozott.
-Csináltál valamit a hajaddal?-kérdezte Peti indiszkréten közeledve.
Felvont szemöldökkel néztem rá.
-Csak kivasaltam.-vontam vállat.
Betti láthatóan frusztrált volt. Remélem nem miattam.
-Jól áll.-dícsért meg röviden.
Alex ekkor jött be pont. Peti azonnal hátrébb lépett. Alex ezt nem látta, úgyhogy lazán oda jött hozzánk, köszönt és átkarolt hátulról.
-Miről maradtam le?-helyezte a fejét az enyém tetejére.
-Igazából semmiről.-válaszolt Betti-Mind unalmasak.-nevetett fel.
A többiek is, habár én éreztem, hogy valami célzás is volt mögötte.
-Akkor nem bánjátok, ha elrabolom picit a feleségem?-puszilta meg a fejem búbját.
-Elvégre a tiéd.-kacsintott rá felszínesen, majd Petire nézett nyomatékosítva.
Alex kézen ragadott és kisétáltunk. Nagyon fura hangulatom volt. Ahogy beértünk a szobánkba rá is kérdezett.
-Oké, ez furi volt kicsit. Mármint Betti. Valami nem volt rendben.
-Ugye? Nem tudom mi lehet. Majd beszélek vele.-ültem le az ágyra.
-Okés. Elmegyek zuhanyozni.-jelentette ki.
-Csatlakozzak?-dőltem a párnák közé.
-Ne! Milyen fiúnak nézel? Szégyenlős vagyok.-takargatta magát nevetve.
Utánozva gesztusát felnevettem és hozzá vágtam egy kis párnát.
-De én durván szeretem asszony. Gyorsan lerendezhetjük.-vontam fel a szemöldököm férfiasan.
-Te mocskos gazember!-vágta vissza a párnát.
Nevetésbe törtünk ki mindketten. Szerettem ilyennek látni. Gondtalannak, boldognak, viccesnek. Nem szeretem, hogy olyan ridegnek mutatja magát mások előtt. Pedig olyan szerethető. Ezt mások is így látnák.
-Szóval csatlakoznál?-tért vissza önmagához és csábos tekintettel közelített.
-Oh nem. Az a hajó elúszott.-húztam az agyát.
-Biztos? Én úgy látom a tenger erre sodorja.
-A tenger bekaphatja, mert ez a hajó repülni is tud.-tettem karba kezeim.
-Milyen jó, hogy a szél is nekem kedvez.-dőlt elém megtámasztva karjait mellettem.
-Milyen jó, hogy a hajó páncélból van. Feltörhetetlen.-álltam tekintetét.
-Te sosem adod fel, ugye?-szugerált.
-Azt szeretnéd?-hajoltam közelebb.
-Nem.-sóhajtotta ajkaimra-Azt sosem akarnám. Ezt szeretem benned.
-Hmm.-mosolyogtam elégedetten és magamhoz húzva arcát, megcsókoltam.
Hosszú ideig csókcsatáztunk, aztán ölbe kapott és be vitt a fürdőbe. Levette rólam a ruháim én pedig róla. Meztelenül álltunk egymás mellett és néztük milyen csodával állunk szemben. És, hogy ez mind a miénk.
-Nagyon szép tested van.-mértem végig.
Mindig is tudtam, mégis zavarbaejtő volt a gondolat, hogy el is ismerjem. Meglepettnek tűnt. Zavarba jött. Azt hiszem azért, mert a fiúk nem kapnak bókokat és nincsenek hozzá szokva ehhez. Ez másfajta mosoly volt.
-Dehogy. A te tested a gyönyörű. Az enyém, hogy lehetne szép? Én férfi vagyok.
Először el sem akartam hinni mekkora butaságot beszél. Aztán elszomorított, hogy így látja magát.
-De igenis lehet szép. Nagyon szép, kidolgozott, férfias tested van. Ezt jobb, ha tudod.-mondtam szinte dühösen.
Ettől, mintha méginkább elérzékenyült volna és elfordult.
-Ne beszéljünk rólam. Ne is beszéljünk egyáltalán.-fordult vissza hozzám és be állt a zuhany alá.-Na jössz?-kacsintott.
Szemforgatva beálltam mellé és megeresztette a vizet.
-Szóval ne beszéljünk?-álltam be mellé.
-A tettekben jobb vagyok.-hajtotta homlokát az enyémnek.
-Ez nagy kár. Engem beindít a hangod.-dőltem a csempének.
-Tényleg?-mélyítette el jobban a hangját.
Felnevettem.
-Css. Inkább mutasd mit tudsz.-néztem a hasfalát, ami attraktívan feszült meg.
Magabiztosan ragadta meg a melleim és a szemembe nézett. Aztán megeresztette a vizet, lejjebb hajolt és csókolgatni kezdte őket. Nagyon jó érzés volt. A hajába túrtam közben. Ezután feljött egy gyors csókra és az egyik lábam tartva belém hatolt lassan. Egyre jobb és jobb érzés volt. Mindketten hangot adtunk tetszésünknek. Sokáig csináltuk. A végére már annyira belelendültünk, hogy orgazmusa volt. A hasamra célozta és elégedetten lélegzett nagyokat. Nekem döntötte homlokát és újra megcsókolt.
-Úristen, ez már nagyon kellett.-nevetett fel.
-Nem volt rossz.-mosolyodtam el és lemostam magamról a spermáját.
-Azért több volt, mint nem rossz.-fogta meg a derekam durcásan.
-Azt láttam, hogy te élvezted.-szekáltam tovább.
-Hmm. Igen. De én úgy láttam te sem panaszkodtál.-nyomta magát nekem teljesen.
-Jól láttad.-néztem a szemébe.
Elmosolyodott és egy puszit nyomott a számra. Letusoltunk gyorsan és egy köntösbe bújva mentünk öltözni. Később csak tanultunk külön, és néha egymáson elhelyezkedve próbáltuk kényelmessé tenni.
Alex telefonja csörögni kezdett.
-Ki az?-fordultam felé.
-Apám kórházának a száma.-vette fel azonnal teljes komolysággal.-Jó napot!...Igen, én vagyok....-kis csend-Azonnal megyek.-tette le.
-Mi a baj?-kérdeztem aggódva.
-Apám..Szívrohama volt. Most a műtőben van. Oda kell mennem. Lehet nem éli túl.-fogta a fejét idegesen.
-Veled megyek.-jelentettem ki.
-Köszönöm.-biccentett.
Átöltöztünk utcai ruhákba, és azonnal indultunk a gip-jével, amit nagyon ritkán vezet, mert általában limoval viszik mindenhova. De most azt hiszem úgy érezte ez személyes ügy és ő akarja a kezébe venni a kormányt. Nagyon gyorsan vezetett. Sokszor átlépte a sebességkorlátozást, de most nem érdekelte.
-Kicsim, óvatosan vezess, jó?-szóltam rá.
-Most ez nem érdekel. Oda kell Érnem.
-Én ezt értem, de nem igen fogsz tudni oda érni ha meghalunk.
Kicsit realizálta az aggodalmam súlyát és lassabban ment.
-Köszönöm.
Húsz percig tartott az út. Mikor oda értünk előre futott és adott nekem egy kártyát, amivel igazolni tudom magam. A recepción felmutattam és mehettem is. Alex már a főorvossal beszélt, elég zaklatottan. Oda sétáltam és bíztatásképp megfogtam a kezét.
-Jó napot! A felesége vagyok, Jakab Hanna. Nyugodtan folytassa!-mutatkoztam be.
-Üdvözlöm hölgyem. Szóval most stabilizáltuk az állapotát és úgy tűnik jobban van, de van egy dolog, ami aggasztó.
-Mégpedig?-szögeztem rá tágra nyílt szemeim, megelőzve Alexet.
-Ezt inkább az irodában beszéljük meg. Talán jobb lenne ülve hallaniuk.
Baljósan néztünk egymásra és követtük a főorvost. Leültünk tűkön ülve várva mi lehet a baj.
-Tehát, az állapota sajnos nem javul. Itt rákról van szó, nagyon kevesen élik túl. A vizsgálatok alapján már hetven százalékban elterjedt a testében. Valószínüleg maximum két hete, netalántán egy hónapja van hátra. Nagyon sajnálom. Ezt most kicsit hagyom ülepedni. Magukra hagyom önöket.-sétált ki sajnálattal az arcán.
Alex meredten maga elé nézett. Nem szólalt meg, nem sírt, nem mozdult. Mintha lefagyott volna és a fejében teljes káosz uralkodna. Óvatosan megérintettem a kezét.
-Alex!-szólongattam halkan.
-Hmm?-fordult felém hirtelen.
-Úgy sajnálom kicsim. Mit érzel most?-néztem rá könnybe lábadt szemekkel.
Megszakadt a szívem a látványától.
-Ürességet.-vágta rá alig hallhatóan, aztán azonnal fel állt és kézen fogott-Menjünk!
-Ne nézzünk be apukádhoz?-kérdeztem meglepődve.
-Menjünk kérlek!-nézett rám higgadtan mégis tekintélyt parancsolóan. Egy kicsikét megtörten. Megadóan bólintottam és hagytam, hogy kézen fogva elvigyen a kocsiig. Az úton visszafelé egy szót sem szóltunk. A sofőr is lehalkította a rádiót. Feszülten néztem rá percenként, várva valami reakciót. Nem tudtam mi játszódhat le benne. Általában mindig ki mutatja éppen mit érez vagy gondol, de most nem szólt semmit. Csak ül és néz maga elé ellazított arccal. Így néz ki az érzés, amit az előbb említett? Az üresség. Hogy lehet ürességet érezni? Ezen tűnődtem el. Főleg egy ilyen hír hallatán. Az nem lehet. Olyan nincs. Kell, hogy valami legyen amögött az érzelmi fal mögött. Fájdalom, düh, esetleg félelem, bármi. Utáltam, hogy nem beszélt. Tulajdonképpen nem csinált semmit. Rá sem ismertem.
-Alex!-fordultam felé végül.
Nem fordult felém, csak figyelt.
-Mondj valamit kérlek. Megijeszt, ha így látlak.
Most már lassan felém tekintett.
-Sajnálom. Ne aggódj miattam.
Volt ez a szomorú mosolya, amitől csak még jobban éreztem mennyire nincs jól.
-Gyere ide!-bújtam hozzá fejét mellkasomra döntve.
Úgy öleltem magamhoz, mint anya a fiát. Nagyon fájt érte a szívem. Éreztem, hogy legyengült és könnyei elkezdtek hullani a mellkasomra. Válaszul elkezdtem simogatni a haját és apró puszikat nyomtam rá.
-Nem állok készen rá.-szipogta.
-Erre sosem lehet felkészülni.
Szorosabban fúrta belém arcát. Olyan kiszolgáltatott volt. Védtelen. Végtére is csak egy gyerek, aki elvesztette az anyját és most az apját is el fogja. Egy kis idő után elhúzódott tőlem és gyorsan letörölte a könnyeit.
-Nemsokára megérkezünk.-szólalt meg a sofőr a hangszóróból.
Megköszörülte a torkát és az ing ujjával babrált.
-Felejtsük ezt el, oké?-nézett lefele zavartan.
Most nem mentem bele egy monológba, hogy elmagyarázzam nekem nyugodtan kiöntheti a lelkét. Úgy éreztem az lenne számára a legkomfortosabb, ha rá hagynám.
-Később megbeszéljük, amikor te készen állsz rá.-mosolyogtam rá.
Megkönnyebbülten nézett rám, majd megragadta a kezem.
-Köszönöm.-círogatta.
Jól esett érintése, nem beszélve arról, hogy ezzel azt érezheti újra ő irányít.
Hamarosan meg is érkeztünk. Hang nélkül vonultunk át a folyosón, aztán a szobában és az ágyban sem beszéltünk. Átöltöztünk pizsibe és bebújtunk az ágyba. Halkan szólt a tévé. A minimális fényben, ami ránk vetődött még láttam az arcát.
-Tudod...-szólaltam meg először-Az orvosok tévedhetnek is. Apukád erős ember.
Fáradtan lehunyta a szemeit. Szinte csak duruzsolva válaszolt.
-Apám már fel adta. Nincs értelme reménykednem.
-Akkor higyj benne helyette is!-fogtam meg a kezét és magamhoz öleltem.
-Nem lehet.-szólalt meg elcsukló hangon.
-Akkor majd én hiszek benne helyetted is.-pusziltam meg hirtelen az arcát és magamhoz öleltem. Lágyan megérintette az arcom és simogatni kezdte.
-Jó éjt kis barack.-suttogta szomorúan.
