-Fent van az én kis hercegnőm.-puszilt a nyakamba.
Felnevettem, mert csikis vagyok.
-Ne szólj hozzám!-mondtam ridegen.
Még haragudtam a tegnapi miatt. Nagyon is.
-Sajnálom bébi, oké? Nagyon felhúztál.
-Gyönyörű bocsánat kérés volt. Tapsot érdemelsz.-dünnyögtem és felálltam.
Beleléptem a papucsomba és a fürdőbe mentem. Idegesen megmostam az arcom, majd a fogam és kisminkeltem magam.
-Gyönyörű vagy.-állt be az ajtóba.
-Kimennél? Sajnos nem állok szóba faszfejekkel.-forgattam a szemeim.
-Ezt jó tudni, mert most épp hozzám szóltál.-nevetett fel.
Csak szemforgatva felkontyoltam a hajam.
-Nézd, tényleg sajnálom. Nem így kellett volna levezetnem a haragom. Hülye voltam. Kérlek bocsáss meg.-sétált mögém.
Lágyan a nyakamba csókolt. Megfordultam és a szemébe néztem.
-Mindegy mit mondasz. Kurvára mindegy már. Elvesztetted a bizalmam. Érted?-néztem a szemébe.
-Te komolyan beszélsz?-nézett a szemembe.
-Nem. Csak jót csevegek a fallal.-csattantam fel.-Szerinted?!
-Kicsim várj már. Beszéljük ezt meg.
-Ja és még valami. Ne hívj kicsimnek. Úgy ő hívott..-vállaltam le és kimentem.
Ezt elbaszta. Nagyon. Ezzel ő is tisztában volt. Követett.
-Akkor? Alexet választod?
-Tudod mit? Igen.
-Mi? Nem is ismered. Ő egy őrült.
-Te is.-pakoltam a bőröndöm.
-De én szeretlek és nem bántalak.
Felnevettem.
-Úgy sosem tudnálak ahogy ő fog ha elmész.-folytatta.
-Jó trükk. Már majdnem elhittem.
-Komolyan.-állította meg kezeim-Nem tudod mire képes. Én legalább szeretlek téged és tisztellek. Ő nem ilyen. Képes lenne fizikailag bántani és akkor sem áll le ha sírsz. Érted?
-Befejezted?-néztem rá megvetve.
-Nem hiszel nekem?
-Nálad jobban senki sem bánthat. Azt hiszem ideje kockáztatnom.-húztam be a bőröndöm.
Idegesen vizslatott. Fogtam a bőröndöm és kimentem az ajtón.
-Megnyerem a pert!-kiáltott utánam.
-Sok sikert!-intettem hátra sem nézve.
Nem hittem el mi történik. Komolyan elhagyom Eriket? Vége a biztos pontnak? Minden terv és hova tartozásom elillant. Többé nem tartoztam senkihez. Rá kellett jönnöm, hogy magamhoz tartozom és nem kell ahhoz valakihez kötnöm magam, hogy biztosítva érezzem magam. Én vagyok a biztos pontom. Talán a gondolat, hogy az ismeretlen és unszimpatikus Alex felesége leszek nem volt túl kecsegtető, ezúttal okosabban kezdtem bele. Tapasztaltan, többé nem voltam naív. Az összetört szívem után érzéketlenné váltam és magabiztossá. Bátran álltam a változások elébe. Éreztem, valami megváltozott bennem. Többé nem szeretek bele egy fiúba sem. Hirtelen mindent egyben láttam és egy dolog lebegett előttem. Minden fiú ugyanolyan és egyre vágyik. Semmiképp sem bízhatok bennük és főképp nem érezhetek semmit. Az igazgatóhoz indultam. Bekopogtam és mikor visszaszólt benyitottam.
-Jó napot! Beszélhetnék önnel?-kérdeztem kimérten.
-Hanna!-csillant fel a szeme-Foglalj helyet kérlek.-mosolygott.
Láttam a szemében a pénz éhséget. Amit azon fog kaszálni, hogy mennyiért vesznek meg. Feldordult tőle a gyomrom.
-Elfogadom Alex ajánlatát.
-Tessék? Jól hallottam?-vigyorgott.
-Igen. Beleegyezem.
-Hát ez...Ez elképesztő. Nagyszerű. Azonnal hívom az édesapját.-intett le boldogan és tárcsázni kezdte őket. Amint felvették már hablatyolt.
-Úgy van. Jó hír. A hölgy beleegyezett.-dőlt hátra a székében.
-Persze. Még ma akár.-válaszolt.
-Nagyszerű. Akkor várjuk önöket.-tette le.
-Szóval, Hanna.-kulcsolta össze ujjait-Alexék nagy örömmel fogadták a válaszod. Egy óra múlva itt lesznek és már át is visznek az ő iskolájukba. Alex megfogja kérni a kezed és lesz esküvőtök is. Utána ugyanúgy tanulni fogtok. 18 éves korotokban pedig egy egyetemre fogtok járni. Egyetem után összeköltöztök és együtt fogtok élni.
Be kell valljam, az igazgató szavait hallva, ahogy évre pontosan kiszámította az életem elkövetkezendő éveit sokkot kaptam. Nyugalom kislány...Majd te elrendezed az életed. Nem ragadsz le annál a seggfejnél. Csak egy ideig. Utána egy külföldi egyetemre mész és eltűnsz innen. Nem lesz baj...
-Értem.-bólogattam.
-Pompás. Akkor amint látom összepakoltál. Kint megvárhatod őket. Jól döntöttél kedvesem.-mosolygott.
-Minden bizonnyal.-mosolyodtam el.
Kimentem és leültem a kinti padra. Vártam és néztem a nagy fűzfát az udvaron. Magányos volt. De gyönyörű. Emlékeztetett magamra. Amíg vártam többször is elgondolkodtam milyen lesz ott. Teljesen idegenek között, akik milliárdosok és sznobok. Vajon én is ilyen leszek? Rövid időn belül megérkeztek. Egy limuzin parkolt le az iskola előtt. Odakaptam a tekintetem. Alex szállt ki a kocsiból egy magabiztos mosollyal az arcán. Az apja elbizakodott, de mégis tekintélyt sugalló komorsággal haladt előre. Mikor beértek rám néztek. Alex egy diadalmas félmosollyal nyugtázta látványom és felém haladt.
-Várj meg kint. A papírokat elintézem.-intett neki az apja egy porítékkal a kezében.
Az apja bement. Ő pedig hozzám jött. Megállt a pad előtt.
-Szóval még sem olyan örökké tartó a szerelmetek. Felesleges volt az a dráma tegnap.-mosolygott.
-Oka van, hogy én most itt ülök. Hidd el semmi kedvem a feleséged lenni és hallgatni a cinikus megjegyzéseid.-forgattam szemeim.
-Mi történt?-kérdezte kíváncsian vizslatva, mintha a fejembe akarna látni.
-Nem fontos.-rántottam vállat.
-Csinált valamit, amit te nem akartál?-kérdezte egyik szemöldökét felhúzva.
Vicces. Olyan mintha aggódna értem. Legalább is szemei ezt tükrözik.
-Mondhatni. Igen.-néztem rá furcsálva gondolatolvasását.
-Nem marad büntetlenül. Ne aggódj!-bólintott.
Nem mertem megszólalni. Bele se mertem gondolni mit ért ez alatt és, hogy egy ilyen tehetős fiúnak meddig érhet el a keze.
Leült mellém. A telefonommal vacakoltam. Ő is. Néha oldalra nézett. Néha én is. Nem tudtuk hogyan viszonyuljunk egymáshoz. Annyira idegenek voltunk. Már fél órája ültünk ott. Az igazgató gondterhelten lépett ki az udvarra.
-Áhh! Jó napot fiatalok!-vett minket észre.
-Valami baj tetszik lenni?-kérdezte Alex.
-Őszintén szólva igen. Erik édesapja versenybe szállt és ezek ketten megesznek engem vacsorára.
-Tessék?-pattant fel mérgesen Alex.
-Nyugodjon meg fiatal ember. Az apja már intézkedik.-vett elő egy zsebkendőt.
-Az a kis...-mérgelődött-Hogy merészeli?!-forrongott magában Alex fel-alá járkálva.
-Bemegyek. Elég hűvös van.-álltam fel.
Rám nézett. Komolyan.
-Veled megyek.-hunyorított.
Bólintottam. Bementünk és a folyósón vártunk a tanári előtt.
-Kis barack, húzd feljebb a felsőd.-nézett rám rosszallóan.
-Hogy mi?-nevettem fel.
-Ugyan már. Nem felejtettem el milyen jó segged van.-súgta oda.
Szemforgatva hagytam rá.
Pár perc múlva az igazgató visszament és ahogy kinyitotta az ajtót megláttam Eriket ott állni az apja mellett. Mikor észrevett dühösen nézett.
-Áhh. A kis kolonc. Mindenhol ott van.-fintorgott Alex.
-Jöjjetek csak be.-szólalt meg az apja kiszúrva minket.
Bementünk. Hátra álltam. Alex az apja mellé. Az igazgató a helyén ült.
-Szóval. Egy milliárdnál tartottunk, Erik részéről.-mondta.
-Egy milliárd kétszázezer.-folytatta Alex apja.
-Kérem. Ne költsenek rám ennyit. Ez nevetséges.-szólaltam meg.
Mind rám néztek gyilkosan.
-A fiam boldogsága viszont nem az.-mondta mosolyogva Alex apja.
-Csak a tárcádat fitoktatod. Polgár mesterúr.-nevetett fel Erik apja.
-Kérem! Csendet!-szólt rájuk az igazgató. -Adna többet Alexék ajánlatánál?-kérdezte Erik apja felé fordulva.
Erősen gondolkodott. Erikre nézett aki bólogatott.
-Legyen. Adok érte 1 milliárd ötszázezret!-kiáltotta.
Ezen még Alex apja is elkerekedve nézett, aztán felnevetett.
-Két milliárd.-nézett vele farkas szemet.
-Két milliárd? Megvesztél?-mondta idegesen.
-Ernő. Nyugalom. Vesztettél. Fogadd el.-mosolygott megalázva ezzel Ernőt.
-Legyen. Tiétek a lány. Így kell lehúzni egy idióta milliárdost.-nevetett fel Ernő.
Kiment, mint aki most nagyon oda tette. Erik dermedten állt. A szemembe nézett és idegesen Alex felé indult. Elkapta a zakóját és magához rántva fenyegette meg.
-Ha rosszul bánsz vele, vagy megbántod, vagy egy újjal is hozzá érsz, én megöllek!-nézett a szemébe gyilkosan.
Ezután lenézett rám. Döbbenten vizslattam.
-Ez a te döntésed volt. Ha megbánod, ne szaladj vissza hozzám. Ezek érzéketlen bankok. Ha egy percig is azt hiszed szeretni fog hát tévedsz. Gratulálok. Ezzel vége az életednek. Hozzá láncoltad magad valakihez aki nem ismer, nem szeret és még csak nem is tisztel. Tudok a tegnapiról. Azt hittem te ennél jobb vagy.-nézett rám megvetően.
Elengedte a zakóját és kiviharzott. Sokkoson álltam ott szavai után. Minden szó égetett. Alex megrázta magát és megfogta a vállam.
-Fújj. Hozzá ért a zakómhoz.-porolgatta le ingjét.
-Igen. Fújj.-mondtam érzelemmentesen.
Sokkosan álltam ott. Helyileg ott voltam, de belül egy másik dimenzióban lebegtem.
-Hanna. Induljunk!-fogta meg a kezem.
Kozökkentett.
-I..Igen.-bambultam ki és megragadtam a bőröndöm.
-Hagyd csak.-vette át.
Kimentünk onnan. A kapuban még egyszer vissza néztem. Sok diák nézett minket. Az udvaron voltak.
-Sokáig!-kiabálták.
Alex élvezte a neki szánt figyelmet és vigyorogva intett vissza.
-Mosolyogj!-fogta meg a kezem.
Műen elmosolyodtam és a kezünkre néztem.
-Fiam. Induljunk!-szólt rá az apja, Imre.
Biccentett és beültünk a limuzinba. Még sosem ültem efféle autóban. A luxus látványa ismeretlen és ijesztő volt.
-Szóval Hanna! Minek köszönhetjük, hogy meggondoltad magad?-mosolygott az apja velünk szemben ülve.
-Elnézést, de az magánügy.-néztem lefele.
-Nekünk bármit elmondhatsz. Gyakorlatilag mi vagyunk az új családod. A fiam felesége vagy. Tehát családtag.
Feleség...Gyakran álmodoztam róla milyen lehet. A férfi akit szeretek megkéri a kezem. Egyetem után. Valami irtó extra gesztussal. Helyette, ebben a beteg világban élek, tiniként, és egy szerződés volt a leány kérés. Hát nem romantikus?
-Ez így van. De tiszteletben tartjuk a döntésed.-szemezett az apjával-Majd elmeséled ha szeretnéd.-fogta meg a kezem Alex.
Újra a kezeinket néztem. Most már ő a párom. A férjem...Nem. Ameddig meg nem kéri a kezem és húz gyűrűt az ujjamra nem vallom annak.
-Köszönöm.-mosolyodtam el műen.
Egy óra alatt értünk oda. Viszonylag távolinak éreztem. Mikor kiszálltunk elámultam. Az iskola hatalmas volt és sokkal modernebb, mint a régi.
-Tetszik?-szállt ki és a kezét nyújtotta nekem.
-Ez...Hatalmas.-szálltam ki mellőzve a kéz fogást.
-És nem csak az.-kacsintott oda súgva.
Sznob és még perverz is. Tökély...
Szemforgatva indultam el. Egy alkalmazott hozta a bőröndöm.
-Én is tudom hozni.-súgtam oda neki.
-Drágám, őket ezért fizetik. Itt nem kell spórolnod. Csak az energiáddal. Ne erőltesd meg magad.-kulcsolta át ujjainkat.
Ennek ez a mániája?!
-Hát jó...-hagytam rá.
Mikor beértünk elámultam. A giccs és az elegancia felső fokát súrolta. A szobánkig sétáltunk ahol az apja elment. Benyitott. Hatalmas szoba. Egy nagy francia ágy, komplett konyha és nappali. Egyben. Mint egy lakosztály. Elképedtem.
-Szerintem menjünk be.-nevetett fel látva reakcióm.
Zavartan beléptem. A segéd nő behozta a bőröndöm és távozott.
-Itt fogunk lakni ketten. Nyugodtan pakolj ki. Hoztunk neked egy szekrényt. Plussz új ruhákat. Nem vehetsz fel akármit.
-Tessék? Honnan tudod a méretem?
-Mindent tudok rólad.-kacsintott és belehuppant az ágyába.
-A cipőd nem veszed le?
-Levennéd nekem?-harapta be ajkát.
-Még mit nem.-nevettem fel.
-Oké, akkor össze koszolom azt amiben alszunk.-zsarolt tudat alatt.
-Kibírhatatlan vagy.-forgattam szemeim.
Felnevetett. Elérte a célját...Ügyes. Leültem és lehúztam róla a cipőjét.
-Köszönöm.-tette kezeit tarkójára.
Szemforgatva levettem a cipőm és felültem.
-Ma éjjel ünnepelni fogunk.-mosolygott.
-Hogyan?
-Rendezünk egy bált. Azután pedig...Megpecsételjük.
-Azt elfelejtheted.-néztem rá dühösen.
Magához rántott nekem pedig elállt a lélegzetem. Maga alá rántott.
-Légy jó feleség és teljesítsd a kötelességed.-kapta be alsó ajkam.-Nem szeretnélek bántani. Ha együtt működsz nem lesz gond cica.-kapta be felső ajkam.
-Te mekkora egy pöcs vagy!-szóltam rá.
-Nem. Ha pöcs lennék már most megbasztalak volna. De mint úriember, kivárom az estét.-csókolt meg.
Valamiért furcsa erzéssel töltött el a csókja és szavai. Miért érzem őt másnak?
-Meg sem kérted a kezem. Nem vagyok a feleséged.
-Hmm.-csókolta nyakam-Adunk a látszatra édes. Mit gondolsz ma miért bálozunk?
-Ne nyúlj hozzám!-löktem el.
-Mert mi lesz? Hívod az exed?-nevetett.
-Nem kell ahhoz ex. Elég az öklöm is.
-Már most szeretlek.-nevetett fel.
Azt sem tudja mi az...
-Én pedig már most utállak.-tettem karba kezem.
-Kis barack, nem utálhatsz.-fúrta fejét a hasamba.
Felnevettem. Basszus. Nagyon jól csinálja.
-És állj le a kis barackkal!-toltam le fejét.
Felnevetett.
-Soha. Amúgy, szeretnél kérdezni valamit? Amire kiváncsi vagy?
-Nem igazán érdekelsz.-játszottam az elérhetetlent.
-Ne már. Valami csak érdekel.
-Oké egy valami tényleg. Miért van az, hogy a haverjaid előtt úgy méregettél, mint egy darab húst a piacon, itt pedig ilyen vagy?
-Az más...-forgatta szemeit-A haverjaim előtt én vagyok Alex, akinek nincsenek érzései és egy fasz, de csak így tisztelnek. De mikor ketten vagyunk szeretném ha engem ismernél meg.-mosolyodott el.
-Másképp is tisztelhetnek. Ugye tudod?
-Nem ismered még őket. Bár biztos van valami frappáns ötleted, de tényleg nem segítene. Én vagyok a vezető. Ezt mind tudják.-nézett a szemembe.
-Majd változtatunk itt pár dolgon. Nézd, nem hagyhatod, hogy az ő elvárásaik formáljanak. Önmagadnak kell lenned. Nekik pedig felnőni és elfogadni, hogy van valakid akit tisztelsz. Érted?
Olyan csillogás volt a szemében, amit nem felejtek el. Vajon megmozgattam azt a kis lebenyt a fejében, amit agynak hívunk? Lehetséges.
-Nahát. Te tényleg olyan vagy mint amilyennek elképzeltelek.-nézett csodálattal.
-Okos?-kérdeztem nevetve.
-Különleges.-mosolygott.
-Te sem vagy olyan rossz.-rántottam vállat egy fél mosollyal.
Kibambult és megrázta fejét.
-Mennem kell tánc órára. Neked holnaptól vannak óráid. Majd jövök.-puszilt homlokon gyors és lefordult az ágyról. Kiment. Magamra maradtam ebben a hodályban. Volt időm jobban szemügyre venni. Elképesztően modern. A magasság három és négy méter közötti. Az ablak üveg és hatalnas. Szürke és fehér színek dominálnak. Kipakoltam a bőröndömből és leültem egy konyha pult előtti székre.
-Wow...-néztem körül.
A konyha amerikai stílusú. Körív pult. Előtte magas székek. Mint egy bár. Csak otthonosabb. Anyám hívása zavart meg.
-Hanna! Te vagy az?-kérdezte idiótán.
-Miért ki lennék? Nem változott a számom.
-Jajj kislányom olyan büszke vagyok rád.
-Ömm. Miért is?-ámultam el.
-A házasságod. Nem is mondtad, hogy hozzá mész egy milliárdoshoz!-ujjongott.
-Tudtommal utálsz.-forgattam szemeim.
-Haragudtam rád mert elakartad rontani a jövőd. De most büszke vagyok rád. Holnap megyünk is. Ahh milyen szép ez a nap.
-Ne gyertek. Nem szivesen látott személyek lesztek.-mondtam komoran.
-Tessék? Viccelsz? A kislányom vagy.
-Nekem nincsen anyám. Sem apám. Most már csak egy férjem van és egy apósom. Érted?
-Ne mond ezt! A szüleid vagyunk!
-Ja. Ameddig haszont látsz bennem. Ne hívj fel többet Éva!
-Hogy mersz...
Kinyomtam. Többé nem akartam vele beszélni. Így is eléggé szántam őt. Végül tényleg büszkévé tettem. Azt akarta, hogy a párom egy gazdag faszfej legyen. Gondterhelten kifeküdtem. A szívemen ezer mázsás súly csücsült. Nagyon fájt. Semmi sem múlt el. Még hiányzott Dénes. Még hiányzott Anti. Még Coco és Viktor is. Ákos is. Még Fanni is. Hiányzott Fefe. Hiányzott Erik...A volt legjobb barátnőm. Hiányzott Berta néni. Hiányzott a foci csapat. Hiányzott apám. És anyám is. A régi szüleim. Mikor még nem tudtam mi az az igazi fájdalom. Mikor nem tudtam milyen árvának és kiszolgáltatottnak lenni. Akaratlanul is sírni kezdtem. És ömlöttek a könnyeim. Fájt minden. Már nem tudtam ki vagyok és kihez tartozom és mi a helyes. Elvesztem. Annyi embert vesztettem el. Mindig csak tovább lépek valahova és elmúlik a régi. De sehol sem jó. A régi életem akarom. A normális életem. Mikor minden egyszerűbb volt. De most minden rossz volt. Álomba sírtam magam.
