2. Évad 9. Rész

Reggel a telefonom ébresztésére keltem. Oldalra nézve, végig néztem Dénesen, aki szuszogva alszik a napfény áradatban. Gyönyörű nagy szempillái árnyékot adnak szemének. Telt ajkai elnyúltak. Haja szexin kócos volt.
-Ébresztő!-bökdöstem vállát.
-Hmm.-nyitogatta szemeit-Szia kicsim!-mosolyodott el édesen, összenyomott arccal a párnán.
-Fontos mondanivalóm van, úgyhogy jobb lesz ha nagyon ide figyelsz.-simogattam arcát nyugtatásképp.
-Mondd csak.-állította meg kezem és magához ölelte.
-Anti őrizetet küldött rád és ma elakar vitetni egy katonai táborba!
-Hogy mi van?-akadt ki.
-Este tudtam meg. Nem tehetek semmit, de gondoltam szólok neked.
-Köszönöm, hogy elmondtad.
-Ez akkor most azt jelenti, hogy elmész?
-Igen, te pedig velem jössz.
-Mi? Hova?-kérdeztem kiakadva.
-Az én házamba. Pestre. Ott biztonságban leszünk.
-Ezt nem tudjuk megoldani. Hogy tartjuk el magunkat? Suliba kell járnunk.
-Van egy bankszámlám, még a nagyiék rakatták tele egy csomó lével. Úgy ötven millió van rajta. Annyi elég egy darabig nem?-kérdezte egy mosollyal a szája sarkában.
-Egy darabig? Ez rengeteg pénz.
-Tudom-nevetett-Na pakolj szivi, lelépünk.
-De...Még csak most kezdtem el itt a sulit, végre normális életem volt.
-Na jó, mond el mi az igazi ok!-állt fel.
-Miről beszélsz?-játszottam magam.
-Antiról van szó ugye? Még mindig benne van a képben! Sőt...Te bele zúgtál!-mutogatott rám.
-Össze vissza beszélsz.-ráztam a fejem és kikeltem az ágyból.
-Tegnap látott meztelenül. És azelőtt is volt valami köztetek. Valld be! Nem tudod itt hagyni!-tette karba kezeit.
-Én téged szeretlek!-kezdtem el pakolni a cuccaim.
-De őt is...-jött közelebb.
-Ilyenről szó sincs.
-Van, csak tagadod.
-Elég! Elmegyek veled, oké? Most már hiszel nekem?!
-Nem igazán. De örülök, hogy engem választottál.-kacsintott.
Honnan tudta? Ennyire ismer? Hmm.
Elpakoltam a cuccaim a bőröndbe és gondolkodóba estem. Miért is mennék el vele? Hiszen csak bántott és fájdalmat okozott. De egy másik részem dacolt ezzel, mondván, hogy ott van még benne akit szeretek és sosem tudnám elengedni. Sokat morfondíroztam és végül az egyik mellett voksoltam. Az önbecsülésem a legfontosabb.
-Dénes! Én nem megyek veled.
-Hogy mi?-akadt ki.
-Szóltam, hogy időben lelépj. Én maradni akarok. Nélkülem kell menj!
-Ezt nem mondod komolyan! Hanna te most szórakozol velem?!
-Nem. Azok után amiket tettél és mondtál örülj, hogy egérutat adtam.
-Azok után, hogy hűtlen cafka voltál örülj, hogy nem kínoztalak meg!
-Hűtlen cafka? Tudod miket tettem érted a katolikus suliban? Tudod mennyi fiúnak mondhattam volna igent, de te rád gondoltam?! Tudod hányszor bántottál már meg és ugyanúgy melletted maradtam? Pontosan ezért nem megyek veled. Sosem értékeltél eléggé. Menj innen!-mondtam feldúltan.
-Komolyan eltudnál hagyni?-nézett rám elképedve.
-Ne gyere ezzel! Mindent TE szúrtál el!
-Hogy én? Rendben. Akkor ne gyere! Ilyen ribancot bárhol találok!-nézett rám gunyorosan és felkapta a bőröndjét.
-Remek.-mosolyogtam műen, tettetve a keményet, miközben legbelűl porig égett a lelkem.
-Szuper!-mondta ugyanúgy.
-Fantasztikus!-kiáltottam.
-Csodálatos!-kiabált ő is.
-Egyenesen fenomenális!-modtam fájdalmasan kiabálva és szemembe könnyek gyűltek.
-Ég veled!-bólintott és kisétált az ajtón.
A szívem pedig megrepedt és a földre kényszerített. Könnyeim szabad utat kaptak és úgy éreztem majd belehalok a fájdalomba. Nem bírtam ki. A tudat, hogy elmegy szakadékot hasított a lelkembe és nem kaptam levegőt. A sok sírástól a torkom is fájt már, a szemeim vörösek lettek és marta a sós könny.
Kopogtak az ajtón. Nem tudtam mit tegyek, mert abban a percben csak is Dénesre tudtam gondolni.
-Szabad!-szipogtam és abbahagytam a sírást.
-Oh, elnézést! Mi egy fiatal fiút keresünk! Nincs itt?
-Nincs.-válaszoltam visszafogva érzelmeim.
-Értem. A ház átnézésére engedélyt kaptunk, ha elakarna rejtőzni. Mi most megyünk is!-mondta az őrizet egyik tagja.
Nem rájuk számítottam...
Pár óra múlva Anti is megérkezett. A kanapén néztem valami filmet, amikor megjött és ledobta a cuccait.
-Hol van?-kérdezte komolyan.
-Elment.-mondtam egyszerűen.
-Az őrizet nem találta. Hova ment?
-Nem tudom.-néztem továbbra is a képernyőt.
-És te nem mentél vele...-nézett rám.
-Nem. Nem mentem. Akarta, de nemet mondtam.-álltam fel és a lépcső irányába indultam.
-Hé, de hogy hogy maradtál?-fogott vissza.
-Választottam.-néztem rá komoran és felsétáltam.
Hagytam magam tengődni abban a tudatban, hogy magamat választottam. Magam miatt tettem. A büszkeségem és az erkölcseim miatt. De mélyen belűl, egy részem tudta, hogy miatta tettem. Őt választottam. Mert szeretem. Csak ne lenne ilyen vak...Pár óra hosszas sírás és henyélés után elindultam zuhanyozni. Megeresztettem a vizet és hagytam magamra áradni. Csak feküdtem egy ideig.
Gondolkodtam mindenen. Túl sokat gondolkodtam. Hiányzott Dénes jelenléte. Hiányzott, hogy átöleljen, hogy megcsókoljon, hogy megérintsen vagy akarjon engem, hogy akarjam őt. Hiányzott a nevetése, a szuszogása mellettem, minden...Elhesegetve gondolataim kiszálltam a kádból és magamra csavartam egy törölközőt. Felöltöztem és lementem a nappaliba. Nem tudtam tovább egy magam lenni a gondolataimmal. Anti lent volt és a Laptopját böngészte.
-Szia!-köszöntem.
-Szia!-nézett fel rám mosolyogva.
-Én...Arra gondoltam nézhetnénk egy filmet.-mondtam bizonytalanul.
-Ne haragudj, sok a munkám.-mutatott a gépjére és tovább pötyögött.
-Persze. Nem gond. Jó éjt!-köszöntem el minden színészi tudásom bevetve. Sikerrel. Fel sem tűnt neki a csalódottságom. Nem is baj. Felmentem a szobámba és felhívtam Kittit.
-Szia! Ne haragudj, hogy ilyenkor hívlak...Én csak...
-Nézdd Hanna! Most nem alkalmas!-vágott közbe.
-Hmm. Ezaz bébi! Ki az?-hallottam egy fiút a háttér zajban.
-Persze. Ne haragudj!
-Hé! Ez Hanna?-kérdezte a fiú.
A fiú...Ez nem csak egy fiú volt. Ő volt az első barátom, Áron. Ez hihetetlen.
-Te...Te Áronnal szexelsz?-kérdeztem kiakadva.
-Nézd, te már nem vagy itt szóval...Nem mondhatod meg mit tegyünk.
Nagyot nyeltem visszafojtva a sírásom. A könnyeim hulltak le sorban.
-Rendben van.-mosolyogtam.
-Hé Hanna én...
-Legyetek boldogok Kitti! Tényleg! Legyetek!-nyeltem sós könnyeim és letettem.
Mindenkit elvesztettem. Már semmim és senkim nincs. Se családom, se pasim, se legjobb barátnőm. Minden kezdett homályos lenni. Elaludtam.