1. Évad 16. Rész

-Győztem! Az enyém vagy!-kiabálta boldogan.
-A tied vagyok!-kiabáltam én is boldogan.
-Csodálom, hogy Fefe tartotta a szavát!
-Hogy mi?-néztem rá értetlenül.
-Azt ígérte nem bánt ma ha levetkőzöl és lezuhanyzol vele...Fogadok a szex is búcsúszex volt tőle. Betartotta. Azt súgta oda, hogy többet ér neki a te boldogságod, mint az övé és, hogy vigyelek ki innen. Ja és, hogy adjam át, hogy hiányozni fogsz neki.
Elképedtem. Talán mégis csak félre ismertem Fefét. Ez most fájt. Kimentünk a tömegből és bementem a szobámba. Fefe ott ült az ágyon. Sok helyen piros foltokkal. A csuklóját tekergette éppen.
-Szia!-léptem át a küszöböt.
-Szia Hanna!-nézett rám komoran és tovább kötözte a kezét.
Nem bírtam tovább. Oda sétáltam hozzá.
Leültem elé a padlóra és felnéztem rá.
-Megengeded, hogy bekössem?-néztem fel apró mosollyal. Bár korántsem voltam vidám hangulatban.
-Hát jó!-mosolyodott el egy picit ő is de ő sem volt boldog. Tudom.
Elkezdtem körbe tekerni a kezét és a végén egy csomóval fixáltam.
-Jó lesz így? Nem túl szoros?
-Tökéletes!-nézett rám feladva mégis egy percre a vágy tüzét láttam szemében.
-Nézd! Tudom mit mondtál Dénesnek. Elmondta. Miért?
-Mit miért?-húzta össze szemöldökét.
-Miért hagytad nyerni?
-Hanna most hülyéskedsz velem? Szeretlek! Nekem a te boldogságod a legfontosabb! De ha neked Dénes jelenti azt amit te nekem akkor inkább őt hagyom nyerni mint Patrikot vagy Eriket.
-Betartottad a szavad. Tényleg nem bántottad úgy. Komolyan fontos a boldogságom? Ez nagyon nemes volt tőled Fefe! Most már tudom, te tényleg szeretsz! Búcsúzni jöttem. Tudom Dénessel azt ígértetted, hogy vigyen el és azt üzented hiányozni fogok de nekem ez így még nem teljes! Szeretnék elbúcsúzni! Rendesen.
-Nagyon örülök, hogy ismerhettelek! Kívánom, hogy jó életed legyen. Hogy boldog légy! Nagyon fogsz hiányozni! Nem hinném, hogy valaha bárki képes lesz überelni téged! Életem gyönyöre! Te voltál a lelkem és az is maradsz! Hosszú csókok esténként, melyeket sosem fogok felejteni! A szeretkezések pedig olyan beteljesülések maradnak, melyet egy lány sem fog tudni így ki váltani belőlem! A csodás, nagy melleid, amelyért mindannyian megőrültünk. A szép feneked, amibe belemarkolni isten áldása volt. Az édes kis tekinteted amit eltudnék nézni napokig. A hosszú selyem hajad amibe bele túrni öröm. A formás szád, amit bekapni élvezet. A kívánatos nyakad, amelyen ha pihenek, illatod megrészegít. Gyönyörű formás lábaid, a nőiességed mámora, a hasfalad mozgása, a bordáid kidülledése szex közben, a kezed tapintása, a boci szemeid, a cuki orrod, a hangod ahogy hozzám szólsz. Ahogy sóhajtasz. Ahogy lefekvés előtt még az édes kis szuszogásodat hallgatom. A gyors szívverésed egy heves csók közben. Az ellenkezéseid és az átadásaid. Mikor kezemben tartalak és mellkasod látványa szabadon elém tárul. Amikor megfogtad a férfiasságom és amikor csókoltad a hasam. Amikor kinyaltalak és amikor még nem dugtam be, de már majdnem. Amikor elkapott a láz és rajtam pörögtél és amikor a kulccsontom csókoltad. Amikor ujjaimmal ingereltelek és izgató, nőies nyögéseid fülembe zengtek. Gyors levegővételek és zihálások egymás fülébe. Valami megmagyarázhatatlan dolog ami mindig is volt köztünk már az első perctől fogva...Te vagy minden álmom és valószínű már tényleg csak álom is maradsz! Szerencsés vagyok, hogy szerethettelek! Ég veled, életem értelme!-mondta könnyes szemekkel lefele nézve rám.
-Ez csodálatos búcsú volt. Ami fáj is most. Nem tudom miért, de úgy érzem éget, szúr belűl. Nagyon fogsz hiányozni. Bár néha úgy éreztem gyűlöllek. Mára már megbocsájtok mindenért. Ha ez vígasz, volt, hogy élveztem!-súgtam oda a fülébe.-Ég veled macsó fiú!-ültem az ölébe és a szemébe mondtam.
-Ez a vége?-nézett rám könnyeit hullatva.
-Nem!-súgtam oda és mosolyogva könnyezve folytattam.-Hanem ez!-mondtam és megfogtam arcát, magamhoz húztam és megcsókoltam. Ám ebben a csókban minden benne volt. Az én akaratom, az ő akarata, szenvedély, becsület, tisztelet, szerelem, mélység és búcsú. Így akartan lezárni. Vagyis majdnem. Ezután megpofoztam.
-Ezt miért kaptam?
-Úgy zárom le ahogy kezdődött!-keltem föl és a küszöbön megállva, vissza nézve rá, még egyszer cserfesen elmosolyodtam, és kiléptem.